Norbi: milliárdokat buktam a brókerbotrányokon
Egy év alatt közel harmadára esett a Norbi Update-részvények árfolyama. Úgy tűnik, mégis csak azoknak lett igazuk, akik azt mondták, nem ér 990 forintot az Update-részvény.
1055 forinton is állt az árfolyam, a Buda-Cash-botrány azonban mindent felülírt. Az Update részvények 98 százaléka a Buda-Cash-nél volt, ezeket a papírokat pedig az MNB zárolta, a részvények sorsával kapcsolatban kilenc hónapig nem volt semmilyen kommunikáció, ez is elbizonytalaníthatta a befektetőket. Ráadásul nagy ügyfélvagyonok tűntek el a botrányban, nekem például 140 millió forintom veszett oda, kártalanítás pedig nincs, ez nekem is nagyon súlyos emberi, családi, anyagi veszteséget okozott. Én vagyok a Buda-Cash-ügy egyik legnagyobb károsultja, anyagilag, erkölcsileg és mindenhogy. Azok a befektetők, akik sokat buktak a brókerbotrányokon azokat az eszközeiket kezdték el eladni, amik még megvoltak a számláikon, többek között az Update-részvényeiktől váltak meg. Ez persze nem azt jelenti, hogy az Update-papírok a kutyának sem kellenek, mert azért ezeket valaki meg is vette, de tény, hogy emiatt esett az árfolyam.
Közel leharmadolódott.
Most már huzamosabb ideje 360 és 390 forint között mozog az árfolyam, de a Buda-Cash krach és az MNB eljárása akár azt is okozhatta volna, hogy CIG Pannónia vagy Appeninn árra esik vissza.
A brókerbotrány körüli vihar már elült, a magyar tőzsde szárnyal. Miért nem emelkedett vissza 1000 forintra az Update?
Nagyon sok a károsult, sokan akarnak pénzhez jutni, ők akár alacsony áron is eladják a részvényeiket. De kérdezek valamit. Hogyan fordulhatott elő, hogy 15 évig nem bukik ki egy ilyen botrány, és amikor kiderül, akkor a frissen belépő befektetők isszák meg a levét? A befektetők a pénzük nagy részét elveszítették, kártalanításként szinte alig kaptak valamit, a számlákon megmaradt részvényeket pedig ész nélkül, mindenféle árfolyammoratórium nélkül visszaengedik a piacra.
A szabályozó felelősségére célzol?
A brókercégek bedőlése felvet kérdéseket. A tőzsdézők egy része, főleg az Update-részvényekbe is fektető tapasztalatlan befektetők elfordultak a részvénypiactól, mert jogosan kérdezhették, hogy itt mindenki lop, itt mindenki szélhámos? Ezt a piacot nem ellenőrzi senki? A csalások ilyen hosszú időn keresztül nem buknak ki? Ezek a nagyot bukó, nem rutinos befektetők visszakapták az Update-részvényeiket és igyekeztek azokat pénzzé tenni. Továbbra is azt gondolom, hogy súlyos pénzügyi rendszerhiba az, hogy a Buda-Cash hosszú éveken keresztül tudott működni, és az is rendszerhiba, hogy miután ez megtörtént, nem történt meg a kártalanítás. A szabályozónak pedig teljes anyagi felelősséget kellett volna vállalnia a botrányokért. Egy Beva-kártalanítás abban az esetben teljesen normális, ha normális piaci kockázatról beszélünk, de ha valaki úgy megy csődbe, hogy ellopott több tízmilliárd forintot, ráadásul úgy, hogy átment a szükséges szabályozói szűrőkön, az más. Amíg nem volt Buda-Cash botrány, addig végső megállapodásban voltam arról, hogy külföldi tőzsdékre is bevezessük az Update részvényeket, Andre Agassi pedig 20 százalékos tulajdonrészt kaphatott volna a cégben.
Ezzel szemben nem hogy tulajdonostárs nem lett, de fel is bontottátok a szerződéseteket. Mennyibe került Agassi a cégnek, végső soron a részvényeseknek?
Ez üzleti titok, nem árulhatom el az összeget.
Megpróbáljátok még bevonni az üzletbe? Vagy új reklámarcot szerződtettek?
Nem, és másokat sem szeretnénk bevonni. A külföldi partnereink egyébként az adott piacon jól ismert reklámarcokkal egyeztek meg, Ausztriában például egy ismert táncos reklámozza a termékeinket.
Agassit a brókerbotrányok ijesztették el?
Meghívást kaptam Agassitól, a családi házukban találkoztam Steffi Graffal és Andre Agassival, Agassi húst sütött nekem, Steffi Graf spárgát készített, arról beszélgettünk, hogy 20 százalékos tulajdonosok lesznek az Update-ben, aztán kezet fogtunk megöleltük egymást, és elkezdtük előkészíteni a szerződést. Rá néhány hétre robbant a Buda-Cash-ügy, aztán a Questor és az összes többi, ezeket az ügyeket pedig a világ legnagyobb hírügynökségei is lehozták. Milliárdokat buktam a brókerbotrányokon. Ha nincsenek a botrányok, és ott vannak a papírjaink a bécsi, a londoni és a varsói tőzsdén, akkor most lehet, hogy 3000 forinton állnának a részvények. Mennyi tőkét tudtunk volna bevonni, ha közös cégünk van Agassival?
A 3000 forint jól hangzik, de a valóságban 400 forint alatt áll az árfolyam. Azért ez már nem ugyanaz a növekedési sztori, mint amiről a kibocsátáskor szó volt.
Lassabb, de biztosabb lesz a növekedés. Korábban azt terveztük, hogy hármasával szedjük a lépcsőfokokat, most már inkább egyesével.
A kibocsátási prospektusban az ötödik év végére 45 külföldi bolttal számoltatok, és azzal, hogy addigra a bevételek 20-25 százalékát adhatják a külföldi üzletek.
A 45 külföldi üzlet még most is abszolút reális. A következő négy évben csak Anglia lefedi ennek a felét, a többit Svájc, Ausztria és a többi ország simán adhatja.
Igyekezted megtámasztani az árfolyamot, saját részvényt vásároltál, a befektetőknek nyugtató levelet írtál, de eddig nem sikerült meggyőzni őket.
A saját részvény vásárlás még a Buda-Cash botrány előtt volt. A levél viszont tavaly szeptemberben készült, az abban segített, hogy az árfolyam most 300 felett van, és nem mondjuk 110 forint. Az emberek azt látják, hogy én előre megyek. Igen, nagy pofon volt a brókerbotrány, nagy pofon volt, hogy azokat az új befektetőket veszteség érte, akiket behoztunk a tőzsdére.
Új, kisbefektetőket igen, tapasztalt, akár profi befektetőket viszont nem tudtatok meggyőzni a befektetési sztorival.
A marketing sem arra irányult. Az az igazság, hogy ha a Buda-Cash nem megy csődbe, nem bukik meg az egész ellenőrzési rendszer és nem omlik be az egész kártalanítás, akkor lehet, hogy most arról beszélgetnénk, hogy valamilyen kitüntetést kapok, például azért, hogy új befektetőkkel bővítettem a magyar tőkepiacot. Abszolút legálisan, Magyarországon és külföldön is építjük az üzletünket.
A külföldi bevételek hogyan alakulnak?
Folyamatosan emelkednek, most az összes bevétel közel 15 százalékát teszik ki. Az angliai üzletünkben volt egy partnerváltás, az ottani bevételek csak nőni tudtak, mivel az előző partnerünk nem is fizetett. Angliában egyébként most nyílik a második bolt, és további három üzlet nyitása van folyamatban. Az új angol partnerünk a következő öt évben évente öt üzlet nyitására vállalt kötelezettséget. Zürichben is nyitunk üzletet, az ottani partner további három boltot is nyit, megnyílik a második osztrák üzletünk, Zágrábban is van már boltunk, és szerződés előtt állunk Belgiumban. Azt azonban tudni kell, hogy a terjeszkedésnek nyilván költségei is vannak.
Amiket a befektetőknek küldött leveled alapján drasztikusan csökkentenétek.
A költségeinket egy évvel ezelőtt az akkori tervekhez határoztuk meg. Franchise-fejlesztés, kézikönyv elkészítése, logisztikai fejlesztés, szoftverfejlesztés, ez mind-mind sok pénzbe került. Most azonban a költségek lefaragása következik, ennek a hatásai 2016-tól lesznek érezhetőek. Főként a személyi jellegű költségeket csökkentjük, mivel az egész vezérigazgatói apparátust leváltottam.
Úgy tudjuk, hogy például Ómolnár Miklós már nem dolgozik a cégnél kommunikációs vezetőként.
Ómolnár Miklós továbbra is igazgatósági tag, és tanácsadóként dolgozik a vállalatnál.
Kik távoztak a vállalattól?
Erényi Balázzsal, a cég vezérigazgatójával tavaly októberben közös megegyezéssel szerződést bontottunk, ezt a pozíciót is én töltöm be. Szemes Gábor, a korábbi marketingvezető, és Nagy Klára, a korábbi franchise-vezető is távozott, elsősorban költségcsökkentési okok miatt. A vezérigazgatói feladatokat én látom el, a marketing-feladatokat házon belül osztottuk szét, a franchise feladatokat kiszerveztük. A változtatások hatása már a tavalyi negyedik negyedéves számokban is látszani fog, csak a személyi költségeken havonta 6 millió forintot tudunk megspórolni. De a vevői kintlévőségeket is leépítettük.
Valószínűleg ezekkel együtt sem lesz nyereséges a tavalyi év, az első 9 hónapban ugyanis több mint 100 millió forint volt a veszteség. Mi lesz így az osztalékkal?
A tavalyi év eredménye után nagy valószínűséggel nem fizetünk osztalékot, de jövőre, az idei eredmény után már fizetnénk. Ebben én is érdekelt vagyok, hiszen én vagyok a legnagyobb részvényes.
Korábban azt nyilatkoztad, hogy hamarosan 2000 forintot is érhet az Update részvény. Szerinted most mi kellene ehhez?
Például az, hogy valaki megkeressen engem azzal, hogy egy nagyobb részesedést szeretne a cégben. Ilyen megkeresések egyébként már többször előfordultak.
Címlapkép: Mark H Milstein/Bloomberg via Getty Images
Címlapkép forrása: Portfolio
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Hatalmas érdeklődés mellett ment tőzsdére a Klarna - Hússzoros volt a túljegyzés
15 milliárd dollárt ér a cég.
Elárasztják Budapest környékét traffipaxokkal, 18 új helyen fognak mérni
Öt településen jönnek a sebbességmérők.
Orosz drónok a NATO egén - Összehívták a válságstábot
Sosem lőttek még le a szövetség légterében orosz gépet.
Uniós nyomásra ingyenessé teszi egy szolgáltatását a Google
Pénteken lép életbe az EU-s adattörvény.
Itt az ember, aki paraszthajszálnyira megközelítette Muskot a leggazdagabbak listáján
Szoros a verseny a csúcson.
Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
