Interjú

2009. január 26. 07:35 | Weinhardt Attila

Már februárban jöhet az első kötvény aukció, kezd rendbe jönni a piac - Interjú

Eseti jelleggel, akár már februárban sor kerülhet az idei első államkötvény aukcióra Magyarországon, a rendszeres kötvénykibocsátásokra azonban csak a második negyedévtől, megfelelő kereslet érzékelése mellett lehet számítani - mondta el a Portfolio.hu-nak adott interjújában Borbély László András. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese úgy látja, hogy kezd normalizálódni a magyar állampapírpiac, de hozzátette: "nem biztos, hogy már túl vagyunk a nehezén". Meglátása szerint jelentős javulás csak akkor következhet be, ha a nemzetközi piacokon enyhül a kockázatkerülés és helyreáll a bizalom. Az ÁKK idén egyszerre igyekszik tehermentesíteni a magyar állampapírpiacot az új kibocsátásoktól a nemzetközi hitelcsomag devizaforrásainak használatával, másrészt arra is törekszik, hogy a rendelkezésre álló devizaforrásokból csak a mindenképpen szükséges részt használja fel, hogy az államadósságon belül a devizaadósság arányát a lehető legalacsonyabb szinten tarthassa - jelezte Borbély.

2009. január 22. 06:20 | Portfolio

Döbbenetes magyar sikertörténet: egy vállalkozás, amely egész Közép-Európát berepülte (interjú)

2008 első felében a légitársaságok a rekordokat döntögető olajár miatt néztek szembe súlyos problémákkal, az elmúlt hónapokban pedig a hitelválság elmélyülése következtében a gazdasági lassulás és a lakossági fogyasztás dinamikájának visszaesése jelent fokozott bizonytalanságot. Miközben a légitársaságok sorra jelentettek be kapacitáscsökkentéseket, a Wizz Air újabb járatokat indított és 40%-os utasforgalom növekedést ért el 2008-ban, amellyel a leggyorsabban növekvő európai légitársaságnak számít. A cég vezérigazgatójával, Váradi Józseffel beszélgettünk a tervekről, a kilátásokról és a gazdasági válság hatásairól.

2009. január 15. 07:55 | Bán Zoltán

Útba esik jövet-menet (interjú)

Annak ellenére, hogy a magyar takarékszövetkezeti szektor rendkívül jól áll betétekkel, a mostani hitelszűkében sem esnek át a ló másik oldalára, s nem kezdenek el agresszívan hitelezni. Csicsáky Péter, a Takarékbank vezérigazgató szerint a bank határozott célja az egységes Takarékpont rendszerbővítés. A szakember szerint a takarékszövetkezeteknél továbbra is biztonságban van a pénzünk.

2009. január 08. 06:20 | Portfolio

"Magyarország sajnos a legkerülendőbbek listáján van" - Interjú egy igazi befektetési guruval

A hitelezés eltűnésével a kockázati tőke iparág a tetszhalál állapotába került, a Dealogic adatai szerint az idei évben a tranzakciók volumene 658.9 milliárd dollárról 71%-kal 188 milliárd dollárra zuhant vissza, mely 2003 óta nem látott mélypont. Ebből az apropóból a Portfolio.hu Craig Butcherrel, régiónk egyik leginkább meghatározónak mondható kockázati tőke társaságának, a Mid Europa Partners-nek szenior partnerével beszélgetett.

Interjúnkból kiderül, hogy a válság soron következő fázisa az értékeltségi szintek összezuhanása lehet, hogy 3-6 hónapon belül a tisztán készpénzes tranzakciókkal elkezdhet újjáéledni a piac, hogy a kockázati tőkések most a meglévő portfóliócégeik üzletmenetével foglalkoznak a legtöbbet, illetve hogy Magyarország sajnos a legkerülendőbbek listáján van jelenleg az iparág szemében.

2008. december 19. 07:15 | Portfolio

Hogy éljük túl a válságot a tőzsdén? (Interjú)

Tombol a bika a magyar magánbefektetők között. A legnagyobb hazai brókercégnél az Ersténél októberben négyezren nyitottak számlát. A válság nemcsak rosszat hoz, hanem új lehetőségeket is teremt. Ráner Gézával, az Erste Befektetési Zrt. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

2008. november 14. 11:41 | Bán Zoltán

Mekkora a baj Magyarországon? - Interjú Surányi Györggyel

Munkahelyek tízezreinek a megszűnése jelenti a legnagyobb veszélyt a mostani válságban Magyarországon - véli Surányi György, a CIB Bank elnöke. Az Intesa SanPaolo regionális vezetője jónak tartaná, ha az elemzők kicsit mélyebbre ásnának, s valóban megnéznék, milyen állapotban van a magyar gazdaság. A szakember szerint ha a bankoknak nem sikerül visszatérnie a normális kerékvágásba, ha a bankok nem tudják hitellel ellátni a hitelképes vállalkozásokat, akkor mindez erőteljesen visszahat a pénzügyi szektorra az eszközök minőségének romlásán, a pénzügyi szektor profitabilitásának mérséklődésén keresztül. Surányi Györggyel az IMF csomagról, a válságkezelési lehetőségekről beszélgettünk, s választ kerestünk arra a kérdésre, hogy valójában mekkora a baj.

2008. november 03. 10:45 | Portfolio

"A tömeges elbocsátások után jöhet a kiszervezési hullám"

A tőzsdei bevezetésektől és a nagy hitelből végrehajtott kivásárlásoktól jó időre elbúcsúzhatunk, de ez nem jelenti azt, hogy a fúziós és vállalatfelvásárlási (M&A) ügyletek teljesen eltűnnek majd a következő években. Préda István, a Magánbankár Partners tanácsadó társaság vezérigazgatója arra számít, hogy a közepes méretű tranzakciók a kockázati tőke társaságok lépéskényszere, illetve a szakmai befektetők aktivizálódása miatt akár sokasodhatnak is.

A Portfolio.hu által készített interjúból kiderül, hogy a jelenleg tomboló elbocsátási hullám után várhatóan sokasodni kezdenek majd a kiszervezési tranzakciók is, amik szintén piacot jelenthetnek a tanácsadóknak. A Magánbankár egyelőre nem érzi a japán befektetők erősödő vásárlási szándékát.

2008. október 28. 09:56 | Portfolio

Világraszóló magyar sikertörténet! - Hamarosan mindenki részese lehet

"Az utóbbi időszak eseményei nem könnyítették meg a helyzetünket, de legkésőbb 2010 tavaszán szeretnénk megjelenni a BÉT-en" - nyilatkozta a portfolio.hu-nak Tibor Dávid, a Masterplast Group Zrt. vezérigazgatója. A társaság jelenleg az egyik leghíresebb tőzsdeaspiráns Magyarországon, a tőkeemelés révén további gyártóprojektek és gépsorok létrehozását finanszírozná a cég, hogy megerősítse piaci pozícióját a régióban.

A beszélgetés legfontosabb pontjai az alábbiak:

- a kezdetben 5 főt foglalkoztató cég mára a közép-kelet-európai régió egyik vezető építőipari vállalatává vált;
- a kiváló minőség biztosítása végett az alapanyag beszerzéstől a gyártásig jelen van a vállalat az értékláncban;
- több, mint ezer féle termékkel kínál a cég költséghatékony szigetelési megoldásokat;
- széles földrajzi lefedettség (18 ország 20 leányvállalat);
- a menedzsment éves 20%-os növekedési dinamikát irányzott elő árbevétel és nettó profit szinten egyaránt;
- a tőzsdei megjelenés célja a tőkeemelés, melyből új gyártóprojekteket finanszíroznának;
- legkésőbb 2010 tavaszán várható az IPO;

2008. október 21. 08:37 | Portfolio

Pintér István: masszívan alulértékelt a Rába

Érzi a járműipar lassulását a Rába, de összeomlásról szó sincs - mondta Pintér István, a társaság vezérigazgatója a Portfolio.hu-nak adott interjújában. A menedzser szerint az "a vonat, ami eddig gyorsult, az most beállt utazósebességre".

Az interjú főbb pontjai:

  • A piac lassulása csak némileg erősebb a menedzsment várakozásainál
  • Ennek ellenére a tervek teljesíthetőségét a vezérigazgató nem kommentálta
  • A téli leállás a szokásosnál hosszabb lehet
  • A bérelt munkaerő-állomány karcsúsítása megtörtént
  • A futómű üzletág előtt a mezőgazdasági járművek piacán, illetve az európai haszonjármű piacon állhatnak lehetőségek
  • A régió autóipari nagyhatalom lett, ami kedvező az alkatrész üzletágnak
  • A hitelek megújítása nem ütközik nehézségekbe, 2009-ben maximum néhány tízmillió forintot tehetnek ki az extra hitelköltségek
  • A részvényeket a menedzsment alulértékeltnek látja

2008. október 18. 11:00 | Somi András

Ha el is kerüljük a teljes összeomlást, a károk nagyon súlyosak

Még a különösen pesszimista nézeteiről híres Nouriel Roubinit is meglepte, milyen gyorsan és agresszívan zajlik le a globális pénzügyi válság, amit a világhírű közgazdász már 2006-ban megjósolt. A pénzügyi szektor krízise az utolsó fázisban van, ami egyáltalán nem jelenti a gondok végét: most dől el, hogy totális összeomlás, vagy békésebb recesszió vár-e az Egyesült Államokra és a világra - mondta el a neves szakember a Portfolio.hu-nak az OTP Alapkezelő alapításának tizenötödik évfordulója alkalmából rendezett gálaesten.

2008. július 29. 07:45 | Bán Zoltán

Hitelválság az ingatlanpiacon (interjú)

Azok a projektek fognak háttérbe szorulni, amelyek nem életképesek az új finanszírozási keretek között. Azonban amíg vannak alapvetően külföldi cégek, amelyek igényt támasztanak irodaterület iránt, a fejlesztők tovább fognak építeni- véli Számely Péter. A magyar ingatlanfinanszírozási piac egyik ikonikus szereplőjének számító szakember idén nyártól a HYPO Investmentbank AG-nél keres új kihívásokat.

Hogy hatott a hitelpiaci válság az ingatlanfinanszírozási piacra? Mennyiben változtak meg a piaci lehetőségek? Milyen projekteket szeretnek finanszírozni a bankok. Interjú.

2008. július 25. 12:15 | Bán Zoltán

A magyar kupleráj és a világválság

A világgazdaság egyik alapvető tényezője összezúzódott, és még senki nem tudja, hogyan fogják összerakni - véli Jaksity György, a Concorde ügyvezető igazgatója. A szakember szerint Magyarország az élvonalban van kupleráj szempontjából, még mindig félévente változtatjuk a jogszabályokat, mismásolunk, hazudozunk. Egyetlen biztos pont van, amire egy befektető számíthat: az inflációs célkövetés. A tőzsde és brókercégek jövője szempontjából Jaksity nem túl optimista, s bécsi tőzsde növekvő szerepvállalását is aggodalommal figyeli.

2008. április 18. 15:58 | Portfolio

"Még egyszer ezt a játékot nem játszhatjuk el..." - Interjú Király Júliával

Olyan gazdaságban élünk, amikor egy felelős jegybank bizonyos értelemben gazdaságpolitikus is, úri luxus lenne, ha nem így gondolkodnánk, és véleményünket nem próbálnánk megosztani másokkal - mondta lapunknak adott nyilatkozatában Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. A kamatpolitikáról szólva kifejtette, jelen helyzetben a kicsi, de határozott lépésekből álló kamatemelési stratégiát tartja optimálisnak. A világgazdaságban véget ért egy kivételes korszak, és bár óriási megrázkódtatásokra nem kell számítani, lendületvesztés, és lassú, elhúzódó magára találás vár a világra - véli a szakember.

2008. április 10. 08:02 | Portfolio

Egy frászt nincs verseny! - Mobilpiac a Pannon vezérigazgatójának szemével

Öt éven belül minden emberre legalább két mobiltelefon előfizetés jut majd Magyarországon, mivel a "kapcsolt eszközök" dinamikus terjedése várható - állítja Ove Fredheim, a Pannon vezérigazgatója a Portfolio.hu-nak adott interjújában. A menedzser visszatekintve úgy látja, hogy mindenki jól járt az EU önkényes roamingdíj szabályozásával, de nem hiszi, hogy az iPhone gyökeresen felforgatja majd a világ távközlési piacát.

A Pannon hamarosan Magyarország egyik legmodernebb - saját beruházással megépített - irodaházába költözik be, melyet a jövőben akár el is adhatnak. Mindeközben a társaság akár piacvezetővé is válhat Magyarországon, mivel az amúgy sem kis verseny további erősödés elé néz...

2008. április 08. 11:32 | Sándor Dávid

"Pozsonyban a Vilmos a legtrendibb ital" (interjú)

A stabilitásáról és biztos osztalékfizetéséről ismert Zwack vezérigazgatójával, Frank Odzuck-kal és befektetési kapcsolattartójával, Guttengéber Györggyel beszélgettünk a szeszpiac jövő években várható alakulásáról, tendenciáiról, a társaság exportnövekedési terveiről és az amerikai piac meghódításáról, illetve természetesen a várható osztalék mértékéről, a nettó bevételi és profittervekről. Kitértünk a társaságot potenciálisan övező kockázatokra, de számba vettük a lehetőségeket is, melyekkel a jelenleginél jóval pozitívabb jövőkép tárulhatna a cég elé.

2008. április 07. 08:00 | Portfolio

"Meg kell tanítanunk az ügyfelet dönteni"

Nincs értelme feldolgozhatatlan mennyiségű információval bombázni az ügyfeleket, helyette inkább tanítani kell őket, hogy átlássák a megtakarítások lényegi kérdéseit - véli Fatér Gyula, a Budapest Alapkezelő vezérigazgatója. A Budapest Bank kiemelt ügyfeleinek szóló Money Plus privát banki üzletág célja, hogy a legfontosabb döntésekben támogassa, és ne rengeteg termékkel árassza el a laikus ügyfeleket. A szakember rámutat, hogy a hazai privát banki piacon egyelőre nincs igazi verseny, de a szegmens a kedvezőtlen környezetben is gyorsan bővül, így hamarosan élesebb lehet a rivalizálás a szolgáltatók között.

2008. március 28. 12:24 | Portfolio

Ketyeg egy bomba a nyugdíjpénztári ágazatban

A magánnyugdíjpénztárak választható portfóliói rövid távon biztosan növelik majd a pénztárak közötti hozamkülönbséget, ami meglehetősen leszűkült az elmúlt években - véli Dr. Borza Gábor, az ING Pénztárszolgáltató Zrt. igazgatóságának elnöke, aki szerint viszont a központosított bevallás rendszere egy évvel a bevezetés után sem működik olyan hatékonysággal, amit a választható portfóliók megkívánnának. A további fejlesztések pedig egyre szorítják az ágazatot, el kellene dönteni végre, hogy milyen szervezeti formában működnek tovább a pénztárak. Borza Gábor szerint az átalakulásnak önkéntesnek kellene lennie, de a banki, biztosítói pénztárak biztosan a váltás mellett szavaznának. Annál is inkább, mivel a járadékszolgáltatás a jelenlegi struktúrában megoldhatatlan kérdések elé állítja a pénztárakat.

2008. március 11. 08:14 | Portfolio

Tízszeres növekedés egy jó befektetés eredményeként - a kockázati tőke hozzáadott értéke

A stratégia finomhangolása, üzleti tervezés, marketing átgondolása és a működési hatékonyság javítása minden téren. Ezen területeken kaphat addicionális külső segítséget az a cégtulajdonos, aki professzionális befektetőt hajlandó bevonni a következő cégméret eléréséhez. A témáról Bruckner Zoltánnal, a Primus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezetőjével beszélgetünk. A Primus Capital a magyar piacon azon kevés szereplő közé tartozik, amelyek elsősorban a gyorsan növekedő, korai szakaszú vállalkozásokat célozzák meg a 100-500 millió Ft-os befektetési szegmensben.
Bruckner Zoltán és a Primus Capital szakmai partnereink egyike lesz március 13-i "Mennyit ér a cége?" rendezvényünkön.