Üzlet

A felügyelet manipulálta a tőzsdét

Az utóbbi hetekben padlót fogtak a kínai részvények, sokak szerint ebben szerepe lehet annak, hogy a szabályozók a közelmúltban igen sok új tőzsdei kibocsátást engedélyeztek, több esetben nagyon magas értékeltség mellett. Az elmúlt hetek eseménye igencsak rávilágítanak a pénzügyi szabályozók által követett stratégiában rejlő kockázatokra.

Ezt is eladná a Tesco - Tolonganak a vevők

A Tescónál zajló szervezet átalakítások és karcsúsítások miatt a cég dél-koreai operációját is eladásra kínálják, ami meglehetősen nagy érdeklődést váltott ki a befektetők körében. Az üzletágra, melynek becsült értéke több mint 7 milliárd dollár lehet, összesen 8 előzetes vételi ajánlat érkezett be, különösen nagy az érdeklődés a kockázati tőkések körében - számolt be a Financial Times.

Öt ember, aki 40 éves kora után váltotta meg a világot

Látva a húszas-harmincas éveiket taposó szilícium-völgyi milliárdosokat, például Mark Zuckerberget, vagy a Google-alapítókat, sokan elkeseredhetnek, hogy 40 éves korukra tizedennyire sem lettek sikeresek, de jobb kedvre derülhetnek a Business Insider listája láttán. A portál olyan embereket gyűjtött össze, akik 40 éves koruk után álltak elő világmegváltó ötlettel. A fő üzenet: soha nem késő.

Nem fogynak a fagyasztott kaják - A Nestlé mégis bizakodik

A svájci élelmiszeripari óriás, a Nestlé úgy gondolja, rendbe tudja tenni az amerikai gyorsfagyasztott termékeket árusító részlegét, annak ellenére, hogy az eladások legutóbb is csökkenést mutattak - írja a Reuters. Ez utóbbi leginkább annak tudható be, hogy az amerikai emberek ezeket a készítményeket nem tartják egészségesnek.

A felvásárlások repíthetik tovább az amerikai tőzsdét

A vállalati saját részvény vásárlások helyett az amerikai részvénypiaci emelkedés motorja egyre inkább a növekvő felvásárlási aktivitás - írja a Financial Times. Ehhez kedvező környezetet teremt a jegybank az extrém alacsony kamatokkal a cégeknek, akik további növekedési lehetőségeket keresnek.

Még most sem vonzók a kínai részvények

Pénteken padlót fogott a kínai tőzsde, amire a Morgan Stanley rögtön figyelmeztető levelet küldött ügyfeleinek: szerintük még most sem érdemes megvenni a részvényeket. A főbb kockázatok a befektetési bank szerint a megnövekedett kínálat, a gyenge profitnövekedés, a magas értékeltség és a jelentős mértékű tőkeáttétel - írja a CNBC.

A döntéshozók elzárhatják az utolsó pénzcsapot

Az EKB döntéshozói lekapcsolják a lélegeztető gépről Görögországot, vagyis nem finanszírozzák tovább a görög pénzügyi rendszert az ELA-n keresztül - értesült a BBC az ügyet jól ismerő forrásoktól. Amennyiben tényleg nem kap több pénzt a görög jegybank, az a szakértők szerint egészen biztosan azt fogja eredményezni, hogy hétfőn nem nyithatnak majd ki az ország bankjai, igaz van más megoldás is.

Bajban lehet a Puma és az Adidas

A korábbi években slágernek számított a nyugati cégeknél, hogy az olcsó ázsiai munkaerőt kihasználva a Távol-Keletre szervezték gyártásukat. Többek között az Adidas és a Puma termékeinek jelentős részét is ázsiai bérgyártók készítik. Az utóbbi időszakban azonban egyre drágább a munkaerő, ami fejtörést okoz a cégeknek. Mivel ezek a cégek döntően dollárban fizetnek az alapanyagokért, a dollár utóbbi időszaki erősödése illetve az euró gyengülése még a munkaerőköltségek emelkedésénél is nagyobb problémát jelent. Bár a helyzet kezelésére megvannak a cégek eszközei, az ezekkel elérhető eredmények korlátozott hatással lehetnek.

Nem érdemes megtakarítani, ezek tönkretesznek!

A merész jóslatairól is ismert Jim Rogers osztotta meg a nagyközönséggel véleményét a piacokon jelenleg zajló folyamatokról, a jegybankok extrém politikájáról, valamint a görög eseményekről. A befektetési szakértő nem tartja vonzónak az amerikai részvényeket, a kedvence Japán, Kína és Oroszország. A görögöknek szerinte csődöt kellene jelenteni - írja a Marketwatch.

Őrület a javából - Brókercég ment tőzsdére

Valósággal felrobbantak az újonnan debütált kínai brókercég részvényei az első kereskedési napon, a 4,8 milliárd dolláros kibocsátás keretében a nyilvános forgalomba bevezetett részvények a megengedett napi maximummal, 44 százalékkal értékelődtek fel pénteken Sanghajban.

10 ember, aki a jövő Bill Gatese lehet

Gombamódra szaporodnak a startupok a Szilícium-Völgyben, így évről évre változik, hogy éppen ki a nagy sztár a világ technológiai innovációs központjában. A Business Insider kiválogatta azt a 100 embert akiknek a legforradalmibb újításokat, legbátrabb akvizíciókat, világmegváltó termékeket köszönhetjük az elmúlt egy évben. A befutott csillagok, mint Mark Zuckerberg és Larry Page csak a 20. hely környékére tudtak felkapaszkodni, de az első tízbe bekerült a Gopro alapítója, valamint Amerika legfiatalabb milliárdosnője is. Az alábbiakban őket mutatjuk be.

Újabb fejezet nyílik az önvezető autók fejlesztésében

Újabb önvezető autó prototípust bocsátottak útjára Kaliforniában a Google szakemberei. A jármű azonos szoftvert használ, mint a már sokat bizonyított Lexus 450h modelljük, viszont kormánykerék és pedálok nélkül hajtja végre utazásait.

Ennél vegyesebben nem is fejezhetnék be a napot az indexek

A Dow Jones Index kisebb pluszban, a Nasdaq viszont fél százalékos mínuszban zárta a hetet, eközben az S&P 500 értéke egyetlen pontot sem változott. A grörgökön volt a hangsúly, de vállalati hírek is voltak.

Nap végére megjött a befektetők kedve

Délelőtt még inkább adták az európai részvényeket a befektetők, a délutáni órákban azonban erősödni kezdtek a nyugati tőzsdék, miután jó hírek érkeztek a görög adósságrendezéssel kapcsolatban.

Sokat akarsz keresni? Vegyél légitársaságot!

Szárnyaltak az elmúlt pár évben az amerikai légitársaságok részvényei, ami nem is csoda, ha megnézzük, mennyivel jobb most a készpénztermelés és a profitabilitás. Az emelkedés még folytatódhat, bár a korábbi évekhez képest kisebb ralira számíthatunk csak - vélik a Morgan Stanley elemzői. Azért vannak jó lehetőségek az amerikai légitársaságok között, akár 50%-os felértékelődési potenciállal, ilyen például a Delta Air Lines, vagy a United Continental. A diszkont légitársaságok közül az Alaska Air, az ultra low-cost cégek közül pedig a Spirit részvényei most a legvonzóbbak az elemzők szerint.

Rövidtávfutó - Ford Mondeo 2,0 Ecoboost

A Ford jelentősen megnyújtotta a Mondeo harmadik generációjának életciklusát, mondván az utód további finomításokat igényel a tengeren túl már két évvel korábban forgalmazni kezdett Fusion-höz képest. Közben az európai gyártóbázisait is átszervezte a 'kék ovál', ami szintén közrejátszott a negyedik generáció késéséhez. A várakozásnak 2014 őszén lett vége, akkor kerültek a kereskedésekbe az első új Mondeók. A rövid menetpróbákat követően bő fél évvel már nem csak az első benyomások, hanem valódi körülmények között szerzett tapasztalatok is rendelkezésre állnak.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.