Hotelfejlesztésbe kezd a BIF az Andrássy úti épületben
Az Andrássy út 82. szám alatti szomszédos ingatlan már korábban is a BIF tulajdonában állt, a mostani vásárlással az alapterületében és jellegében is hasonló, mellette álló ingatlant vásárolta meg a cég - mondta el a Portfolio Ingatlan megkeresésére Sajgál Gábor, a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. vezérigazgatója.
Sajgál Gábor
vezérigazgató
Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.
Sajgál Gábor a Budapesti Ingatlan Nyrt.-nél ingatlanhasznosítási üzletág-igazgatóként kezdett dolgozni 2011-ben, a Társaság vezérigazgatója 2016. decembere óta. Tanulmányait az Ybl Miklós Műszaki Főiskola Épületgépész... Tovább »
A nagyjából 100 szobásra tervezett hotelnek már idén elkezdődik a tervezési és engedélyeztetési folyamata, a kivitelezést követően pedig 2020 elején nyithatja meg kapuit a vendégek előtt. A teljes beruházás mintegy 3,5-4 milliárd forintból valósulhat meg.
A lépéssel az eddig 9,62 százalékos közkézhányad várhatóan 11 százalék fölé emelkedik majd, amivel a BIF újabb lépést tesz afelé, hogy az év végéig teljesítse a szit-té (szabályozott ingatlanbefektetési társaság) válás feltételét, ami 25 százalékos közkézhányad. A társaság szit-tel kapcsolatos terveiről a cég vezérigazgatója, tavaly novemberben részletes interjút adott a Portfolionak.
Mindenki menekül Trump vámjai elől, ezért lőtt ki a keleti gazdaság
Szárnyal a tajvani gazdaság.
Milliárdos káosz Mohácson: háromszoros áron sem készül el a kikötő, amit 2023-ban kellett volna átadni
Jelentős késésben és költségtúllépéssel küzd a mohácsi nemzetközi áruforgalmi kikötő beruházása.
Kiszivárgott Orbán Viktor új akcióterve
Ennek a nevében is benne van a "védelmi" kifejezés.
Megjött az inflációs adat - Mit fognak csinálni a lengyelek?
Csökkent az áremelkedés üteme.
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Figyelem, startupok! 900 millió okod van most figyelni
Mi lenne, ha végre olyan forráshoz jutnál, ahol nemcsak pénzt kapsz, hanem olyan partnereket, akik hisznek a technológiádban, és veled együtt építkeznek?
Honnan szereznek pénzt a horvátok a zöldprojektjeikre?
Fenntarthatóság pénzügyi háttérrel: fejlődés és a forrásfelhasználás nehézségei.
Kiszáríthatják-e Arizonát a politikai viták?
A vízhiány egyre súlyosbodik, a megoldások pedig egyre ellentmondásosabbak.
Forgóeszközhitel - Mennyi pénzt mozgathat meg a GINOP PLUSZ B komponense?
A forgóeszközhitelről már korábban is írtunk, de most megmutatjuk, mit jelent ez országos szinten.
Norvégia útja a karbonsemlegesség felé
Állami és ipari együttműködés a teljes CCS-értéklánc mentén.
Pogi vs. Balásy 2.0 - Vita a piac és a verseny mindenhatóságáról
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge fund menedzsere folytatják a korábban megkezdett vitát a... The post Pogi vs. Balásy 2.0 - Vit

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
