Félsz a megállapodás nélküli Brexittől? - Így áll most Magyarország a felkészüléssel
Hogyan állnak a tagállamok?
Az összefoglaló azért is fontos és aktuális, mert a brit kormányfői posztért küzdő jelöltek közül több is nyíltan azzal kampányol, hogy ha nincs más út, akkor kész megállapodás nélküli is kivezetni az Egyesült Királyságot az EU-ból október 31-én. Tegnap egyébként a brit parlament alsóházában leszavazták azt a kezdeményezést, hogy tárgyalási időt adjanak a no-deal Brexit forgatókönyvét elkerülni hivatott jogszabály-javaslatra. A Bizottság a szerdán kiadott átfogó összesítésben megállapította, hogy a 2017 óta zajló no-deal Brexit felkészülés miatt hozott egyik intézkedést sem kell érdemben módosítani, és azok továbbra is megfelelnek a célnak. Emellett az is lényeges, hogy a Bizottság a kilépés új időpontja előtt nem tervez új intézkedéseket, illetve az is fontos megállapítás, hogy a Bizottság a tagállami látogatások alapján azt szűrte le, hogya tagállamok valamennyi forgatókönyv esetében magas szintű felkészültséget mutattak.
A Bizottság Brexittel kapcsolatos felkészültséget bemutató oldalán a magyar felkészülés állapota itt érhető el, a Brexittel kapcsolatos magyar tájékoztató oldalak pedig ezen a linken keresztül érhetők el.Mit jelent a megállapodás nélküli kiesés?
Megállapodás nélküli Brexit esetén az Egyesült Királyság harmadik országgá válik, és nem lépnek életbe átmeneti rendelkezések. Ettől az időponttól kezdődően az Unió egyetlen elsődleges és másodlagos jogszabálya sem alkalmazandó többé az Egyesült Királyságra, és nem lesz a kilépésről rendelkező megállapodásban előírtak szerinti átmeneti időszak. Ez nyilvánvalóan komoly fennakadást okoz majd a polgárok és a vállalkozások számára, és súlyos negatív gazdasági hatással járna, amely arányaiban sokkal nagyobb lenne az Egyesült Királyságban, mint az EU27-tagállamokban.Amint azt az Európai Parlamentben 2019. április 3-án Jean-Claude Juncker bizottsági elnök körvonalazta, megállapodás nélküli Brexit esetén az Egyesült Királyságnak - a jövőbeli kapcsolatokról szóló tárgyalások megkezdésének előfeltételeként - megoldást kell keresnie a kiválással kapcsolatos három fő kérdésre. Ezek a következők: 1. azon polgárok jogainak védelme és tiszteletben tartása, akik éltek a szabad mozgáshoz való jogukkal a Brexit előtt; 2. az Egyesült Királyság uniós tagállamként vállalt pénzügyi kötelezettségeinek tiszteletben tartása; és 3. a nagypénteki megállapodás betűjének és szellemének, valamint az Ír-sziget békéjének, illetve a belső piac integritásának megőrzése.
Címlapkép forrása: Dinendra Haria/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

Újabb háború gondolatával kacérkodnak az oroszok - Máris kiszámolták, mibe fájna a támadás megindítása
Jó pár rakétát ellőnének.
Elképesztő videó: hullottak a tűpontos FAB-bombák az ukrán városra, elpusztították a kulcsfontosságú hidat
Elzárták a kerületet a külvilágtól.
Videó: olyan támadást hajtott végre Ukrajna, amivel legutóbb is leverte a biztosítékot Washingtonban
Elképzelhető, ezúttal másképp lesz.
Fittyet hány Oroszország egyik legfontosabb partnere az Egyesült Államok fenyegetéseire - Hajlandóak szembenézni Washington haragjával
Vehemensen tagadták a korábbi híreszteléseket.
Szép csendben haladnak az amerikai tengeralattjárók Oroszország irányába - De vajon mekkora tűzerőt képviselnek?
Nagy kérdés, képes lesz ez megrettenteni Oroszországot.
Tojás nagyságú jég hullott Magyarország szomszédjában - Kiadták a narancssárga riasztást több vármegyére is
Dunántúl felett lehetnek hevesebb zivatarok.
Az éj leple alatt csapott le az ukrán hírszerzés: lángokba borították az orosz légibázist
Régóta dédelgetett célpont volt.
Tombol az orosz milblogger: egészen hihetetlen szintet ért el az orosz elitalakulat leépülése
Ejtőernyősök Buhankával.
Így hangolná össze a kormány a különböző lakástámogatásokat
Társadalmi egyeztetése bocsátották azt a jogszabálytervezetet, amelynek elsődleges célja az Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a Falusi CSOK és a Babaváró hitel összehangolása annak érdekébe
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Az osztalék portfólióm - 2025. július
A Pepsi csomagomat megdupláztam, szerintem jó áron és éppen időben, mielőtt kijött volna a jó negyedéves jelentésével. És kaptam egy csomó osztalékot is, jó hónap volt.VáltozásokPepsiCo
Top Indexek Expressz certifikát éves 9% fix hozammal
A világpiacok jelenlegi turbulens időszaka kiváló alkalmat kínál a kedvező beszállási pontok kihasználására. Az új Top Indexek certifikátunkkal most a Swiss Market Index, a Nasdaq 100 és
Mi a legerősebb érv a demokrácia ellen?
Járom a TV stúdiókat ebben a három éve tartó, kis magyar kvázi-recesszióban. Mi a baj a magyar gazdasággal? - szól a kérdés. Hol a növekedés?... The post Mi a legerősebb érv a demokrácia e
Afrika technológiai innovációkkal tenne a fenntarthatóságért
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) kidolgozott egy tudományos, technológiai és innovációs (STI) befektetési ütemtervet, hogy az afrikai országok ezek seg
Biztos nem csak szerencsejátékozol befektetés helyett?
A pénzügyi tudatossági körökben köztudott, hogy a szerencsejáték alapvetően a vesztesek játéka. Ennek oka teljesen érthető, még ha a játék szervezője profitmotiváció nélkül is dolgozna
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba


Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.