bankok

Jönnek az európai banki gyorsjelentések - Mire készüljünk?

A héten kezdődik az első negyedévre vonatkozó európai banki gyorsjelentési szezon, az előzetes adatok alapján úgy tűnik, hogy az európai befektetési bankok kötvény- és részvény-kereskedési oldalon sem fogják tudni utolérni amerikai társaikat.

Nem most fognak bankokat bezárni Magyarországon

Jelentősen eltér a bankvezérek helyzetértékelése az MNB-étől abban, hogy mennyire drágán működik a magyar bankszektor - derült ki Hitelezés 2017 konferenciánk délelőtti panelbeszélgetésében. A konszolidáció és a további jelentős költségcsökkentés azonnali feltételei egyelőre nem adottak, a hitelnövekedés alapjai most már annál inkább.

Bíróság elé áll a jegybankelnök és egy bukott bankvezér

A görög jegybank volt elnökét és a legnagyobb görög bank, a Piraeus volt vezérét is bűnváddal állítják bíróság elé. A két pénzügyi szakembert több millió euró értékű kötvénypiaci swap-ügylet miatt vizsgálják, a tranzakciókat még a válság előtt végezték el.

Felkészült az EKB Le Pen győzelmére

Az Európai Központi Bank (EKB) jelezte, hogy készen áll arra, hogy megnyissa a pénzcsapot, ha a piacot megrázná a francia elnökválasztás eredménye.

Lopott pénzből akartak az UniCrediten nyerészkedni?

Újra a figyelem középpontjába került a sikkasztásba keveredett 1MDB nevű maláj vagyonalap, az olasz hatóságok vizsgálják, hogy milyen szálak fűzik a botrányt az UniCredit részvényeihez kapcsolódó bennfentes kereskedelem ügyéhez, ami még 2010-hez nyúlik vissza - írja a Financial Times.

Íme a világ 10 legnagyobb bankja

Tudtad, hogy a világ 4 legnagyobb bankja kínai? És azt, hogy az összesített eszközállományuk közel 12 ezer milliárd dollárra rúg? Az S&P Global Market Intelligence összeállította a bankok globális rangsorát, amelyből kiderül az is, hogy a 100 legnagyobb bank között melyik ország neve szerepel legtöbbször, de összegyűjtöttük a legnagyobb amerikai és európai bankok tízes listáját is.

Tovább pörög az év botránya a Wells Fargónál

A Wells Fargo pénteken közölte, hogy 2002-ig visszamenőleg ellenőrizték a lakossági értékesítési gyakorlatukat, az így felfedezett szabálytalanságokért további 32 millió dollárt fizetnek - írja a Marketwatch.

Mészáros Lőrincék az FHB-ban

Az Allianz Hungária Biztosító gyakorlatilag ki, Mészáros Lőrinc érdekeltsége beszállt az FHB Jelzálogbankba - derül ki a BÉT-en közzétett közleményből.

Végelszámoltat egy hitelező céget az MNB

Az MNB visszavonta az Argentum Holding Zrt. tevékenységi engedélyét és elrendelte annak végelszámolását. A társaság piaci szerepe, súlya marginális volt.

Több szabályt is megsértett, milliós bírságot fizethet a Deutsche Bank

A Fed két, egymástól független esetben is bírság megfizetésére kötelezi a Deutsche Bankot. Az egyik esetben devizapiaci visszaélések miatt, a másik esetben a Volcker szabályoknak való megfelelési problémák miatt kapott megrovást a bank, az összesített bírság mértéke 156,6 millió dollár - írja a Financial Times.

Donald Trump lett a Goldman Sachs veszte?

Hiába állt az új amerikai elnök szolgálatába a Goldman Sachs több magas rangú vezetője is, többek között Gary Cohn, a bank elnöke: az első negyedév kifejezetten gyengén sikerült a bank kereskedési teljesítménye szempontjából, így a hat legnagyobb amerikai bank közül egyedüliként egyértelmű csalódást okozott a befektetőknek.

Nem maradhat Londonban az Európai Bankhatóság

Semmiképp nem maradhat Londonban az Európai Bankhatóság és az Európai Gyógyszerügynökség az Egyesült Királyság uniós kilépését (Brexit) követően - szögezte le szerdán Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság (EB) vezető szóvivője.

Meglepetést okozott a Morgan Stanley (2.)

A nagyobb amerikai bankok között utolsóként, ma tette közzé idei első negyedévre vonatkozó gyorsjelentését a Morgan Stanley, amelyben bevétel és egy részvényre jutó nyereség soron is verte az elemzői várakozásokat. A nagybank 9,7 milliárd dolláros bevételről és egy dolláros EPS-ről adott számot. A nyitás előtti kereskedésben 2,3%-on áll a bankpapírok árfolyama.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megérkezett a Fitch ítélete Magyarországról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.