földgáz

Minek ide Trump segítsége? Előzi a szén a földgázt

A jelek szerint viszonylag jól helytáll a szén a többi energiahordozóval szemben folytatott piaci versenyben a tengerentúlon már azelőtt is, hogy Donald Trump elnök szénipart támogató intézkedései igazán kifejtették volna hatásukat. Míg a kombinált ciklusú gázerőművek termelése valamelyest mérséklődött 2017 első hónapjaiban az egy, illetve két évvel korábbiakkal összevetve, addig a szénerőművek kapacitásának kihasználtsága jelentősen emelkedett az utóbbi évben, 36 százalékról 45 százalékra.

Részvények lefoglalásával folytatódott az orosz-ukrán gázvita

Bírósági döntés alapján Ukrajna lefoglalta a nagy részben a Gazprom orosz állami gázóriás cég tulajdonában lévő Gaztranzit vállalat ukrajnai részvényeit - hozták nyilvánosságra szerdán ukrán hírportálok a Gazprom bejelentésére hivatkozva.

Alacsonyabb energiaszámlát hozhat a Bitcoin-elv? Ezen dolgoznak a szolgáltatók

Európa legnagyobb közműcégei új, blockchain-alapú földgáz- és villamos energia nagykereskedelmi rendszer bevezetését tervezik. A teszt augusztusban kezdődik, a negyedik negyedévben pedig már élesben is működhet a rendszer, amely alapvető változásokat hozhat az ágazatban a termelők és a szolgáltatók közvetlen összekötésével, így például jelentősen csökkenhetnek a tranzakciós költségek.

Alig drágult a földgáz, de Magyarország így is Európa élén

Magyarországon 1,5 százalékkal nőtt, így itt változott a fogyasztók számára a legkedvezőtlenebbül a földgáz fogyasztói ára a vizsgált 31 európai országban 2015 második féléve és 2016 második féléve között - derül ki az Eurostat adataiból. Az elmúlt időszakban a piaci alapon kiszolgált fogyasztók árelőnye tovább nőtt a szabályozott lakossági tarifákkal szemben.

Úgy néz ki, Lengyelország kigyógyul az orosz gáz függőségéből

Júniusban megérkezhet az első tengerentúli LNG-szállítmány Lengyelországba, tovább diverzifikálva az ország gázellátását. A tranzakciót lebonyolító PGNiG történelmi pillanatról beszél, de a megállapodás rendkívül fontos Beata Szydlo miniszterelnök szerint is.

Nemhogy nem csökken, még nőhet is az orosz gáztól való függőségünk

Az Északi Áramlat földgázvezeték továbbfejlesztése növelni fogja Oroszország részesedését az európai piacon - állítja Alexei Miller, az állami energiavállalat vezérigazgatója. A Gazprom-vezér szerint ezt a Katar és az Egyesült Államok részéről tapasztalható erősödő LNG-kínálat sem fogja megakadályozni, az Ukrajna irányába vezető energiaexport ugyanakkor jelentősen visszaesik majd. Miller nem tett említést arról, hogy mindez hogyan érinti majd a közép-európai régió gázellátását.

Magyarország véleményét kéri Brüsszel a Gazpromról

Önmagára nézve kötelező vállalásokat tett a Gazprom Brüsszel felé annak érdekében, hogy eloszlassa az Európai Bizottság Kelet-Európa gázellátásával kapcsolatos aggályait. A Bizottság szerint a felajánlott kötelezettségvállalások megnyugtató választ adnak a versenyjogi aggályokra, ugyanakkor felkérte az érintett országokat - így Magyarországot is -, hogy nyújtsák be észrevételeiket a kötelezettségvállalások kapcsán.

Többet fizethetünk idén a gázért

A Gazprom azzal számol, hogy az Európába exportált földgáz ára magasabb lesz az idén a tavalyinál - közölte Alekszandr Medvegyev, az orosz gázipari cég vezérigazgató-helyettese Szingapúrban, egy befektetői fórumon.

Fontos projektekről döntött az EU - Magyarország a nyertesek között

Az EU tagállamai február 17-én jóváhagyták azt a bizottsági javaslatot, melynek értelmében 444 millió eurót ruháznak olyan kiemelt projektekbe, melyek célja az európai energiainfrastruktúra fejlesztése. Az úgynevezett Európai Hálózatfejlesztési Eszköz (CEF) koordinációs bizottságának döntése alapján a nyertesek között 922 500 eurós maximális támogatással szerepel az FGSZ Földgázszállító Zrt. is. Bár a támogatás összege nem tekinthető jelentősnek, ugyanakkor fontos jelzés abból a szempontból, hogy a projekt uniós szinten is szem előtt van, és nem kizárt, hogy a későbbiekben nagyobb mértékben is részesülhet akár az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz keretéből is.

Kinőtte Magyarországot, Svájcban nő nagyra a MET

A Magyarországon alapított MET Csoport mostanra Közép-Európa egyik meghatározó energetikai és nyersanyagkereskedő cége lett, a terjeszkedés fontos állomásaként székhelyét a svájci adóparadicsomba, Zugba tette, ami az alacsony társasági és személyi jövedelemadó mellett csúcsminőségű technológiai és távközlési infrastruktúrát, és a nyersanyagkereskedők igényeire szabott, bankokból, biztosítókból, tanácsadó és IT-cégekből álló szolgáltatói infrastruktúrát nyújt. A cégcsoport zugi központjában jártunk.

Alakul az újabb orosz-magyar energiaüzlet

A Gazprom nagy mennyiségű földgáz magyarországi bértárolásáról állapodhat meg március végén vagy április elején az MVM csoporthoz tartozó Magyar Földgáztároló (MFGT) Zrt.-vel - írja a Világgazdaság.

Olcsó az energia Magyarországon, de...

Európai összehasonlításban a magyar fogyasztók továbbra is az egyik legalacsonyabb áron juthatnak hozzá a villamos energiához és a földgázhoz a Magyar Energetikai Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerint. Vásárlóerő-paritáson vizsgálva ugyanakkor árnyaltabb a kép.

Már csak negyedig vannak a magyarországi gáztárolók

A 4,3 milliárd köbméteres magyarországi kereskedelmi gáztárolói kapacitás mellett csak 1 milliárd köbméternyi gáz van bennük, azaz alig 25%-os a feltöltöttség, miután október elejétől a tartós hideg miatt intenzív a gázfelhasználás - írja a Magyar Földgáztároló Zrt. adataira hivatkozva a Magyar Nemzet.

Céges földgázvásárlás: legyünk alaposak!

Közeleg a június vége, amikor is számos földgázfogyasztónak kell döntenie arról, hogy a továbbiakban kitől szerzi be a szükséges energiát. A választás nem könnyű, de megfelelő körültekintéssel bebiztosíthatjuk magunkat.

Rosszul járhat Magyarország az új gázvezetékkel

Az Oroszországot és Németországot összekötő Északi Áramlat II. földgázgázvezeték megépítése azzal a következménnyel járhat, hogy Magyarország csak az eddiginél drágábban tudja majd beszerezni az energiahordozót - mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára kedden Berlinben.

53 százalékkal nő itthon a gáz profitja, de a lakosság nem érzi

Miután a lakossági földgázpiacról szinte az összes külföldi cég kiszorult, és szinte csak az állam maradt a piacon, 53 százalékkal megemelik a lakosságot ellátó földgázszolgáltatók árrését. Fontos azonban, hogy ebből a lakosság semmit nem érez - hívja fel a figyelmet az Index. Az olajárak zuhanása miatt a gázárak is sokat csökkentek, emiatt az állami földgázelosztó jóval olcsóbban tudja adni a lakossági földgázszolgáltatóknak a gázt, amelyek az olcsóbb beszerzési és a magasabb értékesítési ár alapján most már szélesebb profitrátával dolgozhatnak.

Szerbiában is jócskán csökkennek a gázárak

A szerb energiapiaci árhatóság pénteken jóváhagyta, hogy a Srbijagas állami gázimportőr és forgalmazó vállalat az importárak csökkenésére tekintettel mérsékelje a belföldi gázárakat.

Októberre az államé lesz a teljes lakossági földgázpiac

Októberig a teljes lakossági földgázpiac átvétele megtörténik, a Tigáz fogyasztóinak bekapcsolásával 3,4 millió ügyfele lesz az Első Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ) Zrt. szakmai irányítása alatt álló Főgáz Zrt.-nek - közölte a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára szerdán, a Főgáz székesfehérvári ügyfélszolgálati irodájában tartott sajtótájékoztatón.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.