Tőzsde

Titkos tárgyalásokon dőlhet el a Deutsche Bank sorsa

Eddig mind az amerikai, mind a német politikusok cáfolták, hogy bármilyen tárgyalásra sor került volna a legnagyobb német banknak belengetett 14 milliárdos amerikai bírság miatt. A németek azt mondták: ezt a balhét a banknak kell elvinnie. A Reuters azonban úgy tudja, hogy már "minden szinten" folynak a titkos tárgyalások.

Zuhan a Twitter

Bezuhant tegnap az amerikai piaczárást követő kereskedésben a Twitter árfolyama, miután olyan hírek röppentek fel, hogy a Google nem érdeklődik a társaság iránt. A papírok több mint 10 százalékot estek.

A pénzügyi- és az energiaszektor papírjait zsákolták

Szerdán az amerikai részvényindexek kivétel nélkül erősödtek azt követően, hogy rendkívül gyenge munkaerőpiac adatott tettek közzé, illetve a keddi API statisztikák hatására ismét 50 dollár fölött járt az olaj világpiaci ára.

Ma az EKB miatt izgultak a befektetők

Az elmúlt napok emelkedését követően esés bontakozott ki a nemzetközi tőzsdéken, tegnap a vezető amerikai részvényindexek 0,2-0,5 százalékot estek. Ma az európai tőzsdék is nyomás alá kerültek, miután a pletykák szerint az EKB az eszközvásárlási program méretét havonta 10 milliárd euróval csökkentené.

Feldaraboltatnák a Samsungot

Feldaraboltatná a Samsungot az egyik amerikai hedge fund, a híresen nagy aktivista befektető, az Elliott Management - írja a Reuters.

Jöhet a 60 dolláros olajár

Váratlanul érte a befektetőket a megegyezés múlt hét szerdán az olajnagyhatalmak között, ami valóságos ralit okozott az olaj piacán. Ugyanakkor a múltbéli tapasztalatok alapján sokan szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy a tagországok valóban végrehajtják-e a vállalásukat.

Egy csónakban evezünk a tőzsdére?

Cikkünkben bemutatjuk a munkavállalói részesedésjuttatás mögötti érvrendszert, és a különböző megvalósítható konstrukciókat. Közülük elsősorban a 2015. őszi törvénymódosítással kialakított Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) előnyeire hívjuk fel a figyelmet, amelynek alkalmazása véleményünk szerint kiemelt hatékonysággal támogathatja a vállalkozások HR stratégiáját. Amint látni fogjuk, az új "javadalmazási MRP" esetén a juttatás adózási szempontból is kedvező és közös motivációs célt adhat a tulajdonos, a management és a munkavállalók számára. A részesedésjuttatási programok és a vállalkozások tőzsdei jegyzése kölcsönösen erősítik egymás pozitív hatásait. Miközben ugyanis a magas presztízzsel és ismertséggel járó tőzsdei jelenlét már önmagában is komoly versenyelőny a tehetségek vonzásában, a tőzsdei vállalatok munkavállalóinak juttatott, a piacon bármikor értékesíthető részesedés a magasan képzett kollégák hosszú távú elköteleződését segíti.

Nagyot emelkedhet a BUX a következő egy évben

A Brexit, az közelgő amerikai elnökválasztás és a Fed esetleges kamatemelése mozgatta szeptemberben a világ tőzsdéit. A fontosabb nyugat-európai és amerikai indexek hullámzó teljesítményt mutattak, ezt követte a BUX is. A következő hónapokban ezek a bizonytalansági tényezők még fennmaradnak, a hazai alapkezelők is megosztottabbak lettek a magyar piac kilátásaival kapcsolatban. Hosszú távon viszont optimistábbak lettek, többen a BUX jelentős emelkedését várják a következő egy évben. Az alapkezelők kedvenc papírja most a Richter, a Mol részvényeit pedig továbbra sem szeretik.

Az ezüst tó kincse - Videó technikai elemzés

Nagyot zakózott tegnap az arany és az ezüst árfolyama. Mindkét nemesfém emelkedő trendben van, a mi térképünk alapján, némileg azonban szebb képet mutat az ezüst, ami ráadásul fontos technikai szinthez érkezett. Hol vannak a vételi és eladási zónák az ezüst grafikonon? Videónkból megtudod a részleteket.

Két új kérő jelentkezett be az UniCredit leányáért

Az ügyhöz közeli források szerint a Pioneer megvásárlásáért folytatott tárgyalások már a második körhöz érkeztek, az Amundi és a Poste Italiane vezette konzorcium mellett az Aberdeen és a Macquarie is az esélyesek között van - számol be a hírről a Reuters.

Nem egy egyszerű iPhone-gyilkost mutatott meg a Google, hanem a jövőt

Okostelefonokkal és virtuális-valóság szemüveggel villantott tegnap a Google a cég történetének legnagyobb termékbemutatóján. A Pixel telefonok valódi csúcsmobilok, melyek már felveszik a versenyt a legújabb iPhone-nal és van VR-szemüvege is, ami például ősi riválisának, az Apple-nek még nincs. De nem a hardverek miatt volt izgalmas a tegnapi esemény, sokkal inkább azért, mert minden eddiginél nagyobb teret kap a mesterséges intelligencia. A készülékeknek valójában csak az volt a szerepük, hogy egy "bemutatótermet" adjanak a Google mesterséges intelligencián alapuló szolgáltatásainak. Ez a lépés azonban meglehetősen költséges és nem mentes a kockázatoktól, hiszen kérdéses, hogy készen áll-e már rá a világ.

Japánok szerezhetik meg a Drehert

Közel 4,9 milliárd dollárért megvásárolhatja a világ második legnagyobb sörgyártójának, a SABMillernek kelet-európai érdekeltségeit a japán Asahi Group - írja a Reuters. A hírnek van magyar vonatkozása is, ugyanis amennyiben az üzlet megvalósul, japán kézbe kerül a Dreher.

Haladékot kap a Raiffeisen a lengyelektől

A lengyel pénzügyi rendszer felügyeletét ellátó KNF két hónappal meghosszabbította a Raiffeisennek adott határidőt, hogy megállapodásra jusson a lengyel leánybankjának eladása ügyében. Eközben az osztrák nagybank cseh online banki üzletága, a Zuno bejelentette, hogy 2017 első felében Csehországban és Szlovákiában is beszüntetné tevékenységét - írja a Reuters.

A dollár betett az amerikai tőzsdéknek

Nem bontakozott ki határozott irány az amerikai részvénypiacokon, a főbb tőzsdeindexek vegyes képet mutatnak. A befektetőket továbbra is aggasztja a Deutsche Bank-sztori.

Bivalyerős a magyar tőzsde

Szemmel látható mértékben emelkednek a mai kereskedésben a Nyugat-Európai tőzsdék, a befektetők várják a héten érkező amerikai munkaerőpiaci adatokat és az Alcoa hamarosan esedékes negyedéves jelentését. A hazai tőzsde szárnyal az OTP papírjainak köszönhetően.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kényszerszövetségesével bukhat Magyarország, Ursula von der Leyen megtalálta a kiskaput
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.