Tízmilliárdokat kérhetnének vissza a cégek az adóhatóságtól

Mennyire kerültek nehéz helyzetbe az ügyvédi irodák az idei évben? Nyilván a munka egy részét el lehet végezni online is, de mennyire nehezítette a helyzetet, hogy lecsökkentek a személyes találkozások? Mennyire volt hatással ez a helyzet a bíróságok működésére, és mennyire vált be a gyakorlatban a bíróságok videós rendszere?

Technikailag nem jelentett problémát, hiszen a jogi szolgáltatást otthonról is lehet végezni, még ha akadtak is nehézségek. Összességében a home office jól debütált, a munkatársaink azóta is élhetnek korlátozottan ezzel a lehetőséggel. 

Ami a bíróságok működését illeti, bár elvileg ők is átálltak az online működésre, az online tárgyalások a valóságban ritkák voltak, mint a fehér holló. A bírók igyekeztek videótárgyalás helyett inkább tárgyalás mellőzésével meghozni az ítéleteiket, vagy a tárgyalásokat elhalasztani.

Nem éreztük, hogy a járványidőszak hatalmas áttörést hozott volna az ítélkezési munka digitalizálásában.

A személyes jelenlét valószínűleg még sokáig nem lesz kiiktatható az igazságszolgáltatásból.

Az idei évben több izgalmas téma is érintette az ügyvédi iroda tevékenységét, júliustól például önálló szakterületként működik tovább a Tőkepiacok és szabályozás csoport. Mi indokolta ezt a lépést? Számítanak arra, hogy növekedni fog a tőkepiaci ügyletek száma Magyarországon?

Nem merném azt mondani, hogy a tőkepiaci jog lesz az elkövetkezendő évek slágertémája, sokkal fontosabb szerepet fog kapni a munkajog, vagy a csőd- és felszámolási jog. Ezzel tisztában vagyunk, és ezen a területen is folyamatosan építjük ki a kapacitásainkat. Ami a tőkepiaci jogot illeti, mindenképpen további lehetőséget biztosít ezen a fronton a befektetési alapokra vonatkozó szabályozás lazulása, a Budapesti Értéktőzsde X-tend platformja, vagy akár a Nemzeti Kötvényprogram is.

Ami a mi lépésünket indokolja, hogy egyrészt mostanra jutottunk el olyan tudásbázishoz és tapasztalathoz a területen, amely indokolta, hogy ezt külön nevesítsük és fejlesszük. Másrészt pedig a tőkepiaci terület nagyon jól illik a piacvezető adótanácsadási vonalunkhoz is: egy kis fantáziával számos adóhatékony és ügyfelek számára vonzó tőkepiaci terméket lehet kialakítani. Nekünk ebből van pár a tarsolyunkban.

Az irodánál korábban is fókuszban volt a befektetési alapkezelőkhöz és alapokhoz kapcsolódó jogi háttérmunka: mit gondol, kellő mélységben szabályozott ez a piac? Hogy állunk ebben a régióhoz, vagy az EU-s országokhoz képest?

A befektetési alapokra vonatkozó magyar szabályok harmonizáltak az EU rendeleteivel, irányelveivel. Bár ez nem jelenti azt, hogy mindenben hézagmentesen alkalmazkodtunk az uniós joghoz, de az eltérések nem számottevőek. Kiemelendő mindenképpen, hogy tapasztalatunk szerint az MNB nagyon gyorsan reagál a gazdasági változásokra és nyomon követi az európai trendeket. Így például a járvány megjelenését követően hamar lehetővé tették, hogy a befektetési alapok bizonyos köre is igényelhessen kedvezményes jegybanki hitelt.

De ide sorolandó az úgynevezett „regulatory sandbox” intézménye is, amelyet a térségben első körben hazánkban vezettek be, és amely a pénzpiaci vagy tőkepiaci szabályozás alá eső fintech cégeknek ad lehetőséget arra, hogy termékeiket tesztkörnyezetben még az esetleges engedélyezési eljárást megelőzően kipróbálhassák.

Mindemellett viszont a magyar szabályozás számos pontja indokolatlanul megnehezíti a befektetési alapkezelők és alapok működését. Így például a szakma már régóta küzd azért, hogy magántőke alapok ne csak készpénzzel, hanem apporttal is finanszírozhatók legyenek. Ugyanígy fölösleges komplikációkat és nehézséget jelent az is, hogy tőkealapok megszűnésénél a jogszabály csak pénz felosztását teszi lehetővé – így például nincs arra lehetőség, hogy a befektetési alap, megszűnésekor, valamely befektetését a befektetőinek természetben átadja. De ugyanígy kérdéseket vet fel, hogy ha már a de minimis alapkezelők kikerülnek az MNB hatásköre alá, akkor miért kell az engedélyeztetési eljárásuk során a hatóságok szigorú eljárásán továbbra is végig menniük.

Egy májusi kormányrendelet alapján - bizonyos szektorokban - külföldi befektetők csak miniszteri engedéllyel szerezhetnek befolyást magyarországi székhelyű gazdasági társaságban. Mennyire megalapozott ez a rendelet, kiket érinthet ez a gyakorlatban? Lehet arra számítani, hogy ez elriasztja majd a külföldi befektetőket?

Egy ilyen szabályozás nem ördögtől való, az unió több tagállamában is meglépték. Van, ahol a járvány ideje alatt a miénkhez hasonló szabályokat vezettek be, másutt egyszerűen csak módosították vagy szigorították a meglevő korlátozásokat. Az már egy más kérdés, hogy a magyar szabályok rendkívül korlátozóak lettek: az unió legszigorúbb szabályrendszerét, az olasz mintát vettük alapul. Egy olyan országét, amely mind gazdasági fejlettségben, mind pedig a járvány következményeit tekintve nagyon messze áll tőlünk. A másik problémám, hogy - kis eufemizmussal - a törvény megszövegezése nem sikerült tökéletesre, értelmezési kérdések tömkelegét veti fel. Ez pedig semmiképpen sem erősíti a bizalmat.

Hogy ennek milyen hatása lesz a magyar M&A piacra, még korai megmondani. A jogszabály láttán elsőre mindenki megijedt: elvesznek a külföldi befektetők, leértékelődnek a magyar cégek, nem lesz vállalatfelvásárlási üzlet. Ezek a reakciók abból is táplálkoztak, hogy az első napokban még nem lehetett tudni, mennyire akar majd a kormány ténylegesen beleszólni az üzleti folyamatokba. Néhány hónap tapasztalata alapján egyelőre úgy tűnik, hogy szükségtelen volt a nagy ijedtség: a beadványok nagy része gond nélkül átcsúszik a minisztériumon. Ez pedig mindenképpen jó jel. Ha a potenciális külföldi befektetők bízhatnak abban, hogy a minisztérium tényleg csak a stratégiailag indokolt esetekben kívánja vétójogát érvényesíteni, úgy ennek hosszútávon nem lesz jelentős hatása a hazai vállalatfelvásárlási piacra. Akár csak Olaszországban.

Az idei évben – több határidő miatt is – hangsúlyos téma, hogy az Európai Bíróság döntése és az Áfa tv. alapján az adózóknak lehetőségük van az általuk már teljesített, de a vevő által pénzügyileg nem rendezett ügyletek kapcsán az áfa visszaigénylésére. Mit jelent ez a gyakorlatban? Kinek érdemes ezzel a lehetőséggel élni, és mennyire használják ki ezt a lehetőséget a magyar cégek?

A képlet viszonylag egyszerű: kiszámláztam egy vevőmnek 100 forintot + 27 forint áfát. Ebből a 27 forintot befizettem a költségvetésbe. Azonban mivel a vevőm csődbe ment, nem csak a szolgáltatásom értékét bukom (100 Ft), hanem még fizettem az adóhatóságnak a saját zsebemből 27 forintot. Ez így nagyon igazságtalan. Ennek ellenére sok évig tartott az, amíg több európai bírósági ítéleten keresztül eljutottunk oda, hogy a magyar jogalkotó megengedje az elbukott áfa visszaigénylését a költségvetésből. De az idén januártól érvényes szabályok ezt csak rendkívül szűk keretek között engedték meg.

Értelemszerűen érdemes a visszaigénylés lehetőségével élnie azoknak a cégeknek, amelyek a jogszabály szűk kereteibe beleférnek. Már ez is egy komoly vállalati kört és több tíz milliárd forint adóösszeget jelent. De érdemes azoknak is, akik ugyan a magyar jogszabály kereteibe nem férnek bele, de az Európai Bíróság ítéletei alapján igenis joguk lenne az áfa visszatérítésre. Hogy egy példát mondjak: a magyar jogszabály csak azon követelések tekintetében teszi lehetővé az áfa visszaigénylését, amelyek 2016. január 1-je után keletkeztek. Ilyen kitétel viszont egyik európai uniós ügyben sem szerepel.

A korlátozás oka egyszerűen az a költségvetési érdek, hogy nem akarják túl tágra nyitni a visszaigénylés lehetőségét. De az, hogy a magyar jogszabály nem engedi meg a 2016 előtti követelésekre jutó áfa visszaigénylését, nem jelenti azt, hogy erre az Európai Bíróság ítélete alapján ne lenne lehetőség. Csak azért sokkal erősebben meg kell küzdeni. Hasonló a helyzet számos más, a magyar törvény által kreált feltétellel is, például, hogy az áfa csak akkor igényelhető vissza, ha a felszámolás kezdete óta két év eltelt, vagy ha a nem fizető vevőm nem egy másik áfaalany, hanem fogyasztó.

Azt tapasztaljuk, hogy az adóhatóság nem megy bele feltett kézzel ezekbe a visszatérítési ügyekbe, és ahol csak lehet megtagadja a kérelmek teljesítését.

Talán ez is az oka annak, hogy jóval kevesebb vállalkozás vetette bele magát a küzdelembe, mint amennyinek jogos visszatérítési igénye lenne.

De az első bírósági tapasztalatok azt mutatják, hogy jól alátámasztott ügyekben jó eséllyel nyerhetők az adóhatóság elleni perek.

Pontosan milyen határidőkre érdemes figyelni a behajthatatlan követelésekre jutó áfánál? Mik a legfontosabb gyakorlati tanácsok, amit az adózóknak adna ezzel kapcsolatban?

Volt egy határidő, ami éppen mostanában járt le. Az augusztus 10-ig benyújtott kérelmekben arra lehetett hivatkozni, hogy Magyarországon 2020. január 1-je előtt jogellenesen nem létezett olyan jogszabály, ami a visszaigénylést megalapozta volna. A most benyújtott kérelmekben már csak arra lehet hivatkozni, hogy a már létező jogszabály ellentétes az Unió Bíróságának a döntéseivel. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezek az ügyek ne lennének nyerhetők.

A másik határidő az elévüléshez kötődik, azaz, hogy honnantól kell számítani az elévülést: onnantól, amikor az eredeti számlát (az azon levő áfa összeggel) kiállítottuk, vagy onnantól, amikor a követelés behajthatatlanná vált. Értelemszerűen az adóhatóság az elsőhöz ragaszkodott, ami azt jelentette volna, hogy egy 2013-ban kiállított számla áfatartalma nem lenne visszaigényelhető – még akkor sem, ha a vevő fizetésképtelenségét vagy felszámolását esetleg csak 2019-ben mondta ki a bíróság. Egy napokban megnyert perünkben sikerült azonban az utóbbi időpontot érvényesíttetnünk, mint az elévülés kezdő időpontja. Ez kitágítja azok körét, akik jogosultak az adó visszatérítésére.

A cikk megjelenését a Jalsovszky Ügyvédi Iroda támogatta.