Újabb látványtervek jelentek meg a megújuló Citadelláról

Újabb látványtervek jelentek meg a megújuló Citadelláról

Javában tart a Citadella felújítása, melynek keretében hamarosan megkezdődik a kiállítás előcsarnokának a kialakítása. A fogadóteret egy üveg tartószerkezettel, valamint az arra épülő üveg borítással hozzák létre, amiről most látványterveket is közölt a Nemzeti Hauszmann Program közösségi oldala.

Megkezdődött a siklóper

Megkezdődött a siklóper

Megkezdődött a Gellért-hegyi sikló építése érdekében elindított bírósági per a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A jogi eljárást a beruházás megvalósítására vállalkozó Gellérthegyi SIKLÓ Kft. indította azzal a céllal, hogy a bíróság mondja ki, a Fővárosi Önkormányzat idén februárban jogellenesen kezdeményezte a Gellért-hegyi sikló megépítését célzó 2009-es szerződéstől történő elállását. A Gellért-hegyi sikló több mint egy évszázados terv, amely látványos és környezetbarát megoldással kapcsolná be az ikonikus városrészt Budapest közlekedésébe, véli a beruházó.

Így halad a Citadella felújítása - Videón a projekt

Így halad a Citadella felújítása - Videón a projekt

Javában zajlik a Gellért-hegy tetején álló erőd megújítása, ami a ZÁÉV és a Market Építő Zrt. munkájával születik újjá. Mostanra elkészült az első restaurált falszakasz is a rondella északi oldalán - írja a Magyarépítők, aki most egy videót is megosztott a munkálatokról.

Képeken a felállványozott Citadella

Képeken a felállványozott Citadella

Javában zajlik a Citadella felújítása, melynek során többek között sor kerül az erőd külső falainak rekonstrukciójára, valamint a belső udvarának felújítására is. A Gellért-hegy tetején fekvő 220 méter hosszú, 12–16 méteres falmagasságú erődöt az 1848-49-es szabadságharc után, 1854-ben emeltette a Habsburg uralkodó, az UNESCO pedig 1987-ben a világörökség részévé nyilvánította. Az építmény állapota azonban idő közben leromlott, így esedékessé vált a felújítás, amiről most az állványzatot biztosító Layher Kft. osztott meg fotókat.

Épülhet a Gellért-hegy legújabb komplexuma: látványterveken a Mátyás Palota

Épülhet a Gellért-hegy legújabb komplexuma: látványterveken a Mátyás Palota

Az április 1-én kiadta az építési engedélyt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) új épületegyüttesére és a szükséges támfalak építésére a fővárosi kormányhivatal kiemelt építési ügyekkel foglalkozó osztálya. A döntést csak a hétvégét követően, április 5-én hozták nyilvánosságra - írja a Népszava. A tervezőiroda oldalára a látványtervek is felkerültek a Mátyás Palotáról. 

Gellért-hegyi sikló: így reagált a beruházó a Főváros tegnapi döntésére

Gellért-hegyi sikló: így reagált a beruházó a Főváros tegnapi döntésére

Hosszú évekre ellehetetlenül a Gellért-hegyi sikló építése a Fővárosi Közgyűlés február 23-i döntése következtében, ugyanis a testület szerdai szavazása értelmében a Fővárosi Önkormányzat eláll a Gellért-hegyi sikló beruházásról és földhasználati jog alapításáról szóló, 2004 óta hatályos szerződéstől - reagált a döntésre a beruházó, Gellérthegyi SIKLÓ Kft. menedzsmentje.

Megkapta az engedélyt a Hegyalja út alá tervezett gyalogos aluljáró

Megkapta az engedélyt a Hegyalja út alá tervezett gyalogos aluljáró

Megkapta a Gellért-hegyi sikló beruházásához kapcsolódó gyalogos aluljáró és a Hegyalja útra felkötő lépcső építésére szóló engedélyt az előkészítés alatt álló fejlesztést jegyző Gellérthegyi SIKLÓ Kft. A Hegyalja út alatt átvezetendő gyalogos alagút és lépcső a Gellért-hegy oldalában futó majdani sikló alsó állomásának megközelíthetőségét biztosítja majd az utasok számára.

A fonódó villamos után a Gellért-hegyi siklóba is beleállt a Főváros

A fonódó villamos után a Gellért-hegyi siklóba is beleállt a Főváros

Pár napja a fonódó villamos új szakaszának megvalósításáról fogalmazott meg kritikákat a Főváros, ezúttal viszont a Gellért-hegyi sikló kapcsán fejezte ki aggályait. A tervek áttekintése után ugyanis Budapest vezetése mindenképpen közberuházásban képzeli el a Gellérthegyi-sikló fejlesztését - írja az Index. Bár a projekttel egyetért a Főváros, azt nem tudják elfogadni, hogy az magánberuházásban valósuljon meg.

2023-ban indulhat a Gellért-hegyi sikló - Megvan az új engedély!

2023-ban indulhat a Gellért-hegyi sikló - Megvan az új engedély!

Új építési engedélyt szerzett, a korábbi, 2022. február 1-ig érvényes építési engedély mellé a Gellérthegyi Sikló Kft. a Gellért-hegyi sikló megvalósítására. A Budapest Főváros Kormányhivatala által kiadott újabb, azaz második engedély kézhez vételével újabb akadály hárult el a beruházás megkezdése elől. A jelenlegi tervek szerint az utazóközönség 2023 második felében veheti használatba az új siklót.

Újabb látványtervek érkeztek a gellérthegyi siklóról (képek)

Újabb látványtervek érkeztek a gellérthegyi siklóról (képek)

Buda egyik meghatározó és igazán turistacsalogató projektje lehet a gellérthegyi sikló, ami egyre közelebb kerül ahhoz, hogy valósággá váljon. Novemberben írtunk róla, hogy a környezetvédelmi engedély kiadásával elhárult az építkezés megkezdése előtt álló legfontosabb akadály, ezt megelőzően pedig a siklóberuházás ügyvezetőjével készítettünk exkluzív interjút és mutattunk be néhány látványtervet. Ahogy a beruházás halad előre, egyre több részlet derül ki, most az építészfórum mutatott be újabb látványterveket.

Megépülhet a gellérthegyi sikló

Megépülhet a gellérthegyi sikló

A környezetvédelmi engedély kiadásával elhárult a legfontosabb akadály a gellérthegyi sikló megépítése előtt - írja a Népszava.

A sikló és a fák: mindent az új budai siklóról

A sikló és a fák: mindent az új budai siklóról

Több évtized után kelt új életre a Gellért-hegyi siklóberuházás ötlete. A magánbefektetőkből álló, és 25 százalékban a Főváros tulajdonában lévő projektcég már közelít a rajtvonalhoz, amikortól elkezdődhet egy új turisztikai látványosság kivitelezése. Az már biztos, hogy az új siklóhoz kapcsolódó buszparkoló nem épül a Tabánnál, a kivágott fák helyett pedig tízszer annyi új, és egészséges fát fognak telepíteni. Az akadályokról, a várható hasznokról, a projekt teljes költségéről beszélgettünk Walton Imrével, a Gellért-hegyi siklóberuházás ügyvezetőjével.

Így nézne ki a Gellért-hegyi sikló a város különböző pontjairól (képek)

Így nézne ki a Gellért-hegyi sikló a város különböző pontjairól (képek)

Világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez, az UNESCO előírásainak megfelelően. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készültek, amelyek bemutatják, hogy a fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó.

Rajtvonalon a Gellért-hegyi sikló építése

Rajtvonalon a Gellért-hegyi sikló építése

Az I. kerületi városvezetés elvárásainak megfelelően aktualizálják a Gellért-hegyi sikló építésének terveit, a hamarosan induló beruházás keretében kevesebb, mint másfél év alatt megépülhet a Tabán és a Citadella közötti felvonó. A sikló megvalósítása teljes egészében képes lesz kiváltani a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat, jelentősen javítva a városrész élhetőségét és környezeti mutatóit - szerepel a Gellérthegyi SIKLÓ Kft. közleményében.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.