Hamarosan rá sem fogsz ismerni Dél-Budára! (x)
Dél-Buda megújulásának sarokköve
Különleges homlokzati kialakítással és egyedi szerkezeti megoldásokkal valósul meg a dinamikus formavilágú, mintegy 70 ezer négyzetméteres Budapest One irodapark, Őrmezőn, az Etele tér és a Kelenföldi pályaudvar mellett, az M1-M7 autópályák fővárosi bevezető szakasza közelében. A Mérték Építész Stúdió által tervezett ikonikus formájú épületegyüttes látványa fogadja majd elsőként a nyugati irányból, autóval vagy vonattal Budapestre érkezőket. A projekt több ütemben valósul meg, az irodapark 1. üteme közel 25 000 négyzetméter bérirodát és 2600 négyzetméternyi kereskedelmi és szolgáltató egységet tartalmaz majd, de 480 férőhelyes mélygarázs is kialakításra kerül.

Gondoltak a dolgozókra!
A pihenésre és a kikapcsolódásra vágyók számára a Budapest One-hoz tágas belső kertet is megálmodtak a tervezők, a tetőn pedig futópálya kaphat helyet. A kitűnő szolgáltatási környezetet a jelenleg megvalósítás alatt álló 53 000 m2 alapterületű Etele Plaza bevásárlóközpont fogja biztosítani, amely a környéken élők és dolgozók minden igényét kielégíti majd. Az épület kialakításakor kitüntetett figyelmet fordítottak a dolgozókra is, inspriráló munkakörnyezetet igyekeznek teremteni, amit bizonyít, hogy a házon jelenleg well-building precertification zajlik, miközben a legmagasabb fenntarthatósági sztandardokat tarják szem előtt.A Well Building Standard (WELL) minősítésről: A Well az International Well Building Institute nemzetközi minősítése, amely nyolc különböző szempont szerint értékeli az épületeket, hogy azok ne csupán a környezettudatosságnak megfelelően legyenek a legmodernebbek, de a dolgozók közérzetére és egészségi állapotára is pozitív hatást gyakoroljanak. Utóbbiak azért is nagyon fontosak, mert így növelhető a dolgozók hatékonysága és a legkiválóbb munkatársakat nyerhetik meg maguknak a vállalatok. A világ több mint hatszáz - a dolgozók és a lakók egészségének szempontjait is figyelembe véve tervezett - épülete közül minden ötödik Európában épült vagy épül. Magyarország 7, a dolgozói "jóllétet" szem előtt tartó irodakomplexummal szerepel a listán, így lakosságszámra vetítve Magyarország a világon a hatodik, Európában pedig a második helyen áll a WELL Building minősítésre regisztrált épületek száma alapján. A WELL nemzetközi szervezete a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülettel együttműködésben adna további lendületet a minősített épületek elterjedésének Magyarországon.

A cikk megjelenését a Futureal Zrt. támogatta.
Trump szövetségese szerint teljesen alábecsülik Kína erejét
A technológiai fejlettséget illetően.
Egy egész NATO-ország eltörlésével fenyegetőzik az orosz vezető – Azt mondja, az 5. cikkely sem nyújt menedéket
Közben arról beszél, hogy Oroszország egyébként nem akar senkit megtámadni.
Támadás érte a közel-keleti olajhatalom legfontosabb vezetékét, azonnal leállították a szállítást
Ezen kerülték a Hormuzi-szorost.
"Menj haza, égő, amit csinálsz" – Kitört a botrány az Egyesült Államok főtárgyalójának oroszországi látogatása miatt
Sokan örülnének Witkoff távozásának.
Perhullám indult az Egyesült Államokban: kétszeresére növelhetik a rák kockázatát a kedvelt kozmetikumok
Be is tiltanák a forgalmazást.
Kihallgatta a Biggeorge Csoport alapítóját a főügyészség
Egy óbudai ingatlanberuházással összefüggésben.
Nem a nagyokat másoljuk és nem fánknapot szervezünk - Három példa, hogyan képes egy kisebb cég nyerni a munkaerőért folyó versenyben
Egy kereskedő, egy gyártó és egy mérnöki cég története jól szemlélteti, a kisebb cégek sémák helyett saját megoldásokra építve tudják sikeresen megtartani és ösztönözni munkatársaik
Energiaársokk közeleg - mekkora ütést kaphat Magyarország?
Alig lélegezhetett fel Európa az energiaválság után, az iráni konfliktus és az orosz-ukrán háború újabb fordulata ismét megdobta a gáz, az áram és az üzemanyagok... The post Energiaársokk
6G: az adatvédelem új kihívásai a következő generációs hálózatok küszöbén
A német adatvédelmi hatóságok konferenciája (DSK) 2026. június 17-én állásfoglalást adott ki az integrált érzékelési és kommunikációs (Integrated Sensing and Communication, "ISAC") tech
Mennyire erős valójában a 360-as forint?
A 350 körüli euróárfolyam egyelőre csak rövid kitérőnek bizonyult: az energiaárak emelkedése és a nagy jegybankok kamatfordulata egyaránt gyengíti a forintot. Rövid távon a 360... The post M
Fűtési szezon előtt mindenki a rezsit nézi. De lehet, hogy a bankszámládon buksz el egy havi számlát
Ősszel sokan elkezdik figyelni a fűtést, a villanyt, a meleg vizet és a havi rezsit. Közben van egy kiadás, ami ugyanúgy csendben viszi a pénzt, mégis kevesen nézik meg: a bankszámladíj. Pedig
Japán kutatók megoldhatták, ami évtizedek óta nem sikerült: műanyagot állítottak elő - mikroplasztik nélkül
Japán kutatók olyan műanyagot fejlesztettek, amely sós vízben néhány óra alatt, a szárazföldön pedig nagyjából 200 óra alatt maradéktalanul elbomlik. A RIKEN Kutatói
IFRS 18 standard - Új mérföldkő a nemzetközi pénzügyi beszámolás kereteiben
Az IFRS 18 A pénzügyi kimutatások prezentálása és közzététele standard az elmúlt évek egyik legjelentősebb strukturális reformját jelenti az IFRS-ben, amely 2027. január 1-től hatályos és
Gazdagok vagyunk már?
Sokszor megfordul a fejemben, de KonyhaTündér is sokszor kérdezi, hogy annyi munka, lemondás és befektetés után gazdagok vagyunk-e már. Most ezért felteszem a kérdést: te gazdag vagy már? Több
25 éve kezdődött a végtelen háborúk korszaka
Miközben Amerika Afganisztánban és Irakban kötötte le az erejét, alapjaiban alakult át a világrend.
Egy kósza felhő is milliókba kerülhet: jókora bizonytalanságra épül a hazai árampiac
Nagyot nyerhet, aki pontosan jelez előre.
Megjött az ítélet: sok mindent újra kell húzni, hogy eurónk lehessen
Nem a gyorsaság lesz a legfontosabb a bevezetésnél.
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.

