Devizahitelek: betelt a pohár a bankszövetség főtitkáránál
A Magyar Bankszövetség főtitkára, Kovács Levente tollat ragadott, és kiírta magából a bankok elmúlt években elszenvedett kálváriáját. Fontosabb gondolatait csokorba szedtük.
Keresett kifejezés: mnb | Találatok száma: 23957 Új keresés
A Magyar Bankszövetség főtitkára, Kovács Levente tollat ragadott, és kiírta magából a bankok elmúlt években elszenvedett kálváriáját. Fontosabb gondolatait csokorba szedtük.
Az MNB kezdeményezése alapján a Fővárosi Törvényszék elrendelte az ALBA Takarékszövetkezet felszámolását. Húsz munkanapon belül így megtörténik a betétesek kártalanítása - közölte a felügyelet.
"Két hét múlva jön az állam, de még nem tudjuk, hogy ki vezeti majd a bankot" - nyilatkozta az MKB egyik vezetője a Figyelőnek, amely arról is ír mai cikkében, hogy a kormány vezetői tárgyalásokat folytattak az elmúlt hetekben osztrák bankárokkal is. Felerősödött a pletyka, hogy a magyar állam újabb nagybankokat venne.
A Szanálási Alap igazgatótanácsa elfogadta az alap díjpolitikáját és a díjfizetési szabályzatot, amely alapján meghatározta tagjainak 2014. évre eső díjainak befizetési kötelezettségét. A szektoroknak az idei évre az alaphoz történő hozzájárulások (a csatlakozási díjakkal együtt) kb. 2,5 milliárd forint terhet jelentenek - derül ki az MNB közleményéből. Időarányosan számolva évente durván 9 milliárd forintot kell összedobnia a szektornak.
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) szerint erősen aggályos és jogsértő, hogy a Norbi Update Lowcarb egyik eladója, a cég igazgatósági elnöke olyan információk híresztelésébe kezdett a nyilvános értékesítési időszak alatt, melyekre nincs utalás a Norbi Update Lowcarb Nyrt. jóváhagyott részvényértékesítési tájékoztatójában.
Balog Ádám MNB-alelnök tegnapi nyilatkozatából kiderült, hogy hiába lenne durva forintgyengülés, ők csak a legvégső esetben nyúlnának a kamatemeléshez. "Ha már minden más eszköz elbukott" - fogalmazott a jegybanki vezető a Wall Street Journal-nek. Ez számunkra azt jelenti, hogy a jegybank egy forintpiaci krízist először intervencióval próbálna kezelni, majd csak nagyon nagy baj esetén kamatemeléssel. Ha tényleg makacs ragaszkodásról van szó, akkor az igen veszélyes lehet, ugyanis erre kifejezetten rossz nemzetközi példákat találni a közelmúltban (Törökország!). Mi azt sem látjuk biztosítottnak, hogy országunk jó makrogazdasági teljesítménye miatt gyökeresen másként kezelnek majd a jövőben minket a feltörekvő piaci befektetők.
Nemcsak a devizahiteleseket, hanem a forinthiteleseket is érinti a devizahiteles törvényjavaslatként elhíresült, múlt pénteken benyújtott tervezet. Míg a devizahitelesekkel január-februárban, a forinthitelesekkel 2015 későbbi részében számolhatnak el a bankok. Mai ábránkon azt mutatjuk, mely típusú hitelekből darabszám szerint mennyi van ma Magyarországon.
A befektetési alapok lakossági értékesítése az utóbbi két évben felpörgött, ami az alapkezelők számára azért is jó hír, mert a magánnyugdíjpénztárak államosítása után végre elkezdődhetett a szektorban a kilábalás. Az MNB Aranykönyve szerint tavaly az alapkezelők árbevétele 28,5%-kal 52 milliárdra nőtt, az adózott profit közel 50%-kal 17,5 milliárd forintra ugrott. A profit nagyobb részét a tulajdonosok kivették, az osztalék 13,3 milliárdos volt szektorszinten. A legnagyobb nyereséget az OTP, a Budapest és a Concorde Alapkezelő hozta össze. Akadtak veszteséges intézmények is, de összességében kedvezőek a kilátások, a hangsúly a magasabb profit mellett eladható alapok felé tolódik el.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) aktívan közreműködik a devizahitelek elszámolásában, valamint a devizahitelek konverziójában - nyilatkozta Balog Ádám. A jegybank alelnöke szerint van mód a devizahitelek egy lépésben történő konverziójára, ami az elszámolással együtt összességében 11-12 milliárd eurós devizaigényt jelenthet.
Minden idők harmadik legmagasabb összegét, 438 milliárd forintnyi nettó EU-transzfert könyvelhetett el Magyarország az idei második negyedév során, ha pedig a ma megjelent adatokból és nyilatkozatból indulunk ki: a harmadik negyedévi kilátások még kedvezőbbek.
Amint azt mai nyilatkozatában Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára is jelezte, valóban hetekre vagyunk az első, sokakat érdeklő GINOP-os pályázatok megjelenésétől, de ahhoz, hogy ezeken gördülékenyen, nagy eséllyel indulni is tudjon a vállalkozása, érdemes felkészülni és néhány technikai akadályozó tényezőt átgondolni. Az egyik legfontosabb ezek közül az önerő és ezáltal a likviditás kérdése, amelynek biztosítása nélkül kevés az esély, az utófinanszírozásból adódó nehézségekre pedig mindenképpen gondolni kell - hívják fel a figyelmet közleményükben az OTP Business szakértői.
Jövőre közel 1000 milliárd forintot kell kifizetniük a magyar bankoknak a devizahiteles csomag miatt. Mivel a bankok maguk is jórészt "hitelből" gazdálkodnak, amit nekik is törleszteniük kell (pl. ki kell fizetni a betéteseket), sokan teszik fel a kérdést: nem mennek csődbe emiatt néhányan? A három legfontosabb szempont alapján próbáljuk most ezt megválaszolni. Véleményünk szerint mindegyik bank messze van attól, hogy a devizahiteles csomag miatt csődbe menjen.
Bár továbbra is javulnak a magyar makrogazdasági mutatók, de az államadósság szintje és az orosz-ukrán konfliktus hatásai jelentős mértékben befolyásolhatják a következő hónapok fejleményeit. Októberben újabb költségvetési kiigazításról dönthet a kormány az államadósság csökkentése érdekében, miközben év végén nem kizárt egy 300 alatti euróval szembeni forint árfolyam sem - vélik az Equilor elemzői.
Mióta kiderült, hogy az MNB (Magyar Nemzeti Bank) pesti irodaházat vett, ráadásul nem is akármilyet, a politikai és gazdasági újságírók és elemzők már többször ízekre is szedték (teljesen jogosan) az ügyletet. Bár már úgy festett, hogy kezd egy kicsit lecsengeni a dolog, az atlatszo.hu internetes portál azonban azt szellőztette meg, hogy az MNB hatalmas ráfizetéssel (még az általunk kalkulált értéknél is) vásárolta meg legújabb ingatlanbefektetését, az Eiffel Palace-t. A lap állításai, és a csatolt dokumentumok szerint a fejlesztő Horizon Development mintegy 15 millió eurós profittal szállt ki az ügyletből. Az MNB és a fejlesztő azonban, nem meglepő módon, mindent cáfol.
Furcsa intézkedéssel védené ki a kormány a "tisztességtelenségek" elszámolása utáni banki kamatemeléseket: a devizahiteles törvény elfogadásával kamatmoratóriumot vezetnek be a lakossági hitelekre. Az elmúlt egy-két évben nem emeltek kamataikon a bankok, de ha ez szükségessé válna, a következő másfél évben nem is tudnának. Ez tovább növelheti azt a - becslésünk szerint - évi mintegy 100 milliárd forintos nettó kamatbevétel-kiesést, amit a hitelek átszámítása és az eredeti kamatszint helyreállítása miatt eleve el kell szenvedniük a bankoknak az egyszeri (900-1000 milliárdos) bukón felül.
A bruttó bérek 3,7%-kal, míg a teljes bértömeg 4,7%-kal emelkedhet jövőre a közszférában, ami így kismértékű létszámnövekedést is magában rejt - derült ki a jövő évi költségvetés tervezési köriratának töredékéből, amely a Népszabadság birtokába jutott.
A Portfolio idén is egy asztalhoz ülteti Magyarország meghatározó döntéshozóit, sikeres vállalatvezetőit és elismert közgazdászait, akik megvitatják hazánk, a régió és az eurózóna fejlődési lehetőségeit és legaktuálisabb gazdasági kérdéseit. A Budapest Economic Forum-on minden szóba kerül, ami igazán foglalkoztatja a pénzügyi és a gazdasági szféra képviselőit: növekedés és stabilitás, versenyképesség és tőkevonzás, EU-támogatások és külföldi működőtőke, hitelezés és a bankszektor kilátásai.
A kedvezményesen végtörlesztőknek is visszajár, amit a bankok tisztességtelenül vettek el tőlük - olvasható ki a pénteken benyújtott devizahiteles törvényjavaslatból. Csakhogy az összegből le kell vonni a végtörlesztés során elszámolt árfolyamkedvezményüket, és a végtörlesztők csak akkor számíthatnak kifizetésre, ha pozitív a különbözet. Borítékolhatjuk: a 170 ezer érintett ügyfél döntő többsége így nem fog kapni semmit se. Ezzel a kiegészítéssel becsléseink szerint közel 130 milliárd forint kifizetésétől mentesültek a bankok, a többieken viszont így is 900-1000 milliárd forintot bukhatnak.
Az MSZP országos választmánya szombaton politikai állásfoglalásban kérte fel a párt frakcióját, hogy országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezze a devizahitelek 2014 végéig történő forintosítását.
Hétfőn, kétnapos üléssel kezdődik az Országgyűlés őszi ülésszaka, amelynek első napján Orbán Viktor miniszterelnök is felszólal napirend előtt a tervek szerint. A képviselők az elsők között tárgyalhatják a kormány devizahitelesek kártalanításáról szóló törvényjavaslatát, amely alapján a későbbiekben átlagosan akár harmadával is csökkenhet a devizahitelesek törlesztőrészlete.
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló...
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak...
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát...
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi...
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ...
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési...
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!