Rövidesen a kormány elé kerülhet a Nemzeti Demencia Program - mondta Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Silviahemmet Demencia gondozási tanúsítványok átadása alkalmából rendezett ünnepségen
Az Európai Unió számára kulcsfontosságú tervét mutatta be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az egész intézményrendszert érintő átfogó reformról. A javasolt átalakítást alapvető fontosságúnak tartják az EU működőképességének és hatékonyságának biztosítása érdekében, különösen akkor, amikor az EU 30 vagy még több tagállammal bővül.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadta az Erasmus+ oktatási és kutatási program 2021-2027-es végrehajtásáról szóló jelentését, amelyben az EP-képviselők egyebek mellett felszólították a magyar kormányt, hogy haladéktalanul tegyen eleget a jogállamiság elvének – tájékoztatott az uniós parlament kedden.
A minimálbér intézménye a reálgazdaságban már nem mérvadó, az élet folyamatai már ezt messze felülírták - monda Parragh László, a Porfolio Checklist podcast adásában. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke előadott a Budapest Economic Forum 2023 konferencián is, ahol többek között az infláció letörésének lehetséges módjairól is beszélt.
Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette a Demográfiai Csúcstalálkozón, hogy a kormány tervei szerint a négygyermekes anyák személyijövedelemadó-mentességét kiterjesztik a háromgyerekesekre is. Ezt nem elsőként tette és időpontot most sem rendelt az intézkedéshez.
Közelednek a választások Lengyelországban, és eddig úgy néz ki, hogy igencsak szoros eredményeket várhatunk. A Financial Times átfutotta, hogy jelenleg körülbelül milyenek az erőviszonyok, és mit lehet látni az előzetes közvéleménykutatások alapján. Vannak kedvezőtlen forgatókönyvek is Varsó számára.
Az uniós támogatások kiszabadításáért cserébe újabb komoly garanciákat ígért a korrupcióellenes lépések terén a magyar kormány az Európai Bizottságnak - értesült a Népszava.
A kormány a közösségi média térnyerésére tekintettel és a digitális világ folyamatosan megújuló eszköztárára reagálva megvédi a magyar embereket az online térben is, amelyhez a szükséges jogi környezetet biztosítja - derült ki a tegnap publikált Magyar Közlönyből, amelyben a fogyasztóvédelmi politikáról határozott, a megvalósítással pedig az igazságügyi minisztert bízza meg.
Az amerikai állampolgárok 56%-a úgy érzi, hogy támadás alatt van a demokrácia az országban, 51%-uk azt várja, hogy előbb-utóbb sor kerül majd arra, hogy egy választáson vesztes párt sikeresen megtámadja és megfordítja a választás eredményét – írja a CNN az SSRS polljára hivatkozva.
Három főbb szervezetfejlesztési problémakört mutat be az elmúlt időszaki tapasztalatok alapján a magyar fejlesztéspolitikai intézményrendszerről szóló cikksorozatának harmadik részében Szebeni Dávid. A Budapesti Corvinus Egyetem oktatója - aki belsős munkatársként részt vett a 2014-20-as operatív programok tervezésében - az első és második részben már körbejárt néhány, esetenként bosszantó adminisztratív nehézséget. Az alábbi anyagban a felelősségi körök, az óvatossági "üzemmód" és az auditkövetelmények kérdéskörét taglalja, amelyek alapján majd a negyedik anyagban tesz néhány olyan konkrét javaslatot, amelyek ígérete szerint a támogatási rendszer szereplőinek javát szolgálják.
Bosszantó adminisztratív kérések, elképesztő fluktuáció az intézményrendszerben, tízszeres túljelentkezés egy 1 milliárdos pályázatra brutális költségekkel - ezek a bürokratikus jellemzők számtalan pályázó, nyertes, projektmenedzser és tisztviselő életét keserítik meg. Szebeni Dávid, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója - aki belsős munkatársként részt vett a 2014-20-as operatív programok tervezésében - az elmúlt hónapokban megtapasztalt példákon keresztül, négyrészes cikksorozatban mutatja be a témát. Az első részben már láthattunk néhány adminisztratív nehézséget, az alábbi és a harmadik részben is erről lesz szó, a negyedik cikkben pedig olyan konkrét javaslatokról, amelyek a támogatási rendszer szereplőinek javát szolgálják - vetíti előre a szerző.
Az uniós támogatási rendszer helyenként elképesztő bürokratikus követelményei számtalan pályázónak, nyertesnek, projektmenedzsernek, tisztviselőnek okoznak bosszúságot. Az új uniós fejlesztési ciklus hajnalán ezért különösen aktuális a pályázatokat és támogatott projekteket érintő adminisztratív terhek csökkentésének módja és lehetőségei. Szebeni Dávid, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója - aki belsős munkatársként részt vett a 2014-20-as operatív programok tervezésében - az elmúlt hónapokban megtapasztalt példákon keresztül, négyrészes cikksorozatban mutatja be a témát. Az első három cikkben az adminisztratív nehézségek mélyebb okairól olvashat az érdeklődő, a negyedik cikkben pedig olyan konkrét javaslatokról lesz szó, amelyek a támogatási rendszer szereplőinek javát szolgálják - vetíti előre a szerző.
Meghökkentő döntés született.
Nem Donald Trump vámjai okozzák a legnagyobb problémát.
Folytatódik a program.
Az amerikai óvatosan de határozottan lépdelnek.
Az Alpha Bankban terjeszkedik az olasz hitelintézet.
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?