kína

Tajvanra menekülnek a hongkongiak Kína elől

Tajvanra menekülnek a hongkongiak Kína elől

Tavaly új rekordot döntött a Tajvanra költöző hongkongiak száma – derült ki a nyilvánosságra hozott hivatalos tajvani adatokból, amelyekből pénteken az AFP francia hírügynökség idézett.

Az amerikai alelnök Közép-Amerikában próbálja visszaverni a kínai befolyást és a bevándorlást

Az amerikai alelnök Közép-Amerikában próbálja visszaverni a kínai befolyást és a bevándorlást

Kamala Harris amerikai alelnök csütörtökön a közép-amerikai Hondurasba érkezik a megválasztott elnök, Xiomara Castro hivatalos beiktatási ceremóniájára – írja a Reuters. Harris céljai között szerepel az Egyesült Államokba történő illegális migráció – amelynek egyik fő kibocsátó országa Honduras – megfékezése, illetve az új elnök meggyőzése, hogy továbbra is tartsák fenn a hivatalos diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal.

A titkos fegyver, amelytől még Vlagyimir Putyin is fél

A titkos fegyver, amelytől még Vlagyimir Putyin is fél

A nyugati kormányok részéről egyre gyakrabban hangzik el a figyelmeztetés, hogy az ukrajnai válság miatt leválaszthatják Oroszországot a SWIFT rendszerről, amely azonban nemcsak Moszkva, hanem az egész világgazdaság számára nagyon fájdalmas lépésnek bizonyulna – írja a CNN.

Kína valósággal habzsolja az aranyat

Kína valósággal habzsolja az aranyat

Kína aranyfogyasztása tavaly 1120,9 tonna volt, 37 százalékkal nagyobb a 2020. évinél és 12 százalékkal felülmúlta a koronavírus-járvány előtti utolsó év, 2019 fogyasztását is - áll a Kínai Aranyszövetség (China Gold Association, CGA) jelentésében.

Az EU megtámadja Kínát a WTO előtt

Az EU megtámadja Kínát a WTO előtt

Az Európai Unió a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) keretében eljárást kezdeményezett Kínával szemben a Litvániát érintő diszkriminatív kereskedelmi korlátozásai miatt, amely az EU egységes piacáról származó egyéb exporttermékeket is érinti - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.

Rasszizmussal és etikátlan viselkedéssel vádolják a WHO egyik igazgatóját

Rasszizmussal és etikátlan viselkedéssel vádolják a WHO egyik igazgatóját

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelenlegi és egykori alkalmazottjai rasszista, etikátlan és sértő viselkedéssel vádolták meg a szervezet nyugat-csendes-óceáni térségért felelős igazgatóját - írta az AP amerikai hírügynökség csütörtökön belső dokumentumokat ismertetve. Az érintett tagadja a vádakat.

Rendhagyó olimpiára készül a világ: nem csak a sportolók, hanem a szuperhatalmak is egymásnak feszülnek

Rendhagyó olimpiára készül a világ: nem csak a sportolók, hanem a szuperhatalmak is egymásnak feszülnek

Újabb rendhagyó olimpiára készül a világ a nyári tokiói játékok után, ahol a világjárvány tette az utolsó pillanatig bizonytalanná a rendezést. Bár a február elején rajtoló pekingi téli olimpia esetében is sokakat aggaszt a koronavírus és különösképpen az omikron variáns terjedése, az utóbbi időben leginkább diplomáciai bojkottok miatt hangos a sajtó, amelyet az Egyesült Államok mellett számos más ország meghirdetett a pekingi vezetéssel szemben. A fő ok az emberi jogok helyzete Kínában, azonban jelentős geopolitikai ellentétek is meghúzódnak a háttérben.

Hat év után először ismét az iPhone lett a legnépszerűbb telefon Kínában

Hat év után először ismét az iPhone lett a legnépszerűbb telefon Kínában

Az Apple iPhone okostelefon hat év után 2021 negyedik negyedik negyedévében ismét az eladási listák élére került Kínában a Counterpoint piackutató vállalat szerdai jelentése szerint; ugyanakkor az éves eladási listát a vivo vezeti 22 százalékos piaci részesedéssel, a második helyen az OPPO áll 21 százalékkal, a harmadikon pedig az Apple 16 százalékkal.

Asztalra csapott a kínai elnök: sürgősen el kell érni a klímavédelmi célokat

Asztalra csapott a kínai elnök: sürgősen el kell érni a klímavédelmi célokat

A klímavédelmi célok mielőbbi elérésének sürgősségére figyelmeztette Hszi Csin-ping kínai elnök a kínai kormányzat végrehajtói testületének vezetőit és kikelt az ellen a gyakorlat ellen, hogy több helyen a CO2-kvóták betartása érdekében inkább felfüggesztik az ipari termelést - számolt be internetes oldalán szerdán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

70 embert bocsátott el a tech-óriás, elébe mennek a szabályozásoknak

70 embert bocsátott el a tech-óriás, elébe mennek a szabályozásoknak

A kínai tech-óriás Tencent tavaly 70 embert bocsátott el és 13 céget feketelistára tett egy korrupcióellenes kampány részeként. Az átfogó belső vizsgálatra a kínai technológiai szektorra vonatkozó szabályozási szigorítások éve után került sor; ahogy ebből a példából is látszik, a kínai technológiai cégek igyekeztek proaktív módon megelőzni a szabályozókat, és csírájukban elfojtani a hatóságoknak vélhetően nem tetsző gyakorlatokat.

Tömegével jönnek a héten a fontos piacmozgató hírek

Tömegével jönnek a héten a fontos piacmozgató hírek

Mozgalmas hetünk lesz: a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntő ülést tart, emellett megtartja szokásos egyhetes betéti tenderét is. Kedden a kamatdöntő ülésen a Monetáris Tanács szinte biztosan megemeli az alapkamatot és a kamatfolyosót, és jelzést adhat arra, hogy csütörtökön folytatja-e az irányadó, egyhetes betéti kamatának emelését. Lesz a héten Fed-kamatdöntés is, amelyre nagyon odafigyel a piac, hiszen a legutóbbi tőkepiaci hangulatromlást épp a jegybank üzenete eredményezte. Ezen kívül GDP- és egyéb konjunktúraadatok is érkeznek. Nem fogunk unatkozni.

Trump sapkáját is Kínában készítik – Szürreális utazás a kommunista kapitalizmus mélyére

Trump sapkáját is Kínában készítik – Szürreális utazás a kommunista kapitalizmus mélyére

Nem mindennapi utazásra invitálja nézőit az amerikai apától és kínai anyától született, az Egyesült Államokban felnőtt Jessica Kingdon, aki visszatér anyai ősei földjére, hogy bemutassa, milyen a mai kínai társadalom és gazdaság valósága. Az Erőltetett menet című film, amely az idei Oscar-díj tizenötös, szűkített listájára is felkerült a legjobb dokumentumfilm kategóriában, narráció és beszélő fejek nélküli „szürreális montázst” mutat be tömegtermelésben éllovas gyárakkal, a munkások katonai jellegű kiképzésével, a TikTok-influnszerek világával, nyugati etikettet és késsel-villával evést oktató felnőttképzővel, vagy éppen a kínai felső kaszt vacsorai beszélgetésével, amelyen az is elhangzik, hogy szeretik az Egyesült Államokat, mert vágyódnak a szabadság után. A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválnak köszönhetően most Magyarországon is látható film bemutatja, milyen az, amikor a kapitalizmust ötvözik a kommunista pártállam katonás fegyelmével, és milyen az a társadalom, amely vágyik a nyugati jólétre és szabadságra, de addig is erőltetett menetben próbálja utolérni a szeretve gyűlölt riválist, Amerikát.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Eljöhet a benzinkutak bosszúja
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.