Gazdaság

Jó hír érkezett az amerikai lakáspiacról

19 hónapos csúcsra emelkedett a függőben levő lakásértékesítések száma, miután a National Association of Realtors novemberi statisztikája 7,3%-os ugrást mutat.

Alig mozdult decemberben a chicagói BMI

Decemberben 62,5 pontot ért el a chicagói beszerzési menedzser index értéke, ami meghaladja a Reuters által készített 61 pontos elemzői konszenzust.

Roubiniék 2012-es magyar bukással riogatnak

A kormány szokatlan gazdaságpolitikai intézkedésekhez történő ragaszkodása, valamint az, hogy tévesen reménykedik abban, hogy a nemzetközi szervezetek feltételek nélkül adnak hitelkeretet, továbbra is akadályokat gördít az IMF-tárgyalások folytatása elé - értékelik a legutóbbi magyarországi eseményeket a Roubini Global Economics elemzői. A neves közgazdász professzor, Nouriel Roubini nevével fémjelzett elemzőház szakértői szerint jövőre két választási lehetősége lesz az adósság megújításával küzdő magyar kormánynak: vagy elfogadja az EU-IMF-páros feltételeit, vagy kitart a gazdasági szuverenitás mellett, ez utóbbival azonban az állam fizetőképességét kockáztatja.

Egyhavi csúcson a segélykérők száma az USA-ban

Múlt héten 15 ezerrel 381 ezerre emelkedett az első ízben munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban - jelentette az amerikai munkaügyi minisztérium. A szakértői konszenzus 368 ezer volt, így az adatközlés kisebb meglepetést okozott.

Az áfaemelés miatt drágul jövőre a vonatozás

A rendeletben meghatározott közösségi közlekedési tarifák átlagosan mintegy 1,6 százalékkal emelkednek 2012. január elsejével, ez a drágulás - a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint - csak az áfa-változás hatását tükrözi. A tárca azt is közölte, hogy jövőre már nem kell regisztrációs jegyet váltaniuk a díjmentesen utazóknak, ezzel pedig több százmillió forintot spórolnak a szolgáltatók.

Megint sikerült magunkra vonnunk a világ figyelmét

A nemzetközi piacokon zajló viszonylag csendes kereskedésben nagy visszhangot kaptak külföldön a magyar állampapíraukciók eredményei. A Businessinsider írása a mai hároméves kötvényaukciót hozza fel példaként egy igazi "besült" kibocsátásra, míg a CNBC gazdasági hírcsatorna címlapján számol be a csalódást keltő adatokról.

Szócska bejelentette: 27 milliárd az egészségügyi intézményeknek

Az év végéig összesen 27 milliárd forintos konszolidációs támogatásban részesülnek az állami egészségügyi intézmények, hogy csökkenthessék lejárt szállítói tartozásaikat - jelentette be a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten az MTI szerint.

A féktelen frankszárnyalástól a radikális mentőakcióig (Top 10 sztori - 3.)

Az idei év egyik legnagyobb pénz- és tőkepiaci sztorija külföldön a svájci frank rendkívüli szárnyalása volt, amely itthon is az egyik legfontosabb beszédtémát jelentette egész évben. Ez nem véletlen, hiszen mintegy egymillió frankhiteles család szenvedett egyre inkább az egyre csak emelkedő havi törlesztő részletektől. Ez azonban nemcsak az eurózóna adósságválságával, hanem ősztől egyre inkább a magyar kormány gazdaságpolitikájának megcsappant hitelességével, az emiatt bekövetkezett forintzuhanással is magyarázható volt, ami természetesen az euró- és jenhiteleseket is sújtotta. A devizahiteles problémára a kormány radikális devizahitel-leépítési tervvel igyekezett válaszolni, amely felemásra sikeredett, hiszen a forint miatt egyelőre sokkal többen érzik mindennek hátrányait. A több mentőcsomag miatt gyakran csak kapkodták a fejüket az érintettek, hogy mit is jelentenek ezek pontosan. Hasznos tehát év végén áttekinteni ezeket és nem árt az ok-okozati összefüggéseket is tisztázni, mert azok olykor "érdekesen" jelentek meg a kormányzati kommunikációban.

Borbély: "Befektetőink" vállalják a magasabb kockázatot

Idén közel 400 milliárd forinttal csökkent Magyarország forintadóssága, a forintgyengülés miatt azonban 4,5%-kal emelkedett hazánk adósságrátája. Borbély László András, az ÁKK vezérigazgató-helyettese ennek kapcsán a Magyar Hírlapnak úgy fogalmazott, hogy a forint erősödése 20 500 milliárd forintra csökkentheti év elejére az adósságot. Megismételt: a cél a teljes mértékű piaci alapú finanszírozás jövőre.

Sorsdöntő napok az egészségügyben

Vészesen közeledik a fiatal magyar orvosok letétbe helyezett felmondóleveleinek aktiválódásának időpontja, ezzel párhuzamosan pedig egyre inkább felpörögnek az események az egészségügyben. Úgy tűnik, hogy a kormány az utolsó pillanatban lépni készül, ám kérdéses, hogy az akcióterv meggyőzi-e a rezidenseket vagy csak időhúzásként értékelik a készülő bejelentéseket.

Tovább törleszt a magyar

2011 harmadik negyedévében a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege) 1,1 milliárd euro volt. A szezonális hatások kiszűrésével a finanszírozási képesség a GDP 3,5 %-a. A szezonálisan kiigazított adatok alapján a harmadik negyedévben a reálgazdasági mérleg többlete csökkent, de így is jelentős pozitívumot mutatott - áll a Magyar Nemzeti Bank közleményében.

India és Japán 15 milliárd dolláros deviza-csere megállapodást kötöttek

India és Japán 15 milliárd dollár értékű devizacsere-vonal megnyitásában állapodott meg - közölte egynapos indiai tárgyalásait követően a japán kormányfő. Noda Josihiko indiai látogatásán a pénzügyi együttműködés erősítését szorgalmazta Ázsia második és harmadik gazdasága között - írja az MTI.

Reagált a Pénztárszövetség az alkotmánybírósági döntésre

A magánnyugdíjpéztár ügyében elmaradt alkotmánybírósági határozat után az MTI-nek nem sikerült elérnie a döntés kommentálására a Stabilitás Pénztárszövetség elnökét, aki korábbi ígérete szerint azonban magánemberként ismét a testület elé terjeszti a magán-nyugdíjpénztári rendszer megszüntetésével kapcsolatos alkotmányossági kifogásokat - írja az MTI.

Közel egyéves csúcson a dollár az euróval szemben

A hangulat romlása, és az ehhez kapcsolódó kockázati étvágy csökkenése segíthette új, közel egy éves csúcsra a dollárt az euróval szemben. A dollár erősödésében szerepet játszhatott, hogy az EKB eszközállomány, és betétállománya új csúcsra jutott, ami a banki aktivitás visszafogottságát tükrözi. A befektetők attól tartanak, a kereskedelmi bankok az EKB új, 3 éves hitele ellenére is félni fognak hitelezni - írja a Market Watch. Egy euróért jelenleg 1,2937 dollárt kérnek.

Pofon az S&P-től: Budapest sem kerülhette el sorsát

A magyar államadósság besorolásának rontásával párhuzamosan az S&P leminősítette Budapest adósságának besorolását is - adta hírül a Reuters. A minősítéshez az S&P negatív kilátást rendelt, ami további kedvezőtlen lépést vetít előre.

Figyelmeztette a kormányt az IMF - Esik a forint

Ha a magyar kormány valóban érdekelt a hitelprogram előkészítéséről szóló tárgyalások folytatásában, akkor ezt az akaratát megfelelő módon demonstrálnia is kell a kulcsfontosságú gazdaságpolitikai területeken - hangsúlyozza a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi delegációvezetője a Reuters írásbeli kérdéseire. Ezzel Christoph Rosenberg például a jegybanktörvénnyel, illetve a pénzügyi stabilitásról szóló törvénnyel kapcsolatos szoros egyeztetések fontosságára utalt. A parlament az Európai Bizottság fenntartásai ellenére múlt héten már megszavazta a stabilitási törvényt, a jegybanktörvényről pedig most pénteken szavaz, amelynek jelenlegi formája nem veszi figyelembe az Európai Központi Bank valamennyi kritikáját.

Erről a jegybanktörvényről szavaz pénteken a parlament

Múlt hét csütörtök óta nem született újabb módosító indítvány a parlament előtt fekvő jegybanktörvényhez, így a parlament oldalán ma megjelent az eddigi módosító indítványokat a törvényen "átvezető" egységes javaslat. Erről várhatóan pénteken szavaz a T. Ház.

65 milliárdnyi MÁV-adósságot vállal még idén át az állam

Még az idén átvállalja az állam a MÁV Zrt. két működési hitelét, amelynek eredményeként a vasúttársaság hosszú lejáratú adósságállománya negyedével, jövő évi adósságtörlesztési terhe 24 milliárd forinttal csökken - írja a december 23-i Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat információira hivatkozva a Napi Gazdaság. Egy hónappal ezelőtt már ismertté vált, hogy ilyen mértékű (64 milliárd forintos) adósságátvállalást tervez az állam.

Az USA nem vádolja Kínát árfolyam-manipulálással

Az amerikai pénzügyminisztérium szerint nem árfolyam-manipuláció, amit Kína csinál, holott nyilvánvaló, hogy az export jelentős szerepe miatt Kínának érdeke a gyenge jüan.

Ketyeg az amerikai költségvetési bomba (Top 10 sztori - 4.)

Az Egyesült Államok nyári leminősítése sokkolta a pénzügyi világot, és az adósság azóta is folyton csak nő. A költségvetési problémák megoldásával megbízott Szuperbizottság a leminősítést követően hónapokon keresztül egyeztetett, a kritikus novemberi határidőig mégsem sikerült megállapodniuk. Következésképpen 2013-tól automatikusan csökkennek a kiadások, ami csak részben jelent megoldást, hiszen az amerikai költségvetés egyik legnagyobb problémája, hogy túl kevés a bevétel. Ahhoz, hogy bármi változzon, valószínűleg idő kell, hiszen 2012-ben elnökválasztás lesz az USA-ban, és a kampány idején aligha lesz olyan politikus, aki felvállalja, hogy népszerűtlen intézkedéseket hoz, és ezzel értékes szavazatokat veszít.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.