Üzlet

2016 óta nem voltak ilyen sötétek a kilátások a világban

2016 óta nem voltak ilyen sötétek a kilátások a világban

Közel három éve nem voltak ilyen sötétek a kilátások az alapkezelők szerint - derül ki a Bank of America Merrill Lynch legfrissebb havi globális alapkezelői felméréséből. A válaszolók kétharmada a trendtől elmaradó növekedést és alacsony inflációt vár, de a jövő év második feléig nem valószínű a recesszió. A részvények közül a nagy kapitalizációjú amerikai és kínai növekedési részvényeket szerették áprilisban, az európai papírokat pedig inkább shortolják.

Az Apple is beszáll adománnyal a Notre Dame újjáépítésébe

Tegnapról mára leégett Párizs egyik jelképe, a Notre Dame. A tűz következtében összeomlott az épület huszártornya és a teljes tetőszerkezete, de a kőből készült szerkezetet és a tornyait sikerült megmenteni. Hatalmas veszteség ez Franciaországnak, de Emmanuel Macron ígérete szerint újjáépítik az ikonikus épületet. Ehhez úgy tűnik, hogy anyagi támogatást is kap az ország, magánvállalatok és önkormányzatok ajánlottak fel százmillió eurókat a nap folyamán.

Gőzerővel dolgozik a Roszatom Paks 2 tervdokumentációján

A Roszatom dolgozik a Paks II. beruházás létesítési engedélyének megszerzéséhez szükséges tervdokumentáció elkészítésén - mondta Kirill Komarov, a Roszatom első vezérigazgató helyettese kedden Szocsiban, a Atomexpo 2019. nemzetközi atomenergetikai fórum és kiállítás záró sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre.

Újabb légitársaság került bajba

Újabb légitársaság került bajba

20 százalékos mínuszban is járt ma az indiai Jet Airways árfolyama, miután a cég túlélése megkérdőjeleződött. Felmerült ugyanis annak a lehetősége, hogy nem kapja meg a beígért pénzügyi mentőövet.

Nagyot emelkedett a Richter

Az ázsiai tőzsdék bár lejjebb kerültek a keddi piacnyitás után, a kereskedés második felére javult a hangulat, a Nikkei 0,2 százalékos erősödése mellett sanghaji részvényindex 2,4 százalékkal került feljebb. Az irányadó európai részvényindexek többsége emelkedett kedden, míg a magyar tőzsde előző napi záróértéke közelében fejezte be a hét második napját. A hazai blue chipek közül a Richter teljesített a legjobban, miután a JP Morgan 6200 forintról 6410 forintra emelte meg a Richter részvények célárát.

Hatalmas magyarországi beruházásba kezd a Pepco

Hatalmas magyarországi beruházásba kezd a Pepco

Szijjártó Péter bejelentette, hogy a Pepco áruházlánc 100 ezer négyzetméteren építi ki magyarországi raktárbázisát, a 27,2 milliárd forintos beruházás 2022-ig több mint ezer munkahelyet teremt.

Eldőlt: drasztikus változások lesznek az új autóknál

Jóváhagyta az általános járműbiztonsági rendelet felülvizsgálatát kedden az Európai Parlament (EP), ennek értelmében több új biztonsági technológiát is kötelezővé tesznek 2022-től a kontinensen piacra kerülő járművekben.

Bedurvultak a klímavédelemért tüntetők Londonban

Száznál több környezetvédelmi tiltakozót vett őrizetbe a londoni rendőrség a brit fővárosban második napja tartó demonstrációk helyszínein. A Scotland Yard keddi összesítése szerint eddig 113 tüntetőt állítottak elő, elsősorban rendbontás és szándékos károkozás gyanújával.

Májusban indul Magyarországon az AliPay

2019 májusában kerülnek a magyar boltokba az első AliPay-kompatibilis terminálok, melyek az Ingenico Group termináljain futnak majd - áll a vállalat sajtóközleményében.

Veszteséges lett a Lufthansa

Veszteséges lett a Lufthansa első negyedéve - közölte ma reggel a társaság. A hírre először esett a részvények árfolyama, magával rántva a többi európai légitársaságot is, de mostanra megnyugodtak a kedélyek, a Lufthansa már pluszban van a tegnapi záróárfolyamhoz képest.

Átlagsebesség-mérő rendszert telepítenek a horvát autópályákra

Átlagsebesség-mérő rendszert telepítenek a horvát autópályákra

A horvát rendőrség és a horvát autópálya-kezelő vállalat (HAC) 2020-tól újfajta traffipaxot, úgynevezett átlagsebesség-mérő rendszert telepít a horvát autópályákra, hogy visszaszorítsa a szabálysértők számát - írta kedden a Jutarnji List című horvát napilap.

Határozatképtelen volt a Kartonpack közgyűlése

A Kartonpack bejelentette, hogy a társaság április 16-i közgyűlése nem került megtartásra, annak határozatképtelensége okán. A társaság megismételt közgyűlésére április 26-án, 11 órakor kerül sor.

Megugrott az üzemanyag-fogyasztás

Megugrott az üzemanyag-fogyasztás

Az idei első negyedévben összesen több mint 8 százalékkal több üzemanyagot tankoltak a hazai autósok, mint a tavalyi hasonló időszakban a Magyar Ásványolaj Szövetség tagjainak kútjainál.

Paks 2: kiegészítő hűtési megoldáson dolgoznak

Folyik a kiegészítő hűtési formák kidolgozása - árulta el a Világgazdaság érdeklődésére Kovács Pál, a paksi kapacitás fenntartásáért felelős államtitkár a Szocsiban rendezett Atomexpón.

Vetélytársat kaphat a Richter készítménye

A Richter méhmiómák kezelésére szolgáló, uliprisztál-acetát hatóanyagot tartalmazó, originális Esmya készítményének szabadalma 2020 májusában lejár, az Alvogen gyógyszergyár azonban máris bejelentette, hogy 16 európai országban sikerrel zárta le a termék generikus verziójának regisztrációját - írja a Világgazdaság. A lap szerint a Richter 2020 második felétől számít a generikus termékek megjelenésére.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.