Bank

Lecsap az MNB a maradék árfolyamrésre is

Az árfolyamrés semmisségét, illetve a jegybank hivatalos devizaárfolyamának alkalmazását előíró törvény betartásával kapcsolatban az MNB folyamatosan végez fogyasztóvédelmi vizsgálatokat, és ha jogsértést tapasztal, intézkedik.

Kisétált az ajtón és milliárdok követték - Aggódni kellene?

A kötvénykirály szeptember végi távozása megrázta a Pimcót, a hónap során 23,5 milliárd dollárt vettek ki a befektetők az alapjából. A szakma azt találgatja, mekkora tőkekivonás vár még rájuk, fogódzót adhat a tavaly októberben megtörtént eset, amikor az egyik leghíresebb angol portfólió-menedzser döntött a kilépésről. Azóta egy év telt el, a tőkekiáramlás azóta töretlen, a kezelt vagyon 22%-kal esett vissza, ami még kontrollálható arány. Szakértők szerint a nagy alapkezelők képesek a sztárjuk nélkül is folytatni, bár tagadhatatlan, hogy Bill Grosshoz fogható személyiség pótlásáról még senkinek sem kellett gondoskodnia - írja a Financial Times.

Beindul a kínai banki pénzpumpa

200 milliárd jüan, vagyis 32,7 milliárd dollárnak megfelelő összegű likviditással segítené meg a kínai jegybank a távol-keleti ország legnagyobb vegyes tulajdonú hitelintézeteit. A bejelentés még nem hivatalos.

Indul a nagy ütközet - Most derül ki, mit tudnak a guruk

A befektetők jellemzően nem kedvelik, ha a piacokon nagyobb mozgások alakulnak ki, főként akkor, ha ez a részvénypiacok esésével párosul. Az alapkezelők számára viszont az ilyen időszakok kivételes lehetőséget tartogatnak, ilyenkor lehet igazán megmutatni, hogy milyen fából is faragták az embert. Nagy szükség is van erre, mert az utóbbi időszakban az indexkövető alapok voltak nemzetközi szinten népszerűek, a megugró volatilitás viszont most az aktív vagyonkezelésre irányíthatja a figyelmet - írja a Financial Times.

Devizahitelek: jogerős ítélet született a TakarékBank perében

Két pénzügyi intézmény - az Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt. és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. - devizaperét tárgyalta pénteken másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla. A TakarékBank perében jogerős ítélet született, míg az Argenta keresetét október 29-én tárgyalja újra az ítélőtábla.

Meglepte az elemzőket a Morgan Stanley (2.)

Az elemzők által vártnál lényegesen jobb számokkal rukkolt elő a Morgan Stanley harmadik negyedéves jelentésében: az egy részvényre jutó nyereség 30 centtel magasabb, 0,84 dollár lett az elemzői konszenzushoz képest. A bevételek szintén felülmúlták a várakozásokat, 8,9 milliárd dollárt elérve. A tőzsdei nyitás előtt a bank részvényeinek árfolyama már 3,78%-os pluszban tartózkodik. A fontosabb részletek:

  • A vártnál jóval kedvezőbb bevétel- és EPS adatokat közöltek.
  • A bank profitja a harmadik negyedében 1,7 milliárd dollár volt.
  • A részvénykibocsátási tevékenységből származó bevétel 96%-kal emelkedett éves szinten.
  • A tanácsadási tevékenységből származó bevétel a harmadik negyedévben 392 millió dollárra duzzadt.

Londoni elemzők: nagyot nyerhetnek a devizahitelesek a forintosítással is

Bár a kormány piaci árfolyamú forintosítást fog javasolni, végül a politikai nyomás miatt valószínűleg diszkonttal, vagyis árfolyamkedvezménnyel fogják végrehajtani a lakossági devizahitelek forintosítását - véli a Nomura londoni elemzője. Hasonló következtetésre jutott a Magyarországról hallottak alapján a Societe Generale elemzője is. Elképzelhető, hogy a piaci árfolyam alatti forintosítás miatt előálló veszteségekért adókedvezmény-kompenzációt kapnak a bankok, de az is, hogy a forintosítási árfolyamot ahhoz kötik, hajlandóak lesznek-e egyes bankok átengedi leánybankjukat az államnak.

Kikelt magából a jegybankár a bónuszok miatt

A brit jegybank ellentámadással válaszolt az Európai Bankfelügyelet (EBA) minapi akciójára, miszerint minden lehetséges szabályozói eszközt be fognak vetni a bankok ellen, hogy ne tudják megkerülni a bónuszkorlátozást - számolt be a Financial Times.

Lassan elfogy a magyar betétbiztosító pénze?

Az idén csődbe ment három takarékszövetkezet betéteseinek már csaknem 90 milliárd forintnyi kártalanítást kellett kifizetni az Országos Betétbiztosítási Alapból (OBA), amelyben tavaly év végén már csak 76,6 milliárd forint volt - írja pénteki cikkében a Világgazdaság.

Fél óra alatt a Miniszterelnökség kezébe került az MKB

Az MKB Bank Zrt. felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek gyakorlójának a Miniszterelnökséget jelölte ki 2018. december 31-éig Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter - az erről szóló rendelet csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben. A hvg.hu szerint villámgyorsan megtörtént a tulajdonosi jogok átvétele, a rendelet este fél 7-kor jelent meg és fél óra múlva hatályba is lépett.

Magyar bankokat minősített le a Fitch

Ma két bankot leminősített a Fitch: a K&H és a magyarországi Erste Bank adósságbesorolását módosította lefelé. A CIB Bank esetén megerősítette a korábbi besorolást, viszont a kilátásokat negatívról stabilra javította.

Kivonulna Lengyelországból a Budapest Bank tulaja - Jön az OTP?

17%-ot emelkedett a varsói tőzsdén a Bank BPH árfolyama, miután a 90%-os nagytulajdonos GE bejelentette, hogy gondolkozik a lengyel bank eladásán. A Bank BPH Lengyelország tizedik legnagyobb bankja a mérlegfőösszeg alapján, pedig amikor a GE 2008-ban megvásárolta, még a harmadik legnagyobb szereplő volt. A lehetséges vevők között a spanyol Santander, az olasz UniCredit és Intesa Sanpaolo mellett a magyar OTP neve is felmerült.

Hazai cégekre fenik a fogukat az amerikaiak

Növekedésnek indult a vállalati tranzakciós piac a közép- és délkelet-európai régióban: 2014 első félévében mintegy 40 százalékkal nőtt az üzletkötések értéke az egy évvel korábbiakhoz képest. A befektetők elsődleges célpontjai továbbra is az IT és a technológiai vállalatok voltak - derül ki az EY régiós M&A Barométeréből.

Tarolt a Goldman (3.)

A vártnál lényegesen jobban alakultak a Goldman Sachs harmadik negyedéves számai: az egy részvényre jutó nyereség a várt 3,21 dollárral szemben 4,57 dollár lett, míg a 8,39 milliárd dolláros bevétel 6,9%-kal felülteljesítette a piaci várakozásokat. A bank árfolyama 2,65%-os mínuszban tartózkodik a tőzsdei nyitást követően. A fontosabb részletek:

  • A vártnál jóval kedvezőbb bevétel- és EPS adatokat közölt a bank.
  • Tovább növelték az egy részvényre jutó osztalék mértékét.
  • A befektetési banki tevékenységből származó bevétel 26%-kal nőtt éves szinten.
  • A működési költségek is nőttek éves alapon összesen 12%-kal.

Megkapták a pénzüket a becsődölt takarék betétesei

A törvényben előírt 20 munkanapos kártalanítás során az Alba Takarékszövetkezet betéteseinek 99 százaléka részére postázásra kerültek a személyre szóló elszámolások, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) ezzel egy időben átadta kifizető partnereinek a betéteseknek járó kártalanítás pénzügyi fedezetét jelentő 11,7 milliárd forintot. 131 betétes kifizetése OBA-n kívüli okokból még tisztázásra vár.

Devizaperek: újratárgyalnak és Alkotmánybírósághoz is fordulnak

Három pénzügyi intézmény - a KDB Bank Európa Zrt., a Hypo Alpe-Adria LEASING Zrt. és a CIB Lízing Zrt. - devizaperét tárgyalja csütörtökön másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla. A KDB perében bejelentették: ismét az Alkotmánybírósághoz fordul a Fővárosi Ítélőtábla.

Két éve ömlik a pénz a lakosság kedvenceibe

Szeptemberben új csúcsra emelkedett az alapokban kezelt vagyon, 1-2 hónapon belül az 5500 milliárd forint is meglehet. A hónap során a részvényindexek estek, összességében az alapok 4,3 milliárd forintot vesztettek, miközben 60 milliárd érkezett az alapokba. A pénzpiaci alapokat adták a befektetők, a visszatekintő hozamok esése a kötvény- és vegyes alapok felé tereli a lakosságot.

Raiffeisen: nem zárható ki a kedvezményes devizahitel-forintosítás

Az osztrák Raiffeisen International pénzügyi igazgatója szerint a banknál minden a legnagyobb rendben van, ha nem vesszük figyelembe a magyar és ukrán leánynál tapasztalt problémákat. Ráadásul a devizahitelek kedvezményes forintosításának lehetőségét sem lehet figyelmen kívül hagyni, ami adott esetben jelentős haircutot eredményezhet a banknál- írja a Reuters.

Titkos találkozók a devizahitelek ügyében - Mire készül Orbán?

Immár másodszor is találkozott Orbán Viktor Andreas Treichllel, az Erste Group vezérével a devizahiteles ügy kapcsán - írja a Magyar Nemzet. Nem tudni, a forintosításról milyen részletesen volt szó, de hamarosan erről is dönteni fog a kormány.

Ugrott a Man Group a jó hírekre

Egyetlen negyedév alatt az amerikai akvizícióknak köszönhetően 25%-kal 72,3 milliárd dollárra nőtt a Man Group kezelt vagyona. A növekvő mérethatékonyságot a befektetők nagyon pozitívan fogadták, az árfolyam közel 7%-os pluszban tartózkodik a londoni tőzsdén - írja a Reuters.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.