kína

Lassult Kína külkereskedelmi aktivitása a koronavírus-járvány miatt

Lassult Kína külkereskedelmi aktivitása a koronavírus-járvány miatt

Visszaesett a kínai import, és az export növekedése is tovább lassult márciusban, miközben az ország szárazföldi részén a koronavírus-járvány első megjelenése óta kialakult, legsúlyosabb járványhullám megfékezésére a kínai hatóságok a gazdaságban is jelentős fennakadásokat okozó intézkedéseket alkalmaztak.

Csapdahelyzetben a kínai jegybank

Csapdahelyzetben a kínai jegybank

A növekvő infláció miatt a kínai jegybanknak (PBoC) egyre kisebb a mozgástere, hogy élénkítse a gazdaságot. A termelői árak a vártnál jelentősebb mértékben nőttek, és már a fogyasztói árak is jelentős emelkedést mutatnak.

India elítélte a bucsai tömeggyilkosságokat, Kína vonakodik

India elítélte a bucsai tömeggyilkosságokat, Kína vonakodik

India, amely az Oroszországgal ápolt jó kapcsolatai miatt eddig vonakodott véleményt nyilvánítani az ukrajnai orosz invázióról, most elítélte a Bucsában történteket, ahol az orosz csapatok feltehetően több száz ukrán civilt végeztek ki. Kína felzaklatónak nevezte a történteket, de szerintük még meg kell állapítani az igazságot – írja a Sky News.

Fejleszti légvédelmi rendszerét Tajvan

Fejleszti légvédelmi rendszerét Tajvan

Kilencvenötmillió dollár értékben újabb védelmi felszereléseket és szolgáltatásokat hagyott jóvá Tajvannak az amerikai kormány - közölte helyi idő szerint kedden az amerikai védelmi minisztérium. A felszerelések és szolgáltatások a szigeten lévő Patriot légvédelmi rendszer karbantartásával és fejlesztésével kapcsolatosak.

Itt a fontos döntés, szárnyalhatnak a kínai részvények

Itt a fontos döntés, szárnyalhatnak a kínai részvények

Kína módosította azt az évtizedes szabályozást, amely korlátozta a nem hazai tőzsdén jegyzett cégek pénzügyi adatszolgáltatási gyakorlatát. Ezzel a lépéssel vélhetően elhárult egy jelentős akadály az amerikai szabályozó hatóságok irányából, ugyanis a szabályozók teljes körű hozzáférést kaphatnak a New Yorkban jegyzett több mint 200 kínai vállalat többségének könyvvizsgálói jelentéséhez. A bejelentésnek köszönhetően jelentős pluszban indíthatja a mai kereskedést az Alibaba, a DiDi Global, a Nio és több, az Egyesült Államok tőzsdéin jegyzett kínai vállalat részvénye is.

Sanghaj egész lakosságát tesztelik koronavírusra

Sanghaj egész lakosságát tesztelik koronavírusra

Sanghaj városa vasárnap elrendelte, hogy 26 millió lakosát két körben kell tesztelni koronavírusra, mivel egyre nagyobb a közvélemény dühe amiatt, ahogy a hatóságok a rekordszámú fertőzést kezelik – írja a Reuters.

Hszi Csin-ping: Az EU-nak független Kína-politikát kell folytatnia

Hszi Csin-ping: Az EU-nak független Kína-politikát kell folytatnia

Hszi Csin-ping kínai elnök szerint az Európai Uniónak önállóan kell benyomást alkotnia Kínáról, és független Kína-politikát kell alkalmaznia. A kínai elnök ezt pénteken Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, valamint Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével videókapcsolaton keresztül folytatott tanácskozáson mondta el.

Az EU figyelmeztette Kínát

Az EU figyelmeztette Kínát

Kínának támogatnia kell az ukrajnai háború befejezését, és nem hunyhat szemet Oroszország tettei felett - hívta fel a figyelmet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pénteken az EU-Kína csúcsot követő sajtótájékoztatón.

Nagy akadály szűnhet meg, szárnyalnak a kínai részvények

Nagy akadály szűnhet meg, szárnyalnak a kínai részvények

Jelentős pluszban indíthatja a mai kereskedést az Alibaba, a DiDi Global, a Nio és több, az Egyesült Államok tőzsdéin jegyzett kínai vállalat részvénye is, miután a legfrissebb hírek szerint Peking mintegy 200 vállalat könyvvizsgálói jelentésének átadására készül az amerikai szabályozók felé.

Kína szorosabb együttműködést szeretne az Európai Unióval

Kína szorosabb együttműködést szeretne az Európai Unióval

A gyakorlati együttműködés, valamint a párbeszéd és az egyeztetések elmélyítését sürgette az Európai Unió és Kína között Li Ko-csiang kínai miniszterelnök, amikor pénteken videokapcsolaton folytatott megbeszélést Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, valamint Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével.

Nem épülhetnek kínai bázisok a Salamon-szigeteken

Nem épülhetnek kínai bázisok a Salamon-szigeteken

A térségbeli bírálatözönre reagálva a Salamon-szigetek miniszterelnöke, Manasseh Sogavare pénteken leszögezte: nem engedi, hogy Kína katonai bázist létesítsen a szigetországban, mert tisztában van annak biztonsági vonzataival.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyar üzletlánc saját márkás terméke is felkerült a szégyenlistára
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.