Emelné a Főváros a lakbéreket

Egységesen 3,9 százalékkal emelkedne a lakbér 2013. január 1-jétől a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló lakásokban; a vonatkozó rendeletmódosításról szerdán dönthet a Fővárosi Közgyűlés, írja az MTI.

Félmillió négyzetméter raktárat épít a Goodman

A logisztikai és üzleti ingatlanokra specializálódott globális ingatlancsoport, a Goodman megkezdte lengyelországi "zászlóshajó" projektje, a Pomerániai Logisztikai Központ (PLK) építését. 500 ezer négyzetméternyi terület áll majd rendelkezésre.

Új és rejtélyes bérlő a DC Officesban

Újabb, a neve elhallgatását kérő bérlő választotta székhelyéül a DC Offices irodaházat. A tranzakciónak köszönhetően közel 2000 négyzetméternyi irodaterületre született megállapodás, amely két teljes szintet jelent az épületben.

Fékezés: Az év legrosszabb hónapját zárta a lakáspiac

Idén szeptemberben, országosan 6541 ingatlan adásvétel bonyolódott le a Duna House havonta megjelenő Tranzakciószám Becslése szerint (DH-TB). Ez az év eddigi leggyengébb hónapja a hazai lakáspiacon.

Lebontják végre az ország legrondább szellemházát

Ígéretes tárgyalások folynak az egykori SZOT-szálló − ma Rózsadomb hotel − jövőjéről. A Napi Gazdaság értesülései szerint a tulajdonosi helyzetben levő CIB Bank immár töredék áron is megszabadulna a szellemtanya jelzővel illetett félkész épülettől.

A Wing építené meg az új vidámparkot

A novemberben véglegesen bezáró fővárosi Vidámpark helyett a Wing építene új szórakoztató komplexumot. A napokban bejelentett bezárásra gyorsan reagált az ingatlanfejlesztő: közleményük szerint már felvették a kapcsolatot a fővárosi vezetéssel.

Végleg bezár a Vidámpark

A Vidámpark bezárásáról dönthet a Fővárosi Közgyűlés: az előterjesztés szerint az intézmény november 4-én végleg bezár, majd az év végéig átadja az általa használt területet a Fővárosi Állat- és Növénykertnek. Mint az előterjesztésben olvasható, évtizedek óta megoldatlan probléma a Városligetben található két szabadidős intézmény, a Fővárosi Állat- és Növénykert, valamint a Vidámpark további fejlesztésének ügye - írja az MTI.

Ide költözik az egyik "Big four", vagyis a PwC

Folytatódik az egykori Pesti Hírlap székház Eiffel Palace néven való újjáélesztése, amely 2011 novemberében indult el. A régi-új épület, amely többek között a PwC új székházaként szolgál majd, várhatóan 2013 végén kerül átadásra.

A Lánchídnál épül Budapest legökóbb parkja

A margitszigeti ökojátszótér után, most a Lánchíd budai hídfőjénél található parkot építik újjá a svéd vállalatok által támogatott Green Sweden/Symbio City 2012 program keretein belül.

Meglepő: Sokkal energiatakarékosabbak a panellakások

Bár az év elejétől kötelező az ingatlan adásvételekhez csatolni az energetikai tanúsítványt, a vevőknél ez a szempont egyelőre csak a sokadik helyen szerepel. Az esetek döntő többségében a szerződés megírásakor kerül csak sor az eljárásra. A Duna House országos tanúsító hálózatának idei adataiból kiderül az is, hogy Budapesten arányaiban sokkal több az alacsonyabb energiaosztályba tartozó lakás, mint vidéken, és az is, hogy általában véve a panellakásoknak magasabb a besorolása, mint a téglalakásoknak vagy házaknak.

Befellegzett az ingatlanpiaci kóklereknek és spekulánsoknak

Kisöpörte a válság a megbízhatatlan szereplőket az irodapiacról, de továbbra is a kivárás jellemzi a hangulatot, ám minőségi szempontból a pozitív irányú elmozdulás jelei érzékelhetők - állapítja meg közös piaci kitekintésében az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. és a Jones Lang LaSalle ingatlanpiaci tanácsadó. Míg a klasszikus piaci indikátorok, így a teljes irodaállomány, a bérbeadási volumen, a bérleti díjak, vagy a kihasználatlansági ráta tekintetében nincs, vagy minimális a változás, a minőségi tényezők tekintetében egyértelmű az előrelépés. A többi között látványosan nőtt a fizetési fegyelem, és a fenntarthatósági szempontokat figyelembe vevő "zöld" fejlesztések is mind jobban előtérbe kerülnek.

70%-kal olcsóbban árusítják ki az ír lakásokat

A Royal Bank of Scotland ír részlege mintegy 640 lakást és egy hotelt dobott a piacra, hozzávetőleg 70%-kal alacsonyabb áron, mint amennyit értek a 2007-es csúcs idejében, írja a Bloomberg.

Álom a lakáspiac fellendülése - Maradnak az alacsony árak

A lakásértékesítések száma és a négyzetméterárak ugyan nem robbantak az elmúlt három hónapban (sem), a lakáspiacon és a hozzá kötődő területeken azonban zajlottak az események. A májusban bejelentett szocpol után elindult végre az új kamattámogatási program, majd a dugódíj bevezetésének lehetősége korbácsolta fel a kedélyeket a budapesti lakáspiacon. Július vége előtt a felvételi pontok rutinszerű kihirdetésével a teljes szakma a bérlakáspiacra fókuszált, miközben az FHB és a KSH újabb történelmi mélypontról számolt be a lakásárakban és az építésekben. Mindemellett egyre kevesebb az eladó új építésű lakás a fővárosban, és továbbra is nagyokat lehet alkudni.

Hosszabbított a Kühne & Nagel az Europolis Park M1-ben

A Kühne & Nagel Kft. további évekre meghosszabbította 17 500 négyzetméteres logisztikai-és irodabérleti szerződését a CA Immo tulajdonában lévő Europolis Park Budapest M1 logisztikai központban.

A világ egyik "legzöldebb" irodaházát adták át Londonban

Formájáról kapta nevét a brit fővárosban a múlt héten átadott, a Kristály. A világ egyik "legzöldebb" építménye a napenergia mellett az esővizet is hasznosítja, 50%-kal kevesebb áramot fogyaszt és 65%-kal kevesebb szén-dioxidod bocsát ki, mint egy hasonló irodaház. A Siemens Fenntartható Városi Fejlődés központjaként funkcionáló Kristály konferenciáknak, a városi fenntarthatóság témáját feldolgozó legnagyobb kiállításnak, valamint technológiai és innovációs központnak ad otthont.

Nincsen semmi ok az optimizmusra az építőiparban

Augusztusban az ágazati adatokban nem volt tetten érhető az építőipar válsága, de ez nem jelenti a kilátások javulását. "Sokkal inkább a szezonális hatások és a megváltozott jogszabályok vezettek kedvezőbbnek tűnő eredményre, ám nem kétséges, hogy a közeljövőben egyre több cég szűnik meg az ágazatban" - értékelte a helyzetet az adatokat közzétevő Opten céginformatikai szolgáltató ügyvezetője.

Gőzerővel készül a Váci út legújabb irodaháza

Miután a nyár folyamán a Váci Greens "A" épülete elérte a szerkezetkész állapotot, megkezdődtek a homlokzatépítési munkák és ezek befejezése után még az idén ősszel elindul a belsőépítészet. Az Atenor fejlesztésében megvalósuló projekt első, hat szintes irodaházát 2013 első negyedévében adják át, és 15 500 négyzetméternyi bérbe adható irodaterületet kínál majd.

Senki nem mer spekulálni az ipari ingatlanok piacán

A budapesti ipari ingatlanpiac az év első felében stabil maradt, a kereslet és a kínálat kiegyensúlyozottsága jellemezte. "A kínálat nem bővült, így az üresedési ráta, a bérleti díjak és a nettó felszívás többé-kevésbé változatlan maradt. A megkötött ügyletek volumene nem érte el a 2011. évi szintet, bár az év első félévében folyamatos kereslet jelentkezett a bérlők részéről." - mondta Beck Tamás, a Colliers International Hungary ipari ingatlan üzletágának igazgatója a cég ipari piaci jelentésének megjelenése kapcsán.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők