makrogazdasag

Megint nekimentek az osztrákok a paksi atomnak

Az Osztrák Nagykövetség agrárattaséja szerint minden országnak megvan a joga arra, hogy meghatározza saját energiamixét, azonban a nukleáris energia állami támogatása torzítaná a liberalizált európai energiapiacot és hátráltatná a megújuló energiák terjedését.

Ez vár a magyar gazdaságra

Áprilisban tovább folytatódott a LeadING HUBE nevű konjunktúramutató lassú emelkedése, igaz az index továbbra is negatív tartományban maradt. A konszolidációt alapvetően az új építőipari és ipari megrendelések hajtották. Ez alapján az év első fele érdemi lassulásról, a második része viszont már az élénkülés jegyében telhet.

Módosítaná a munka törvénykönyvét a KDNP

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a szakszervezetek és a munkaadók közötti egyezségre és a munka törvénykönyve módosítására van szükség a szabad vasárnap megszüntetése miatt kialakult helyzet kezelése érdekében - mondta Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatón, miután egyeztetett a Kereskedelmi Alkalmazottak Szövetségével, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével, és a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetséggel.

Őrület, ami az európai kötvénypiacokon folyik

Az európai jegybank elkeseredett harcot vív az inflációval, eközben pedig az eurózóna legtöbb országának kötvénypiacán a hozamok az EKB márciusi ülését követő kisebb emelkedés után újra történelmi mélypontjaik felé menetelnek. A német 10 éves állampapír másodpiaci referenciahozama ismét megközelítette a 0,1%-ot, a Commerzbank elemzői szerint még az idén elérheti a 0%-ot. Az EKB esetleges további intézkedései miatt a magországok és a perifériaországok kötvényhozamaiban is tovább folytatódhat a csökkenő trend.

Jelentős béremelést kapnak a NAV dolgozói

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azon alkalmazottai, akik a NAV törvény alá tartoznak, három lépésben 50 százalékos, a munka törvénykönyve alá tartozó dolgozók pedig egyszeri 30 százalékos béremelést kapnak, jelentősen átalakul az illetményrendszer is az adóhatóságnál az életpályamodell tervezete szerint - jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Meddig esik az olaj?

Eredménytelenül zárult a világ vezető olajkitermelő országainak hétvégi találkozója, melyre az olajár 5 százalékot esett, és meginogtak a részvénypiacok is, a nyersanyag kapcsolt devizákkal együtt. Rövidtávon sokak szerint elképzelhető, hogy az olajárak tovább esnek, egyesek 30 dolláros olajárakat emlegetnek, a kezdeti pánikot követően azonban jó eséllyel megnyugvás jöhet. Irán nélkül a megállapodásnak egyébként aligha lett volna számottevő hatása az olajpiaci fundamentumokra, a piaci folyamatok normalizálódására.

Közelebb került leváltásához a brazil elnök

A Dilma Roussef brazil államfő elleni bizalmatlansági eljárás megindítására szavazott vasárnap a dél-amerikai ország parlamentjében az alsóházi tagok több mint kétharmada, Rousseff így egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy megfosszák elnöki megbízatásától.

Több mint félmillió adózó bevallását készíti el idén a NAV

2016-ban félmillió magánszemély helyett készíti el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az adóbevallást - árulta el Tamásné Czinege Csilla helyettes államtitkár, az adóhatóság adószakmai ügyekért felelős szakmai helyettese a Magyar Időknek. A NAV komoly fejlesztésekkel készül arra, hogy jövőre minden egyes magánszemélytől átvegye a papírmunkát.

Ismét gyorsan duzzad a kórházak adóssága

Ismét rohamtempóban emelkedik a kórházak adóssága, március végén a Magyar Államkincstár 47,8 milliárd forintos tartozásállományt tartott nyilván. A növekedés az előző hónaphoz képest 4,6 milliárd forint volt, amelyből 3,8 milliárd forint ismét a 60 napon túl lejárt állományt gyarapította - számol be a Napi.hu.

Petíciót nyújtottak be az NGM-hez a kereskedelmi dolgozók

A korábbi 100 százalékos pótlék visszaállítását és önkéntes alapú vasárnapi munkavégzést követel a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ), valamint azt, hogy a pihenőnapok közül legalább kettő vasárnapra essen - mondta el a Sáling József, a KASZ elnöke vasárnap az érdekképviselet demonstrációval egybekötött sajtótájékoztatóján. A rendezvény végén petíciót nyújtottak be a Nemzetgazdasági Minisztérium egyik képviselőjéhez.

Súlyos veszteségekre figyelmeztet a brit pénzügyminiszter Brexit esetén

Még a minap közzétett iparszövetségi előrejelzésnél is borúlátóbb eredmény jött ki a brit pénzügyminisztérium tanulmányában arra az esetre, ha Nagy-Britannia a június 23-i népszavazáson az EU-ból való kilépésre szavazna - erre hívja fel a figyelmet George Osborne pénzügyminiszter hétfői cikke a The Timesban. Osborne írása szerint a közös uniós piac elvesztése miatt összességében 2030-ra a brit GDP pályája 6%-kal lenne alacsonyabb, mint fennmaradó uniós tagság esetén, míg a Brit Iparszövetség tanulmánya 3-5,5%-os elmaradást vázolt két forgatókönyv mentén.

Elárulta Varga, mekkora nyugdíjemelés jön

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elárulta, 0,9%-os nyugdíjemelés jön 2017-ben. A Világgazdaságnak adott nyilatkozatában a miniszter kifejtette, hogy azért várható a nyugdíjak közel 1%-os emelése, mivel a 2017-es költségvetés elkészítésekor ekkora inflációval számoltak.

A vihar elmúltával emelkedhet az olajár

Bár a dohai találkozó sikertelensége rövidtávon nyomás alatt tarthatja az olajárat, az elkövetkező hónapokban fellendülést vár a Citi. A társaság a következő negyedévekre megemelte olajár előrejelzéseit - írja a CNBC.

Nem tudtak megegyezni az olajnagyhatalmak

Megegyezés nélkül zárult az olajnagyhatalmak hétvégi dohai találkozója, nem sikerült megállapodni a kitermelés befagyasztásáról, ami arra lett volna hivatott, hogy felfelé segítse az olajárat - tudósít a CNBC.

Napokon belül jöhet a 30 dolláros olajár

Megérkeztek az első elemzői vélemények a hétvégi dohai találkozóról és annak eredményeiről, egyesek szerint extrém negatív forgatókönyv következett be, az olaj pedig napokon belül 30 dollárig eshet.

Zuhan az olaj

A hétvégi dohai találkozó sikertelensége jelentős eladói nyomást okozott az olajpiacán, az amerikai WTI árfolyama 5 százalékot esett, ezzel 39 dollár alá került.

Most akkor sok vagy kevés az adó Magyarországon?

A kormány gyakran büszkélkedik azzal, hogy Magyarországon milyen alacsony a személyi jövedelemadó kulcsa, és hogy nálunk milyen kevés közteher rakódik a munkára, miközben mások arra panaszkodnak, hogy milyen sokat elvesz tőlük az állam. Az igazság az, hogy az adórendszerünk igen torz, mivel bár a gyermekes munkavállalókkal nemzetközi viszonylatban is ritka bőkezű az állam, a dolgozók nagyjából háromnegyedét ezek a kedvezmények nem érintik.

Draghiékra figyel a világ a héten

Az Európai Központi Bank kamatdöntő ülésére, és Mario Draghi azt követő sajtótájékoztatójára figyelhetnek leginkább a piacok az előttünk álló héten. Az euróövezetből emellett érkeznek a friss áprilisi beszerzésimenedzser-indexek, míg itthon a februári bérstatisztikát teszik közzé.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.