2-3 évvel ezelőtt viszonylag lassan hömpölygött a magyar munkaerőpiac folyója, az iránya egyértelmű volt. Láttuk, hogy az évtizedek óta jellemző másfél gyerek családonként bajt okoz, ugyanis évente 50 ezer emberrel több megy nyugdíjba, mint amennyi belép a munka világába. Láttuk, hogy baj van abból, hogy a magyar vállalatok nem akarnak, vagy a gyenge produktivitás miatt nem képesek többet fizetni a dolgozóiknak, ezért százezrek mennek külföldre a jobb megélhetés reményében. Akik itthon maradtak, találtak munkát, hiszen a dinamikusan növekvő, elsősorban külföldi beruházások felszívták a szabad munkaerőt. Láttuk, hogy a politikusok csak rövid ciklusokban gondolkoznak és nem hajlandóak "zavarni" a kkv-k évtizedes játékát a fekete- és szürke-foglalkoztatás kiirtásért, hiszen nem akarnak elveszíteni szavazókat, nem akarnak embereket az utcára tenni akár ideiglenesen sem.
Évtizedekig nem foglalkoztak az oktatás felzárkóztatásával sem, mindegy hogy a PISA-teszten a régiónkban elmennek mellettünk a szomszédok, a tanáraink még e-mailt sem tudtak küldeni, nem hogy a digitális világra felkészíteni. A feleségem iskolájában mind a mai napig nemhogy nincs minden teremben digitális tábla, de még internet sem, saját laptopját használja. A tanári szobát, mióta 25 éve ott dolgozik, sosem festették ki. A tantermeket is csak azért, mert amikor ötödikesek osztályfőnökeként új osztályt kezd, akkor megszervezi, hogy a szülők kifessenek. A Covid alatt legalább minden tanár megtanult számítógépet kezelni a digitális oktatás miatt.
A rövidtávú érdekek között nem szerepel a kiművelt fők számának növelése, szomorú, hogy milyen kevés nálunk az egyetemet, főiskolát végzettek aránya az európai átlaghoz képest.
Szép álom lenne, ha az első diploma legalább ingyenes lenne, ha már alapítványok finanszírozzák. Nem is beszélve az állami ösztöndíjról, aminek jómagam is köszönhetem, hogy az akkori blokk legjobb iskolájában, külföldön, ingyen tanulhattam. A Covid viszont érdekes fejleményt hozott a munkaerő piacának folyóján, hogy a metaforát folytassam: hol kiszárad, hol dühöngő árvíz van, hol a tenger visszatolul a folyó medrébe, s mindezt heteken belül váltakozva. Olyan gyorsan változnak a jelenségek, hogy ember legyen a talpán, aki képes trendeket olvasni.
A Randstad felmérése szerint a Covid első két hulláma alatt minden nyolcadik magyar munkavállaló elvesztette a munkáját. Szerencsére a munkaerőpiaci hiány felszívta őket. A turizmusból, a bezárt non-food boltokból a szolgáltató központok, az élelmiszer kereskedelem, az online kereskedelem elvitte az embereket. Az idegenvezetők megint tanítanak, a pincérek pizzás mopedet vezetnek, a szállodai recepciósok nálam, a Randstadnál dolgoznak. Az autóiparból az építőipar, az élelmiszeripar felé mentek a munkavállalók.
Sokan reménykednek, hogy visszatér a régi világ, azaz visszatérnek a turistacsoportok Budapestre és megint lesz szükség idegenvezetőkre, pincérekre, recepciósokra. A kérdés, hogy a bizalom visszatér-e a munkavállalóknál a turizmusba, ahol leépítették őket.
- Ki lesz képes tovább talpon maradni a dolgozókért folytatott árharcban, merthogy mindenhova nem lesz elég ember?
- A pincér, aki több nyelvet beszél, köszöni, de elvan éjszakai- és hétvégi munkavégzés nélkül, magas, bejelentett fizetésért, amivel már a bank is ad hitelt neki, 100% home office-ban, egy szolgáltató központ alkalmazottjaként?
- A plázákba visszatér-e a vevő, vagy csak részben, mert az online kereskedelem irreverzibilisen nő?
- A Netflix mennyi mozilátogatót hagy majd a multiplexben?
De honnan lesz mindenhova munkaerő?
2-3 évvel ezelőtt mindenki automatizációról, mesterséges intelligenciáról beszélt, ami kiváltja a munkaerőt és alanyi jogon fogunk pénzt kapni munkavégzés nélkül. Miért kell benzinkutas a benzinkútra, recepciós a szálloda portájára, vagy nyugat-európai mintára meg lehet másképp is szervezni az életet? De miért néznek rám irigykedve a McDonald’s-ban a sorban állók, hogy én az automata képernyőn rendelek és kapom soron kívül a menüt? Könyörgöm: legalább próbálja ki! Ja, hogy nem tud gyorsan olvasni? Anyám borogass!
Azt mondják, hogy a chiphiány őrülete hátráltat jelenleg bennünket az automatizációban. Értem én a tajvani szárazságot, ami akadályozza a tisztavíz-igényes chipgyártást, az amerikai-kínai kereskedelmi háborút, a tűzvészt egy japán gyárban, azért ezt az egészet teljesen senki sem érti, hogy miért nem lépnek és veszik kezükbe az irányítást a vállalatok, az állam, vagy az EU ebben a kérdésben.
Megint visszatért a kommunizmus, amikor sokat kellett várni az új autóra, csak most a chiphiány miatt.
Az biztos, hogy nem láttam még egy önvezető teherautót, buszt sem a magyar utakon, 100 százalékban kasszás nélküli élelmiszerboltot, a szolgáltatóközpontokban nem csökkent a létszám a robotkönyvelők miatt, a gyári robotok miatt nem kerültek utcára a dolgozók. De ez ne tévesszen meg senkit.
- Ha egyszer megjelenik az első robotteherautó, akkor pillanatok alatt az lesz az általános.
- Ha az automata raktár elkészül, a targoncásokért folytatott harc lanyhulni fog.
De higgyék el, lesz elég munka. Hiszen egyrészről minden komplexebb lesz, amit nem mindig tud a robot kiváltani. Megboldogult édesapám első autója egy Zaporozsec volt, valószínű néhány ezer alkatrészből állt 1973-ban. A mostani modern autókban egymillió alkatrész van, ami ráadásul minden legyártott autóban más és más, azaz a robotot mindig ki kell egészíteni (még). Gyerekkoromban nem volt személyi edző, jógatanár, a házak udvarát nem kertész tartotta rendben, nem volt babysitter és az idősgondozás sem volt ekkora ipar. Az igények összetettebbek és szélesebbek.
Most a Covid-sokk után a nyugat-európai fellendülés nem annyira erős, mert bár ők külföldi munkaerővel többé-kevésbé pótolják a munkaerőhiányt - hiszen náluk is kevés gyerekük születik -, de a munkaerő olyan drága, hogy inkább ide, a közép-európai régióba hoznák a termelést, a szolgáltatást. Nem Ázsiába, mert rájöttek, hogy a munkaerő ott is drágább lett, már nem egy tál rizsért, hanem kettőért dolgoznak, viszont még nagyobb baj, hogy nagyon megbízhatatlan, hogy ideér-e az áru, és az is kérdés, hogy mikor. Az indiai Tata idehoz a hazájából sok száz SSC-állást, mert az infrastruktúra miatt a szolgáltatás megborult a Covid alatt. Kínai befektetők egymásnak adják a kilincset a HIPA-ban, mert tudják, hogy a piacokhoz közel kell lenni.
Harc a munkaerőért
Az utóbbi hetekben őrület alakult ki a munkaerőpiacon. Mindenki embert keres. Az álláshirdetések száma pont kétszerese most, mint januárban volt. Szolgáltató központok, ipari gyárak, kórházak, iskolák: mindenki keres. A toborzási szakemberek aranyat érnek. A szárazság teljes. Nézzük meg, mi van a szomszédban!
A régióban a lengyelek kapcsoltak elsőnek évekkel ezelőtt. Nyelvi előnyük miatt lecsaptak az ukránokra, ugyanis honfitársaik Londonban vízvezetéket szereltek. Az ukránok fél év után simán elboldogulnak lengyelül, amit nálunk nehéz elképzelni. Sok millió ukrán él Lengyelországban. Ráadásul a bérek emelkedésével és a brexittel sokan vissza is jöttek a lengyelek közül. Érdekes, hogy a csehek sokáig elzárkóztak az EU-n kívüli munkavállalóktól, hiszen maguk se szeretnek külföldre menni. Egyrészt emlékeznek még a kommunista időkből a nyakukon maradt vietnámiakra, akik máig minden prágai kis élelmiszerboltot üzemeltetnek, illetve sokszázezer szlovák testvérük töltötte fel a cseh munkahelyeket. Mostanra azonban minden kifogyott, a Covid közepette elkezdték beengedni az ukránokat. Ukrajnát az ág is húzza. 50 millió feletti lakossággal lettek függetlenek, most a negyvenhez közelítenek. Gazdaságuk romokban, orosz testvéreikkel nem igazán állnak nyerőre, és vezetésük sem teremt biztos gazdasági alapokat, azaz mindenki menekül egy olyan országból, ami földrajzi elhelyezkedése és természeti kincsei miatt nem itt kellene, hogy tartson.
Mi a megoldás nálunk?
A magyar kormány, ha nem is mondja hangosan, de pontosan tisztában van a helyzettel. Szükségünk van sokszázezer friss munkaerőre.
- Radikálisan emelni kell a béreket, a minimálbért, hogy kiszorítsuk a nem versenyképes munkaadókat, meg tudjuk tartani a magyar embereket a határainkon belül, vissza tudjuk vonzani a főleg magasan képzett kék- és fehérgalléros magyarokat Nyugat-Európából. És igen: be kell vonzani külföldi munkavállalókat is. Ma a könnyített eljárásban beérkező ukránok és szerbek főleg képzetlen betanított munkások. Meg kell találni a módját, hogy ellenőrzötten, de gyorsan képzett munkaerőt engedjünk be az iparba, építőiparba, szolgáltató központokba, az egészségügybe. Ki kell terjeszteni Távol-Keletre, Indiára, Grúziára, Fehéroroszországra, Boszniára a könnyített eljárást. Egy nagy szolgáltatóközpont vezetője mesélte a napokban, hogy virtuális állásbörzéjükre 60 tökéletes indiai IT szakember jelentkezett Budapestre, de nem tudják megszerezni nekik a munkavállalási engedélyt.
- Legkésőbb a választások után le kell csapni a fekete- és szürkefoglalkoztatókra, hogy felszabadítsuk a versenyképes gazdaságnak a munkaerőt, amit most a feketegazdaság tart fogva.
- Ösztönözni kell az automatizációt nemcsak versenyszektorban, hanem az állami szerveknél is. A fejnehéz államigazgatást le kell építeni.
- Nem a foglalkoztatottak száma, hanem minősége legyen fontos a külföldi beruházók bevonzásakor! A HIPA ezt évek óta próbálja erőltetni: invent in Hungary, nem produced in Hungary, azaz a nagyobb hozzáadott értékű tevékenységet keressük.
- Több tanárra, orvosra, ápolóra lesz szükség, hogy tovább és jobban tudjunk élni és dolgozni. Bár az orvosok bérét emeltük, azért a siker messze nem teljes. Az, hogy a burkoló, aki nálunk otthon dolgozik, négyszer annyit keres, mint a pedagógus feleségem, nem kíván kommentárt. Nem gondolom, hogy a tökéletesen dolgozó burkoló keres sokat...
Mi a helyzet a bérekkel?
Ha egy drogériában vásárolnak, akkor 9 százalékkal fizetnek többet. A mezőgazdasági termékek két számjeggyel kerülnek többe. Ugye megzavarodnak a számlán, ha tankolnak? Házfelújítanak, lakást vesznek? Nem folytatom. Örülök, hogy az MNB abbahagyta a forint gyengítését, amikor az eurós árak is robbannak a világban. A 4 százalékos inflációról és a 8 százalékos fizetésemelésről, amit a KSH kimutat, Hofi malacai jutnak eszembe a magyar statisztikagyártásról. Ha nem emlékeznek rá, a Youtube-on nézzék meg: tíz malacot exportálunk, a többit meg megesszük. Se az egyiket, se a másikat senki sem hiszi el.
De most más lesz a helyzet. Én kétszámjegyű átlagos fizetésemelést jósolok a közeljövőben, ugyanis a száraz folyóban lépni kell a bérek terén, mert az infláció óriási, és a kereslet a munkaerőre minden eddiginél nagyobb. A társadalmi feszültség az infláció miatt egyre nő. A dinamikus javuláshoz az emberek ragaszkodnak. Mára egy munkavállaló megteheti, hogy kéthavonta vált, minden munkáltató örül, hogy jön, senki se kritizálja a jobhoppereket.
Jobban élünk, mint 10-15 éve. De még véletlenül se menjünk a Baltikumba, Prágába, Pozsonyba, Varsóba. Mert sokkolni fog bennünket, ha meglátjuk, a szegény ex-testvéreink hol tartanak: az életük minősége, a szolgáltatások színvonala, iskoláik, kórházaik, a lakásaik, az autóik terén. Lesz dolgunk még: nem Ausztriát, hanem őket kell előbb utolérni.
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a velemeny@portfolio.hu címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A rovatról itt írtunk, a megjelent cikkek pedig itt olvashatók.
Címlapkép: Getty Images
