Hogyan alakult az elmúlt hónapokban a Notebook.hu értékesítése, mennyire érződik a fogyasztás visszaesése az elektronikai termékek piacán?
A tavalyi év nagyjából hasonlóan alakult, ahogy az azt megelőző évek, a covid által is generált erősebb kereslet 2022-ben is kitartott, azonban az idei évre ez már nem igaz. A magas infláció, az energiaválság és más egyéb hatások okozta keresletvisszaesést a tartós fogyasztási cikkek piaca is megérezte, ha nem is annyira súlyosan, mint az autóipar vagy az ingatlanpiac, de elmondható, hogy az év első 4 hónapjában 20 százalékkal csökkent az értékesítés mind a darabszámot, mind az értéket tekintve a notebookok piacán Magyarországon.
Tavaly a Notebook.hu 45 százalékot tudott növekedni, nettó 6,2 milliárdos forgalomról közel 9 milliárdra. A cég tavaly februárban egy komoly arculatváltáson ment keresztül, a reklámtevékenységünk jóval aktívabb lett, a web oldalunkat is átalakítottuk, hogy felhasználóbarátabb legyen. Idén is folytatjuk a tavaly megkezdett fejlesztéseket, fontos tényező, hogy márciustól visszatért a 0%-os THM az áruhiteleknél. Amikor tavaly megemelték az alapkamatot, ezek eltűntek, mert hirtelen több mint 10 százalékos alapkamathoz kellett bevállalni a költségeket. Ez most is igaz, de a magasabb forgalom érdekében mind a bank, mind a gyártó, mind a kereskedő magasabb költséghányadot vállal, így újra elérhető a kamatmentes hitel.
Melyek azok a termékek, amelyekből a legnagyobb a forgalom, hogy alakulnak a különböző szegmensek, és az áruhitlen kívül milyen eszközökkel lehet élénkíteni a keresletet?
A notebookpiacon 400-450 ezer darabos forgalomról lehet beszélni éves szinten, ebből a lakossági piac tesz ki körülbelül 300 ezret. A Notebook.hu főleg a lakossági piacon érdekelt, de egyre többet teszünk azért, hogy az 5-15 darabot vásárló cégek is megtaláljanak minket:
nemsokára elindul a notebookbérlés kkv-knak. Ez 3-4 éves időtávon azt jelenti, mintha lízingelné a cég az eszközt, szervizeljük, utána visszavesszük, a bérlés díja költségként leírható.
Egy másik újdonság, a készülékbeszámítás, ami egy viszonylag új dolog a piacon, csak pár helyen van ilyen. Első körben a populárisabb telefonokat, notebookokat számítjuk majd be, de ez a kör később bővülhet. Ami az igazi újdonság, hogy ez online alapon lesz. A vevő beírója majd az adott paramétereket, és utána kap rá egy indikatív árat. Amikor beérkezik a szervizbe, bevizsgáljuk és levonjuk a vásárolt termék árából.
A bevételeink több, mint felét notebookok adják, de aktívak vagyunk a mobiltelefon, egyéb IT eszközök, nyomtatók, kiegészítők, illetve a játékkonzolok piacán is, ezek teszik ki a forgalom közel 40 %-át, a maradék meg mindenféle egyéb termék, árulunk például hajformázót is, és eben is szépen növekszünk, több 100 milliós a forgalom.

Az idei 20 százalékos csökkenés a notebook piacon nagyjából minden szegmensre vonatkozik, ami jelentősebben visszaesést szenvedett el, az a gamer szekció, ott vannak a nagyon erős videókártyák - ha valaki gamer notebookot vagy PC-t vesz, ott a videókártya a lényeg. A kriptobányászat visszaesésével rengetegen kínálják a másodlagos piacon a nagyon erős videókártyákat, ez pedig letörte az új eszközök iránti keresletet.
Az említett fejlesztéseket házon belül történnek, vagy alvállalkozók bevonásával?
Nem vagyunk egy Microsoft, Apple, vagy Google, nincs olyan létszámú kutatóbázisunk, hogy ezt cégen belül megoldjuk, de nagyon jó magyar aggyal megáldott fejlesztőcégek vannak. Amikor beszélek 25-30 éves fejlesztőkkel, csak kapkodom a fejemet, olyan gyorsak, proaktívak. Most egy hosszútávú projekten dolgozunk a fejlesztőkkel, mesterséges intelligencián alapuló ügyfélszolgálat, amely az igényekre tökéletes passzoló terméket kínálja az ügyfélnek egy AI chat-en keresztül.

A szervizhálózat is alvállalkozókkal működik, ők ebben sokkal profibbak, sokkal nagyobb rálátásuk van a használt piacra, jobban tudják alkatrészként vagy használt gépként értékesíteni a beszámított eszközöket. A bérlésnél is egy alvállalkozóval működünk együtt, amelynek nagyon komoly second hand piaca van. Olyan ez, mint az áruhitel: több mint egymilliárdot helyezünk ki, a forgalmunk több mint 20 százaléka áruhitel, ekkora kintlévőséget nem tudnánk kezelni, és nincs is hozzá szakértelmünk, jogosítványunk, de ott van a bank, amely ezt megfinanszírozza. Amikor valaki vesz egy notebookot, és mindenféle mindenféle extra garanciát kér rá, arra pedig ott vannak a biztosítók.
A legtöbb kereskedelmi ágazat jelentős átalakult az elmúlt években a webshopok megjelenésével, a notebookok esetében, hogy oszlik meg a forgalom a boltok és az online értékesítés között?
Az elmúlt két évben a forgalmunk 70 százaléka online történik, a koronavírus alatt beállt erre, de érdekesség, hogyha számlaforgalmat nézek, akkor ebből 20 százalék a boltban szeretné átvenni, mert igényli, hogy meg tudja fogni, tudjon kérdezni a szakeladótól. Tehát nem gondolom, hogy leáldozott volna a fizikai boltoknak, sőt, tavaly év végén nagyon közel voltunk egy új bolt nyitásához, de a piaci környezet ennek nem kedvezett - infláció, nyolcszoros rezsi költségek – ezért egyelőre visszaléptünk, de a szándék megvan, kivárjuk mi történik a következő hónapokban. Igyekszünk minden lehető energiacsökkentési lépést megtenni, és egy notebooküzletben azért akkora fogyasztás nincs, mint egy étteremben.
Említette, hogy az euró-forint árfolyam erősödésével csökkenés várható az eszközök árában. Mennyiért lehet most megkapni egy laptopot, hogy alakulnak az átlagárak? A chiphiány már teljesen megszűnt?
A két évvel ezelőtti átlagár 5000 forinttal magasabb volt, mint most, de ezért a pénzért ráadásul a vevő most erősebb processzort kap, kétszer olyan gyors RAM-ot, és a háttértároló is sokkal nagyobb. Itt tehát nem érezhető az inflációs hatás, sőt, bizonyos kategóriákban csökkentek is az árak, hiszen az elmúlt hetekben bekövetkezett árfolyam-erősödés csökkentette az importárat.
Az új szállítmányok esetében 10-15 százalékos árcsökkenésről lehet beszélni.
A trend úgy nézett ki, hogy a covid alatt volt egy jelentős ár-növekedés, a chiphiány pedig csak tovább fokozta ezt, de az elmúlt félévben teljesen rendeződtek a szállítások, dugig vannak a raktárak. Ez minden szegmensre igaz, telefonra, notebookra és már a konzolra is, miközben a kereslet visszaesett.
Ha a forint-euró árfolyam nem szállt volna el, most 20 százalékos árcsökkenésről beszélhetnénk.
Azt nem tudom, a világpiac hogyan fog alakulni, de azt lehet látni az MNB intézkedéséből, hogy az alapkamat csökkentésére meg van a hajlandóság, a gyártók is megpróbálnak költséghatékonyabban működni, ehhez csatlakoznak a disztribútorok és kereskedők is, biztos vagyok benne, hogy az év 2. felében – ha az árfolyam nem változik – nagyobb akciókat látnak majd az emberek, mint a tavalyi hasonló időszakban.
Képek: Stiller Ákos
A cikk megjelenését a Notebook.hu támogatta.
Az űrig is ellő a hipermodern fegyver, amelyet először telepítettek Európába – Már nem egyszer bizonyította, hogy mit tud
Németország szolgálatba állította az Arrow 3-at.
Forint, euró, dollár – hogyan lovagold meg a devizapiac hullámait?- Interaktív, díjmentes online előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
19 tálalókonyha, 600 beteg: így terjedt szét a különös vírus a fővárosban és környékén
Megérkezett a részletes vizsgálat eredménye.
Kihúzta a gyufát Ukrajna a NATO egyik legerősebb hatalmánál? – Egyértelmű figyelmeztetés érkezett
Törökországnak nem tetszenek a fekete-tengeri hajókat érő támadások.
A forint lett a régió sztárja, de hogyan tovább? - Új előrejelzés érkezett
Vajon mi következik a 22 hónapos csúcs után.
20-25 év lemaradásban van a magyar élelmiszeripar: be lehet ezt hozni?
Új korszak kezdődik.
Kimondta a NATO-tagállam védelmi vezetője: nincs elég katona, így nem lehet szembenézni az orosz fenyegetéssel
Önkéntes katonai szolgálat bevezetését kezdeményezi az olasz védelmi miniszter.
Lemondó kijelentést tett Trump európai suttogója: ebből már aligha lesz igazságos béke
A finn elnök szerint ugyanakkor ma közelebb vagyunk a békéhez, mint tegnap.
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.


