A HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.
A múlt század hatvanas éveiben Magyarország a külkereskedelme szempontjából nem kifejezetten a vas és acél országa volt, hiszen az akkori export legnagyobb hányadát az élő állatok, a hús és húskészítmények, valamint a zöldségek és gyümölcsök tették ki. Ezzel szemben 2017-ben a hazai kivitel első öt helyezettje közül négy a gépgyártáshoz kötődött, élükön a közúti járművek exportjával. Feltűnő az is, hogy az exportszerkezet 1990 előtti fokozatos átalakulása a 90-es években látványosan felgyorsult (1. ábra). E figyelemre méltó átalakulás vizsgálata segíthet a helyi gazdaságfejlesztési stratégiák kidolgozásában.
Megjegyzés: (A) A hazai export árucsoportok szerinti (1 számjegyű SITC) megoszlásának időbeli változása. (B) A hazai export öt legnagyobb részarányú árufejezete (2 számjegyű SITC) 1962-ben és 2017-ben.
Forrás: OEC, KRTK.Ebben az írásban amellett érvelek, hogy a 2017-es exportszerkezet csírái jelen voltak az 1962-es exportban. Illetve tágabban: a múltbéli gazdasági szerkezet szűkíti a jelenben elérhető gazdasági szerkezetek körét.
A kapcsolódó diverzifikáció elve
A vállalati döntések kulcsszerepet játszanak a gazdasági szerkezet időbeli változásában. A vállalati stratégia egyik központi kérdése, hogy mely iparág(ak)ban versenyezzen a vállalat. Pontosabban, melyek azok a piacok, amelyeken a vállalat a rendelkezésére álló képességek mozgósításával tartós versenyelőnyre tehet szert? A vállalat érdekelt abban, hogy a meglévő képességeit minél jobban kihasználja, a technológiai változás miatt pedig azok folyamatos megújítására törekszik. A több választási lehetőség és a jövő körüli bizonytalanság azonban megnehezíti a választást. Erre a döntésre kétségkívül hatással van a vállalat külső környezete, ugyanakkor dokumentált, hogy a vállalati diverzifikációs döntés elsősorban a meglévő képességeket új módon kihasználó, kapcsolódó irányokban nyit utat. Egy-egy térség vagy ország gazdasági szerkezetének változása ezeket a vállalati portfólió-döntéseket tükrözi.
A vállalati döntések aggregátumaiból feltárható, hogy az egyes gazdasági tevékenységek mennyire hasonlítanak egymásra a folytatásukhoz szükséges képességbázis alapján. Az autó- és autóbuszgyártás vélhetően inkább hasonló képességek meglétét követeli meg egy vállalattól, mint az autóbuszgyártás és a paradicsomtermesztés. Ezt a felismerést kihasználhatjuk az egyes országok exportszerkezetének vizsgálatához, egy-egy ország ugyanis olyan termékek exportjában fog kiemelkedni, amelyek előállításához szükséges képességekkel rendelkezik. Ha egy ország két termék exportjában is jeleskedik, akkor elképzelhető, hogy ezek a termékek részben hasonló képességbázis meglétét igénylik, különösen akkor, ha egy termékpár exportjára számos ország specializálódik. Ilyen módon minden egyes termékpárra megmérhetünk egy hasonlóság-mértéket, amely az előállításukhoz szükséges képességbázis hasonlóságát méri.
Az így feltárt kapcsolatrendszer a hálózattudomány eszközeivel megjeleníthető és vizsgálható, mivel egy olyan hálózatot alkot, amelyben a csomópontok az egyes exporttermékek, a közöttük lévő kapcsolatok pedig a termelésükhöz szükséges képességbázis hasonlóságának mértékét mutatják. Ez a hálózat a szakirodalomban terméktér néven vált ismertté és 774 külkereskedelmi termékcsoport hasonlósági kapcsolatrendszerét jeleníti meg (2.A. ábra). Ha ebben a hálózatban bejelöljük azokat a termékeket, amelyekre Magyarország 1962-ben (2.B. ábra), illetve 2017-ben specializálódott (2.C. ábra), akkor két megfigyelést tehetünk. Egyrészt 1962-től 2017-ig a hazai exportszerkezet meghatározó termékei a terméktér szélei helyett a belső területein helyezkednek el, ami jellemzően a magasabb hozzáadott értékű tevékenységek irányában való elmozdulást jelent.
Másrészt 2017-ben a terméktér belső részén jellemzően olyan termékek exportjára specializálódik az ország, amelyekhez kapcsolódó termékek már 1962-ben is jelen voltak a hazai exportban.
Ezeket a megfigyeléseket a szakirodalom a kapcsolódó diverzifikáció elveként többszörösen alátámasztotta (áttekintésért lásd itt és itt). Ez általános formában úgy fogalmazható meg, hogy a gazdaság elemeiben (például vállalat, kistérség, ország) jellemzően olyan új gazdasági tevékenységek (például technológia, exporttermék, iparág) jelennek meg, amelyek erősebben kapcsolódnak a már jelen lévőkhöz, illetve, olyan tevékenységek tűnnek el, amelyek gyengébben. Országok esetében ez azt jelenti, hogy a fejlett gazdaságokra jellemző gazdasági tevékenységek olyan képességek meglétét feltételezik, amelyeket a kevésbé fejlett gazdaságok kénytelenek fokozatosan, kapcsolódó gazdasági tevékenységek sorozatán keresztül kialakítani. A vállalatok szintjén pedig azt jelenti, hogy azok a saját üzleti portfólióra vonatkozó stratégiai döntéseik során a terméktérhez hasonló hálózatokon navigálnak, ahol nagyobb valószínűséggel képesek az általuk elfoglalt csomópontokkal (termékekkel) szomszédos pontok (termékek) elfoglalására. Lényeges megjegyezni, hogy a gazdasági tevékenységek hasonlóságára az exporttermékek mellett más aggregátumokból is következtethetünk. Így például iparágak hasonlóságát mérhetjük az alapján is, hogy mennyire hasonló munkavállalói szaktudás meglétét igénylik.
A külföldi tulajdonú vállalatok szerepe
A szakirodalom egyik, Magyarországot kifejezetten érintő nyitott kérdése, hogy a külföldi tulajdonú vállalatok milyen szisztematikus hatással vannak a helyi gazdaság szerkezetének időbeli változására. Az Agglomeráció és Társadalmi Kapcsolathálózatok Lendület Csoport (ANET Lab) egyik projektjében, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karával együttműködve erre voltunk kíváncsiak a hazai feldolgozóiparra vonatkozóan.
Ennek az általános kérdésnek a vizsgálatára ideális terep Magyarország, mivel a külföldi tulajdonú vállalatok a rendszerváltást követően nagy mértékben alakították a hazai gazdaság szerkezetét. Így például megkockáztatom, hogy a legtöbben sorolni tudjuk a hazai exportszerkezet szempontjából egyébként jelentős autómárka-település kombinációkat (lásd 1. ábra), illetve rendszerint érezhető a csodaváró hangulat az olyan településeken, ahová új autógyár érkezett vagy érkezik (lásd Kecskemét, vagy legutóbb Debrecen).
Ezekből a vizsgálatokból egyrészt az derült ki (lásd itt), hogy a külföldi tulajdonú vállalatok a hazaiakhoz viszonyítva inkább hajlamosak olyan gazdasági tevékenységeket egy térségbe hozni, amelyek kevésbé kapcsolódnak a már jelen lévőkhöz. Ez azért lényeges, mert az ilyen, nem-kapcsolódó diverzifikáció nagyobb kockázatot rejt, ugyanakkor a helyi gazdaság szerkezetének megújítását eredményezheti. Azt is láttuk, hogy elsősorban az északnyugat-magyarországi feldolgozóipari integrációs zóna esetében az újonnan megjelenő külföldi vállalatok kifejezetten kapcsolódó iparágakat hoznak a térségbe, vagyis számítanak a meglévő helyi képességbázisra, iparági szakértelemre.
Másrészt a hazai kistérségek esetében is érvényes a kapcsolódó külkereskedelmi tevékenységekre épülő diverzifikáció (lásd itt), ahol az új exporttermékek megjelenését a hazai és külföldi vállalatok esetében is elősegíti a másik kapcsolódó termékeinek jelenléte. Az iparágak kapcsolódó változatossága egy térségben az induló vállalatok túlélésének esélyét is növeli, mivel nagyobb eséllyel tehetnek szert új, üzleti tevékenységükhöz kapcsolódó ismeretekre. Ezeket az előnyöket a külföldi tulajdonú induló vállalatok még inkább ki tudják használni (lásd itt). Végül a külföldi tulajdonú vállalatok kapcsolódó iparágainak jelenléte egy térségben már a 90-es évek végétől csökkentette a hazai vállalatok megszűnésének esélyét, míg a hazai vállalatok egymáshoz kapcsolódó iparágai később váltak fontossá a hazai vállalatok túlélése szempontjából (lásd itt).
Netflix, térségeknek
Alapkutatási jelentősége mellett a kapcsolódó iparágak feltérképezése lehetőség a helyi gazdaságfejlesztési szakpolitika számára is. A helyben meglévő gazdasági tevékenységek alapján, a Netflix mintájára, javaslattevő rendszert dolgozhatunk ki egy-egy térség gazdaságának további diverzifikációjára vonatkozóan. A cikk zárásaként erre mutatok egy példát (bővebben lásd itt).
Ehhez az illusztrációhoz a Közép-Dunántúl régió 2012-es iparági szerkezetét veszem alapul. Más térségekhez hasonlóan a Közép-Dunántúlon is számos iparág van jelen, amelyek közül azonban nem mindegyikben tekinthető a régió kiemelkedőnek. A helyi húzóágazatokat a szakirodalomban elterjedt módon azonosíthatjuk az alapján, hogy azok súlya a helyi gazdaságban meghaladja-e az iparág súlyát az ország gazdaságában. Ha igen, akkor az adott térség relatív specializációval rendelkezik az adott iparágban, amely jó eséllyel helyi húzóágazat. A 3. ábrán a függőleges tengely méri ezt a specializációt, ahol az 1 fölötti érték (piros szaggatott vonal fölött) jelent relatív specializáltságot egy iparágban (színes pontok), ez esetben a hozzáadott érték alapján. Az ábra vízszintes tengelye az egyes iparágak hozzáadott értékét méri országos összesítésben. Ebben a koordináta-rendszerben jobbra fent olyan iparágakat találunk, amelyek viszonylag magas hozzáadott értékűek és Közép-Dunántúl specializáltságot mutat bennük. Ezek közül kettőt választottam ki: a Vas-, acél-, vasötvözet-alapanyagok gyártását és az Alumíniumgyártást. Az ábrán látható színes vonalak egy-egy iparágpár esetében azt jelzik, hogy a két iparág hasonló munkavállalói képességekre támaszkodik. Itt tehát, a terméktér esetében használt érveléshez hasonlóan, a gazdaság egészében megfigyelhető, ezúttal munkaerő-áramlási mintázatok alapján állapítjuk meg két iparág kapcsolatát.
Ezek az ábrák azt mutatják meg, hogy egy fókuszba helyezett iparág melyik másik iparágakhoz hasonlít a felhasznált munkaerő képességeit illetően, ezekben az iparágakban milyen mértékű specializációt mutat Közép-Dunántúl, és ezek mekkora potenciált képviselnek hozzáadott érték szempontjából. Így például a Vas-, acél-, vasötvözet-alapanyagok gyártása helyi húzóágazatról azt látjuk, hogy számos más iparág van, amely hasonló munkavállalói szakértelmet igényel (3.A. ábra). Ezek egy részében a térség szintén relatív specializációt mutat (például Acélcsőgyártás és Kohászati gép gyártása), ezek azonban alacsonyabb hozzáadott értéket képviselnek. A kapcsolódó iparágak másik része nagyobb hozzáadott értéket jelent, azonban több olyan van közöttük, amelyre Közép-Dunántúl nem specializálódik (például Tűzálló termék gyártása vagy Számítógép, periféria javítása).
A másik fókuszba helyezett iparág az Alumíniumgyártás, amely szintén magasabb hozzáadott értéket képvisel a kapcsolódó iparágakhoz viszonyítva, Közép-Dunántúl pedig specializálódik erre az ágazatra (3.B. ábra). Ebben az esetben azonban jóval kevesebb olyan iparágat találunk, amely hasonló munkavállalói szakértelemre épülne, a szóba jöhető iparágakban pedig a térség többé-kevésbé már rendelkezik relatív specializációval. Lényeges szempont, hogy az előző fókusz-iparággal összehasonlítva az Alumíniumgyártásban dolgozók kiszolgáltatottabbak egy, az ágazatot érintő gazdasági válsággal szemben, mivel kevesebb olyan helyi iparág van, amely hasonló szakértelmet igényel. A Vas-, acél-, vasötvözet-alapanyagok gyártása körüli munkaerőpiacon egy gazdasági sokk esetén lényegesen több kapcsolódó iparág lehet képes hasznosítani az esetlegesen felszabaduló munkavállalói szakértelmet.
A helyi iparági szerkezet hálózatalapú feltérképezése egy kifejezetten rugalmas módszer, az előbbihez hasonló elemzések pedig céltól függően kiegészíthetőek más fontos szempontokkal: hozzáadott érték helyett vizsgálhatjuk például a foglalkoztatottak számát, vagy az iparág által generált adóbevétel nagyságát. Kereshetünk olyan iparágakat is, amelyek több fontos helyi húzóágazathoz kapcsolódnak, azonban a térség jelenleg nem rendelkezik benne relatív specializációval. Ezek potenciális, könnyebben elérhető diverzifikációs lehetőségek a térség számára. A diverzifikációs lehetőségek feltérképezése pedig lényeges a sikeres regionális gazdaságfejlesztési stratégia szempontjából, különösen a mostanihoz hasonló jelentős gazdasági kihívások idején.
A szerző a KRTK Közgazdaságtudományi Intézet Agglomeráció és Társadalmi Kapcsolathálózatok Lendület Kutatócsoport (ANET Lab) kutatója.
Címlapkép: Getty Images
