Mikor lép már oltár elé az MKB?
Az MKB Banknak valóban van egy értékes műgyűjteménye, de ezek a képek nem esznek, nem isznak, folyó költséget nem jelentenek, beruházási értékük van. Egyelőre nem tartunk ott, hogy felmerült volna az értékesítésük lehetősége.

A tavalyi 43,5 milliárd forintos működési költség szintünket idén 41 milliárdra szeretnénk levinni, aminek érdekében számos intézkedést tettünk. Hosszú távon pedig a 36 milliárdos költségszint a cél. Eladtuk a biztosítóinkat, 30%-kal csökkentettük a gépjárműflottánkat, 300 fős létszámleépítést hajtottunk végre, szűkült a középvezetői pozíciók száma, lecserélődött a felsővezetői kar. Jelenleg a beszállítói partnerkör ésszerűsítése zajlik, július közepére pedig lezárul az a tenderünk, amelynek eredményeként kicserélődik a core banki rendszerünk. Folyamatban van 15 stratégiai projekt, azonban ezeknek csak kis része kifejezetten költségcsökkentő jellegű: többségük az üzleti növekedésre összpontosít.
Mekkora IT-beruházást hajtanak végre?
Úgynevezett total cost of ownership (TCO) megközelítésben tervezünk, vagyis az eszközök életciklusára optimalizálunk. Ez - a több évre elnyúló amortizáció révén - nem azonnal és egyszerre kerül sok pénzbe. A tender pontos értékét most még nem tudom megmondani, hiszen azzal befolyásolnám az ajánlattevőket.
Netán már a Budapest Bankkal is összehangolják a lépéseiket?
Organikus megközelítést követünk. Az MKB úgy gondolkodik, hogy önmagában véve is megálljon majd a lábán, ugyanakkor képes lesz egy másik bank rendszerét is integrálni. Gondolunk tehát a jövőre is, és véletlenül sem akarjuk megnehezíteni a tulajdonosok dolgát, ha az összeolvasztás mellett döntenek.
Mikor történhet ez meg? Legutóbbi interjúnkban azt mondta, akár két bankot is beolvaszthatnak. Reális ez még?
Nem tudom. Kicsit olyan mindkét kérdés, mintha egy kamaszlányt arról kérdeznénk, mikor megy férjhez. Nem azért jár a tánciskolába, hogy majd férjhez menjen és gyerekeket szüljön: ez az élete része. Egyszer majd valószínűleg mi is oltár elé lépünk, de ez még a jövő. Úgy alakítjuk magunkat, hogy minden eshetőségre felkészüljünk.
A hasonlatnál maradva: mi lesz az örömapával? Hogy működik vezérigazgató nélkül a bank, esetleg a négy szanálási biztos ellátja a vezérigazgatói feladatokat?
Ha megjön a szakmai és vezetői képességekkel felruházott új vezérigazgató a csapathoz, az csak jó lehet. Az MNB által delegált négy szanálási biztossal és köztünk, vezérigazgató-helyettesek között azonban addig is tökéletes a munkamegosztás: stratégiai és operatív értelemben közösen irányítjuk addig a bankot.
Meddig tart a szanálási folyamat és mikor érkezhet az új vezérigazgató?
A folyamat főszabályként 2014. december 18-tól 2015. december 17-ig tart, de meghosszabbítható. A vezérigazgató érkezésére vonatkozó kérdés pedig a kamaszlány történetéhez vezet vissza minket.
A szanálás talán legfontosabb eleme a rossz minőségű hitelportfólió eladása. Vannak piaci érdeklődők is, vagy inkább a MARK Zrt. tevékenységének beindulására várnak?
Piaci értékesítésben gondolkodunk. Elindult egy nyitott értékesítési folyamat a hitelportfólió azon részénél, amelytől a bank már korábban is szeretett volna megválni. Most ott tartunk, hogy sorra kapjuk az indikatív ajánlatokat a jelentkezőktől. Szerencsére sok az érdeklődő, közöttük külföldi és belföldi követelésvásárlók egyaránt akadnak. Meglátjuk, mennyire lesz sikeres ez a folyamat, ám az továbbra is elképzelhető, hogy a megmaradó eszközöket egy külön társaságban elhelyezve, leválasztjuk a bankról.
Mekkora portfólióért versenyeznek most a vevőjelöltek, és mikor történhetnek meg az első eladások?
Százmilliárd forintos nagyságrendű portfólióról van szó, amely a speciális kezelésű hiteleink közel kétharmadát jelenti. Elsősorban projektfinanszírozási hitelek ezek, kisebb részben pedig ingatlanok. Az első tranzakciókra júliusban kerülhet sor.

Maradjunk annyiban, hogy nem lesz olyan veszteség, amivel ne számoltunk volna, és optimisták vagyunk azzal kapcsolatban, hogy az ajánlattevők kedvező árat kínálnak.
A teljes bank szintjén milyen eredményszámokkal kalkulálnak idén és jövőre?
A bankadót figyelembe nem véve idén már szeretnénk nullszaldó körül zárni, jövőre pedig már a bankadóval együtt is szeretnénk enyhén pozitív számokkal előrukkolni. Utóbbira a jelenlegi hitelportfóliónk már lehetőséget ad, bár kétségtelen, hogy az elmúlt hónapok eseményei nyomán összeszűkült a kamatmarzsunk.
A beszűkült lakossági kamatmarzs mellet kimondható, hogy a vállalatok adják a potenciális profittermelő képesség oroszlánrészét?
Egyelőre nem. Az eredmény szempontjából abszolút univerzális bank vagyunk, a különböző üzletágak hozzájárulása kiegyenlített. A lakossági üzletág teljesítményét javíthatja a hitelkiváltási kampány, amelyben aktívan részt veszünk. Tömegszerű lakossági bank azonban nem kívánunk lenni, sok más versenytársunkhoz hasonlóan inkább a prémium és privátbanki szegmensre fókuszálunk, ahogy ez a bank hagyományaiból is következik, természetesen a hangsúlyos vállalati és kkv-fókusz mellett.
Reorganizációs szempontból az MKB ingatlanvagyonának újrahasznosítása felmerült-e már? Itt van például az V. kerületi MKB-székház, amely nagyon jó helyen van, de irodaként aligha fenntartható. Egy zöld- vagy akár barnamezős beruházásban megvalósított újépítésű ingatlan sokkal költséghatékonyabb lehetne.
Azért jó, hogy ezt a kérdést végigvártam, mert benne van a válasz is: igen.
Mikor kerülhet előtérbe ez a projekt?
Ez azért nem feltétlenül csak a székházról szól, ez egy jóval összetettebb kérdés. Vannak más ingatlanjaink is, és én mindent TCO szempontból nézek. Tehát, ha ebből az ingatlanból, illetve a többiből ki tudunk szállni jó áron, akkor egy tíz-húszéves életciklust feltételezve azt is meg fogjuk nézni, érdemes-e bevállalnunk például a saját irodaházunk fejlesztését. Azt azért hozzátenném, hogy az itt töltött öt hónap alatt nem akartam az összes tradicionális bázisnak nekimenni; az MKB múltjában benne van ez a székház, értéket is képvisel, és nem is keveset.
Na és a többi ingatlan? Alig másfél hónapja jelent meg például a balatonfüredi újságban, hogy az MKB pályázat útján értékesíteni kívánja az Anna sétány 1-3. alatti ingatlanegyüttest. A pályázati dokumentáció leadási határideje május 29-én volt. Megvan a nyertes?
A pályázatot eredménytelennek nyilvánítottuk, mivel nem érkezett az általunk elvárt árértéket tartalmazó ajánlat.
Ha a sajtóban megjelent híreket vesszük alapul, akkor ez nem is véletlen. Többen azt sugalmazták, a pályázatot az utolsó pillanatban hirdettétek meg, ráadásul a pályázati dokumentációban volt egy olyan kitétel is, hogy nem feltétlenül a legjobb ajánlatot tevő lesz majd a nyertes. Hogy is van ez?
A pályázat teljesen nyilvános volt, a szabályok szerint több helyen is meghirdettük; az érdeklődők nagy száma pedig szintén rácáfol az említett feltételezésre.

Több mint egy tucat érdeklődő volt, közülük többen tettek ajánlatot.
Mi lesz most az ingatlannal, jön az újabb pályázat, vagy más terveik vannak?
Újragondoljuk a koncepciót. Azt sem zárom ki, hogy a következő tender előtt esetleg intenzívebben nekimegyünk az újrahasznosításnak, felpörgetjük, nyereségessé tesszük a létesítményt, de egyelőre nem tartunk itt. Most zártuk le a tendert, új üzleti tervvel kell előállnunk. Így, hogy már van effektív piaci visszajelzésünk, több opción is érdemes elgondolkodni.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?- díjmentes, interaktív előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
Sötétedik a bolygónk – rejtett változások valós klímakockázatokkal
Így több energia tárolódik/nyelődik el, ami tovább erősíti a felmelegedést okozó folyamatokat.
Visszaállítják a sorkatonaságot Magyarország szomszédjában
Hamarosan postázzák a behívókat is.
Ijesztő szakadék tátong az amerikai társadalomban: kiderült, ki profitál és ki bukik a gazdasági helyzetben
Egyre szélsőségesebb a helyzet az Egyesült Államokban.
Még nincs veszve semmi? – Váratlanul az Egyesült Államokba érkezett Putyin fontos embere
Kirill Dmitrijev Trump különmegbízottjával tárgyalhat szombaton.
Rekordot döntött az amerikai gazdaság októberben, miközben a vállalatok készletei elszálltak
Bika erősen indulhatott a negyedév, de van miért aggódni.
„A gazdasági következmények pusztítóak lehetnek” – Vészjósló üzenetet küldött a Fehér Ház
Az októberi inflációs adatot már nem fogják tudni közölni.
Feszült pillanatok a Japán-tengernél: vadászgépeket küldtek az orosz nukleáris bombázókra
Moszkva szerint csak rutinjárőrözés zajlott.
Ezüstpénz rézből? - Római sztori a fiat valutákkal
Aurelianus császár nem értette jól a fiat valuták rendszerét: növelni akarta a pénz vásárlóerejét, ehelyett hiperinflációt okozott. Tanulságos közgazdasági sztori a Krisztus utáni III. sz
Falatnyi területről jön a globális GDP fele
Itt van ez a térkép, ami első ránézésre talán túlzó állításnak tűnik: a világ GDP-jének fele mindössze a Föld felszínének 3,6 százalékán termelődik. A pontos... The post Falatnyi ter
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
Személyes pénzügyek válságos helyzetben
A jelenlegi gazdasági berendezkedés gyakran kerül komolyabb válságba, amit az emberek is megéreznek. Ez nem újdonság, a világtörténelemben sokszor volt olyan körülmény, ami nehezebbé tette a
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

