Már a volt igazságügyi minisztert körözik Brazíliában

Már a volt igazságügyi minisztert körözik Brazíliában

Elfogatóparancsot adtak ki a brazil hatóságok helyi idő szerint kedden Jair Bolsonaro korábbi elnök két közeli szövetségese, köztük Anderson Torres volt igazságügyi miniszter ellen a brazíliavárosi kormányzati épületek múlt hét végi megtámadásával összefüggésben.

Puccshangulat a világ egyik legnagyobb országában: több száz tüntetőt tartóztattak le

Puccshangulat a világ egyik legnagyobb országában: több száz tüntetőt tartóztattak le

Brazíliában százakat tartóztattak le, felfüggesztették hivatalából 90 napra a fővárosi térség, Brasília kormányzóját, valamint elrendelték a közösségi média tüntetéseket támogató tartalmainak törlését, miután vasárnap Jair Bolsonaro korábbi elnök híveinek százai dúlták fel a kongresszus, az elnöki hivatal és a legfelsőbb bíróság épületét. Az események az amerikai Capitolium két évvel ezelőtti megtámadását idézték, amelyet Donald Trump korábbi elnök támogatói követtek el az Egyesült Államokban.

Elmenekült Bolsonaro? Floridába repült a bukott brazil elnök

Elmenekült Bolsonaro? Floridába repült a bukott brazil elnök

Jair Bolsonaro elnök pénteken, 48 órával azelőtt, hogy baloldali riválisa, a megválasztott elnök, Luiz Inácio Lula da Silva hivatalba lépett volna, Brazíliából az Egyesült Államokba utazott, mondván, hogy "egy csatát elvesztett, de a háborút nem" - számolt be a Reuters.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.