Ez a bejegyzés egy percről percre cikk része. Vissza a cikkre
Megosztás

Végre életjeleket mutat a forint – Kitarthat a lendület?

Utoljára április elején volt olyan erős a forint, mint pünkösdhétfőn, vagyis bő két hónapja nem látott szintre húzták a magyar devizát. A dolog

egyetlen szépséghibája, hogy az ünnepnap miatt a szokásosnál lényegesen alacsonyabb lehetett a devizapiaci forgalom.

Ilyenkor pedig könnyebben mozdul el bármelyik irányba az árfolyam, kérdés, hogy átlagos érdeklődés mellett ez kitart-e. Erre most választ kapunk a következő napokban, akár már ma kiderülhet, kitart-e a forint ereje. Ha még tovább tudna kapaszkodni a magyar deviza, akkor akár a 400-as lélektani szintet is támadhatná, ellenkező esetben valószínűleg visszatér az utóbbi hetek sávjába. A következő napokban a szerda reggel érkező inflációs adat határozhatja meg a hangulatot, illetve a forint irányát, ma délelőtt pedig a májusi költségvetési adatokra figyelhetnek a befektetők. Kedd reggel egyelőre nem dőlt el ez a kérdés, a 402 körüli euróárfolyam egyelőre megegyezett a tegnap estivel.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár egyelőre erősödni próbál, így az 1,14-es szintet ostromolja az euróval szemben, ami 0,2%-kal alacsonyabb a hétfő estinél. Ezzel párhuzamosan a dollár-forint 352,6-ig kúszott vissza.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Egyelőre a régiós devizáknál sem látszik nagy mozgás, a lengyel zloty és a cseh korona is minimális elmozdulással kezdett az euróval szemben.

Címlapkép forrása: Shutterstock

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.

Holdblog

Régen minden hosszabb volt

\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A... The post Régen minden hosszabb volt ap

RSM Blog

Komplex bér-, munkaügyi és HR audit

A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Számolj háromig és start!

Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet