A Carbon Market Watch (CMW) szerint az EU 2026-ra tervezett szén-dioxid-árazási rendszerének felülvizsgálata "kiváló lehetőség" a légi közlekedés kibocsátásának csökkentésére és egyúttal arra is, hogy jelentős finanszírozási forrásokat gyűjtsenek be az éghajlatvédelmi politikák véghezviteléhez.
Tanulmányuk alapján, annak ellenére, hogy az ágazat jelentős éghajlati hatással bír, az Európába irányuló és onnan induló interkontinentális járatok nagyrészt mentesülnek az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszere (ETS) alól, mivel annak csupán 15%-a kerül a szabályozás alá, pedig ez lenne a blokk fő eszköze a kifejezetten nagy kibocsátású ágazatok szén-dioxid-szennyezésének visszafogására.
Jelenleg csak az Európán belüli járatokra vonatkoznak teljes mértékben a szabályok, és még az ő kibocsátásukra is csak félig vonatkoznak a tarifák 2026-ig. Emellett a légitársaságoknak elvileg monitorozni kell a nem szén-dioxid-kibocsátásaikat is – beleértve a vízgőzt, a nitrogén-oxidokat és a kén-dioxidot –, de ezek felmelegítő hatásai egyelőre nem vonatkoznak semmilyen fajta vámokra.
Az ilyen típusú adóztatási rendszerekre specializálódott CMW szerint az ETS kiterjesztése minden Európából induló és oda érkező interkontinentális kereskedelmi járatra a 2025 és 2040 közötti időszakra vonatkozó becsült bevételeket 112 milliárd euróról 417 milliárd euróra növelhetné.
Amennyiben nem történik meg a kiterjesztés, akkor mindössze 196 milliárd euróra becsülhető a 15 éves időszak alatt beszedhető összeg, azonban ha az EU ETS-t kiterjesztenék nemcsak a nemzetközi járatokra, hanem a magánrepülésre is, és nemcsak a szén-dioxid-kibocsátást vámolnák, akkor
a teljes bevétel elérhetné az 1100 milliárd eurót, ami önmagában több mint az EU következő hétéves ciklusára tervezett forrásainak 50%-a.
A csoport azt is javasolja, hogy az ágazatnak juttatott 20 millió ingyenes kibocsátási engedély felhasználását korlátozzák a tisztább üzemanyagok költségprémiumának fedezésére. Az engedélyeknek csak az e-kerozint kellene finanszírozniuk, amely szintetikus és karbonsemleges üzemanyag, ha zöld hidrogénből és levegőből begyűjtött szén-dioxidból állítják elő, nem pedig a bioüzemanyagokat, amelyek fenntarthatósági előnyei kétségesek lehetnek a Carbon Market Watch szerint.
Jelenleg az e-kerozin továbbra is ritka és drága, és az EU tiszta sugárhajtómű-üzemanyag-keverékekre vonatkozó céljainak csak töredékét teszi ki, de az ehhez hasonló intézkedések olyan kényszert szülhetnek, amely erőltetett menetet diktál a versenyképességi problémákkal küszködő európai iparágaknak.
Bár a javaslat itt kifejezetten nem az EU-n belüli repülőutakra helyezne nagyobb terhet, az iparágra vonatkozó tarifák növelése középtávon az európai vasúti közlekedés fejlesztésére is pozitív hatással lehetne, amelyet több uniós tisztviselő tagállamok közti közös projektek mentén képzel el.
Az Európai Unió saját forrásainak növelése mindenesetre kulcskérdés lesz a következő 2–2,5 évben, mivel a Bizottság komoly reformokat tervezett be a 2028–2034-es időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keret (MFF) reformjára, amelyet elsősorban nem a tagállami befizetések növelésével, hanem újabb adóformák bevezetésével igyekezne megnövelni.
A jelenlegi tervek alapján 2025-ös árakon az ETS évi 9,6 milliárd eurós bevételt jelentene, amely mintegy 15%-át tenné ki a saját forrásoknak, így ennek megsokszorozása is érdemben hozzájárulhat a nagyjából 250 milliárdosra belőtt éves költségvetéshez.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Úgy ösztönöznék gyógyulásra a magyar betegeket, mint a Duolingo tanulásra
Hogy tudja segíteni még az orvosokat a mesterséges intelligencia?
154 millió forintnyi pénzügyi vagyont tüntetett fel Baka András a vagyonnyilatkozatában
Az ingatlanokon és egyéb értéktárgyakon felül.
Nyílt háború fenyeget: amerikai katonák jelentek meg a kulcsfontosságú tengeri útvonalnál
Egyre jobban eldurvul a helyzet.
A pénzügyi válság óta nem látott szintek közelében az amerikai kötvényhozamok
Az infláció és a Fed hajtja fel a hozamokat.
Megindult a megtorlás Trump ellen: kőkemény háborúba süllyedt a jószomszédi viszony, nem látszik szinte semmilyen kiút
A közelgő választásba is beleszólhat az elfajult konfliktus.
Gyökeres változás érik az uniós pénzeknél: teljesen új rendszer jöhet, ami Magyarországot is nehéz helyzetbe hozhatja
Az egyszerűsítés közben megmaradhat a felzárkózás három évtized alatt kialakult rendszere?
Váratlan fordulat: mégis összejöhet Vitézy szerint a magyar vasút korábban leállított óriásüzlete
Újraindultak a tárgyalások a Siemensszel egy mozdonyvásárlási megállapodás megmentéséről.
6G: az adatvédelem új kihívásai a következő generációs hálózatok küszöbén
A német adatvédelmi hatóságok konferenciája (DSK) 2026. június 17-én állásfoglalást adott ki az integrált érzékelési és kommunikációs (Integrated Sensing and Communication, "ISAC") tech
Mennyire erős valójában a 360-as forint?
A 350 körüli euróárfolyam egyelőre csak rövid kitérőnek bizonyult: az energiaárak emelkedése és a nagy jegybankok kamatfordulata egyaránt gyengíti a forintot. Rövid távon a 360... The post M
IFRS 18 standard - Új mérföldkő a nemzetközi pénzügyi beszámolás kereteiben
Az IFRS 18 A pénzügyi kimutatások prezentálása és közzététele standard az elmúlt évek egyik legjelentősebb strukturális reformját jelenti az IFRS-ben, amely 2027. január 1-től hatályos és
Fűtési szezon előtt mindenki a rezsit nézi. De lehet, hogy a bankszámládon buksz el egy havi számlát
Ősszel sokan elkezdik figyelni a fűtést, a villanyt, a meleg vizet és a havi rezsit. Közben van egy kiadás, ami ugyanúgy csendben viszi a pénzt, mégis kevesen nézik meg: a bankszámladíj. Pedig
Japán kutatók megoldhatták, ami évtizedek óta nem sikerült: műanyagot állítottak elő - mikroplasztik nélkül
Japán kutatók olyan műanyagot fejlesztettek, amely sós vízben néhány óra alatt, a szárazföldön pedig nagyjából 200 óra alatt maradéktalanul elbomlik. A RIKEN Kutatói
Gazdagok vagyunk már?
Sokszor megfordul a fejemben, de KonyhaTündér is sokszor kérdezi, hogy annyi munka, lemondás és befektetés után gazdagok vagyunk-e már. Most ezért felteszem a kérdést: te gazdag vagy már? Több
Anglia túl igazságos ahhoz, hogy uralja Európát
A Premier League ma pénzügyileg külön világ: klubjai többet költenek, mint Európa többi topligája együtt, és még a középmezőny is olyan bevételekkel dolgozik, amelyekről máshol... The po
Anglia túl igazságos ahhoz, hogy uralja Európát
A Premier League ma pénzügyileg külön világ: klubjai többet költenek, mint Európa többi topligája együtt, és még a középmezőny is olyan bevételekkel dolgozik, amelyekről máshol... The po
Megjött az ítélet: sok mindent újra kell húzni, hogy eurónk lehessen
Nem a gyorsaság lesz a legfontosabb a bevezetésnél.
Kiszárad az ország – A fiatalok menthetik meg a magyar agráriumot?
Egyre többen választják az agrárpályát.
Egyre hangosabb a figyelmeztetés: baj lehet a drága részvényekkel
Üzen a kötvénypiac.
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.


