Üzlet

LeBron és Kobe viszi a hátán a Niket

Nagyon erős számokat tett közzé a Nike, az eladások elképesztően alakultak a felsőkategóriás termékeknél. A vásárlók imádják a Kobe, Lebron, Jordan kosárlabdacipőket, de az utóbbi időben nagyon jól fogytak a felsőkategóriás sportcipők és a ruházati termékek is. A cég nem csak azzal okozott meglepetést, hogy a várakozásoknál magasabb lett az árbevétel és a profit, de a megrendelésállomány is a várt felett alakult, és a menedzsment pedig megemelte 2016-os várakozásait.

Most még a műtrágyát is el lehet adni milliárdokért

Nagy felvásárlás készülődik a műtrágyagyártók között, a német K+S bejelentette, hogy ajánlatot kapott kanadai szektortársától, a Potash Corp.-tól. Ez minden idők legnagyobb felvásárlása lehet az iparágban, ha megvalósul, de az ügyhöz közel álló források szerint elsőre vissza fogja utasítani a 7 milliárd eurós ajánlatot.

Végre jó hírrel szolgálhatott a Tesco

A Tesco értékesítései a tavalyinál kisebb visszaesést szenvedtek el az Egyesült Királyságban és növekedni tudtak a Közép-Európa és Törökország régióban. A befektetőknek pedig már ennyi is elég volt ahhoz, hogy közel 3 százalékos pluszba rántsák a cég árfolyamát.

Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel!

Tegnap sem sikerült megegyezni a görögöknek a hitelezőivel, így a tárgyalások szombaton folytatódnak. Ami a vállalati híreket illeti, a Nike árbevétel és eredmény soron is felülmúlta az elemzői várakozásokat a negyedévben. A chipgyártó Micronról ez már nem mondható el, az adózott eredmény közel a felére esett.

Lekonyultak az amerikai részvényárfolyamok

Csakúgy mint a Görögországról szóló tárgyalások, az amerikai részvénypiacok sem találtak határozott irányt a csütörtök kereskedés első óráiban, de aztán elromlott a piaci hangulat.

Kétmilliárdért 120 új munkahely

Mintegy kétmilliárd forintos technológiafejlesztő beruházással százhúsz új munkahelyet teremt a jászberényi műanyagfeldolgozó, szerszámkészítő, akkumulátor-és vakolatgyártó, Jász-Plasztik Kft.

Tőzsdére vinnék a Tindert

A fiatalok körében az utóbbi időszak egyik legnépszerűbb alkalmazásának, a Tindernek az üzemeltetőjét tőzsdére vinné a tulajdonos IAC/InterActive. Az IPO ha minden a tervek szerint halad, akkor valamikor a negyedik negyedévben záródhat. Az IAC/InterActive részvényárfolyama a hírre több százalékkal emelkedik.

Nagy mozgások voltak ma Európában

Egész nap kaotikus volt a hangulat Európában, a befektetők a görög tárgyalások miatt aggódnak. Ezek fényében a fontosabb európai indexek esnek, a rossz hangulat pedig a magyar tőzsdére is átragadt. Nap végére az összes blue chip árfolyama mínuszban zárt.

Rábólintottak Obama reformjára - Szárnyal az egészségügy

A legfelsőbb bíróság nem meszelte el Barack Obama egészségügyi reformjavaslatának egyik fontos pontját. A hírre az egészségügyi részvények, különösen a kórház-üzemeltetők papírjai szárnyra kaptak.

Az élet minden területén fontos a fenntarthatóság

Idén is átadta a Magyar Telekom a 2008-ban alapított DELFIN Díjat a fenntarthatósági szempontból kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalatoknak. 2015-ben az Ericsson Magyarország, a Hegyvidéki Sportcsarnok és Sportközpont (MOM Sport), a JOB Személyzeti Tanácsadó és az RT 5 Taxi Holding nyert díjat. A díjazottakat arról kérdeztük, hogy milyen megoldással pályáztak a díj elnyeréséért, a megoldásuk hogyan érinti az ügyfeleik, partnereik mindennapjait, és hogy milyen további fejlesztéseket terveznek a szélesebb értelemben vett fenntarthatóság területén?

Kishaszonjárművet szeretne? Várjon!

Magyarországon speciális elbírálás alá esnek a dobozos kivitelű, de háromnál többszemélyes kishaszonjárművek. Forgalomba helyezés esetén ugyanis annak ellenére regisztrációs adót kell utánuk fizetni és a vételáruk forgalmi adó tartalma sem igényelhető vissza, hogy a forgalmi engedélyükben tehergépjármű a besorolásuk, és menetlevél vezetésre is kötelezett az üzemeltetőjük.

Agresszívan terjeszkedik a H&M

A világ második legnagyobb ruházati cége, a svéd H&M árbevétele jelentősen növekedett a legutóbbi negyedévben, ami az agresszív terjeszkedésnek volt köszönhető, azonban a dollár erősödése miatt az adózott eredmény elmaradt az elemzői várakozásoktól. A szektorban jelenleg nagy a verseny, a szereplők globális terjeszkedése figyelhető meg.

Ki ne szeretné megduplázni a pénzét?

Már megint veri az asztalt a világ egyik leghíresebb befektetője, Carl Icahn szerint az egyik legjobb befektetési lehetőség az Apple részvénye, aminek könnyen megduplázódhat az árfolyama. A legendás befektető alapjában több mint 50 millió Apple-részvény van, szóval poziból beszél a guru, de persze ettől még igaza lehet. De vajon érdemes vele tartanunk?

Óriás beruházás Makón

A térségben immár 20 éve stabilan működő, folyamatos fejlesztéseket megvalósító, megbízható munkaadó a Continental csoporthoz tartozó ContiTech Fluid Automotive Kft. A makói központú, de Vácott is telephellyel rendelkező vállalatnál az autóipar számára elengedhetetlen gumialkatrészek mellett műanyag hűtő- és fűtő csövek, valamint gyorscsatlakozók gyártása zajlik. A két üzem együttesen naponta 100 000 szerelt terméket gyárt, azaz minden nap minden másodpercében kettőt.

De miért nem Iván? - Alfa Romeo Giulia

Különös módon időzítette az FCA (Fiat Chrysler Automotive) az egyik legpatinásabb márkájának megmentőjeként is aposztrofálható új, felső-középkategóriás modelljének világpremierjét. Június 24-e ugyanis a márka születésnapja, 2015-ben a 105. Ennek a napnak - európai idő szerinti - késői óráján rántották le szó szerint a leplet a 159-es utódjáról, ami nem igazán meglepő módon a Giulia nevet kapta. Ha már június 24-e (Szent Iván napja), akkor igazán nevezhetnék Ivánnak is, és akkor az sem vetne fel identitási kérdést, hogy egy autó hogyan lehet egyszerre Rómeó és Júlia is.

Richter a nyerő! - Videó Technikai elemzés

A Richter évtizedes árfolyammozgását vizsgálva azt láthatjuk, hogy inkább az emelkedő trend az úr! Az elmúlt hetekben korrigáló árfolyam támaszzónához ért, ami jó eséllyel a trend irányába fordíthatja az árfolyamot, vagyis folytatódhat az erősödés. Mely szinteket célszerű figyelni a Richter grafikonján? Videónkból megtudja a részleteket.

A széles gumi helyett a keskeny lesz a divat?

Az autógyártók folyamatosan fejlesztik hibrid- és elektromos hajtásrendszereiket, melyek a korábbiaktól eltérő gumiabroncsokat is igényelnek. A Continental - mint az egyetlen olyan gumigyártó, mely cégcsoportjában, hajtás- fék- és kormányrendszereket fejlesztő részleg is megtalálható - úttörő szerepet játszik az új típusú gumiabroncsok terén, melyről Menkó Illés nyilatkozott a Portfoliónak.

Július 23-tól fizeti a Zwack az osztalékot

Ma tartotta az éves rendes közgyűlését a Zwack, melyen jóváhagyták a menedzsment részvényenként 1200 forintos osztalékjavaslatát, de az is kiderült a cég közleményéből, hogy milyen eredménnyel számol a folyó üzleti évben a társaság.

Leáldozhat a nagy áruházak korszaka

Az elmúlt időszakban folyamatosan esik a nagy áruházak forgalma, mivel egyre többen inkább az interneten vásárolnak. A helyzeten még az is ront, hogy a kisebb, piac jellegű boltok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, hiszen ugyanazon az áron ajánlják a termékeket, ráadásul még jobban meg is lehet őket közelíteni, mint a legtöbbször városon kívülre eső áruházakat.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.