koronavírus

Egészségügyi szuperexpresszekkel szállítják Franciaország egyik feléből a másikba a koronavírusos betegeket

Egészségügyi szuperexpresszekkel szállítják Franciaország egyik feléből a másikba a koronavírusos betegeket

A francia légierő kedden újabb koronavírussal fertőzött betegeket szállított el a leginkább leterhelt kelet-franciaországi Mulhouse kórházából a nyugati országrészben található Bretagne-ba - jelentette be Florence Parly hadügyminiszter. Olivier Véran egészségügyi miniszter pedig arról tájékoztatott, hogy a világon először egészségügyi szuperexpresszeket indít a kormány további betegek áthelyezésére.

Koronavírus: új intézkedéseket hozott a Posta, változik a kézbesítés

Koronavírus: új intézkedéseket hozott a Posta, változik a kézbesítés

Megváltoznak a kézbesítési szabályok a hatósági házi karanténnal érintett címeken, hogy még kisebb kockázatnak legyenek kitéve a kézbesítők – közölte a Magyar Posta. A társaság döntött arról is, hogy a postai nyitvatartás első órájában elsőbbséget élveznek a 60 éven felüliek a kiszolgálásban, valamint az ügyfélmegkereséseket elsősorban az elektronikus csatornákon fogadja.

Nagy Márton: Nincs még vége, tele az MNB eszköztára

Nagy Márton: Nincs még vége, tele az MNB eszköztára

A várakozásoknak megfelelően eseménydús délutánt teremtett a Magyar Nemzeti Bank. Bár a monetáris tanács nem változtatott a kamatokon, likviditásnyújtó eszközét drasztikusan kiszélesítve teljesen új helyzetet teremtett a bankpiacon. A jegybank itt nem áll le, további intézkedések vannak csőben, amelyek a koronavírus okozta gazdasági kihívásokra reagálnak - mondta Nagy Márton MNB-alelnök egy háttérbeszélgetésen.

Végre jó hírek is érkeztek az autóiparból, a koronavírus-járvány pusztítása után

Végre jó hírek is érkeztek az autóiparból, a koronavírus-járvány pusztítása után

Míg Európában egymás után állítják le termelésüket az autógyártók és beszállítóik a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében, addig Kínából végre jó hírek érkeznek. A világ vezetői autóipari vállalati sorra nyitják újra gyáraikat és a beszámolók szerint a kereskedésekbe is egyre nagyobb számban térnek vissza a vásárlók.

Az amerikaiaknak annyira fáj az alacsony olajár, hogy még a szaúdiakkal is szövetkeznének

Az amerikaiaknak annyira fáj az alacsony olajár, hogy még a szaúdiakkal is szövetkeznének

Soha nem látott monetáris és fiskális stimulussal próbálják az államok megfékezni a koronavírus okozta gazdasági károkat, azonban ez az olaj árfolyamára leginkább hosszabb távon lehet hatással. Még az is felmerült az amerikaiak gondolkodásában, hogy esetleg Szaúd-Arábiával is szövetkeznének annak érdekében, hogy megtámasszák az olajárakat.

Leáll a Ryanair

Leáll a Ryanair

Szinte teljesen leállítja kereskedelmi járatait a Ryanair, Európa legnagyobb légitársasága a flottát felajánlotta a kormányoknak.

Veszélyhelyzet Magyarországon: fontos tudnivalók a koronavírus idején

Veszélyhelyzet Magyarországon: fontos tudnivalók a koronavírus idején

A kormány több intézkedést is hozott a koronavírus ellen, sőt, a veszélyhelyzet is életbe lépett. Most a legfontosabb tudnivalókat mutatjuk be, azokat, amiket mindenkinek érdemes tudni Magyarországon a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről, tanácsokról.

Így indokolja lépését az MNB

Így indokolja lépését az MNB

A koronavírus-járvány rendkívüliségére jellemző, hogy a monetáris tanács a kamatdöntést indokló közleményét - amely hónapról hónapra alig, csak néhány szóban változik - teljesen újraírta. Ebben megváltozott inflációs környezetről, a likviditásnövelő intézkedések szükségességéről beszél, miközben az fx-swap tenderekkel biztosítot likviditási keretet változatlanul hagyta.

Koronavírus: teljesen összeomlott a légiközlekedés, csoda, hogy valaki még repül

Koronavírus: teljesen összeomlott a légiközlekedés, csoda, hogy valaki még repül

Világszerte jelentős kapacitáscsökkentéseket jelentettek be légitársaságok a koronavírus miatt bevezetett utazási korlátozásokra és a kereslet csökkenésére reagálva. Sok nagy légitársaságnál a flotta nagy része a földön parkol, az alkalmazottakat pedig fizetés nélküli szabadságra küldték. A részvényárfolyamok zuhannak, és még nem látszik a válság vége.

Koronavírus: Maszkok gyártásába kezd a Fiat Chrysler

Koronavírus: Maszkok gyártásába kezd a Fiat Chrysler

A Fiat Chrysler tervei szerint havonta egymillió maszkot gyártana, ezeket az észak-amerikai sürgősségi ellátásban dolgozók kapnák, így segítve őket a koronavírus járvány elleni harcban.

Az egyik nagy autógyártó már az életképességéről beszél

Az egyik nagy autógyártó már az életképességéről beszél

16 milliárd dollárt hív le hitelkeretéből a GM, a cél, hogy a likviditását erősítse és biztosítsa az életképességét a jelenlegi gyorsan változó, bizonytalan környezetben – közölte a cég vezérigazgatója.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.