Az IKAR orosz agrárpiacikonjunktúra-intézet egy hónapon belül harmadszor rontotta az idei orosz búzatermésre vonatkozó előrejelzését a kedvezőtlen időjárás miatt.
Félmillió hektárt fognak újravetni a fagytól károsodott orosz régiókban az agrárgazdálkodók - jelentette ki Okszana Lut mezőgazdasági miniszterjelölt keddi moszkvai parlamenti meghallgatásán.
Két, mezőgazdasággal foglalkozó orosz intézet is azzal számol, hogy az idei gabonatermés elmaradhat a tavalyitól, elsősorban az ország déli részeit sújtó szárazság miatt.
Vlagyimir Putyin elnök utasítására az orosz kormánynak javaslatokat kell előterjesztenie a gabonakereskedelem megkönnyítésére, célzottan India és Kína felé, valamint további támogatásokat kell kidolgoznia a hazai gazdálkodók számára, beleértve a finanszírozást és az üzemanyagellátás biztosítását.
Előzetes bejelentési kötelezettség lépett életbe keddtől a hazánkba bármely országból behozni kívánt mezőgazdasági termékek esetében – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium.
Embertelen állapotok alakultak ki a magyar-ukrán határon a kamionforgalomban, ami a magyar gazdaság szempontjából is komoly kihívást és nehézséget jelent, ezért két fontos döntést is hoz a magyar kormány a helyzet enyhítésére – jelentette be csütörtöki brüsszeli tárgyalásai utáni sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter.
Csökkentek a globális élelmiszerárak februárban havi összevetésben elsősorban a gabonafélék alacsonyabb világpiaci ára miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.
Lengyelországnak meg kell büntetnie azokat, akik az elmúlt hétvégén több tonna ukrán gabonát öntöttek ki a két ország határának közelében – jelentette ki Olekszandr Kubrakov ukrán miniszterelnök-helyettes hétfőn.
Az ukrán miniszterelnök amiatt háborodott fel, hogy a lengyelországi tüntetések során mintegy 160 tonna ukrán kukorica semmisült meg egy vasútállomáson, ami szerinte a "felelőtlenség és büntetlenség" jele.
A lett parlament csütörtökön hozott döntése értelmében a harmadik államokon keresztül érkező orosz és fehérorosz agrártermékek sem maradhatnak a balti állam területén. Az árutranzit azonban továbbra is engedélyezett.
A párizsi olimpia szervezői megegyeztek a gabonatermelőkkel, hogy a folyót az olimpia idejére ugyan lezárják a forgalom elől, de nem az eredetileg tervezett 10 napra, csak 6,5-re - közölte csütörtökön Marc Fesneau mezőgazdasági miniszter újságírókkal.
Az Európai Bizottság ma arra tett javaslatot, hogy az EU-ba irányuló ukrán exportra vonatkozó behozatali vámokat és kontingenseket további egy évig függesszék fel, de ez járjon együtt az érzékeny uniós mezőgazdasági termékek védelmének megerősítésével. Mindez összhangban áll az EU azon kötelezettségvállalásával, hogy addig fogja támogatni Ukrajnát, amíg csak szükséges – jegyzi meg a bizottsági közlemény. A bejelentésekre rögtön kiadott egy felháborodott közleményt az Agrárminisztérium.
Az Európai Bizottság ezen a héten egy olyan javaslatot fog bemutatni, amely „országspecifikus biztosítékok” bevezetését engedélyezné a szomszédos országokban olyan esetekben, ha az Ukrajnából érkező mezőgazdasági termékimport túl nagy zavarokat és a termékárak túlságosan mélyre szorítását okozná – jelezte a brüsszeli testület kereskedelmi ügyekben illetékes alelnöke a Financial Timesnak. Mindez fontos fejlemény a lengyel mellett a magyar gazdáknak is, ahogy az is, hogy Valdis Dombrovskis azt is elmondta: a kölcsönösség jegyében Ukrajnától is elvárják mezőgazdasági piacuk nyitását az uniós csatlakozási tárgyalások megindulása során, illetve a Bizottság korlátozhatja az onnan származó baromfihús, a cukor és a tojás importját.
A román és a bolgár kormány által bevezetett gabonaimport engedélyezési rendszerhez hasonlót tervez Lengyelország is, hogy ezzel enyhítse Lengyelország és Ukrajna között kialakult feszültséget, illetve a hetek óta tartó blokádot a két ország határán – jelezte egy névtelen lengyel kormányzati illetékes a Reutersnek.
Többhónapos árcsökkenési trend törik meg idén év elején: hiába alacsony a búza ára, a malmok a költségnövekedéseiket érvényesíteni fogják. Még így is alacsonyabb marad az ár, mint az orosz-ukrán háború előtt volt - írja a vg.hu.
Feljavította Ukrajna idei gabonatermésére vonatkozó előrejelzését az APK-Inform ukrán agrárgazdasági tanácsadó vállalat, amely szerint a várható mennyiség meghaladja majd a múlt évit.
Oroszországnak nem áll érdekében a fekete-tengeri gabonaegyezmény meghosszabbítása - jelentette vasárnap a RIA hírügynökség Dmitrij Patrusev orosz mezőgazdasági miniszterre hivatkozva.
Tartósan számolni kell az ukrán gabona jelenlétével, amely jelentősen könnyebb termelési feltételek mellett termelődik meg, ezért komoly kihívást jelent a hazai szántóföldi növénytermesztés számára – mondta el Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke az Alapvetésben, a Portfolio agráriummal és élelmiszeriparral foglalkozó podcastjében.
Nem változott érdemben az élelmiszerek világpiaci ára novemberben havi szinten az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján pénteken közzétett adatok szerint. Az alacsonyabb nemzetközi gabonajegyzéseket ellensúlyozta a növényi olajok magasabb ára – írja az MTI.
A közelmúltban Kijevben tartott nemzetközi élelmiszerbiztonsági csúcstalálkozón Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kiemelte, hogy az országnak szüksége van a légvédelem megerősítésére a gabonaexport útvonalainak és az Oroszországgal határos régiók védelmére. A "Gabona Ukrajnából" elnevezésű csúcstalálkozón több európai ország magas rangú tisztviselői vettek részt, köztük Alain Berset svájci elnök és Ingrida Simonyte litván miniszterelnök - írja a Reuters,