nagy viktor

Kivégzik a lakástakarékokat - Mi lesz az OTP-vel?

A parlament már ma dönthet a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának megszüntetéséről, ami középtávon akár javíthatja is az OTP versenyhelyzetét, hiszen a lakáshitel-piac egyik nagy szereplőjének kiesésével javulhat a piaci pozíciója.

Vajna is beszáll a nagy magyar tőzsdefejlesztésbe

Andy Vajna egy cég megvásárlásán keresztül beszállt egy üres tőzsdei cégbe, ami most már 15 milliárd forintot ér. Eddig abszurd a sztori, de nem példa nélküli a magyar tőzsde történetében. Egy pár dolog eszünkbe jutott ezzel kapcsolatban.

Csányiék már nagy tételben veszik az OTP-t - Érdemes beszállni melléjük?

2016 után idén ismét nagy tételben veszi az OTP részvényeit Csányi Sándor szingapúri alapja, a Sertorius Global Fund. Ha a korábbi vételeket visszanézzük, a Sertorius nem hibázott, nagy nyerő van a pozikon, és már rövid távon is jól időzítettek. Az év elején elért csúcsról már 18 százalékot esett az OTP árfolyama, ez alapján is jó ötletnek tűnik együtt úszni most a Sertoriusszal, azonban egyrészt divat lett kerülni mostanában az olyan eszközöket, mint az OTP részvényei, másrészt nagyon távolról nézve nem szép a technikai kép, ezek óvatosságra intenek.

A hazai kkv-k fejlesztése a cél

A BÉT több eszközzel támogatja a tőzsdére készülő cégeket, a cél az, hogy hatékony, transzparens, érett cégek jöjjenek létre, amelyek a megfelelő pillanatban a tőzsdét választják finanszírozási igényeik kielégítésére. Az edukációs folyamat mindenképpen a vállalatok hasznára válik. A tőzsdei felkészülés és a tőzsdére lépés keretrendszere az elmúlt időszakban teljessé vált, a következő időszakban az ösztönzőkre kerül a hangsúly, hogy olyan környezet jöjjön létre, amiben kkv-knak vagy akár állami cégeknek érdemes tőzsdére lépniük. Végh Richárddal, a Budapesti Értéktőzsde elnök-vezérigazgatójával, és Nemescsói Andrással beszélgettünk. Ilyen és hasonló témákról a BÉT50 konferencián is szó lesz.

Legalább 2020-ig kitart a magyar építőipari boom

A régiós építőipar dübörög, ebből profitál a Masterplast is, a vállalat bevétele és profitja is nagyot nőtt, a fontosabb piacokon bővülnek az eladások, és a marzsok is javultak. A legfrissebb trendekről beszélgettünk a Masterplast vezérigazgatójával, Nádasi Róberttel.

A családos negyvenesek álomautója

Negyven-x-évesen az emberek egy része kiég, férfiak és nők vegyesen, olyankor jön az, hogy a családi autó mellé az autómániás hölgyek például egy MINI-t választanak, a férfiak pedig MX-5-ös Mazdával, Subaru Imprezával vagy akár egy Z4-es BMW-vel lepik meg magukat. De mi van akkor, ha egy autóba kell összesűríteni mindent? Legyen használható családi autó a gyerekek miatt, de a formája legyen vagány, ne úgy, mint egy egyterűé, amiről kilométerekről látszik, hogy a tulajdonosa feladta az életet, legyen élmény vele az autózás, és lehetőleg legyen magas építésű, SUV nélkül egyre kevésbé ember az ember, ugye. Na, itt jön a képbe a SUV kupé.

Rekordprofit az OTP nevű pénzgyárnál

Az első dolog, amit megnézünk egy friss OTP-gyorsjelentésben, hogy mekkora profitot ért el a bank, és az magasabb lett-e, mint amire az elemzők számítottak. Most különösen érdekes volt ez az adat, mert előzetesen arra lehetett számítani, hogy az OTP rekordprofitot ért el. A rekord meg is lett, nem is kicsit, a közel 90 milliárd forintos adózott eredmény sokkal magasabb, mint amire az elemzők számítottak, és jóval magasabb, mint a Garancia eladásával megtolt 2008 harmadik negyedéven kívül bármikor, a 91 milliárd forintos korrigált eredmény pedig új rekord. Csak hogy perspektívába helyezzük, 3 hónap alatt több profitot ért el az OTP, mint 2011-ben, 2013-ban vagy 2015-ben egy egész év alatt. Pénzgyár lett az OTP, írtuk ezt már korábban is, de nem lehet elégszer leírni.

Egyre inkább IT- és készülékértékesítő cég a Telekom

Egyre inkább IT- és készülékértékesítő cég a Telekom

Erős lett a második negyedév a Telekomnál, a bevételek szépen nőttek, és az EBITDA is tovább hízott, biztos úgy van, ahogy a cég vezetése mondja, és erős a verseny a telkók között, de ebből egyelőre nem sok látszik a Telekom számain, sőt, a menedzsment meg is emelte az idei bevételvárakozását.

Új országba lép be az OTP, és piacvezető lesz egy másikban

Jó úton halad az OTP, hogy megvalósítsa a menedzsment célját, 2 év alatt 5 bankot venne a magyar pénzintézet, a tavaly megvett szerb bankkal eddig 3 megvan az 5-ből (a román bankvásárlást az ottani jegybank megakadályozta). Megnéztük, mit is vesz pontosan Bulgáriában és Albániában az OTP.

Nagyon közel áll ahhoz az OTP, hogy újabb bankot vegyen

Bulgária második legnagyobb pénzintézete az OTP, a magyar bank pedig még nagyobbra nőne, a Reutersnek nyilatkozó források szerint a magyar bank közel áll ahhoz, hogy megvásárolja a hetedik legnagyobb bolgár bankot, a Societe Generale ottani leánybankját, az Expressbankot. De más is kiderült, állítólag az albán bankpiacra is belépne az OTP. Ezekkel a bankvásárlásokkal szépen haladna azon az úton az OTP, amit a menedzsment korábban kijelölt, Csányi Sándor tavaly arról beszélt, hogy az OTP két éven belül 5 bankot vásárolhat meg.

Felbolydult a magyar távközlési piac, a változásoknak messze nincs vége

Nagy átalakuláson megy keresztül a hazai távközlés, egymást érik a tranzakciók, az iparági konszolidációból az Invitel-csoport is kivette a részét, amelynek a lakossági üzletágát a Digi vásárolta meg, a vállalati üzletága pedig Invitech néven különálló ICT-szolgáltatóként működik. Az Invitech vezérigazgatójával, David Blunckkal beszélgettünk a forrongó magyar telco piacról, állami telekomcégről, különadókról, gyengülő forintról és a távközlési szektorban is jellemző szakemberhiányról.

Itt egy izgalmas magyar tőzsdei sztori, magas osztalékhozammal

Tavaly február óta értékének negyedét veszítette el a Telekom, egyre izgalmasabb szintekre esik az árfolyama, ha abból indulunk ki, hogy a következő években is részvényenként 25 forint osztalékot kifizet a cég, akkor csinos osztalékhozamra tehetünk szert. Megnéztük, érdemes-e már beszállni, vagy érdemes még megvárni egy kört lefelé.

Új cég jön a magyar tőzsdére, akár kedvezményesen is jegyezhetők a részvényei

Szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (SZIT) működtetné tovább BILK nevű logisztikai központját Waberer György, ehhez tőzsdére kell vinni az ingatlancéget, a részvénykibocsátásra hamarosan sor kerülhet, akár már júliusban elindulhat a kereskedés a BILK részvényeivel. Összegyűjtöttük a fontosabb információkat a BILK tájékoztatójából.

Megszűnt az áfacsalási nyomozás a Masterplastnál - Mi jön most a cégnél?

2015-ben nyomozás indult a Masterplast egyik leányvállalatával és annak alkalmazottaival szemben, mivel a NAV gyanúja szerint a vállalatnál jogtalanul igényeltek vissza áfát, amivel különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás történt. A nyomozás az ügy komplexitása miatt évekig húzódott, most azonban megszüntették, mivel az illetékes főügyészség szerint nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése. Az ügy tanulságairól Tibor Dáviddal, a Masterplast elnökével beszélgettünk.

Bevásároltak a magyarok, soha nem volt még annyi részvény náluk, mint most

594 milliárd forintnyi részvény volt a magyar lakosságnál április végén, ami új csúcs, több mint 200 milliárd forinttal több, mint egy éve. Ráadásul nem csak közvetlenül, de alapokon keresztül közvetve is birtokolnak részvényeket a befektetők, az az állomány is nagyot nőtt egy év alatt. Az MNB legfrissebb statsiztikáiból szemezgettünk.

Brazilok, németek? Dehogy! Mutatjuk, ki nyeri a vb-t

Mint minden futball-világbajnokság előtt, most is elkészítették modelljeiket a nagy elemzőházak, hogy kiderítsék, ki nyerheti meg a foci vb-t. A tippek között van minden, Brazília, Németország, Franciaország is lehet végső győztes, de a spanyolok vagy a portugálok is odaérhetnek az első helyre. Az elemzőcégek track recordja egyébként nem túl fényes, úgyhogy érdemesebb talán a FIFA videojátékok készítőjét, az EA Sports tippjét figyelni, ők a 2010-es és a 2014-es világbajnokot is eltalálták.

Sorban jöhetnek a magyar cégek a budapesti tőzsdére!

Jót tett a tavalyi jogszabálymódosítás az ingatlancégeknek, egymás után alakulnak át a tőzsdén jegyzett vállalatok szabályozott ingatlanbefektetési társasággá (SZIT), ami nem véletlen, komoly adóelőnnyel jár az új működési forma, cserébe viszont meg kell felelni néhány kritériumnak. A SZIT olyan vonzó lett, hogy csak emiatt sorban jöhetnek tőzsdére az ingatlancégek, a WestEnd is kacérkodik a gondolattal, Wáberer György BILK nevű logisztikai parkja pedig SZIT formában hamarosan meg is jelenik a BÉT-en.

Felemás kép a magyar brókercégeknél

A három nagy hazai befektetési szolgáltató, az Erste Befektetési Zrt., a Concorde Értékpapír Zrt. és az Equilor Befektetési Zrt. összesített bevétele, operatív eredménye és profitja is kiemelkedő volt tavaly, ez azonban csak az Erste növekedésének köszönhető, a Concorde nagyjából azt hozta, mint egy évvel korábban, az Equilornál pedig a bevételek és a profit is jelentősen visszaesett.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megérkezett a Fitch ítélete Magyarországról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.