Gazdaság

Őrült szabadságharc - Újra a hírekben Magyarország

A Magyar Nemzeti Bankra (MNB) vonatkozó törvényjavaslattal foglalkozott pénteken a Financial Times Deutschland (FTD) című német üzleti lap és a Der Spiegel című hamburgi hírmagazin internetes kiadása, valamint a Standard & Poor's hitelminősítő döntéséről jelentetett meg írást a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági lap és az Új Szó című szlovákiai magyar napilap - foglalja össze az MTI.

Megszólalt Brüsszel az elutasító magyar levélről

Az Európai Bizottság tüzetesen tanulmányozza a magyar miniszterelnök és a magyar hatóságok által a brüsszeli aggodalmakra adott választ - közölte pénteken az MTI-vel Dennis Abbott, az uniós intézmény ügyeletes szóvivője.

Megvan, mennyivel kell emelni jövőre a béreket

2012. január 1-jétől a minimálbér összege 93 ezer, a garantált minimálbéré 108 ezer forint - áll a Magyar Közlönyben tegnap megjelent rendeletben. Ezzel együtt napvilágot látott az elvárt béremelés mértékéről szóló rendelet is. Bérkompenzációról azonban ezekben még nincs szó.

Elfogadták a törvényt, amely kiváltotta Brüsszel haragját

A kormány elsősorban két törvénnyel váltotta ki a nemzetközi szervezetek haragját, akiktől épp védőhálót szeretne kérni. A brüsszeli figyelmeztetésekkel pedig veszélybe került az új hitelmegállapodás jövője is, amely nélkül Magyarországnak könnyen finanszírozási nehézségei lehetnek a jövő évben. De miért akarja Brüsszel visszavonatni az új jegybanktörvényt és a stabilitási törvényt? Első körben összefoglaltuk, mire készül a kormány a pénteki zárószavazás előtt álló, kétharmados stabilitási törvénnyel.

Időközben a parlamenti képviselők pénteken fél 3-kor a kormánypárti többséggel elfogadták a törvényt és kérték az államfőtől a törvény sürgős kihirdetését.

Ismét a CNBC élő adásába került Magyarország

Újra Magyarországgal foglalkozott a neves gazdasági tévécsatorna. Az élő adásban megszólaltatott londoni elemző szerint a kormány végül belátja, hogy meg kell állapodnia az IMF-fel.

Spekulálnak Londonban: elhalasztják az IMF-tárgyalásokat

Nagy az esély arra, hogy a nemzetközi szervezetek elhalasztják a formális tárgyalások elindítását, ha a parlamenti képviselők jövő héten a jelenlegi formájában fogadják el a jegybanktörvényt - vetítik előre péntek reggeli kommentárjukban a BNP Paribas londoni elemzői. Egyre bonyolultabbá válik az IMF-megállapodás ügye, ezt pedig nem igen szokták értékelni a befektetők.

Nem mindenkit minősítenek le a bajban lévő Európában

Ausztria elsőrendű, "Aaa" és Szlovákia befektetésre ajánlott "A1" adóskockázati besorolását erősítette meg péntek reggel a Moody's Investors Services hitelminősítő, számol be az MTI.

A kormány 5 milliárd eurót szemelt ki magának a devizatartalékból

Orbán Viktor ragaszkodik az új jegybanktörvény azon eleméhez, ami egy új alelnököt és két új monetáris tanács tagot helyez az MNB-be - írja a Népszabadság kormányközeli forrásokra hivatkozva. Ez az alapkamat meghatározása és a devizatartalék miatt fontos a kormányfőnek.

Mégis leváltja Orbán Matolcsyt?

Egy a belső információk birtokában lévő fideszes politikus valószínűnek nevezte a Népszabadságnak nyilatkozva, hogy Orbán Viktor egy idő után leváltja Matolcsy Györgyöt. A miniszterelnök csütörtök este az esetleges kormányátalakításról azt mondta, hogy január elsején biztosan nem lesz átalakítás.

Hogyan szivároghatott ki Barroso levele?

Egyre nagyobb lavinát okoz Magyarországon az Európai Bizottság elnökének levele, amely hétfő este szivárgott ki. Kocsis Máté fideszes parlamenti képviselő a Parlament honlapján elérhető kérdés szerint arra vár választ Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy hogyan szivároghatott ki José Manuel Barroso levele.

Nem született döntés még a tárgyalások folytatásáról sem

Egyelőre nem született döntés arról, hogy folytatódnak-e, és ha igen, akkor mikor folytatódnak a megbeszélések a magyar kormánnyal akár formális, akár informális keretek között az EU-tól és az IMF-től kért esetleges pénzügyi segítségre vonatkozóan - közölte Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője.

Megszavazták az olasz megszorító csomagot

A képviselőház után csütörtökön az olasz szenátus is megszavazta az új olasz kormány 30 milliárd eurós megszorító csomagját, ezzel Mario Monti kabinetje teljes parlamenti bizalmat tudhat maga mögött a megszorítások végrehajtására - írja az MTI.

Nincs vége: még tovább emelkedhet az idei deficit

Az eredeti éves előirányzat 180%-ánál áll a költségvetés első tizenegy havi kumulált egyenlege, az 1517 milliárd forintra emelt új hiányelőirányzat pedig 82%-ra teljesült - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtök délután megjelent részletes tájékoztatójából. Banai Péter, a tárca helyettes államtitkárának tájékoztatása szerint azonban ez a módosított hiányelőirányzat még nem a végleges, mert az MFB tőkejuttatása további 60 milliárddal dobja meg az előirányzatot.

Remény sincs a nagyobb gazdasági növekedésre

A magyar gazdaság potenciális növekedése 2010-2013 között éves átlagban még az 1 százaléktól is jócskán elmarad - áll a Magyar Nemzeti Bank ma megjelent inflációs jelentésének növekedési kilátásokkal foglalkozó részében. Ennek a költségvetési egyensúlyra nézve is jelentős következményei lehetnek, hiszen az államháztartás strukturális egyensúlyi pozíciója rosszabb lehet a korábban gondoltnál. Hasonló véleményt fogalmazott meg a közelmúltban a Budapest Költségvetési Felelősségi Intézet is a hazai államháztartás kilátásait elemezve.

A várt felett a leading indicators

A Conference Board leading indicators-ének értéke 0,9 százalékról 0,5 százalékra csökkent novemberben, ami jónak számít, hiszen az elemzők 0,3 százalékos értéket vártak.

Féléves csúcson a fogyasztói bizalom az USA-ban

Jelentősen nőtt a fogyasztók optimizmusa - derül ki a Michigani Egyetem decemberi felméréséből. A főindex értékét 67,7 pontról 69,9 pontra korrigálták, ami 5,8 pontos javulást jelent novemberhez képest.

Újra véleményt mondott az EKB az új jegybanktörvényről

Ismét aggodalmának adott hangot az Európai Központi Bank a magyar kormány az új jegybanktörvényével kapcsolatban. Az EKB véleménye szerint az új alelnökök, valamint MT-tagok kinevezése felveti a befolyásolás kérdését. A PSZÁF és MNB összevonásának javaslata kapcsán az EKB hangsúlyozza, hogy a kormány újra megszegte az EKB-val való konzultációs kötelezettségét és egy új elnök kinevezése az alapokmányba ütközne.

Matolcsy bízik az elővigyázatossági IMF-megállapodásban

Magyarországnak továbbra is szüksége van egy pénzügyi védőhálóra, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) január első felében kezdődnek a hivatalos tárgyalások, amelyekhez a kormány nagy reményeket fűz - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón az MTI beszámolója szerint.

A minimálbér-emelés elkaszálja a kormány fő célját

A gazdaság kedvezőtlen kilátásai és a vállalkozások növekvő terheinek - minimálbér-emelés - hatására megcsappanhat a versenyszférában a foglalkoztatás. Míg korábban a jegybank elemző stábja kis mértékű létszámbővüléssel számolt, a helyzet megfordult, visszaesés jön 2012-ben és 2013-ban is csak enyhe javulást jelez előre a jegybank stábja a friss inflációs jelentésben. A munkahelyteremtés égető problémává nő, miközben kizárólag a közmunka programok hoznak létre munkahelyet.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.