A várakozásokkal ellentétben júniusban élénkült az ipari tevékenység Kínában. A Caixin/Markit feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) a májusi 49,6 pontról ismét a csökkenést a növekedéstől elválasztó 50 pont fölé, 50,4 pontra emelkedett. A Reuters által megkérdezett elemzők további csökkenésre, 49,5 pontra számítottak.
Bár az adat nem mondható magasnak (50 pont feletti tartomány jelent bővülést), az jó hírnek mondható, hogy a növekedés a megrendelés-állomány bővülésének köszönhető.
Egy tanulmány szerint a kínai gyári munkások bére az elmúlt 10 évben megduplázódott. A gyári átlagbér elérte a 160 ezer forintnyi jüant, emiatt pedig a vállalatok egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. Sok cég csak az egyre nagyobb méreteket öltő automatizálás és az állam által nyújtott támogatások segítségével tud fennmaradni.
Sosem volt még annyira eladósodva a világ, mint 2017 első negyedévében, főleg a feltörekvő gazdaságoknak köszönhetően. Kína gyakorlatilag úszik a hitelben: a világ második legnagyobb gazdaságának teljes adóssága átlépte a GDP 300%-ának megfelelő értéket.
Átmenetileg megtiltotta Kína kormánya az egyik legnagyobb kínai biztosítónak, az Anbang Insurance Groupnak, hogy ingatlanokat vásároljon. Mivel a vállalat az egyik legnagyobb ingatlanbefektető az országban, jó eséllyel ez a piac többi szereplőjének is figyelmeztetésül szolgál a lépés.
Tegnap éjjel megszületett az MSCI döntése, mely szerint 2018 májusától 222 kínai A-osztályos részvény kerül be a világ egyik legnagyobb befektetési szolgáltatójának a feltörekvő piaci indexeibe. A kínai részvények súlya 0,7 százalék lesz az indexben, ami az MSCI számításai szerint 17 milliárd dolláros tőkebeáramlást eredményezhet.
Kedvezett az erős gazdasági növekedés a világ második legnagyobb gazdaságában a vagyonnövelésnek, a gazdag kínaiak száma ugyanis 10 év alatt megkilencszereződött - írja egy friss tanulmány adataira hivatkozva a Reuters.
Jövőre visszavonulna a világ egyik leggazdagabb embere, Li Ka-shing cége, a CK Hutchinson éléről, ahol most elnöki pozíciót tölt be.
A csatlakozási okmányok átadásával és az első tőkerészlet átutalásával Magyarország csatlakozott az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankhoz (AIIB) - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a pekingi székhelyű nemzetközi pénzügyi intézmény Koreában, Csedzsu-szigetén zajló éves közgyűlését követően.
A múlt héten letartóztatták az egyik legnagyobb kínai biztosító, az Anbang vezérét, a bankfelügyeleti szervek pedig megkérték az ország pénzintézeteit, hogy ne forgalmazzák a biztosító termékeit. Kiderült: sok bank önként, már hónapokkal ezelőtt úgy döntött, hogy leáll az Anbang biztosításainak forgalmazásával.
A kínai bankrendszer szereplői egyre jobban összefonódnak egy új jelentés szerint, ami jelentősen növeli annak kockázatát, ha egy bankkal gond van, ez átterjed a többi vállalatra, sőt a pénzügyi rendszer egészére is.
Átmenetileg lemondott az egyik legnagyobb kínai biztosító, az Anbang Insurance Group vezetője, mert nem tudja ellátni teendőit, hivatalosan magánjellegű indokok miatt. Valószínűbb viszont, hogy ennél komolyabb ügyről van szó, az is előfordulhat, hogy letartóztatták.
A vártnál erősebb ütemben bővült az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom májusban Kínában, de a beruházások növekedési ütemének további lassulása alátámasztja azokat a véleményeket, hogy a világ második legnagyobb gazdasága hamarosan veszít lendületéből, miközben emelkednek a hitelköltségek, az ingatlanpiac pedig hűlni kezd.
Miközben mindenki a kínai árnyékbankok és hitelpiac miatt aggódik, a biztosítási szektorban is bomba ketyeg. A kínai biztosítóknak ugyanis szinte köze sincs a biztosításhoz és a kockázatok kezeléséhez, sokkal inkább kockázatos hedge fundokként működnek, amelyek csak hírből ismerik az aktuáriusokat, vagy a szavatoló tőke kiszámításának módszereit.
Kína és Oroszország vezetője elégedetten nyugtázta a két ország szoros kapcsolatait az asztanai csúcsértekezlet alkalmából csütörtökön tartott külön megbeszélésén.
A kínai jegybank politikájának érzékelhető változása nyomán egyre többen tartanak attól, hogy egy hitelválság küszöbén állunk. A Fidelity International legújabb elemzésében azt írja, hogy mindez ez nem valószínű, és a közelmúltban végrehajtott szigorítások valójában a helyes irányba tett lépésként értelmezhetők, mivel javítják az ország hitelpiacainak stabilitását.
Májusban a várakozásoknál erőteljesebben növekedett Kína exportja és importja. Elsősorban a globális kereslet élénkülése segítette a második legnagyobb gazdaság kivitelét.
Jerry Brown, Kalifornia kormányzója klímavédelmi megállapodást írt alá Kínával. Az amerikai szövetségi állam eszerint a jövőben Kínával közösen munkálkodik az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátásának korlátozásán. Közben újabb tagokkal egészült ki az Egyesült Államok Klímaszövetsége nevű szervezet, amely a Párizsi Klímaegyezmény célkitűzéseit megtartani kívánó, zömmel szövetségi államokat tömöríti.
Elmondta, miért nehéz a helyzet.
Békemegállapodást köt a Kongói Demokratikus Köztársaság és Ruanda.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Baj van a hitelezéssel.
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.