A HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.
A magyar kormány számos új családtámogatási eszközt vezetett be az elmúlt években. Ez a „komplex, széleskörű családtámogatási forma” páratlan Európában, mint azt Balog Zoltán emberi erőforrásminiszter 2016-ban, majd Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár 2019-ben, 2020-ban, és később is sokszor elmondta, hangsúlyozva, hogy „A családokon nem spórolunk”. Mármint a kormány. Akár 35 millió forintot is kaphat az államtól egy nagycsaládossá válni akaró fiatal pár – emelte ki az államtitkár.
Ez persze jobbára csak elméleti lehetőség, ugyanis a 10 millió forintos otthonteremtési támogatást (CSOK), a 10 millió forintos babaváró hitelt és a 15 millió forintos kedvezményes (3%-os kamatozású) állami hitelt egyszerre csak azok vehetik igénybe, illetve csak azok tudják maradéktalanul kihasználni ezek minden előnyét (alacsony kamat, hitelengedés stb.), akik első házasok (legalább egyikük), elmúltak 21 évesek, de a feleség még nem töltötte be a 41. életévét, legalább egyikük három éve folyamatos biztosítotti jogviszonnyal rendelkezik, új, 90 négyzetmétert meghaladó lakást/házat építenek, vagy használtat vesznek, de vidéki kistelepülésen, már van, vagy vállalják, hogy lesz legalább 3 gyermekük (10 milliós CSOK), akik közül 3 a hitelfelvételt követő 5 éven belül születik meg (nullára futtatott 10 milliós babváró hitel) – hogy csak a legfontosabb állami előfeltételeket említsük – és természetesen ezek mellett még fizetőképesnek is bizonyulnak a hitelfolyósító bankok szigorú szabályai szerint (ne feledjük, hogy a teljes elméletileg felvehető 25 milliós hitel törlesztőrészlete bőven meghaladja a havi százezer forintot).
CSOK, babaváró hitel, nagyszülői gyed, négygyermekes édesanyák szja-mentessége, növekvő számú bölcsődei férőhelyek, 13. havi nyugdíj visszaépítése, csecsemőgondozási díj megemelése, akár 3 millió forintig terjedő lakásfelújítási támogatás, 25 évesek adókedvezménye, nők 40 stb. – felsorolni is hosszú mindazt a jót, amit a családok mostanában kapnak. Ráadásul „a magyarhoz hasonló családtámogatás sokféleségére nincs példa nemzetközi szinten, és az is egyedülálló, hogy egy kormány ilyen súllyal tűzi zászlajára a családok segítését” – állítja Novák Katalin. Hozzáteszi: 2010 és 2020 között 960 milliárdról 2 300 milliárd forintra nőttek a magyar kormány családtámogatási kiadásai. Hogy pontosan mit számít ide az államtitkár, azt az Állami Számvevőszék 2019-es jelentéséből tudhatjuk meg, amely hasonló számokat közöl, de úgy, hogy a családtámogatásba beszámítja a „nők 40” kedvezményes nyugdíj költségvetési kiadásainak összegét, mint amely „a családok jólétét befolyásoló közvetett hatással” bír.
A nők kedvezményes nyugdíjba vonulásának a családok jólétére gyakorolt kedvező hatása azt a meglehetősen vitatható elvárást rejti, hogy a nyugdíjas nőknek a megérdemelt pihenés helyett, még mindig illik a családjukat szolgálni. Ettől eltekintve is, ha a nők 40-et a családtámogatásba számítjuk, miért ne számítanánk ide az egészségügyi, oktatási, kulturális, közlekedési stb. kiadásokat, amelyek nem kevésbé befolyásolják a családok jólétét?
Hogy is állunk tehát a családtámogatással? Mekkora és hogyan alakult az elmúlt évtizedben az a segítség, amit a családok kapnak? Hogyan viszonyul a magyar családtámogatás az országban megtermelt javak értékéhez, és milyen viszonyban áll a más országokban a családokra fordított abszolút és relatív összegekkel?
Mielőtt azonban a számokkal bíbelődnénk, nézzük meg, egyedülálló és úttörő-e Magyarország a maga családtámogatási rendszerével. Említhetnénk a 2003-ban Brazíliában elindított Bolsa Familia programot, amely több mint 11 millió családnak, azaz több mint 46 millió embernek juttatott közvetlen készpénztranszfereket, jelentősen csökkentve a mélyszegénységet az országban – de tekintsünk most el távoli példák idecitálásától. Maradjunk szűkebb régiónkban.
A 2016 áprilisában startoló lengyel családtámogatási rendszer („Rodzina 500+”) keretében a lengyel állam először csak a második gyerektől kezdve és a nagyon szegény egygyerekeseknek, 2019 júliusa óta azonban már minden 18 éven aluli, összesen mintegy négymillió gyermek számára nyújt feltételek nélkül havi 500 zlotyt.
A lengyel kormány tehát a gyermekekre nézve bevezette a feltétel nélküli alapjövedelmet, ami az európai baloldal követelése manapság.
Az 500 zloty mai árfolyamon körülbelül 38 ezer forintot jelent. Fontosabb azonban, hogy ez az összeg a 2021-es lengyel minimálbér (2.800 zł) mintegy 18 százalékát teszi ki.
Ezzel szemben a magyar családi pótlék nem feltétel nélküli, hiszen családtípustól és a gyermek egészségi állapotától függ. Ráadásul összege 2008 óta változatlan, 12 200-17 000 forint, ami a 2021-es szakképzetlen minimálbér 7-10, s még súlyosan beteg gyermek esetén is csak 15 százaléka. A garantált bérminimumhoz viszonyítva pedig még ennyi sem. Ezt egészítette ki a Fidesz-KDNP-kormány a családi adókedvezmény új rendszerével – a családban nevelt gyermekek számától függően havi 10, 20 vagy 33 ezer forint – ami a 2021-es szakképzetlen minimálbér 6-20, a szakképzett minimálbérnek pedig csak 4,5-15 százalékát jelenti. Ez a támogatás sem feltétel nélküli, hiszen jövedelemfüggő. A gazdagabbaknak kedvez, még úgy is, hogy a kedvezmény a bérjárulékok terhére is érvényesíthető. A három gyerek után járó adókedvezmény teljes igénybevételéhez például a két szülőnek együtt hivatalosan (!) legalább 295 ezer forintot kell keresni, négy gyerek esetén 394 ezret, 5 gyereknél már közel fél milliót stb., és mint tudjuk, éppen a legszegényebb, jellemzően leszakadó régiókban, gettósodott körülmények között élő népes családok esetében ezek csak álomjövedelmek. A munkanélküli, segélyezett családok pedig a programból egyáltalán nem részesülhetnek. Az adóelengedés formájában a családoknak juttatott készpénz tehát kevésbé bőkezű és aránylagosan kevesebb emberhez is jut el, mint a feltétel nélküli közvetlen transzfert jelentő lengyel program.
Persze nemcsak adókedvezményekről van szó (amelyekre egyébként még visszatérünk). Amit családtámogatásként emleget ma a kormány, az a szociálpolitika szokásos eszköztárába sorolható intézkedéscsomag. Ezért célszerű górcső alá vennünk a KSH segítségével, hogyan is alakultak a szociálpolitikai kiadások az elmúlt évtizedben.
Ehhez az ún. szociális védelem társadalmi juttatásait kell megvizsgálnunk (1. ábra). Ezek magukban foglalják a betegség/egészséggondozás, a rokkantság, fogyatékosság, az öregség, a hátrahagyottak, a családok és gyermekek, a munkanélküliség, a lakhatás és a máshova nem sorolt társadalmi kirekesztettség címén az állam által a rászorulóknak adott pénzbeli és természetbeni juttatásokat. Ezek összessége forintban mérve 1990 és a 2009-es válságév között meredeken nőtt, és bár lassabban, de a GDP-hez mért arányuk is emelkedett, mégpedig 19,9 százalékról 22,3 százalékra.
Ezt követően forintban mérve a szociális védelmi kiadások előbb stagnáltak, majd lassan újra emelkedésnek indultak, viszont a GDP-hez mért arányuk a 2009-es csúcs után 2010-től tartósan meredek lejtőre került. 2019-ben a szociális védelemre a magyar emberek által megtermelt GDP-nek már csak 16,3 százalékát fordítja a kormány. Hogy ez milyen kevés, azt jelzi, hogy a 27 tagú Európai Unióban az átlag 26,9 százalék (2. ábra).
A csökkenés minden tételt érintett, leginkább az öregség címén nyújtott juttatásokat, de a családtámogatásokat is. A család- és gyermektámogatások együtt 2019-ben a GDP 1,9 százalékát tették ki, szemben a 2008-as 2,9 százalékkal (3. ábra)
Egy másik csoportosítás szerinti családtámogatásra fordított kiadások súlya még ennél is kisebb, mindössze a GDP 1,4 százaléka már évek óta, holott 2008-2009-ben még két százalék felett járt. Persze ellenvethetné valaki, hogy a családtámogatás elsősorban az adókedvezményeken keresztül valósul meg, s azt ezek az adatok nem tartalmazzák. Valóban. Nézzük hát meg a családi adókedvezményekre fordított összegeket!
Varga Mihály pénzügyminiszter által közzétett adatok szerint a családi adókedvezmények 2010 és 2021 között 12,5 milliárd forintról 380 milliárd forintra nőttek, 2022-ben pedig a gyermekes családok visszakapják 2021. évi adójukat az átlagjövedelem adójának mértékéig. Ez összesen mintegy 600 milliárd forintot tesz ki, az összes adóvisszatérítés tehát 2022-ben 990 milliárd forintot ér majd el. Ha mindezt hozzáadjuk a családtámogatásokhoz, akkor valóban nő ezek GDP-arányos értéke, és a csúcsot 2011-ben éri el 2,65 százalékkal. Csakhogy ezt követően ez az arány is csökkent és 2018 óta már nem éri el a 2009-es értéket sem. A 2022-es óriás-visszatérítéssel a családtámogatás GDP-aránya 3,3 százalékra nő ugyan, de ez csak egyszeri hatás, s az érték újra visszaesik, hacsak további jelentős lépéseket nem tesz a kormány.
Most azt lehetne ellenvetni, hogy mit számít a GDP-arány, ha a lakosságnak több pénz jut. Ez ugyan nem körültekintő felvetés, mivel a GDP-ből való részesedés mértéke és alakulása a társadalmi osztályok, rétegek közötti jövedelemelosztásról ad képet, és annak bizony nem szokott jó vége lenni, sem gazdasági, sem szociális sem politikai értelemben, ha az egyenlőtlenségek nőnek. De tekintsünk most el ettől a problémától annak kedvéért, hogy megvizsgálhassuk a szociális védelemre, ezen belül a család- és gyermektámogatásra fordított kiadások abszolút értékét. Az könnyen belátható, hogy csalóka a pénz vásárlóerejétől függetlenül vizsgálni a juttatásokat, ezért a vásárlóerőparitást hívjuk segítségül, még mindig a KSH alapján (4. ábra). A 4. ábrán jól látható, hogy
egy főre vetítve és vásárlóerőparitáson mérve 1999 és 2009 között még a válságkezeléssel járó visszaeséssel együtt is jelentősen (74%-kal) nőttek a szociális védelem társadalmi juttatásai, 2009 és 2019 között viszont alig (mindössze 12%-kal).
Ha a nyugdíjakat kivesszük a képből, akkor a többi szociális kiadás együttesen már nem is nőtt, és ez igaz a család- és gyermektámogatásokra, amelyek egy főre jutó vásárlóerő-paritásos értéke 2019-ben éppen annyi volt, mint 2009-ben.
Ellenvethető, hogy még ha így is van, a 2015-óta szüntelenül fejlesztett-bővített magyar családtámogatási rendszer így is előkelő helyen áll Európában. A magyarnál bőkezűbb és demokratikusabb, mert feltétel nélkül minden gyermek után járó lengyel juttatást korábban már felidéztük, de hátha ez csak a ritka kivétel. Nézzük hát meg, mit mondanak erről az Európai Unió statisztikai rendszerének, az Eurostatnak az adatai.
2019-ben az összes szociális védelmi kiadás egy főre vetítve vásárlóerő-paritáson számolva (az adminisztrációs költségekkel együtt) Magyarországon 4.118 PP$ volt, ami, sokak számára talán meglepő módon, Románia, Lettország és Bulgária után a negyedik legalacsonyabb volt az EU-ban. Talán még ennél is meglepőbb, hogy 2008-2009-ben kedvezőbb volt a helyezésünk, ugyanis akkor még 5-6 országot előztünk meg. Ha csak a család- és gyermekvédelmi kiadásokat nézzük, akkor az egy főre vetített értékkel 16-dikok voltunk 2019-ben az EU-ban, ami még középmezőnynek sem igen mondható, de különösen fájdalmas, hogy 2008-2009-ben még az ennél kedvezőbb 12. helyet foglaltuk el.
A családtámogatás fajlagos mértékét tekintve tehát az EU jobban teljesítő feléből a rosszabbul teljesítők közé csúsztunk le.
Nézzük most meg közelebbről a családtámogatási ellátásokat! A KSH a „családtámogatási kiadások” között a következő hat tételt tartja nyilván: családi pótlék, gyermeknevelési támogatás, gyermekgondozást segítő ellátás, gyermekgondozási díj, anyasági ellátások és csecsemőgondozási díj. Az 5. ábra halmozott oszlopai mutatják, hogyan alakultak az ezekre fordított összegek évente millió forintban és a vonaldiagram jelzi az összes kiadás GDP-hez viszonyított arányát százalékban. Láthatjuk, hogy 2009-ig minden csoportban nőttek a kiadások, amely tendenciát a válságkezelés megakasztott. Az azóta tapasztalható gazdasági fellendülés ugyan lehetőséget adott volna az ismételt növekedésre, ám ez csak az évtized közepétől és csak a gyermek- és a csecsemőgondozási díj, valamint, elenyésző mértékben, az anyasági ellátások esetében következett be, a többi tételre fordított kiadások csökkentek. 2020-ban a családi pótlékra, a gyermeknevelési támogatásra és a gyermekgondozást segítő ellátásra (gyermekgondozási segélyre) kifizetett összegek alacsonyabbak voltak, mint 10 évvel azelőtt, s az anyasági támogatás is épp csak 2020-ban haladta meg a 2008-2009-es szintet (5. ábra)
Miután megvizsgáltuk a szociális védelem társadalmi kiadásait, ezen belül a családtámogatásokat, most tágítsuk a kört, és vegyük szemügyre a háztartásoknak folyósított összes pénzbeli és természetbeni juttatás alakulását! E statisztikai körbe a fentebb tárgyalt szociális ellátásokon kívül beletartozik sok egyéb juttatás, például az ösztöndíj és egyéb támogatás, a nonprofit szervezeteken keresztül adott szociális támogatás, az egészségügyi, oktatási, kulturális és sporttal vagy éppen önkormányzati lakóingatlan bérbeadásával kapcsolatos természetbeni juttatások stb. Mondhatni ez a mutató adja a legteljesebb képet az államnak a polgárai életszínvonalához való közvetlen hozzájárulásáról (az állam beruházásai pl. az infrastruktúrába szintén növelik az életszínvonalat, habár jórészt csak közvetlenül). A háztartásoknak folyósított összes pénzbeli és természetbeni juttatás GDP-hez mért arányának alakulásáról a 6. ábra mesél. Jól látható, hogy 2009-ig mind a természetbeni mind a pénzbeli juttatások nőttek, azóta viszont csökkennek,
és GDP-arányosan még 2020-ban is alacsonyabb szinten állnak, mint 1995 óta bármikor.
A szociális viszonyok és az azzal kapcsolatos kormányzati politikák igen összetett rendszerek, ezért szinte végeérhetetlenül lehet őket elemezni. Mi is folytathatnánk a nyugdíjaknak a nettó átlagkeresethez és a GDP-hez mért arányaival, amelyek az utóbbi években jelentősen csökkennek, a Nemzeti család- és szociálpolitikai alap kiadásaival, amelyek 2012 és 2020 között szintén csökkenő tendenciát mutatnak, a központi költségvetésből fizetett lakásépítési támogatásokkal, amelyek 2015-ig csökkentek, azóta nőnek, de csak 2020-ban haladták meg a 2005-2007-re jellemző szintet, a bölcsődei férőhelyek számával, amely viszont dinamikus növekedést mutat, stb. és még elemezhetnénk a jövedelemeloszlás változásait is, amely az alsóbb jövedelmű rétegek kárára alakult az elmúlt évtizedben. Mindezekre azonban egy későbbi cikkben fogunk visszatérni.
A cikk a szerző véleményét tükrözi, és nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének véleményével.
Artner Annamária a KRTK Világgazdasági Intézetének munkatársa.
Címlapkép: Getty Images
