Bank

Óriás vagyonkezelő jön létre Európában

Az olasz UniCredit és a spanyol Banco Santander megállapodást kötöttek az alapkezelői üzletágaik összevonásáról. Sajtóértesülések szerint a tranzakció során létrejövő intézmény összértéke 5,4 milliárd eurót tesz ki, a 400 milliárd eurónyi kezelt vagyonnal pedig bekerül a 10 legnagyobb európai alapkezelő közé.

Keményen visszaszóltak az MNB programját lehúzó felmérésre

"Egész egyszerűen hülyeség" annak a friss felmérésnek az állítása, amely szerint kevés olyan vállalkozás volt, amely az MNB Növekedési Hitelprogramja nélkül ne vett volna fel hitelt, vagy kevesebbet ruházott volna be - hangsúlyozza a Portfolio-nak adott nyilatkozatában Krisán László. A Széchenyi Kártyát 13 éve forgalmazó KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója egyértelműen úgy látta, hogy az NHP már a megjelenés pillanatától kezdve fontos és erőteljes gyakorlati és pszichológiai hatásokat indított el a vállalati hitelpiacon. Igaz, a minap elindított NHP+ programot azért szorgalmazták, "mert látszott, hogy nem tud eléggé mélységben lemenni a kisebb vállalati méret felé a program". Krisán biztos abban, hogy az NHP kiterjesztése a lakásépítési piacon is jelentős pozitív változásokat indíthat el.

Ijesztő arányban hagynák el bankjukat a fiatalok

Alig képesek friss ügyfélélményt nyújtani globális szinten a bankok, ezért egyre inkább a bankszolgáltatások piacára betörő új versenytársakkal kell megküzdeniük. A már elemzések sokasága által leírt jelenségről most a Capgemini és az Efma tanulmányában olvashatunk. A bankok számára talán az lehet a legijesztőbb, hogy a fiatalok tömegesen pártolnának el tőlük.

Devizahiteles elszámolás: megszólalt a bankszövetség!

A devizahiteles ügyfeleknek az elszámoló levél átvételétől számított 30 nap áll rendelkezésére a panaszok jelzésére, a pénzintézetek pedig legkésőbb az elszámolást követő 15 napon belül kötelesek az elszámolás pénzügyi teljesítésére - jelezte az MTI érdeklődésére Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.

Változás jöhet a kötelező biztosításoknál, ha ezt elfogadják

A Magyar Autóklub a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvény módosítását javasolja, mert egyrészt a gazdasági totálkár fogalommeghatározása nincs összhangban a kgfb-ben és a Polgári törvénykönyvben (Ptk), másrészt versenyjogilag aggályosak a szabályok - közölte a Magyar Autóklub az MTI-vel csütörtökön.

A magyar piac jól néz ki, de máshol jobb lehetőségek vannak

Nem könnyű a hazai tőzsdén bármelyik vállalatot is kiemelni, máshol jobb lehetőségek vannak, véli Boér Levente, az OTP Alapkezelő portfóliómenedzsere. Izgalmas befektetésekből több is akadt a közelmúltban: a nigériai bankok , vagy a török piac, azon belül is a bankszektor vonzó befektetés volt, de az orosz piacon is vannak izgalmas vállalati sztorik.

Megérkezett a Deutsche Bank gigantikus bírsága

Rekord közeli bevétel és profit mellett 1,5 milliárd euró körüli jogi költsége keletkezett a Deutsche Banknak az első negyedévben, amiről a jövő heti gyorsjelentésében fog számot adni - közölte szerdán este a legnagyobb német bank. A Wall Street Journal forrásai szerint több mint 2 milliárd eurós peren kívüli megegyezésről tesz bejelentést már ma a Deutsche Bank.

UPDATE: időközben megérkezett a felügyeleti bejelentés is, a banknak 2,5 milliárd dollárt kell fizetnie.

Kivonulások: újabb részletek a Raiffeisentől

Az év elején bejelentett terveknek megfelelően szlovén és lengyel érdekeltségétől egyaránt megválik a Raiffeisen. Bulgáriában járva Karl Sevelda vezérigazgató nyilatkozott a bankcsoport terveiről a Reutersnek.

Tízmilliárdokat kap az MTA

Az Európai Beruházási Bank (EIB) 34,5 milliárd forintos hitellel támogatja az MTA kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységét, illetve az erre kialakított infrastruktúra fejlesztését - olvasható az EIB közleményében.

Devizahiteles elszámolások: sorsdöntő lépés előtt az árfolyamgátasok

Éveken keresztül élvezték a 180 forintos rögzített frankárfolyam előnyeit, most azonban nehéz döntés előtt állnak az árfolyamgátasok. Ha ugyanis nem lépnek, 2-3 év múlva jelentősen megugorhat a törlesztőrészletük és akár a hitelük futamideje is. A kisebbik rossz ehelyett most az lehet, hogy bevállalnak egy, a mostaninál enyhén magasabb törlesztőrészletet. Ezt azonban külön kérni kell a banktól.

Perel a Posta cége a sztrájk miatt

Pert indít a Magyar Posta cége, a JNT Security Kft. (JNT) az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezete (ÉŐDOSZ), illetve egyes tisztségviselői ellen, mivel folyamatosan valótlan, a közvéleményt félrevezető, a JNT rossz hírnevét keltő és üzleti érdekeit sértő állításokat tesznek a bértárgyalásokról és a sztrájkról - közölte a Magyar Posta Zrt. és a JNT Security Kft.

Devizahiteles vagy? - Hátast dobsz ettől az ábrától

Mekkora lesz az elszámolások után, vagyis májustól a devizahitelesek törlesztőrészlete? A válasz nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk, ezért egy tipikusnak nevezhető példán bemutatjuk, milyen tényezők határozzák meg a szintjét.

Bejelentette az MNB: házépítésre is igényelhető lesz a növekedési hitel

2016 végére tolta ki az MNB az NHP és az NHP+ keretében folyósított kölcsönök lehívásának határidejét, mondván, az időigényes beruházások kivitelezése és finanszírozhatósága ezt indokolja. Újdonság az is, hogy a garanciadíjakat már nem kell beleszámolni a legfeljebb 2,5%-os kamatba, és az is, hogy az energiatakarékos lakóingatlan-építéseket is finanszírozhatnak a kölcsönből a kkv-k.

Szorul a hurok a görög bankok körül

Ha szolvensek maradnak, továbbra is számíthatnak a görög bankok az EKB likviditására, de ha Görögország renitenskedik, jelentősen szigoríthatják a fedezeti követelményeket. A New York Times szerint 50%-os haircutot vezethet be az EKB.

Alaposan megizzasztja a brókerbotrány a gazdagok bankárait

2014-ben is jó évet zártak a hazai privátbanki szolgáltatók: egy év leforgása alatt több mint 300 milliárd forinttal nőtt a kezelt vagyon állománya, ami éves alapon közel 11%-os növekedésnek felel meg. Miközben a belépési limitek nem változtak, az egy ügyfélszámlára eső vagyon tovább nőtt, a banki hátterű nagyobb szolgáltatók piaci koncentrációja pedig csökkent. Az alternatív szolgáltatók térnyerését bizonyítja, hogy tavaly a kezelt vagyon és az ügyfélszámlák növekedési dinamikája is itt volt a legszembetűnőbb. Az elmúlt hónapok brókerpiaci eseményei azonban a privátbanki piacot is elérték, megindult egy vagyonátrendeződés, amiből elsőre úgy tűnik, hogy a banki hátterű szolgáltatók jönnek ki győztesként.

50 millió dollár összegben fektetne be az Eximbank

A Magyar Export-Import Bank (Eximbank) tovább erősítette partnerségi együttműködését az IFC-vel az IFC Pénzügyi Intézmények Növekedési Alapja (Financial Institutions Growth Fund - FIG Fund) részére vállalt 50 millió USD befektetési kötelezettségvállalással.

Devizahiteles elszámolás: hogy a fészkes fenébe nő a törlesztőrészlet?

Ahogy azt korábban a Portfolio is megbecsülte, átlagosan közel negyedével csökkenhet az elszámolások hatására a devizahitelesek törlesztőrészlete. Több megkeresést is kaptunk azonban, amelyekben arra panaszkodnak a forintosításban érintett deviza jelzáloghitelesek, hogy emelkedett a törlesztőrészletük az elszámolás során. Összegyűjtöttük néhány esetet, milyen okai lehetnek ennek.

Az MNB visszavág: igenis sokat ér a programunk!

Állásfoglalásban válaszolt a Magyar Nemzeti Bank az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet friss elemzésére. A Portfolio-n hétfőn megjelentett elemzés szerint kevés olyan cég jutott hitelhez a Növekedési Hitelprogramon keresztül, amely e nélkül nem jutott volna forráshoz, illetve e konstrukció nélkül beruházási aktivitása csökkent volna. Az elemzés itt olvasható.

Van, amiben a mi régiónk lett a legjobb a Generalinál

A Generali Csoport a közép-kelet-európai országban 2014-ben 3 milliárd 371 millió eurós bruttó díjbevételt ért el. A régió ezzel a csoport teljes bevételének 5%-át adta, míg 399 millió eurós működési eredménye a teljes csoport 9%-ának felelt meg. A régiós országok összesített kárhányada a teljes csoportot tekintve a legjobb eredménynek számít.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.