Interjú

2010. október 04. 13:20 | Portfolio

"A Fidesz feladhatja a büszkeségét" (interjú)

Közgazdaságilag értelmetlen az Európai Bizottság javaslata, ami szerint a jövőben csak feltételekkel és átmeneti időre lehetne elszámolni a nyugdíjreform költségeit - véli Simonovits András nyugdíjszakértő, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos tanácsadója. A Portfolio.hu-nak adott interjújában a szakember elmondta, hogy a legsürgetőbb a járadékszolgáltatás kérdéskörének tisztázása, jelen helyzetben pedig valószínű forgatókönyv, hogy a kormány a 2009-es törvénycsomaghoz fog visszatérni. Simonovits András szerint az állami pillért finomhangolással sokáig fent lehet tartani, a kulcskérdés a bizalom, viszont 30 év múlva elképzelhető, hogy csak bevándorlással lehet a rendszert egyben tartani, annak minden hátulütőjével együtt.

2010. október 01. 08:00 | Kovács Krisztina

Naivitás azt hinni, többé nem lesz ilyen válság - interjú az Európai Bizottság kutatási igazgatójával

Jelentős válságból jövünk ki, ezért még nagyon sok mindennek kell történnie ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy már kijutottunk az erdőből - nyilatkozta a Portfolio.hu-nak Székely P. István. Az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős igazgatóságának (Directorate General for Economic and Financial Affairs) kutatási igazgatója hangsúlyozta, hogy Brüsszelben azon dolgoznak, hogy megtalálják azokat a végleges kereteket és formákat, amelyekkel a problémák megoldhatók. Emellett elvárják a problémás országoktól, hogy bizonyítsanak, hogy a lényeges gazdaságpolitikai döntéseket és reformokat meghozzák azért, hogy utána újra biztonsággal tudják magukat a piacról finanszírozni. A szakértő szerint nagyon fontos, hogy ebből a válságból megtanuljuk a leckét, és még egyszer ugyanazt a hibát ne kövessük el, hiszen tudjuk, hogy a válság azóta velünk van, amióta szervezett gazdaság létezik.

2010. szeptember 21. 11:59 | Palkó István, Nagy Viktor

Hogy indul a tőzsdén a CIG Pannónia? (Interjú)

Október 11-én kezdi meg részvényeinek nyilvános kibocsátását a CIG Pannónia Életbiztosító - közölte a Portfolio.hu-val Gaál Csaba, a társaság vezérigazgatója. A szakember ismerteti az interjúban a tőzsdére lépés legfontosabb paramétereit, hozzátéve, növekedési sztorira számítanak. A nemzetközi tapasztalatok alapján a társaság csak évek múltán lesz nyereséges, a BÉT-re történő bevezetés és a tőkeemelés a meglévő tevékenységek növekedését szolgálja.

2010. szeptember 17. 07:45 | Portfolio

Projektdömping az RFV-től - Mi jön ezután?

Sorra nyeri a nagyobbnál nagyobb projekteket az RFV Romániában, Kassai Ákos vezérigazgató elmondása szerint további önkormányzatokkal folytatnak tárgyalásokat, nem lőtte el a társaság az összes puskaport. A menedzsert arról kérdeztük, hogy mi a nagy siker titka, a projektdömpinget követően most megálló jön-e, milyen irányúak a terjeszkedési terveik, a finanszírozást tekintve miért a vállalati kötvények kibocsátását választották, hogyan értékelhető a BUX index tagság?

2010. szeptember 10. 07:30 | Nagy Viktor

Kezd felpörögni a PannErgy gépezet - Interjú Bokorovics Balázzsal

A PannErgy miskolc-mályi fúrásánál az előzetes várakozásokhoz képest lényegesen jobb teszteredmények születtek, erről tájékoztatott a vállalat szeptember 6-án. A PannErgy Nyrt. igazgatótanácsának elnökével Bokorovics Balázzsal készített interjúnkban a miskolci fúrás részleteiről, a vállalat további geotermia projektjeiről és az alternatív energia magyarországi lehetőségeiről beszéltünk.

Ilyen és ehhez hasonló témákkal behatóbban is foglalkozunk a meghatározó külföldi és hazai előadókat felvonultató Portfolio.hu Green Energy Investment Forum 2010 Konferencián.

2010. szeptember 01. 08:00 | Portfolio

Mérföldkőnél a Raiffeisen és Magyarország (Interjú)

A Raiffeisen első féléves gyorsjelentésének tegnapi közzétételét megelőzően nyilatkozott a Portfolio.hu-nak Herbert Stepic, a régiós leánybankokat tömörítő Raiffeisen International vezérigazgatója. Az összeolvadás előtt álló bank első emberének határozott véleménye van a magyarországi bankadóról és az ország legsürgősebb teendőiről is. Egy újabb Raiffeisen-akvizíció szempontjából Csehország és Lengyelország most a legvonzóbb.

2010. augusztus 17. 08:02 | Portfolio

Mekkora a baj a vállalati finanszírozásban?

A ma még nem hitelképes vállalkozások később a gazdaság motorját jelenthetik, ezért is fontosak a bankok számára - véli Major János, az Erste vállalati üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember a Portfolio.hu-nak adott interjújában elmondta: szerinte az egyszerűség elvét kell figyelembe venniük a bankoknak az alap- és a többletszolgáltatások kialakítása során is, és úgy látja, javulóban van a vállalkozások fizetési képessége.

2010. július 27. 07:45 | Palkó István

Ki nyeli le a bankadót? - Interjú Erdei Tamással

A bankadó szükséges rossz, mértéke azonban borzasztó - véli a Magyar Bankszövetség elnöke, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója. Erdei Tamásnak a Portfolio.hu számára adott interjújából kiderül, Csányi Sándorral vagy a Költségvetési Tanáccsal ért-e egyet a bankadó ügyfelekre gyakorolt hatásaival kapcsolatban, mit gondol a bajba került adósokat segítő Nemzeti Eszközkezelő Társaság felállításáról, s hogy valóban eladó-e az MKB Bank.

2010. július 26. 08:00 | Portfolio

Komoly munkába fogott a BAMOSZ a kormánnyal közösen

Az alapkezelők, hasonlóan a többi különadóban érdekelt szektorhoz tudomásul vették az extra adót, viszont a szereplők a kormány részéről megfogalmazódott elvárásokért cserébe sokkal támogatóbb, kooperatív munkát szeretnének látni a politikusoktól - nyilatkozta a zárószavazást követő első interjújában a Portfolio.hu-nak a BAMOSZ elnöke, Szalai Sándor. Iparági szintű nemzeti stratégiára van szükség az elnök szerint, aminek keretében fel kell térképezni, hogy melyek lehetnek azok a funkciók, amikkel Magyarország a korábbiaknál hangsúlyosabb szerepet tud majd betölteni az európai vagyonkezelési iparágban. Szalai Sándor szerint az év végén nagyobb rohamra lehet számítani a tartós befektetési számlák esetében, a befektetési alapok pedig a bankok forrásbőségét kihasználva több százmilliárd forintos friss tőkével gazdagodhatnak. Ezt meghaladóan az új befektetési alapokra vonatkozó törvény is a parlament elé kerülhet még az év vége előtt, aminek az elkészültét az európai harmonizációs követelmények hátráltatták.

2010. július 14. 07:47 | Csiki Gergely

Magyarország is belecsúszhat a gyermektelenségi szindrómába

Szinte biztos, hogy már jelenleg is 10 milliónál kevesebben élnek Magyarországon, ám a népesedési folyamatokról pontos képet csak a jövő ősszel esedékes népszámlálás után kaphatunk - hívta fel a figyelmet a Portfolio.hu-nak adott interjújában Spéder Zsolt. A KSH Népességtudományi Kutató Intézet igazgatója szerint a gyermekvállalás folyamatos halogatása oda vezethet, hogy Magyarországon is kialakul egy csapdahelyzet. Az NKI vezetőjével a magyar népességszám csökkenésének főbb okairól is beszélgettünk.

2010. július 13. 12:30 | Palkó István

Magyarországra jöttünk, online céget vettünk

Bár a Netrisk.hu viszonylag kis befektetésnek számít a lengyelországi székhelyű Enterprise Investors portfóliójában, nagy lehetőségeket lát benne a cég új, többségi tulajdonosa. Dariusz Pronczuk ügyvezető partner, az Enterprise Investors igazgatóságának tagja a Portfolio.hu-nak adott interjújában elárulta, kemény tárgyalások eredménye a mintegy 6.4 milliárd forintos vételár, de ez nem szegte kedvüket: amennyiben újabb vonzó befektetési lehetőségeket találnak Magyarországon, más vállalkozásokba is örömmel beszállnak.

2010. június 23. 15:47 | Portfolio

Az egész rendszert átitatja a korrupció - Mi lehet a megoldás?

Az új kormány határozottan kinyilvánította, hogy az egységes biztosítási rendszer fenntartására törekedik az egészségügyben. Ez ugyanakkor korántsem jelenti a magántőke bevonásának kizárását - vélekedik Zsoldos Miklós. Az Union elnök-vezérigazgatója szerint lehet olyan megoldást találni, amelyben a piac minden szereplője jobban jár, miközben kifehérített többletforráshoz jutnak a rendkívül nehéz helyzetben lévő egészségügyi intézmények. Zsoldos Miklóssal, az Union elnök-vezérigazgatójával a magyar egészségbiztosítás rendszerét övező kihívásokról beszélgettünk.

2010. június 08. 08:47 | Portfolio

Mi lesz az OTP-vel? Ezt mondják a profik

A tavaly tavasszal kibontakozott óriási részvénypiaci ralinak vége, vélik a Portfolio.hu-nak nyilatkozó alapkezelők. Rövid távon jelentős volatilitás jellemezheti majd az OTP piacát Elek Péter, a Dialóg Investment portfólió menedzsere szerint, aki hozzátette, hogy a hazai bankpapírokat hosszú távra (2-3 éves távlatban) érdemes lehet megvenni. A következő időszakra vonatkozóan meglehetősen pesszimista véleménnyel van a hazai bankpapírokkal kapcsolatban Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója, aki a hazai nagypapírok közül leginkább a MOL-t favorizálja. Magyarország meglehetősen nehéz időszak előtt áll.

2010. június 03. 09:37 | Patkó Gábor

Tőzsdekész az ELMIB, de a gazdasági környezet nem az

Az ELMIB üde színfoltnak számít a hazai energiapiacon, azon kevés cégek egyike, amely magyar kézben van, és a nagy energiavállalatoktól függetlenül törekszik újszerű és a fenntarthatóságot szem előtt tartó elképzeléseinek megvalósítására. A társaságról nemrég még azt suttogták, hogy pezsgést hozhat a hazai tőzsde életébe, azonban a gazdasági környezet miatt erre feltehetőleg várnia kell a börzén aktív közönségnek. A Portfolio.hu Tóth Balázzsal, az ELMIB igazgatóságának elnökével beszélgetett a cégcsoport korábbi privatizálásáról, tevékenységeiről, erőmű-beruházásairól és jövőbeli terveiről.

2010. május 28. 05:00 | Portfolio

Félreértések a devizahitelek körül!

Nyújt-e devizahitelt az osztrák felszólítás ellenére is Magyarországon az Erste Bank? Érdemes-e tömegével forintra váltani a devizahiteleket? Miként változtatja meg a bankok hitelezési gyakorlatát a júniusi szabályozási változás? Több más mellett ezekre a kérdésekre válaszolt a Portfolio.hu-nak az Erste bécsi központjában tartott előadását követően Sztanó Imre, az Erste Bank Hungary lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.

2010. május 26. 12:43 | Portfolio

Ki védi meg a devizahitelest?

Drámai forintgyengülés közepette beszélgettünk Jacques Maire-rel, a francia AXA csoport magyarországi országigazgatójával. A szakember szerint nem lett volna szabad olyan szigorú korlátok közé szorítani a magyarországi devizahitelezést, ahogy ezt a kormányrendelet megtette, az árfolyamkockázat mellett nagy figyelmet kellene fordítani a kamatkockázatra is. Mint mondja, az egészségbiztosításban az AXA kész laboratórium a kormányok számára, az ügyfelekre nehezedő kockázatokat pedig a jelenleg lehetségesnél sokkal innovatívabb pénzügyi termékekkel kellene mérsékelni a hitelezésben is.

2010. május 19. 13:15 | Portfolio

"Magyarország a zöldbefektetések terén a perifériára szorult"

Az EnerCap Capital Partners 2007-ben egy közel 100 millió eurós alappal azt vette a fejébe, hogy megkísérli kiaknázni a közép-kelet-európai régió megújulóenergia-szektorában rejlő lehetőségeket. Az ötlet eddig jónak bizonyult, hisz idén már a második alap elindítását tervezi a társaság, amellyel mind térben, mind a technológiákat tekintve új lehetőségek után kutatnak majd. A Portfolio.hu Halász Róberttel, a társaság befektetési menedzserével beszélgetett a régió megújuló szektorában rejlő befektetési potenciálról, a térség zöldpiacának sajátosságairól. Mint azt várni lehetett, Magyarország rendkívül gyengén teljesít a megújuló befektetésekért folyó régiós versenyben.

2010. május 17. 10:18 | Portfolio

Új kormány, újfajta lakáshitel?

A bankokkal voltak tele az elmúlt másfél év hírei, annál kevesebbet hallottunk viszont a jelentős ügyfélszámmal rendelkező lakás-takarékpénztárakról. Fekete lovak ők, a nyugalom szigetei, netán a jövő reménységei? Az új kormány állítólag nagyobb szerepet szeretne szánni nekik, de hogy erről ők mit gondolnak, arról sok más téma mellett Dr. Gergely Károlyt, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük.

2010. április 14. 11:40 | Portfolio

Számos újításra készül a KBC Equitas

Árelőnyüket megtartva egy mind tartalmában és szolgáltatásaiban is megújult, rendkívül innovatív online brókercéget szeretne építeni a KBC Equitas nemrég kinevezett vezérigazgatója, Tordai Péter. Az ügyfelek számára elérhetővé tennék a többek között külföldi részvényekkel, devizákkal, certifikátokkal, opciókkal való kereskedést, de megvalósítanák az interaktív grafikonrajzoló beillesztését, illetve a napon túli tőkeáttétel lehetőségét is. Június 1-től indul a TBSZ, termékoldalon pedig a KBC Securities Londonban is versenyképes elemzési termékcsaládját továbbítanák az ügyfeleknek.

2010. április 12. 08:09 | Sándor Dávid

Júniusig nem várható új RFV projekt, utána viszont felpörögnek az események

Elsősorban a belső szervezetfejlesztésre összpontosít jelenleg az RFV, és bár folyik az előkészítése műszaki részről olyan projekteknek, amikbe még az idén belekezdhet a cég, júniusig új projekt bejelentése nagy valószínűség szerint nem várható - mondta el kérdésünkre Soós Csaba, a társaság igazgatóságának elnöke. A jövőben a szervezeti átalakításoknak köszönhetően a tranzakciószám felpörgésére számíthatunk, a társaság első emberének elmondása szerint hozzávetőlegesen 5-15 millió eurós ügyletekre kívánnak fókuszálni.

Bár az éves jelentés szerint a menedzsment szeptemberben megfogalmazott prognózisait nem sikerült hoznia az RFV-nek, a 2009-es eredményszámok így is a növekedés lendületének visszatérésére engednek következtetni a társaságnál.

RSM Blog

KIVA 2025 - Mi változott?

A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta