ingatlan iroda

Ezért az elismerésért versengenek a világ legnagyobb fejlesztői

A modern irodaházak esetében egyre inkább felértékelődnek a különböző épületminősítések kérdése, amelyek a bérlők számára is tájékoztatást adnak az épület minősége vagy a munkavállalók által igénybe vehető szolgáltatások lehetőségeiről. A minősítések közül az egyik legújabbként került be a köztudatba a Well-being, aminek elérésére Magyarországon is egyre több iroda pályázik. A tanúsítvány jelentőségéről, a hazai irodapiaci szereplőkre gyakorolt hatásairól Radványi Gábort, a Futureal főépítészét kérdeztük.

Hamarosan indul a Müpa és a Nemzeti Színház melletti irodafejlesztés

2017-ben főként lengyelországi fejlesztések voltak a TriGranit nevéhez köthetők, de több országban is elkezdte leendő projektjeinek előkészítését. A lengyel mellett budapesti fejlesztésként szerepel a Millennium City Center záró eleme a Duna partján, a Millennium Gardens irodaépület, amely 37 300 négyzetméteres lesz.

Elkerülhetetlen, hogy emelkedni kezdjenek a bérleti díjak

Az irodapiaci konjunktúra hatására tömegével indultak el beruházások, a fejlesztők helyzetét azonban több tényező is nehezíti. A már sokat emlegetett munkaerőhiány, a lakásáfa kérdésének továbbra is bizonytalan helyzete, valamint a kivitelezési költségek emelkedése is ide sorolható. A piacon ennek ellenére sorra dőlnek meg a rekordok és a közeljövőben is a trend folytatódására számíthatunk. Az aktuális piaci folyamatokról a Budapest ONE fejlesztése kapcsán Tatár Tiborral, a Futureal Development Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.

Mutatjuk, mi az egyetlen egy esélye a régi épületeknek

Jellemzően a régi házak az új, modern épületekkel csak a korszerűsítések után vehetik fel a versenyt, egy ilyen beruházás azonban komoly előkészítést és mérlegelést igényel. Egy régi irodaépület felújítása számos kérdést vet fel, kezdve ott, hogy pontosan mikor kerüljön rá sor, illetve milyen munkálatokat tartalmazzon. A régi épületek újjászületésének különleges esete amikor az adott ház funkcióváltáson is átesik, így például egy korábbi gyárépület vagy üzletház alakul át irodaépületté. Ez utóbbinak számos pozitív hozadéka van, például az addig jellemzően üresen álló épületek az új szerepkörükben sikeres ingatlanfejlesztésekké válhatnak, így a város szégyenfoltjaiból annak pozitív formálóivá léphetnek elő.

Felhőkarcolóstop Budapesten! - Megjött az érintettek válasza

A tegnapi Kormányinfón robbant az ingatlanpiac számára fontos hír, miszerint a parlament előtt fekszik egy törvényjavaslat, amely értelmében 65 méternél magasabb épületet nem lehetne építeni Magyarországon. Ez persze elsősorban Budapestre vonatkozhat, de itt is csak két-három projektről lehet tudni, ahol terveznek a következő években ennél magasabb épületet. Megkérdeztünk két érintettet, hogy mit szólnak a bejelentéshez.

Szállodává alakulhat egy belvárosi irodaház

Belvárosi épülettel bővíti portfólióját a CPI. A társaság a saját tulajdonában lévő Mérleg utcai Starlight Hotellel szomszédos irodaházat vásárolja meg - derül ki a CPI nemzetközi közleményéből.

Budai luxusirodaházba költözik a Fundamenta

A bel-budai HillSide Offices kilenc hónappal a tervezett átadás előtt 80 százalékos foglaltsági rátánál jár. Az irodaház legnagyobb bérlője, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 2018 második felében költözik át új székhelyére - derül ki az Eston közleményéből.

Hamarosan rá sem fogsz ismerni Dél-Budára!

Kelenföld teljesen megújulhat a következő években, ennek pedig egyik legfontosabb sarokköve a Futureal új irodaház projektje a Budapest ONE, mely ikonikus formájával fogadja majd a fővárosba érkezőket. A 70 ezer négyzetméteres komplexum több ütemben valósulhat meg Budapest nyugati kapujában, Őrmezőn, az Etele tér és a Kelenföldi pályaudvar mellett, az ország első számú intermodális csomópontjában. A kiváló elhelyezkedés mellett, a szomszédjában épülő Etele Plaza csak fokozza a létesítmény vonzerejét, de az épület kialakítása is egy élhető, kellemes, inspiráló környezetet teremt, amit a tágas belső kert, vagy a tetőn megvalósuló futópálya csak fokoz.

Ismeretlen cég költözött egy VII. kerületi irodaházba

Ismeretlen cég költözött egy VII. kerületi irodaházba

Nagyságrendileg 47 ezer négyzetméteren írt alá irodabérleti tranzakciós szerződéseket a CA Immo Hungary Kft. Egy neve elhallgattatását kérő intézmény új bérlőként 3300 négyzetméterre költözött be a VII. kerületi R70 Office Center épületébe.

Senki nem beszél róla, de minden irodai dolgozót érint

Ha új irodapiaci trendekről beszélünk, nem feledkezhetünk meg az épület-tanúsításban előkerülő újdonságokkal sem. Bár elsőre nem tűnik izgalmasnak maga a dokumentáció és a kivitelezési megoldások részletei, amelyekkel jobb szintű besorolást kaphat egy épület, mégis szerves része mindenki életének. A WELL minősítés, egy olyan épületekre vonatkozó certifikáció, amely kifejezetten a dolgozók elégedettségéről szól, vagyis minden irodai alkalmazottat érint. Bármilyen elrendezés, műszaki megoldás, szolgáltatás, vagy kényelmi tényező szívesen látott az épületben, ha az a dolgozó termelékenységét és elégedettségét növeli, természetesen az észszerűség határain belül. A Portfolio Property Investment Forum irodapiaci szekciójában egy kerekasztal-beszélgetés keretében volt szó erről az újdonságról.

Elérte végleges magasságát az új Telekom-székház

Elérte végleges magasságát a Népliget metrómegállónál épülő Magyar Telekom székház. A Wing fejlesztésében megvalósuló irodaház várhatóan 2018 második felében készül el és közel 4000 főnek lesz majd a munkahelye.

Nyolcmilliárdos hitel felvételéről döntött a BIF

A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) 8 milliárd forint összegű hitel felvételéről kötött megállapodást a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-vel - olvasható a BÉT oldalán. A hitel a társaság jövőbeni akvizícióinak finanszírozását biztosítja.

300 milliárd forintnyi fejlesztés indult el idén, mégsem fog megdőlni a rekord

Az irodapiaci számok alapján már most látszik, hogy a tavalyi csúcsévet nem sikerül megismételni a szektorban, a megkezdett kivitelezési munkák összértéke jelentősen csökkent. 2016 első 9 hónapjában elindult építések összértéke még meghaladta a 145 milliárd forintot, az idei év azonos időszakában azonban valamivel több mint 107 milliárd forint volt csak az Aktivitás-Kezdés mutató a szektorban, ami kicsivel több mint 26 százalékos csökkenést jelent. Az átadások tekintetében azonban már jobb a helyzet, a raktárakkal kiegészítve 40 százalékos bővülés volt mérhető a tavalyihoz képest.

A robotoké a jövő az irodaházakban?

A piac bővülésével ismét felértékelődőben van az ingatlankezelés és az üzemeltetés szerepe. A technológiai fejlődés és a robotizáció az egész szektort érinti, az utóbbi években ráadásul a munkaerőhiány okozta kihívásokkal is egyre inkább szembe kell nézni, a november 21-én megrendezett Portfolio Property Investment Forum FM-PM kerekasztalának résztvevői szerint.

Folytatódik a Corvin-negyed fejlesztése

A Futureal-csoporthoz tartozó Futureal New Ages Kft. megnyerte a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat által a VIII. kerületi Balassa utca 7. és 9. szám alatt található telkek együttes értékesítésére kiírt pályázatot. A felek az illetékes önkormányzati bizottság döntése alapján az adásvételi szerződést várhatóan december 20-ig írják alá. A Futureal-csoport a szóban forgó telkeken - a már birtokában lévő szomszédos telkek beépítésével együtt - irodaház-beruházást tervez.

A jövő irodaházai: több százezer négyzetméter és elektromos töltőállomások

A jövő irodaházai: több százezer négyzetméter és elektromos töltőállomások

Továbbra is erős a bérlői kereslet a budapesti irodapiacon, a következő években több száz ezer négyzetméterrel nőhet az állomány, ami a bérleti díjak növekedésére is negatív hatással lehet. A november 21-én megrendezett Portfolio Property Investment Forum panelbeszélgetésének részvevői az irodapiac alakulásáról, míg a meghívott előadók jövőben várható új kihívásokról és a piaci szereplők közötti tranzakciók során felmerülő kockázatok csökkentéséről beszéltek.

Kiderült, melyik az év épülete Budapesten

A Portfolio ingatlanos konferenciáján, a Property Investment Forumon immár nyolcadik alkalommal osztották ki a Portfolio Property Awards díjait. Az év projektjét, a legjobb koncepciót, 2018 irodabérleti, valamint befektetési tranzakcióját ismertük el.

A jövő a "lego" épületeké lehet

Alacsony kamatok, növekvő bérleti díjak, csökkenő hozamszintek és dinamikus gazdasági növekedés jellemzik ma a piacot. Nem csoda, hogy több toronydarut látni ma Budapesten, mint az elmúlt 10 évben bármikor. Ugyanakkor komoly gondot okoz a munkaerőhiány, ami vélhetően a jövőben is problémát jelent majd. A fejlesztőknek fel kell erre készülni, a jövőben előnyben részesíthetik az automatizált "lego" épületeket, hangzott el a Portfolio Property Investment Forum második szekciójának panelbeszélgetésén. A szekció előadásai során pedig szó esett a Liget Projekt fejlesztés részletei mellett, a facility management ingatlanpiaci szerepéről, illetve a co-working irodák előretöréséről.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!