„Őrzők, vigyázzatok a strázsán” – Gondolatok a tudomány védelmében

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

A tudomány a történelem során mindvégig az egyetemes kultúra része volt, az emberi szellem legnagyszerűbb alkotásainak egyike. A pusztán megfigyeléssel és gondolkodással ma is érvényes természeti törvényeket felismerő ókori bölcsek vagy a középkor legnagyobb gondolkodói még magáért a felfedezés öröméért, a ma oly divatos hasznosítás reménye és szándéka nélkül alkottak. Nekik még mecénásaik sem voltak, mint a korabeli festőknek vagy zeneszerzőknek, sőt akadt közülük, akinek a tudományos igazság kimondása az életébe került. Ekkor még az emberi társadalom fejlődését, a jólét növekedését nem is közvetlenül a tudomány eredményei, hanem a mérnöki zsenialitás termékei mozdították elő. A XIX. század végéig külön kategóriát képviselt a tudós és a feltaláló, utóbbiak közül is számos kiváló honfitársunk eredményeire lehetünk büszkék.

Ám a XX. század elejétől az emberi haladás vívmányaitól megrészegült emberiség a tudományt is a fejlődésnek álcázott féktelen növekedés szolgálatába állította. Ezáltal a tudomány akaratán kívül hozzájárult az ember és természet közötti egyensúly megbontásához, a természeti környezet példátlan léptékű pusztításához és kizsákmányolásához.

Ennek ellenére a tudomány eddig elért eredményeinek szerepe az emberi civilizáció felemelkedésében megkérdőjelezhetetlen. Korunkban az emberiség élete elképzelhetetlen lenne a tudomány vívmányai, sőt annak állandó fejlődése nélkül. Nincs a bennünket körülvevő világban olyan emberi alkotás vagy ismeret, ami végső soron nem a tudomány hozott volna létre. Az erőforrások kimerülését például a tudomány segítségével, új anyagok és eljárások fejlesztésével sikerült eddig elkerülnünk, miképp tudományos felfedezések segítettek bennünket az emberi tevékenység katasztrofális következményeinek elhárításában is. A tudomány állandó fejlődése tehát civilizációnk fennmaradásának záloga. Ennek hiányában az ember alkotta modern világ néhány évtizeden belül leolvadna, mint a nyílt óceánra sodródó jéghegy.

A tudomány évezredekkel ezelőtt határok nélkülivé, népek felettivé vált. Néhány területét és a történelem egy-két viharos időszakát leszámítva nem elszigeteltségben fejlődött, hanem már akkor az emberiség közös szellemi terméke volt, amikor még gondolatban sem létezett a mai értelemben vett globalizáció. (Mennyire abszurd lenne például nemzeti tudományokról, például román fizikáról vagy francia kémiáról beszélni, gondoljuk csak el, hova jutott volna ezekkel a világ.)  Galilei, Kepler vagy Newton felfedezései az egész világ tudományos világképét formálták. A világon egyedül a tudományban sikerült egy olyan önszerveződő és önszabályozó globális rendszert létrehozni és fenntartani, ami még a hidegháború éveiben is működött, és ami a modern kor vívmányaira tekintve lélegzetelállító eredményeket produkált. Az egyetemes tudomány letéteményesei, a nemzeti akadémiák, a Magyar Tudományos Akadémia éppúgy, mint a Svéd Királyi Akadémia, a Max Planck Társaság vagy a Francia Tudományos Akadémia függetlensége és autoritása a hozzátartozó kutatói közösség sokszínűségén és egyéni kutatói szabadságán alapul. A tudomány legfőbb ismérve ugyanis a szabadság, a tudós kötelessége nemcsak az innováció vagy a felmerült problémák megoldása, hanem a társadalom (és a természet) számára fontos problémák felismerése, kérdések, kételyek, kritikák megfogalmazása is.

Sajnos azonban a nemzetek felett formálódó határtalan tudomány a XX. század során önként falakat emelt az egyes tudományágak között, sőt gyakran azokon belül is. A szakterületi specializáció stratégiája évtizedeken keresztül módfelett sikeresnek bizonyult, tudományos-technológiai forradalmat katalizált. A koncentrált tudás, mint egy lézernyaláb, úgy hatolt be az ismeretlen szövetébe, és számos, az emberiség javát szolgáló felfedezést eredményezett. De, mint ahogy a lézer is elégeti az anyagot, amin keresztülhatol, úgy okoz a nem kellően körültekintő tudás korlátlan és felelőtlen alkalmazása is súlyos károkat. Egykoron innovációs sikertörténetnek számító felfedezések kerültek így a vádlottak padjára, mint az ólmozott benzin, a freonok, az azbeszt, vagy manapság a nem lebomló műanyagok, amelyekből akaratunkon kívül napjainkra a világűrből is megszemlélhető gigantikus műalkotásokat, hulladékhegyeket és -szigeteket sikerült létrehoznunk.

A tudomány, noha szerepe megkérdőjelezhetetlen a civilizáció fejlődésében és fennmaradásában, napjainkban egyre inkább defenzívába szorul. Az ellenőrizhetetlen és feldolgozhatatlan információk végtelenített áradata befolyásolja gondolatainkat, érzelmeinket, közvetlenül alakítja várakozásainkat, döntéseinket. Ez az infodémia kora, a kétségtelenül hasznos információk mellett az emberi hülyeség, korlátoltság, rosszindulat, manipuláció, propaganda akadálytalan terjedésének világa. Ez nem a tudomány terepe: a tudomány évezredek alatt kiérlelt, globális és módfelett sikeresnek bizonyult eszköztára olyan idejétmúlt elemeket tartalmaz, mint a kételkedés, alaposság, tájékozódás, vita, konstruktív kritika, vagy a tévedés jogának fenntartása. Ezek az értékek szinte teljességgel ismeretlenek a jövő formálására jelenleg felhatalmazással rendelkezők világában. Már csak azért is, mert a tudomány sikerek és kudarcok mentén kiérlelt módszertanával a valósággal foglalkozik, problémáink megoldására, életünk jobbítására törekszik.

A világ népességének egyre növekvő hányada – a politika hathatós közreműködésével – ezzel szemben egyre inkább a kommunikációs térbe vetített alternatív valóság (újabban igazságon túli) világában érzi elemében magát: itt nincs kétely, tévedés, kritika, kizárólag pofonegyszerű megoldások, a (közösségi) médiában jól kommunikálható, faék egyszerűségű üzenetek vannak.

Amelyek között a tudomány megállapításai pusztán – egy a sok közül – véleménnyé degradálódtak. Kétségtelenül vonzóbb világ ez, mint a rideg valóság, ezért teljességgel érthető, hogy egyre többen merülnek el benne. Apró szépséghiba csupán, hogy napjainkban a valóság egyre gyakrabban jön velünk szembe: a természet (és a társadalmak) hatalmas rendszerei aligha törődnek azzal, hogy mi fut a mozivásznon, azok csak a teremtett világ kőkemény törvényeinek engedelmeskednek.

Az emberiség elemi érdeke, hogy a tudományos világ évszázadok alatt kialakított sokszínűségét, függetlenségét, alkotóképességét megőrizze és azt az emberiség előtt tornyosuló kihívások megoldására fordítsa, globális gazdasági érdekektől és politikai befolyástól mentesen. Ha ettől a képességétől a tudományt megfosztanák, akkor a tudomány állandó fejlődésére utalt civilizált világunkat a 21. század globális válságainak lavinája minden bizonnyal maga alá temetné. Nincs tehát irigylésre méltó helyzetben a tudomány napjainkban, ahogy azt tapasztalhatjuk. Össztűz alatt áll, tekintélye morzsolódik, a vele szemben támasztott elvárások nőnek, a megoldásra váró problémák léptéke növekszik, a rendelkezésére álló erőforrások apadnak. Pedig a tudomány a művészetek mellett egyike azon nagyszerű emberi tevékenységeknek, amelyek jobbá, szebbé, nemesebbé tehetnék a világot. Már ha igény lenne rá.

Címlapkép forrása: Shutterstock