set

Kikergetnék a franciákat a világ egyik legszegényebb országából – Orosz zászlókat lengetnek a fővárosban

Kikergetnék a franciákat a világ egyik legszegényebb országából – Orosz zászlókat lengetnek a fővárosban

Október első hétvégéjén fegyverropogás, és az utcára vonuló tüntetők kiáltozásai töltötték meg Burkina Faso fővárosának utcáit. Kevesebb mint egy évvel a legutóbbi puccsot követően ismét új katonai junta jutott hatalomra a világ egyik legszegényebb országában. Az utcai zavargások során felgyújtották a régi gyarmattartó Franciaország nagykövetségét, orosz zászlókat lengettek az utcákon, és elkezdtek terjedni a hírek arról, hogy az új államfő, Ibrahim Traore százados a rettegett orosz Wagner-csoport zsoldosait fogja behívni az országba.

Nem akart háborúba menni, inkább lelőtte a sorozótisztet az orosz katona

Nem akart háborúba menni, inkább lelőtte a sorozótisztet az orosz katona

Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptember 21-i bejelentése, melynek értelmében megközelítőleg 300 ezer tartalékos katonát terveznek mozgósítani, és Ukrajnába szállítani megrázta az orosz közvéleményt. A közösségi médiában gyorsan terjedtek a tüntetésekről, verekedésekről, és elavult felszerelésről készült felvételek, a hétvégén azonban eddig példátlan eseményre került sor: az internetre több forrásból is felkerült az a videó, melyen egy szibériai sorozóirodában történt lövöldözés látható.

A legsúlyosabb szankciót fontolgatja az MNB egy magyar tőzsdei cég ellen

A legsúlyosabb szankciót fontolgatja az MNB egy magyar tőzsdei cég ellen

Az MNB bő fél éve célvizsgálatot folytat a SET Groupnál a nyilvános közzétételek megalapozottságát áttekintve, azonban a kibocsátó hónapok óta nem teljesíti a felügyelet által előírt adatszolgáltatási kötelezettségét. A jegybank emiatt kétszer már eljárási bírságot szabott ki, s szükség esetén kész akár a legsúlyosabb szankció alkalmazására is, ha a – jelenleg is tőzsdei felfüggesztés alatt álló – kibocsátó továbbra is akadályozza az MNB törvényes vizsgálatát.

Hága mentességet kérne az Oroszország elleni uniós szankciók alól

Hága mentességet kérne az Oroszország elleni uniós szankciók alól

Ideiglenes mentességet tervez kérni Hága az Oroszország elleni uniós szankciók alól, mivel jelentős problémát okoz neki, hogy időben megtalálja az orosz gázszolgáltatóval, a Gazprommal kötött szerződésének helyettesítőjét, írja a Reuters.

Több millió embernek jelentett be örömhírt Joe Biden

Több millió embernek jelentett be örömhírt Joe Biden

Joe Biden elnök ma új lépéseket jelentett be a diákhitel-adósságok kezelésére. Ezek alapján egyes hitelfelvevőknek akár 20 000 dollárt is elengednek a tartozásból, illetve a törlesztési moratóriumot még egyszer, az év végéig meghosszabbítják.

Új listát készít az MNB a magyar tőzsdei cégekről

Új listát készít az MNB a magyar tőzsdei cégekről

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az átláthatóság és a befektetők védelme érdekében mostantól minden évben közzéteszi azon tőzsdei cégek listáját, amelyek éves jelentése olyan beszámolót tartalmaz, amelyet könyvvizsgálójuk minősített véleménnyel látott el. Idén eddig három ilyen kibocsátó van - nyilatkozta Barnóczki Péter jegybanki igazgató az MTI-nek.

Felfüggesztik egy hazai tőzsdei részvény kereskedését, büntetőfeljelentést is tett az MNB

Felfüggesztik egy hazai tőzsdei részvény kereskedését, büntetőfeljelentést is tett az MNB

Az MNB mától felfüggesztette a SET Group részvényeinek tőzsdei kereskedését és 6 millió forint összegű felügyeleti bírságot szabott ki, mivel a kibocsátó nem tette közzé határidőben a 2021-es pénzügyi évről készített éves jelentését. A jegybank a tájékoztatási kötelezettségnek való jogszabályi megfelelés témájában jelenleg célvizsgálatot is folytat a kibocsátónál és a közelmúltban feljelentést is tett – derül ki az MNB közleményéből.

Kifizette tartozását a tőzsde felé a Set Group

Kifizette tartozását a tőzsde felé a Set Group

Kifizette a BÉT felé fennálló tartozását a Set Group – közölte a vállalat és hozzáteszik, hogy reményeik szerint a tervezett tőkeemelésnek köszönhetően a társaság kiszámítható likviditással fog rendelkezni.

Ha Putyin támad, Európa a hideg padlóra rogyhat az orosz energiafüggőség miatt

Ha Putyin támad, Európa a hideg padlóra rogyhat az orosz energiafüggőség miatt

A legfrissebb információk szerint még mindig nem lehet tudni, hogy Oroszország megtámadja-e Ukrajnát a következő hetekben és ha igen, az milyen területi következményekkel jár, de az már előre biztosan kijelenthető, hogy az orosz támadás megindításával járó kölcsönös gazdasági-pénzügyi szankcióknak az Európai Unió jobban meginná rövid és középtávon a levét, mint Oroszország, vagy az Egyesült Államok. Leginkább amiatt, mert a gázpiacon olyan nagy az EU oroszoktól való függése, hogy azt nem lehet gyorsan és teljes mértékben pótolni semmilyen más csatornán keresztül, még amerikai rásegítéssel sem. Így az európai gázhiány és a vele járó korlátozások szélsőséges forgatókönyve se zárható ki, a gázár további drasztikus emelkedéséről, az inflációs, lakossági fogyasztási és költségvetési következményekről nem is beszélve. Nem véletlen mindezek miatt, hogy a magyar ellátásbiztonság erősítése érdekében a kormányfő azt jelentette be ma reggel, hogy még több gázt szeretne beszerezni az oroszoktól, a tárolói kapacitásaink ugyanis ezt lehetővé teszik.

Fontos bejelentéseket tett a Set Group

Fontos bejelentéseket tett a Set Group

A Set Group bejelentette, hogy a 2021. december 13. napján közzétettekkel összhangban, a társaság jelentős lépést tett a nemzetközi piaci nyitás és az új partnerei irányába, melynek részeként az alábbiakban részletezett megállapodások kerültek megkötésre, elősegítve ezzel a társaság jelentős expanziós terveinek mielőbbi sikeres megvalósítását.

Expanziós terveket közölt a SET Group

Expanziós terveket közölt a SET Group

A SET Group bejelentette, hogy a 2021. október 25. napján elhalasztott közgyűlést 2022 februárjában kívánja megtartani. Az igazgatóság a közgyűlést érintő várható napirendi pontjaihoz kapcsolódóan az alábbi előzetes tájékoztatását adta: az igazgatóság úgy határozott, hogy folytatja expanziós törekvéseit, és új piacok felé nyit, ezzel porlasztva az iparági jellegzetességből fakadó kockázatait. Az alábbiakban ismertetni kívánt két új piaci szegmens úgy került kiválasztásra a csoport portfóliójába, hogy a világjárvány okozta piaci turbulenciák a lehető legkisebb mértékben legyen rájuk hatással.

Energiaválság: elkezdte feltölteni az európai tárolóit a Gazprom, beszakadt a gázár

Energiaválság: elkezdte feltölteni az európai tárolóit a Gazprom, beszakadt a gázár

A Gazprom elkezdte öt európai föld alatti gáztárolójának novemberi feltöltési műveleteit és meghatározták a hozzá szükséges gázmennyiséget és útvonalakat – posztolta kedd délelőtt a Twitteren az orosz gázmonopólium. A hírre a kedd délutáni kereskedésben egyre élesebb esés bontakozott ki a holland TTF gáztőzsdén és végül az esti zárásra 11%-os szakadásnál állt meg a kereskedés.

Tőkeemelésre készül a Set Group

Tőkeemelésre készül a Set Group

Rendkívüli közgyűlést hívott össze a SET Group november 15-re – tette közzé a társaság a BÉT-en.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.