FONTOS Erre nem sokan számítottak: a bíróság felfüggesztette Trump vámjait!

Gazdaság

Már csak ez hiányzott: újabb sokk szakadhat a világ nyakába

A túlságosan gyorsan növekvő olajár, valamint a hosszú lejáratú kamatok felfelé kúszása elfojthatja a fellendülés beindulását - nyilatkozta a CNBC-nek Nouriel Roubini. A pesszimista jóslatairól híres, a nemzetközi sajtó által Dr. Balsorsnak nevezett professzor ismét hangsúlyozta, hogy a W-alakú recesszió kialakulásának kockázata egyre nagyobb.

Ki mit mond a mai MNB kamatdöntésre? - Elemzői reakciók

A várakozásoknak megfelelően 9.50%-on tartotta az irányadó rátát mai ülésén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. Simor András jegybankelnök a kamatdöntési sajtótájékoztatón azt mondta, hogy meggyőző többséggel szavazott a tartás mellett a testület. Az alternatíva - ahogy egy hónappal korábban is - az 50 bázispontos csökkentés volt. Simor jelzése szerint a jelenlegi kockázati megítélés fennmaradása elegendő a kamatcsökkentéshez.

Simor a támadásokra: "végzem a dolgomat"

Nem lehet úgy támadni a jegybank elnökét, hogy ezzel a független MNB-t ne támadnák, és ezzel ne okoznának kárt a jegybank függetlenségének és hitelességének - mondta Simor András mai sajtótájékoztatóján. A jegybank elnökét hat évre nevezik ki, végzem a dolgomat - mondta a jegybankelnök.

Ötödik hónapja nem nyúlt a kamatokhoz az MNB - Itt az indoklás

A csaknem egyöntetű piaci elemzői várakozásokkal összhangban változatlanul, azaz 9.50%-on hagyta az irányadó rátát mai ülésén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. "Az ország külső finanszírozási forrásokra való ráutaltsága, valamint a nemzetközi és hazai pénzügyi piacokon továbbra is mutatkozó feszültségek óvatosságot indokolnak a monetáris politikában" - olvasható a közleményben. A testület anyagának záró mondata szerint "Az alapkamat csökkentésére a kockázati megítélés javulásának fennmaradása esetén kerülhet sor."

Óriási adócsalást derített fel a vámhatóság

Két ügyben összesen 2,6 milliárd forint elkövetési értékű adócsalást derítettek föl a vámosok Bács-Kiskun megyében; az elmúlt két hét alatt végrehajtott akciókban tizenhárom embert vettek őrizetbe, a házkutatások során készpénzt és nagy értékű luxusautókat, ingatlanokat foglaltak le - közölte Török Árpád, a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Nyomozó Hivatalának parancsnoka hétfőn Szegeden.

Egyre gyorsabban fogy a magyar

A KSH január-áprilisi időszakot felölelő népességmozgalmi adatai azt mutatják, hogy gyorsabb ütemben fogy a magyar, mint tavaly. A természetes fogyás 14 811 fő volt, 1136-tal több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 10 millió 21 ezer fő volt.

Ifo: tovább csökkent a pesszimizmus a németeknél

Júniusban tovább csökkent a német gazdasági szereplők pesszimusa - derül ki az Ifo Intézet felméréséből. A müncheni székhelyű intézet gazdasági hangulat indexének éréke 84.2 pontról 85.9 pontra emelkedett, ami kisebb pozitív meglepetést okozott, mivel az elemzők 85.3 pont körüli értékre számítottak.

Halál vár KínAmerikára, győz az államadósság

Március óta tartja a lelket a piacokban az a remény, hogy lassan vége a válságnak. E bizodalom azonban csalfa, hisz valóságos kilábalásról nincs szó, egyszerűen csökkent mára a gazdasági visszaesés üteme a világban. Sokkal jobb viszont ma a gazdasági környezet, mint tavaly decemberben, s a válaszlépések jellege és a tőkepiacok felébredése egyaránt azt valószínűsíti, valamikor 2010-ben eljöhet az érzékelhető kilábalás ideje - így értékelte a világgazdaság helyzetét Eric Chaney, az AXA Csoport vezető közgazdásza a múlt héten a franciaországi Suduiraut-ban tartott nemzetközi médiaszemináriumon, melyre a Portfolio.hu munkatársa is meghívást kapott.

A szakember szerint két fő jelenségre kell felfigyelnünk ez idő tájt: az egyik "KínAmerika" korszakának vége (egy elavult világgazdasági rendszer lebontásának feladata), a másik pedig az államadósságok általánosan tapasztalható meredek emelkedése (és leküzdésük feladata). Ezek külön-külön is nagy kihívásnak tűnnek, kéz a kézben járva pedig különösen hatalmasak lesznek.

Gond lehet a magyar adóbevételekkel az IMF-illetékes szerint

Miközben a magyar kormány által az elmúlt hetekben végrehajtott strukturális reformokkal elégedett a Nemzetközi Valutaalap, aközben egyik szakértője szerint jól látszik, hogy a magyar és külpiaci makroadatok miatt gondok vannak az adóbevételekkel, ami magasabb államháztartási deficit irányába mutat, bár azt a magas költségvetési tartalékok ellensúlyozhatják. A nemzetközi pénzügyi szervezet egyik "magyar dossziét" jól ismerő, de a belső utasítások miatt neve elhallgatását kérő munkatársa a Népszabadságnak azt mondta, hogy a vagyonadóval kapcsolatos magyar kormányzati lépés a tyúk és a tojás esete, azaz egymással összefügg, hogy a kormány és az IMF közötti megbeszélések során végül is hogyan került bele a hitelszerződés módosításába a vagyonadó bevezetése.

Még örülhetnek a betétesek - Marad a magas kamat

Rögtön egy fontos makrogazdasági eseménnyel kezdődik a hét, a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa ma tartja kamatmeghatározó ülését. Az elemzők szerint kamatvágás ezúttal még nem lesz, de azért azt várják, hogy előbb-utóbb elindul a monetáris lazítás. A magyar mellett az amerikai jegybank is ezen a héten tartja kamatmeghatározó ülését, a Fed Nyíltpiaci Bizottságának (FOMC) tagjai ezúttal két napig tárgyalnak arról, hogy tegyenek-e további lépéseket a gazdaság élénkítése érdekében és ha igen, akkor milyeneket. Döntésüket szerda este ismertetik.

A kínai gazdasági csoda egy nagy vicc?

Az amerikai gazdaságélénkítő csomagba és a kínai gazdaság újult erővel való növekedésébe vetett hitek túlságosan optimisták lehetnek a Bloomberg publicistája, William Pesek szerint, így a nyersanyagpiaci emelkedés fenntarthatóságát illetően is nagy kérdőjelek mutatkoznak. A 250 dolláros olajárat prognosztizálók nagy csalódást érezhetnek majd.

Kemény ítélet a hírhedt Ponzi-ügyben

Négy férfit ítélt összesen több mint 10 évi börtönbüntetésre pénteken egy brit bíróság mintegy 10 millió dollár értékben elkövetett, úgynevezett Ponzi-féle csalás miatt.

Vagyonadó: hogyan adózzanak a házastársak?

Nem kell társasházzá alakulniuk a vagyonadó miatt az osztatlan közös tulajdonban lakóknak - mondták el a Pénzügyminisztériumban az MTI kérdésére.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.