Biztos, hogy örülünk az 5%-os áfa meghosszabbításának? - Sok projektet gyorsan átáraztak
Milyen következményei lehetnek ennek a döntésnek?
- Korábban leállított lakóprojektek indulhatnak újra;
- Felértékelődhetnek azok az érvényes építési engedéllyel rendelkező építési telkek, ahol még nem indult el az építkezés;
- A határidő kitolásával csökken annak az esélye, hogy leállnak a fejlesztések;
- Az évek múlásával valószínű, hogy 5 százalékos és 27 százalékos áfával értékesített új lakások is lesznek a piacon, melyek bruttó vételárában minden bizonnyal nem lesz ekkora különbség.
A tisztánlátás érdekében érdemes alaposabban megvizsgálni az építési engedélyek érvényességét. Az építési engedélyek a jogerőssé válás napjától számítva három évig hatályosak. Ha a hatályosság alatt az építési napló megnyitásával igazoltan megkezdődik az építkezés, akkor az építési napló nyitásától számított öt éven belül az építménynek használatbavételi engedély megadására alkalmassá kell válnia. Az engedélyt annak lejárta előtt kétszer lehet meghosszabbítani, egy-egy évvel: az építési tevékenység megkezdése előtt, vagy megkezdett építési tevékenység esetén. Mindez röviden azt jelenti, hogy ha nem kezdődött el az építkezés, akkor a 2016-ban (hosszabbítás esetén 2015-ben) építési engedélyt kapott telkeken épülő lakásokra lehet még kedvezményes áfakulcsot alkalmazni.
Építési engedélyek a számok tükrében
Az új lakóingatlanok építésére vonatkozó engedélykérelmek darabszámának növekedése 2018 végén jól tükrözi a piaci szereplők aktivizálódását az Eltinga elemzői szerint. A végleges engedélyeket ezekre a projektekre már csak 2019-ben fogják megkapni a fejlesztők, ennek ellenére novemberben és decemberben több engedélykérelmet adtak be a hatóságokhoz, mint az év többi részében. 2017 hasonló időszakával összevetve pedig még nagyobb a kontraszt.
Piaci információk szerint a törvény kihirdetését követően több fejlesztő is benyújtott építési engedélyi kérelmet jelentős hiánypótlásokkal, reménykedve abban, hogy a 2018 novemberi határidő a későbbiekben módosításra kerül, és nem kerülnek versenyhátrányba a magasabb áfakulcs miatt.
Mekkora a tartalék?
Az egyes kerületek történeti beépítettsége, fejlesztési koncepciói nagyban meghatározzák a lakóingatlan fejlesztési célra rendelkezésre álló területek nagyságát és a fejlesztők aktivitását. Az Eltinga szakértői vizsgálatuk során két, új lakást vásárlók között népszerű, de eltérő karakterisztikájú kerületet, Józsefvárost és Ferencvárost hasonlították össze a jelenleg folyó és potenciális lakóingatlan fejlesztések tükrében.A lakóingatlan fejlesztések darabszáma minden vizsgált kategóriában magasabb volt Józsefvárosban, azonban Ferencvárosban átlagosan nagyobb lakásszámú projektek valósulnak meg. Jelenleg a VIII. kerületben az Építésügyi Hatóság adatai alapján közel 2400 lakás épül 31 fejlesztésben, ezzel szemben a IX. kerületben 19 fejlesztésben majd 3000. Összehasonlításképpen a fejlesztők és vásárlók körében leginkább népszerűnek számító Angyalföldön jelenleg 85 helyszínen 7500 lakás épül.

Több fejlesztő már Varga Mihály bejelentését követően árat emelt: a Budapesti Lakáspiaci Riport 2018 őszi adatbázisa alapján a nyáron és ősszel is eladó VIII. és IX. kerületi lakások kétharmadát átárazták, az átárazott lakások pedig átlagosan 4,3 millió forinttal drágultak.
Egy közbenső határidőre kell figyelniük a beruházóknak: 2021 január elsejétől szigorodnak az energetikai követelmények, minden új építésű lakóháznak és épületnek nulla vagy közel nulla energiaigényűnek (KNE) kell lennie. Egy KNE-ház energiaellátását legalább 25 százalékban olyan megújuló energiaforrásokból kell biztosítani, amelyek telekhatáron belül keletkeznek, vagy amiket a közelben állítanak elő. A szabályozásnak a használatbavételi engedély megszerzésekor kell megfelelni, tehát már csak azokat az épületeket lehet a régebbi energetikai előírások szerint építeni, amelyeket 2020 végéig biztosan befejeznek.
Mi lesz ezután?
A következő pár évben könnyen fordulhat a helyzet, és a józsefvárosi új lakások kínálata megközelítheti, vagy akár le is hagyhatja a ferencvárosit. Amíg a IX. kerületben mindössze 4 olyan telek található, ahol még nem kezdődött el az építkezés, de 2018. november 1-ig végleges építési engedélyt szerzett a beruházó, addig Józsefvárosban összesen 10. A szóban forgó telkek értéke jelentősen megnőtt a kormányzati döntéssel, és ha a tulajdonosuk nem szándékozik lakóingatlan fejlesztést indítani, akkor jelen piaci környezetben érdemes lehet megfontolni értékesítésüket. Ugyanakkor azt érdemes észben tartania az építési engedéllyel rendelkező telket vásárlóknak, hogy az előző tulajdonos elképzelését kell megvalósítaniuk a fejlesztés során, mivel jelentős mértékben nem térhetnek el az engedélyezett koncepciótól.Az engedélyezési eljárások száma a vizsgált két kerületben is megélénkült 2018 év végére. A Budapesti Lakáspiaci Riport adatbázisa szerint, a piacon találhatóak olyan fejlesztések, ahol a lakásokat már értékesítik, de jogerős építési engedéllyel még nem rendelkeznek, mivel az eljárást későn indították el. A végleges építési engedéllyel még nem rendelkező fejlesztőknek érdemes kivárniuk, ugyanis 2023-ig az 5 százalékos áfakulccsal értékesíthető lakások konkurenciája várhatóan csökkenni fog.

Tankok robogtak Moszkvában, Ukrajnában gyűltek össze az európai vezetők - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken
Cikkünk folyamatosan frissül.
Nem kertelt a román elnökválasztás esélyese: visszakérné Ukrajnától az eddigi támogatást
George Simion nem is támogatná tovább Kijevet.
Trump szerint meg lehet állapodni Kínával, de 80%-os vám lenne ideális
De az amerikai pénzügyminiszteré a döntés.
Pápaválasztás 2025: megszólalt a Vatikán legnagyobb kihívását jelentő állam is
Bíznak a konstruktív együttműködésben
Ülésezett a Magyar Bankszövetség, és megállapította: túl nagy az elvárás a bankokkal szemben
Ott volt Hankó Balázs miniszter és Kurali Zoltán MNB-alelnök is.
EU-s védelmi vezető: öt súlyos hibát készül elkövetni a Nyugat az ukrajnai háborúban
Andrius Kubilius a második világháborúból vett példákkal figyelmeztetett.
Aki egy asztalnál ült az új pápával a választás estéjén
Német László pápaválasztó bíboros nyilatkozott.
Hova tűnik a textilhulladék? Tényleg szükségünk van egy huszonhatodik szürke pólóra?
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű textilhulladékot termel. Az Európai Unióban fejenként 12 kg felesleges texti
Egy lágyéksérv politikai-gazdasági anatómiája
Zentai Péter, Zentuccio magáncélból térképezte fel egy orvosi beavatkozás külföldi lehetőségeit, ha már itthon két évet kellene várnia a műtétre. - A sérvét meg kell...
The post Egy lág
A legnagyobb hazugságok a pénzügyi szektorban
A pénzügyi szektor teli van hazugságokkal, ferdítésekkel, féligazságokkal. Ennek oka legfőképpen az érdekellentét az eladók és a vevők közt. Azonban erősen hozzájárul az is, hogy a szemé
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Lakáshitel: több bank is emelt a kamatokon - Itt a friss májusi toplista
2025 elején rakétaként lőtt ki a lakáshitelezés Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint 137,78 milliárd forint összegben kötöttek lakáshitel szerződést a magyarok id
Okozott csalódást is az idei osztalékszezon
Van, amikor az osztalék hiánya érthető, de van, amikor a vállalat cserben hagyja a kisbefektetőket. Az idei osztalékszezonban akadt példa mindkettőre; volt olyan közgyűlés, ahol...
The post Oko
Joe Biden energiatakarékossági rendeleteinek visszavonása az Egyesült Államokban
Trump és a Kongresszus visszavonná a Biden-korszak energiahatékonysági előírásait, ezzel új pályára állítva az amerikai energiapolitikát.
A leggyengébb láncszem - Az kell Trumpnak, amivel az USA visszafejlődne
Az Iphone több mint 750 közvetlen beszállító közreműködésével készül, összesen 15 országban. Vissza lehet csinálni, és mindent az Egyesült Államokba vinni, de nem éri meg:...
The post A


- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Megszólalt a szakértő: hónapokon belül 30 ezer forint lesz az OTP
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
Ingatlanpiaci elemző
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.