Keresett kifejezés: prof | Találatok száma: 50652 Új keresés

Ez lesz a 2013-as év sztárbefektetése

Az eurózóna részvényei lesznek a 2013-as év sztárjai, ezért a befektetőknek minden lehetőséget meg kellene ragadniuk, hogy ennek megfelelően építsék fel portfóliójukat - javasolta hétfőn Giordano Lombardo, a Pioneer Investments befektetési igazgatója a Reuters beszámolója szerint.

A kedvezőtlen körülmények ellenére jól tartotta magát a BUX

Annak ellenére, hogy a nyugat-európai piacokon egész nap az eladók voltak többségben valamint pénteken az S&P leminősítette Magyarországot, a BUX meglehetősen jól tartotta magát a hét első napján, igaz a negatív tartományban ment pihenni. A kereskedésben makroadat nem érkezett a befektetők az eurózóna pénzügyminisztereinek az újabb görög hitelrészlettel kapcsolatos immár harmadik üléséről érkező hírekre vártak.

A pénztárak államosítása átrendezte az alapkezelési piacot

A magyar alapkezelési piac 2010 végére azért tudott közel 10 000 milliárd forintos iparággá nőni, mert a 2000-es évek elejétől egyre nagyobb pénzeket adták át alapkezelésre és vagyonkezelésre a biztosítók és a nyugdíjpénztárak. Utóbbi szektor magán pillérének államosítása viszont mindent megváltoztatott 2011 első felében, egyik napról a másikra 3000 milliárd forint került át a tömeges visszalépések miatt az alapkezelőktől az államhoz. A sokkhatást azóta sem tudta kiheverni a szektor, a kedvezőtlen gazdasági környezet miatt sem a biztosítási, sem a lakossági oldal nem tudott dinamikusan bővülni. Az alapkezelők számára a menekülési utat az jelenti, ha visszanyúlnak a kezdetekhez és újra a lakossági befektetőkre fókuszálnak. Ehhez jó alapot szolgáltat a végtörlesztés, az árfolyamgát, valamint a folytatódó jegybanki kamatcsökkentés, ami 2013-ban akár nagyobb átcsoportosítást is hozhat a megtakarítási piacon.

Lefele tartanak a nyugati piacok

Az eurózóna pénzügyminisztereinek mai ülése előtt kisebb csökkenést mutatnak az irányadó nyugat-európai benchmarkok. A görög befektetők azonban optimisták, és mérsékelt pluszba húzták az ország indexét.

Megrohanták a profik a kínai részvénypiacot

Elkezdték visszaépíteni kínai részvényportfólióikat a külföldi befektetők, melyben az alacsony értékeltség és a két éve tartó masszív alulteljesítés mellett szerepet játszhat, hogy a legfrissebb makroadatok alapján a gazdasági növekedés a stabilizálódás jeleit mutatja - írja a CNBC.

Ázsiai befektetők lepték el a fejlett piacokat

A világ legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock szerint az ázsiai befektetők érdeklődésének emelkedése érezhető az elmúlt években a kevésbé likvid hedge fund befektetések irányában, ahogy az európai és amerikai pénzügyi szektor folytatja a mérlegcsökkentését. A BlackRock fedezeti alapok alapjaiba 2011 januárja óta a friss tőkebeáramlás több mint fele az ázsiai befektetőktől érkezik, a pénz pedig olyan speciális szituációban lévő vállalati befektetésekbe áramlik, amikor például egy megroggyant cégnek kell közvetlent hitelt adni, vagy éppen a jelzáloggal fedezett értékpapírok refinanszírozását kell megoldani - írja a Bloomberg.

Vallottak a bankok: ezermilliárdok hagyták el az országot

A harmadik negyedévben is két táborra oszlott a magyar bankrendszer: az OTP, a K&H és az UniCredit nyereséggel, a CIB és az MKB viszont veszteséggel zárta ezt az időszakot - hogy csak a legnagyobb bankok közül néhányat említsünk. Összességében a részvénytársasági hitelintézetek 10 milliárd forint veszteséget könyveltek el, vagyis a bankadó nélkül 40 milliárd forint körüli pluszban zárt volna a szektor. Drámai mértékben felgyorsult a hitel/betét arány csökkenése a negyedév során. A forint erősödése is gyorsította a folyamatot, de egy év alatt csaknem 2300 milliárd forintnyi (!) közvetlen külföldi forrás is kiáramlott a szektorból. Annak dacára, hogy a bankszektor mérete több mint tizedével csökkent egy év alatt, forrásköltségei csaknem három éve nem voltak ilyen magasak, mint most. Működésük ily módon bekövetkezett drágulására jellemzően hitelkamataik emelésével reagáltak a bankok, miközben nominális költségszintjüket lényegében szinten tartották.

Roubini figyelmeztet: Rossz vége lesz az államkapitalista törekvéseknek

Az argentin kötvénypiacról menekülni kezdtek a külföldi befektetők, miután egy amerikai bíróság döntése miatt az ország akár csőd szélére is kerülhet. A neves amerikai közgazdász, Nouriel Roubini szerint azonban Argentínában sokkal mélyebbek a problémák, különösen a piac ellenes gazdaságpolitika okozhat hosszabb távon komoly károkat.

Kihirdették, de máris módosulhat a közművezeték adó (2.)

Mégsem mentesülnének a közművezetékek után fizetendő adó alól a földgáz-szállítási és a villamosenergia-ipari átviteli rendszerirányító tulajdonában álló vezetékek, ha a parlament elfogadja a kormány erre vonatkozó törvénymódosító javaslatát, amelyet pénteken, három nappal a közművezeték-adóról szóló jogszabály elfogadása után terjesztettek az Országgyűlés elé.

Egy lépéssel közelebb a görög hitelrészlet kiutalásához

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) elfogadta, hogy fenntarthatónak nevezhető ("életképes"), ha a görög GDP-arányos adósságráta 2020-ra 124%-ra mérséklődik - jelezte egy név nélküli forrás ma reggel a Reuters-nek. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy egy lépéssel ismét közelebb került Görögország ahhoz, hogy rövidesen megkaphassa a nemzetközi közösségtől az életmentő újabb hitelrészletet.

Válaszolt a Budapest Airport a Ryanair járatcsökkentéseire

A Ryanair 40 százalékkal csökkenti budapesti járatait január 10-től, mivel a Budapest Airport nem csökkentette díjait a kért szintre - jelentette be Michael O'Leary, a diszkont légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI érdeklődésére csütörtökön elmondta: a repülőtéri díjakat hatóság állapítja a Budapest Airport javaslata alapján, és ez minden légitársaságra egyformán érvényes.

Rejtélyes ügy - A legrettegettebb tőzsdecápa lehet az áldozat

Nem kisebb szereplő, mint a Wall Street Gordon Gekkójaként is emlegetett Steve A. Cohen kerülhetett a hatóságok markába, noha név szerint nem vádolták meg a sztármenedzsert. A guru hedge fundjának egyik korábbi menedzserét, illetve feltételezhetően magát Cohent is bennfentes kereskedelemmel vádolják, amely során 2008-ban 276 millió dollárt kerestek két gyógyszerészeti cég részvényein. A milliárdos menedzser legrosszabb esetben 20 év börtönt kaphat - írja a Wall Street Journal.

Még tart a növekedés, de meddig?

Nagyrészt lezajlott Amerikában a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon, ami a profit tekintetében egyértelműen pozitív meglepetéseket okozott eddig. A bevételek alakulását illetően azonban már kevésbé pozitív a kép, ami intő jel az egész gazdaság állapotára nézve. Az európai adósságválság, az amerikai költségvetési szakadék lehetősége és a fejlődő országok lassulása rontja jelenleg a kilátásokat, ami az elemzői várakozásokban is tükröződik annak ellenére, hogy a profit tekintetében nem okoztak csalódást a gyorsjelentések.

Vészleállító mechanizmust vezetnek be tőzsderobotokhoz

Egy új széles körű piacszabályozási csomag részeként Ausztráliában egy úgynevezett "vészleállító mechanizmus" bevezetését tervezik a HFT robotok tevékenységének azonnali leállítására, hogy elkerüljék a 2010-ben lezajlott "flash crash"-hez hasonló események újbóli bekövetkeztét - írja a finextra.com.

Közelgő amerikai szakadék - Mi lesz a részvényekkel?

Ahogy közelítünk az év vége felé, egyre inkább előtérbe kerül az amerikai költségvetési szakadék (fiscal cliff), és ennek potenciális negatív hatásai. Ennek kapcsán a híres pénzügyprofesszor, Aswath Damodaran nemrégiben publikált elemzésében a részvénypiacokat helyezte megvilágításba, a kilátások pedig nem éppen bíztatóak. A szakértő arra a következtetésre jutott, hogy az amerikai tőzsdékre erőteljes korrekció vár, az egyes részvények közül pedig elsősorban a magas osztalékhozamot kínálók számíthatnak átlag feletti esésre.

A Mikulás-raliban bíznak a profik

Bár a globális kockázatok továbbra is igen jelentősek, az elmúlt hetek részvény- és árupiaci korrekciója után a hazai alapkezelők ismét a kockázatos eszközök növelését ajánlották modell-portfólióikban. Egyes alapkezelők szerint a piacokat rettegésbe tartó amerikai "költségvetési szakadék" problémája megoldódhat, ami segíthet a hagyományosan amúgy is erős év végi emelkedésben. A kínai gazdasági kilátások javulása, és a hatalomváltás esetleges pozitív hozadékai pedig több alapkezelő szerint is vonzóvá tették az országot és a régiót. A megkérdezett szakértők többsége a magyar eszközöket viszont továbbra sem tartja vonzónak.

Bod: lefojtott állapotba került a magyar gazdaság

A magyar gazdaság lefojtott állapotba került az elmúlt években, a folyamat jelenleg is tart, amelynek egyik alapvető oka és következménye a vállalati hitelállomány és a beruházások csökkenése - mondta Bod Péter Ákos, a Budapest Corvinus Egyetem (BCE) professzora csütörtökön egy Budapesten a Világgazdaság által rendezett konferencián.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.