Emmanuel Macron francia elnök és Olaf Scholz német kancellár telefonbeszélgetést kezdett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háború miatt - közölte szombaton a francia elnökség a Reuters beszámolója alapján.
Nyolcvan civilnek, köztük törököknek menedéket nyújtó mecsetet bombázott az orosz légierő az ostrom alatt álló délkelet-ukrajnai Mariupolban, ahol több ezer civil rekedt - közölte szombaton az ukrán külügyminisztérium.
Folytatódnak az orosz támadások azokon a területeken, ahonnan Ukrajna megpróbálja evakuálni az embereket, illetve a humanitárius folyosókon keresztül segélyeket szállítana a lakosoknak - közölte két ukrán régió, Kijev és Donyeck kormányzója nyilatkozatban - írja a Reuters.
Oroszország és Fehéroroszország megállapodott, hogy közös lépéseket tesznek, hogy a szankciókkal szemben kölcsönös támogatást nyújtsanak egymásnak – írja a Refinitiv.
Háború dúl Európában: az orosz támadás alatt álló Ukrajnában nők és gyermekek menekülnek, mezei állampolgárok fegyvert fognak, történelmi épületekből lesz romhalmaz. Ám mint mindig, a háború most is átmeneti állapot kettő, a diplomácia által uralt szakasz között. Egyrészt a megelőző tárgyalások nyilvánvaló kudarcának folyománya, másrészt azt célozza, hogy a korábbi helyzethez képest új pozíciókból, új erőviszonyok rögzítéséről tárgyaljanak utána. A Nyugatnak, benne Európának tehát mindenekelőtt józanul kell gondolkodnia. A felkorbácsolt érzelmek közepette hozott válaszlépések csak aszerint értékelhetők érdemben, hogy vajon most korlátozzák vagy fokozzák-e a konfliktust, s vajon számunkra kedvező vagy kedvezőtlen irányban befolyásolják-e a későbbi, a háborút követő biztonsági helyzetet.
Kétmilliárd euró értékű támogatási csomagot hagyott jóvá szerdán az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) az ukrajnai háború károsultjainak és a menekülteket befogadó országoknak.
Sorra jelentik be a világ nagyvállalatai, hogy kivonulnak az orosz piacról, felfüggesztik a helyi értékesítéseket és beruházásokat és elvágják oroszországi üzleti kapcsolataikat Ukrajna megtámadása miatt. De még vannak, akik kitartanak, vállalva a reputációs kockázatot és annak veszélyét, hogy célkeresztbe kerülnek és a fogyasztók haragjával, termékeik bojkottjával szembesülnek, amit a Coca-Cola és a McDonald’s nemrégiben megtapasztalt. A Yale Egyetem egyik professzora kutatócsapatával gyűjti azokat a cégeket, amelyek továbbra is működnek Oroszországban. A listán, ami napról napra egyre rövidebb, számos háztartási cikkeket értékesítő céget találunk, de vannak abroncsgyártók és neves hotelláncok is.
A Colliers az orosz agresszió súlyosságára való tekintettel 28 év után, azonnali hatállyal befejezi üzleti tevékenységét Oroszország és Fehéroroszország területén - áll a cég közleményében.
Vasárnap az Egyesült Államokban a 95-ös benzin országos átlagára elérte a 2008. júliusi rekordértékű gallononkénti 4 dolláros (380 forint/literes) árat az Amerikai Autószövetség (AAA) kimutatása szerint - jelentette a The Wall Street Journal hétfőn.
Az orosz-ukrán háború kirobbanása óta egyre többen szorgalmazzák az orosz energiaimport leállítását arra hivatkozva, hogy az orosz költségvetési bevételei nagyban függnek ezektől a bevétektől. A Levegő Munkacsoport most egy látványos ábrán mutatja be ezt az összefüggést.
Az orosz külügyminisztérium szombaton tiltakozott az Egyesült Államok moszkvai nagyköveténél Lindsey Graham, amerikai szenátor Vlagyimir Putyin elnök meggyilkolását szorgalmazó kijelentései miatt, írja a Reuters.
Mégis megsemmisült a világ legnagyobb repülőgépe, a Mrija névre keresztelt Antonov An-225-ös gép egy, a hosztomeli repülőtérnél forgató orosz stáb videója szerint – szúrta ki a hvg.hu.
Az orosz-ukrán háború az 1970-es évek olajválságához hasonló energiapiaci krízist indíthat el – idézi az IHS Markit elemzőcég alelnökét, Daniel Yergint a CNBC.
Az ukrajnai polgári infrastruktúra és lakónegyedek elleni orosz bombázásnak már több mint kétezer civil sérültje van - írta szerdán az ukrán katasztrófavédelem Facebook-oldalán.
Három évre mentesül a nyereségadó megfizetése és a hatósági ellenőrzés alól minden orosz IT-vállalat - jelentette be szerdán Mihail Misusztyin orosz kormányfő a vonatkozó elnöki rendeletet ismertetve.
Az orosz-ukrán háború egyik legfontosabb aspektusa, az az a humanitárius krízis, amit a harcok magukkal hoznak - nem csak a háború áldozatául eső civil áldozatok tekintetében, de az országból menekülő tömegek szempontjából is. Egy hét sem telt még el a háború kitörése óta, de már így is több százezer menekült hagyta el Ukrajnát a szomszédos országokba - és Magyarországra érkezett eddig a második legtöbb menekült. A kormány civil felajánlások és az önkormányzatok segítségével rövid távon ugyan el tudja szállásolni a menekülteket, de vajon fel vannak-e készülve több tízezer menekült hosszabb maradására is?