
A belarusz gazdasági modell a posztszovjet összehasonlító tudományok valószínűleg legtöbbet lábjegyzetelt esete. Igazi kívülálló, nehezen besorolható jelenség, a “rendszerváltás mágikus realista regénye”. Lukasenka 1994-es hatalomra jutása óta a gazdaságátalakító lépések jelentős részét nem, vagy csak részlegesen hajtották végre, 75% körül maradt az állami tulajdon aránya, megmaradt a posztszovjet exportorientáció és a nagy ipari üzemek dominanciája a termelésben és foglalkoztatásban. Ez utóbbiak nyilvánvalóan puha költségvetési korlátok mellett dolgoznak, sokáig realitás volt a teljes foglalkoztatás, és bár máshogy hívják, kevésbé meghatározóak, de fennmaradtak az ötéves tervezési időszakok is. Első ránézésre a bukás biztos receptje.
Ehhez képest Belarusz a 2010-es évek elejéig lépést tudott tartani Kelet-Közép-Európa fejlődési ütemével, 1997 után bő egy évtizedig 7% feletti éves GDP-növekedést produkált és az ominózus 2009-es válságévben is elkerülte a recessziót.

Érthető módon a mainstream közgazdaságtan számára az ország igazi “tüske a köröm” alatt. A nemzetközi szervezetek szakértői is hajlamosak amolyan kitartó fuldoklónak tekinteni, ahol csak idő kérdése a lesüllyedés. Sokan és nem alaptalanul az orosz szubvenciókra vezették vissza a belarusz csodát. Amint azt a Valutaalap közgazdászai is kimutatták, az olaj- és gázkereskedelemben nyújtott árszubvenciók és ezen árucikkek implicit reexportja révén a belarusz gazdasági növekedés gyengén, de pozitívan korrelált az olajárnövekedéssel, kvázi olajexportőrré téve az országot. Márpedig a posztszovjet térségben a relatív gazdagság egyetlen meggyőző útja a nyersanyagkincs, az azt nélkülöző államok európai léptékkel igazi szegényházak. Népszerű a belarusz totális ipari államot a Lukasenka-rezsim autoriter vonásaiból is levezetni, egy politikai okokból végletekig paternalista struktúraként bemutatni. És valóban, a belarusz államkapitalizmus “inkább állami, kevésbé kapitalizmus”, de ez nem magyarázza túlélési képességeit. Így a belarusz modell marad a “kapitalizmus változatai” tudományág posztszovjet fenegyereke (a klasszifikációs problémákhoz ld. Karácsonyi Dávid remek összefoglaló cikkét), hasonló vitát generálva, mint tette azt sokáig a szlovén különutasság Kelet-Közép-Európában.
Eltolva magunktól a zsákutcás posztszocialista magyarázatot, érdemes áttekinteni, milyen átalakító lépéseket tettek az elmúlt két és fél évtizedben Belaruszban. Az egyik meghatározó döntés, hogy Lukasenka a kezdetektől a gazdasági-szociális konszolidáció mellett tört lándzsát, feláldozva akár a nemzetépítés szempontjait is. Ellentétben Ukrajnával vagy Moldovával, nem elvágni kívánta az Oroszországhoz fűződő szálakat, hanem megőrizni, megtartani Moszkva jóindulatát és az orosz-posztszovjet exportorientációt. Igazi vabank volt ez a kilencvenes évek posztszovjet kataklizmája idején, amikor évente simán 8-10%-os gazdasági recessziók voltak a régióban a későbbi felpattanás legkisebb jele nélkül. Egyedüli posztszovjet államként, Belaruszban nem csökkent sokáig érdemben a volt-Szovjetunió országainak a részesedése a külkereskedelemben, 2016-ban is 61%-os maradt (tíz országra számolt régiós átlag 57%-ról 31%-ra csökkent 1994 és 2016 között).
Így az orosz konjunkturális helyzet valóban az egyik legjobb indikátora Belarusz gazdasági állapotának.
Önmagában azonban Moszkva politikai jóindulata nem lett volna elég. A konszolidáció feltételezte a rezsim két tartóoszlopának, a fordista alapokon nyugvó gyáriparnak és a mezőgazdasági kolhozoknak a fenntartását, versenyképességük javítását. Sikeresen végrehajtották a hadiipari konverziót, beleértve a kritikus pontokon a technológiai modernizációt is. Így az alacsony inputárak (energia, munkaerő) és szükség esetén az állami dotációk, keresztfinanszírozás mellett a belarusz járműgyártás, az elektronikai cikkek és agrárszektor termelése versenyképes maradt az „alacsony ár-még elfogadható minőség” szegmensben. Fénykorában, a 2000-es évek közepén a globális traktorgyártás 3%-át adta az ország és az Ikarusz korábbi posztszovjet pozícióit is sikerrel hódította el a rezsim. A hagyományos gyáripar és a szövetkezetek fennmaradása a belarusz gazdasági modell legkirívóbb eleme, itt foglalkoztatják a lakosság harmadát. Ennek köszönhetően az ipari munkásság és vidéki kolhozparasztság pacifikációja a rezsim eminens érdeke, ők képezik a társadalomban a mérleg nyelvét. A gyáripar fennmaradása Lukasenka szempontjából nem egyszerűen versenyképességi cél, hanem szociális-politikai kényszer. A mostani tüntetések döntő kérdése is a sztrájkmozgalom fenntartása volt, e nélkül, csak tüntetésekkel sokkal nehezebb megbuktatni Lukasenkát.
Ellentétben a közhelyekkel, az országba érkezett külföldi tőke is, nemcsak Oroszországból. Bár mindvégig másodlagos maradt, a bátrabb és vállalkozókedvűbb német és lengyel cégek a szükséges politikai jóváhagyás mellett telepítettek ide kisebb egységeket. A rezsim által felstilizált IT-szektor is hasonló környezetben született: állami adókedvezmények és garanciák jelentette inkubátorban, kihasználva az olcsó, de képzett helyi informatikai munkaerőt. Ilyen ideális körülmények között tudott az ágazat bőven egymilliárd euró forgalom fölé nőni. Az „indiai programozó” klasszikus modellje ez, egyike a kis, haszonelvű megoldásoknak. Hasonló ukrajnai, moldáv és orosz szakemberek vagy rég Nyugat-Európában dolgoznak, esetleg a helyi titkosszolgálatok alkalmazásában állnak.
Ami látványosan hiányzik ebből a képből, az a méretes, belföldi tulajdonú magánszektor.
Ez nemcsak a privatizáció elmaradásának és a nem túl támogató környezetnek következménye. Sokkal inkább a rendszer politikai korlátja, az az általános tapasztalat, hogy a felhalmozott magántőke előbb-utóbb politizál. A szovjet párttörténetben ez volt a NEP-korszak (az 1920-as évek megengedőbb szovjet gazdaságpolitikájának a neve) végének hivatalos magyarázata, de hasonlóak az ukrán, grúz és egyéb színes forradalmak tapasztalatai is – nem tudni, melyik volt nagyobb hatással Lukasenkára. A helyi kommentárok legfeljebb abban különböznek, hogy 10 vagy 25 millió dolláros felső határnál látogatják meg a „szervek” az érintett vállalkozókat és tesznek visszautasíthatatlan ajánlatot (jobb esetben). Így a belföldi magánszektor a pártok, a helyi média vagy civil kezdeményezések sorsára jutott, függetlenül ennek makrogazdasági veszteségeitől.
Mindez még így sem lett volna elég, ha nincsenek az orosz energetikai szubvenciók. A belarusz export fele-kétharmada olajtermék, műtrágya, vegyipari vagy kohászati áru, teljesen vagy jórészt energiaexport különféle formákban. Az orosz ár- és exportvámkedvezmények mértékére vonatkozóan eltérőek a becslések, de pl. a 2010-es évek elejének csúcsidőszakára vonatkozólag egy sem megy a belarusz GDP 10%-a alá, és vannak 20% feletti számítások is. Ez (is) Minszk lojalitásának a haszna, Moszkva részéről a „birodalom ára”, igazi járadékos országgá téve Belaruszt. A szerepek sem változtak sokat az elmúlt évtizedekben: Oroszország lojalitást vár a világpolitikában, szeretné előrelendíteni a két ország unióját, intézményi közeledést kicsikarni, miközben Lukasenka kitér az ilyen megkeresések elől, viszont a maga gyakorlatias módján „hozza a számlákat” és mundán igényeit. Aligha volt ez másképp a KGST-ben is, Brezsnyev-Kádár vagy Gorbacsov-Grósz tárgyalások alkalmával.
A különbség nem is annyira a szubvenció mértékében van – jobb éveiben Ukrajna is kapott ennyit az oroszoktól – hanem, hogy ez a viszony fennmaradt és az így képződött járadékot Lukasenka nem privatizálta, hanem a nemzetgazdaság veszteségeinek betömködésére használta.
A rendszer válságának kezdeteként 2014 adódik. Az olaj- és gázárak esése automatikusan csökkentette az orosz szubvenciók mértékét. Jellemző, hogy 2013-ban még 248 USD/1000m3 volt a német és belarusz gázimportár közti különbség, addig 2019-ben már csak 29. Hasonlóképp, a tonnánkénti olajár-különbözet 440-ről 103 USD-re csökkent. Talán ennél is jelentősebb volt, hogy a posztszovjet térség egészében is megkezdődött a nyilvánvaló stagnálás időszaka, speciel Oroszországban az ukrajnai kalandból kifolyólag egy méretes, 5% körüli recesszióval köszönve be. Így amit 2009-ben sikerült elkerülni Belaruszban, megkapták 2014-16-ban, csökkent a nemzeti össztermék. Belaruszban egyszerre apadtak el a járadékok és került válságba a legfőbb exportpiacuk.

A kilátásokat érdemben rontotta, hogy a legfőbb piac és patrónus magatartása alapjaiban változott meg. Moszkvában is többször meg kellett húzni a fiskális nadrágszíjat, emelték az adókat, az exportvámoknak a folyamatban lévő royalty-vá alakítása pedig majdhogynem a Belarusznak adott orosz szubvenciók halálos ítélete. 2014 óta Oroszország látványos protekcionista fordulatot hajtott végre, ma már nem olyan könnyű egy helyi busztenderen baráti állam cégeként nyerni. Végezetül pedig a krími annexió az eurázsiai uniós diskurzusnak az orosz külpolitikában való leértékelődését hozta magával. Putyin 2012-ben még az integráció befejezését tekintette fő feladatának, ma már mélyen hallgat erről. Ellentétben a korábbi három évtizeddel, ma már a posztszovjet régiós integráció sem kell igazán. A kialakult orosz-nyugati versengésben persze Belaruszt orosz szatellitként meg kell tartani, az „elvesztése” hatalmas kudarc lenne az országnak és Putyinnak személyesen is. Így a Belarusz-reláció ma már nemcsak lehetőség, de kockázat és kolonc is egyben, Lukasenka személyétől függetlenül. Egyike az olyan kevés megmaradt ügynek, ahol Oroszország még érzékeny presztízsveszteséget szenvedhet, amit otthon is nehéz lenne kimagyarázni. Nem véletlenül Moszkva ösztönösen igyekezik minimalizálni a Belarusznak adott juttatásokat, miközben mindenképpen szeretné fenntartani a status quo-t.
Összességében nagyon úgy tűnik, hogy ennek a modellnek úgy Lukasenkával, mint nélküle, vége.
Persze Moszkva dönthet úgy, hogy kerül, amibe kerül, lélegeztetőgépen tartja az országot – a nagyság mindenek felett. Strukturális, ha nem is feltétlenül politikai értelemben ez integráció – az eltérések figyelembe vétele mellett a kialakuló putyini gazdaság kompatibilis a belarusszal. Kutatói szempontból izgalmasabb lenne egy másik kísérlet – a rendszerváltás továbbvitele. Kevés rosszabb tapasztalat van, mint a kilencvenes évek posztszovjet átalakulásai. Itt és most kiderülhetne, lehet-e másképp csinálni, a korábbi tapasztalatok birtokában, más világpolitikai és –gazdasági körülmények közepette. Jelent-e más utat a fokozatosság vagy csupán fáziskésésről van szó? Valójában ez a belarusz modell igazi kérdése – még ha nem is feltétlenül érdemes túlzott illúziókat táplálni.
A szerző a KRTK Világgazdasági Intézet kutatója
Címlapkép: Getty Images
Újra találkozik Trump és Zelenszkij – kardinális kérdés kerül az asztalra
Ukrajna biztonsági garanciáiba szállhat be az Egyesült Államok.
Kimondta a Harvard professzorra: nagyon súlyos adósságválság küszöbén állunk, leomolhat az USA gazdasági ereje
Kenneth Rogoff, a Harvard professzora szerint a dollár is áldozatul esik a krízisben.
Hatalmas változás jön a PET-palackoknál Magyarországon
Uniós előírások miatt érik a nagy átalakulás a magyar boltokban.
Kína bilincsbe fogta az USA-t, míg Európa már nagy lépést tett a függetlenségért
A nélkülözhetetlen ritkaföldfém-mágnesek exportjánál látszik Amerika gyengepontja.
Megalázó katonai vereséget szenvedett a világ egyik leggazdagabb állama - Ez mégis hogy lehetséges?
Pénz és paripa akad, máshol vannak komoly gondok.
Tűzgomb borította be a horizontot Oroszországban – több száz kilométerre a határtól csapott le Ukrajna
Súlyos veszteségeket okozhattak a videók tanúsága szerint az ukrán dróncsapások.
Építőanyagok: Lázár János komoly tiltólistát tett közzé
Nagyon súlyos korlátozások jöhetnek egy tervezet szerint.
Lomborg: A klímacélokra elköltött pénz töredékéből kezelni lehetne a szegény emberek problémáját
A Copenhagen Consensus elnöke szerint a New York-i klímahéten a régi irányt folytatják majd.
Közép-Európát az összevisszasága teszi alkalmazkodóképessé
Közép-Európa túlélését pont az a töredezettség, autonómiavágy és sokértelműség biztosítja, amit szeretünk benne és amit sokszor fejlődése korlátának tekintünk. Közép-Európa sajá
A társasági adó egy érdekes állatfaj
Az elmúlt héten élénk párbeszéd és találgatás indult az esetleges TAO-emelésről, ezért megkérdeztük Regős Gábort, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdászát - lentebb a válaszai. The po
Rekordroham: 152 ezer háztartás rohanhat az Otthon Start hitelért a következő fél évben
A GKI friss felmérése szerint a lakosság 8,2%-a készül igénybe venni az új támogatott hitelt. De kik tervezik igényelni a kedvező lakáshitel programot? Milyen rekordok dőltek már meg az első
És a tengeralattjárókat ki fogja szabályozni?
E heti adásunkban mi úszunk, a tengeralattjárók viszont elsüllyednek. Szabó Dávid meg szakért. Valamelyest. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók..

Zöld szállodák: így formálja át a technológia a jövő utazásait
Képzeljünk el egy hotelt, ahol a zuhany pontosan jelzi, mennyi vizet használunk, az esővíz rögtön a medencébe kerül, a reggelinél pedig pontosan annyit főznek, amennyit val
Mennyit fogsz keresni?
Nemrég láttam Redditen egy kérdést, hogy mennyit keresnek az emberek a multin kívüli életben. Az internet nem egy jó merítés, mert általában a jobb helyzetben lévők használják, illetve bizo
Jóváhagyta az Európai Parlament a karbonvám (CBAM) módosításokat
A CBAM (Carbon Border Adjustment Mechanism, karbonvám) kötelezettségek teljesítésének átmeneti időszaka 2025 végén lezárul. Az Európai Bizottság az eddigi tapasztalatok alapján szükségesnek

Superwood: a fa, amely az acéllal is felveszi a versenyt
Genetikailag módosított fa, amely új dimenziót nyithat az építőanyagok világában.


Semmi sem állítja meg a forint dicsőséges menetelését?
Lehet még erősebb a hazai fizetőeszköz?
Szinte naponta hagyják abba a tejtermelést a kis tehenészetek
2800-3000 gazdaság maradt a tízezres nagyságrendből.
Megjött az év egyik legjobban várt döntése – Mit várhatnak ettől a befektetők?
Jöhet a kamatcsökkentési ciklus?
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod