Az olyan mRNS vakcinákból kapott emlékeztető oltások, mint amilyen a Pfizer vagy a Moderna, nem védenek meg attól, hogy megfertőződjünk az omikron variánssal. Ezt állítja a Lancet folyóiratban megjelent friss afrikai kutatás eredménye – számol be a hírről a Bloomberg.
Stephane Bancel, a Moderna vezérigazgatója abban bízik, hogy a társaság 2023-ra elkészül egy, a koronavírusra és az influenzára is hatásos vakcinája. A Világgazdasági Fórum mai online panelbeszélgetésén a szakértők nem voltak túl optimisták annak kapcán, hogy a pandémia idén endémiává alakul át – számol be a hírről a MarketWatch.
A legalacsonyabb halálozási arány azok közt volt tapasztalható Szingapúrban, akiket a Moderna vakcinájával immunizáltak, míg a legtöbben a kínai Sinovac-vakcinával oltottak közül haltak meg - írja a Bloomberg a városállam adataira hivatkozva.
A Moderna vezérigazgatója arra figyelmeztet, hogy az embereknek szükségük lehet a negyedik Covid-oltásra, mivel az emlékeztető oltások hatékonysága idővel csökkenni fog, írja a CNBC.
Magyarországon továbbra is bőven van vakcina mindenkinek akár a megerősítő harmadik oltásra is. A most terjedő omikron variáns miatt mindenkinek javasoljuk a harmadik oltás felvételét, aki már négy hónapnál régebben kapta meg előző oltását – közölte a koronavirus.gov.hu.
A JAMA Network Open karácsony előtti számában megjelent egy közel 20 ezer felnőtt adatait elemző tanulmány - hívja fel a figyelmet Dobson Szabolcs szakgyógyszerész.
A brit egészségügyi hatóság vizsgálata szerint a tünetekkel járó megbetegedés elleni védő hatás 70-ről 45 százaléka esik a harmadik Pfizer-oltást követő tíz héten belül – számol be a hírről az rtl.hu.
A Moderna szerint a jelenleg engedélyezett emlékeztető oltásuk "37-szeresére képes növelni a semlegesítő antitestek szintjét a felvétel előtti szinthez képest" és jelentős védelmet nyújt az új, rendkívül gyorsan terjedő omikron variánssal szemben is. Ugyanakkor azt is elmondták, hogy az emlékeztető oltás kétszeres adagja - 100 mikrogramm, a jóváhagyott 50 mikrogramm helyett - lényegesen hatékonyabb lehet. Az örömteli hírt a befektetők is értékelik, komoly pluszban nyitott a Moderna részvénye.
Az amerikai betegségellenőrzési és megelőzési központ (CDC) azt ajánlotta az amerikaiaknak, hogy a Johnson & Johnson vakcinája helyett a Pfizer vagy a Moderna oltóanyagát adassák be maguknak.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtök este kiadott átmeneti ajánlásában kiállt a különböző gyártók által készített vakcinák alkalmazása mellett a második és a harmadik oltás során is - írja a Reuters.
Amerikai kutatások szerint mind a három engedélyezett vakcina (Moderna, Pfizer, Johnson & Johnson) kevésbé hatékony a koronavírus omikron variánsával szemben a laboratóriumi tesztek alapján, de egy emlékeztető oltás visszaépíti a védelem egy jelentős részét – számol be az eredményekről a Reuters.
Nyolc afrikai országban kezdi el tesztelni HIV-pozitív betegek körében vakcináját a Moderna, a cél, hogy kiderítsék, körükben milyen hatásossággal bír – számol be a hírről a Bloomberg.
Az Európai Gyógyszerügynökség javaslatot tett arra, hogy az eredetileg egy dózisú Janssen vakcinából mikor kellene a második, emlékeztető oltást beadni – számol be a hírről a The Guardian.
Izrael már nyáron megkezdte a harmadik oltások beadatását, az ország egészségügyi minisztere pedig azt mondta, szükség lehet negyedik oltásra is, amennyiben tovább emelkedik a Covid-fertőzöttek száma. Ezzel szemben tudományos vita kezd kibontakozni a harmadik oltás kapcsán, mivel egyesek szerint az gyengítheti az esetleges későbbi, omikron variánsra specializálódott vakcinák hatékonyságát – vette észre az NBC cikkét az Infostart.
Hét különböző koronavírus-vakcinát teszteltek az Egyesült Királyságban emlékeztető oltásként, a többségük nagymértékben növelte az antitestek számát és az mRNS-oltások, a Pfizer és a Moderna vakcinája szerepeltek a legjobban – írja a Bloomberg egy frissen megjelent tanulmányra hivatkozva.
Mind a Pfizer-BioNTech, mind a Moderna új koronavírus elleni mRNS-oltása nagyon hatékony a Covid-19 következményei, például a kórházba kerülés és az elhalálozás megelőzésében - állapították meg amerikai kutatók, akik először hasonlították össze a két biotechnológiai cég oltásának hatékonyságát amerikai veteránok egészségi adatainak elemzése alapján. A kutatók azonban azt találták, hogy a Moderna oltása nagyobb szintű védettséget nyújt, például 21 százalékkal kisebb az igazolt fertőzés kockázata és 41 százalékkal a kórházba kerülés kockázata.
Nemcsak a klinikai tesztekben, hanem a valós életben is nagyon hatékonynak bizonyult a Moderna vakcinája a koronavírus-fertőzéssel, a kórházba kerüléssel, illetve a halálozással szemben, de ahogy terjedt a delta variáns, a beoltást követő 5. hónapban már a korábban oltottak egyre nagyobb része is elkapta a fertőzést – derült ki egy minap publikált, 752 ezer amerikai emberen elvégzett utókövetéses vizsgálatból. Ez megmagyarázza azt is, hogy a nagyon fertőző delta variáns dominánssá válása miatt idén nyár végétől-ősz elejétől miért robbant be például Európában is a járvány negyedik hulláma: többek között a vakcina által okozott védettség menetközben már csökkenő szintje miatt.
A BionTech és a Pfizer közös vakcinája valószínűleg védelmet nyújt az új szupervariáns, az omikron okozta súlyos megbetegedés ellen – mondta a BionTech vezérigazgatója a Reuters hírügynökségnek.
A hétfői CNBC-interjúban még csak arról beszélt a Moderna vezére, hogy a most elérhető vakcinák kevésbé lehetnek hatékonyak a koronavírus omikron variánsával szemben, de a mértékre még nem tett jelzést, a kedd reggel megjelent Financial Times-interjúban viszont már egyenesen úgy fogalmazott, hogy „jelentősen csökken” a hatékonyság, mert annyira sok mutációt mutat a variáns a tüskefehérjében. Erre a kifejezésre beszakadtak a nemzetközi pénz- és tőkepiacok.
Több hónap lesz, mire olyan vakcinát fejleszt a Moderna, amely kifejezetten a koronavírus omikron variánsa ellen hatékony – mondta Stephane Bancel, a vállalat vezérigazgatója a CNBC-nek.