Kőkeményen üzen a NATO egyik legerősebb tagja: félelmetes fegyver épül Oroszország szomszédjában
Globál

Kőkeményen üzen a NATO egyik legerősebb tagja: félelmetes fegyver épül Oroszország szomszédjában

Portfolio
Törökország bemutatta első hiperszonikus ballisztikus rakétáját, a Tayfun Block 4-et az Isztambulban megrendezett IDEF 2025 nemzetközi haditechnikai fórumon - jelentette a Türkiye Today.

A török Roketsan védelmi vállalat által fejlesztett Tayfun Block 4 robbanófeje 2300 kilogramm, hossza 6,5 méter, hatótávolsága pedig 800 kilométer, valamint képes az ötszörös hangsebesség elérésére. A rakétát kiemelkedő sebessége és fejlett manőverezőképessége teszi különlegessé - emelte ki a vállalat.

A Roketsan közleménye szerint a több mint 7 tonnás Tayfun Block 4 képes lesz számos stratégiai célpont, például légvédelmi rendszerek, parancsnoki és irányítóközpontok, katonai hangárok és kritikus katonai létesítmények megsemmisítésére.

Recep Tayyip Erdogan török elnök az IDEF 2025 megnyitóünnepségén hangsúlyozta, hogy a kiállítás Törökország szuverén védelmi hatalommá válását mutatja be. Az elnök szerint az ország leküzdötte az "embargókat, kettős mércéket és diplomáciai nyomást", és

védelmi iparával globális szereplővé vált.

A hatnapos eseményen, amely kedden kezdődött, több mint 900 hazai és 400 külföldi védelmi cég vesz részt 44 országból.

A vezető globális cégek, mint a BAE Systems, a Rolls-Royce, a Lockheed Martin és az Airbus mellett jelen vannak a török védelmi ipar élvonalbeli vállalatai is, köztük a Baykar, a Turkish Aerospace Industries (TAI), az Aselsan, a Havelsan, az FNSS, az Otokar, az MKE és a Roketsan.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Díjmentes előadás

A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?

Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.

FIN-CON 2025

FIN-CON 2025

2025. szeptember 3.

Portfolio Sustainable World 2025

2025. szeptember 4.

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet