Üzlet

Egy rossz kínai adat is megijesztette ma a befektetőket

Az európai problémák és a kiábrándító kínai makroadatok hatására elbizonytalanodtak ma reggel az ázsiai befektetők, az irányadó indexek vegyes elmozdulásokat mutatnak. A Nikkei csökkenéssel fejezte be a kereskedést, viszont a kínai index minimális erősödést mutat.

Hatodik napja esik Amerika - Augusztus óta nem volt ilyen

Komoly eséssel indítottak az amerikai részvénypiacok, miután a görög politikai problémák tovább fokozták a feszültséget a piacokon, azóta viszont a vevők kerekedtek felül. A Dow ezzel így is sorozatban a hatodik mínuszos napját zárta, ilyen hosszan tartó lejtmenetet pedig tavaly augusztusban produkált utoljára. A Dow végül 0,75, az S&P 500 0,67, míg a Nasdaq 0,39 százalékot veszített értékéből a nap végére.

Richter: profitrobbanás két mérföldkő miatt

A várakozásoknál sokkal magasabb profit számokat tett közzé ma hajnali gyorsjelentésében a Richter, melynek üzemi eredménye 25, nettó profitja pedig 65%kal haladta meg a Portfolio.hu által összeállított konszenzusban szereplő értékeket. A felülteljesítésben azonban két egyszeri tételnek jelentős szerepe volt.

A gyorsjelentés legfontosabb pontjai az alábbiak:

- mind a Watsontól, mind a Foresttől kapott mérföldkő fizetést a társaság, ezek mértéke azonban nem ismert;
- a hazai piacon 8%-kal csökkent a bevétel;
- az orosz és az ukrán piac pazarul teljesített, amiben azonban előszállítások is szerepet játszottak;
- a lengyel piacon a szabályozó változások miatti készlet feltöltések generálták a növekedést;
- az USA forgalom tovább csökkent;
- a 12 havi gördülő üzemi- és nettó profit tovább emelkedett;
- a cash és értékpapír állomány részvényenként 5000 Ft-ra, az árfolyam 23%-ára nőtt.

A gyorsjelentés következtében a mai kereskedés során véleményünk szerint árfolyam emelkedés lesz tapasztalható, bár az egyszeri tételek nélkül számított profit számok nem láthatóak, s a menedzsment kilátások is változtathatnak az összképen. A Richter papírok jelenlegi árazása azonban alacsonynak tűnik az originális fejlesztések tükrében, a fő kockázatot azonban a hazai szabályozói változások (Széll Kálmán terv 2.0 gyógyszerkassza megszorításra vonatkozó kérdéses pontjai), illetve az április elején életbe lépett újabb árcsökkentések jelentik.

Nagyot esett az RWE profitja

Ma reggel tette közzé az idei első negyedévre vonatkozó gyorsjelentését a másik nagy német közszolgáltató, az RWE, a társaság eredményei a főbb sorokon mérsékelt alulteljesítést mutatnak az elemzői várakozásokhoz képest.

A jelentés főbb pontjai:

- lényegében stagnáló árbevétel,
- az emelkedő működési költségek miatt jelentősebb csökkenés az üzemi eredményben,
- az egyszeri tételek nélküli nettó profit 20%-kal esett,
- a menedzsment megerősítette az idei évre vonatkozó várakozásait.

2008 eleje óta nem történt ilyen a Magyar Telekomnál

A Magyar Telekom árbevétel és EBITDA soron a vártnál jobb, üzemi és nettó profit soron azonban a konszenzustól elmaradó számokat tett közzé mai gyorsjelentésében. A negyedév során folytatódott a hangalapú szolgáltatásokból származó bevételek csökkenése, az energia kiskereskedelem, a TV, a mobil internet és rendszer Integrációs/IT bevételek azonban emelkedtek, így a cégcsoport árbevétele már második negyedéve növekedést mutat, utoljára 2008 elején volt erre példa. Ha csak az operációt néznénk, befektetői szempontból akár még vonzónak is tűnhetne a Magyar Telekom, a vállalat azonban a távközlési különadó után újabb terhet, a telefonadót is a nyakába kapja, a negyedik, állami mobilszolgáltató megjelenése pedig az árazás és a piaci részesedések tekintetében is kiszámíthatatlan helyzetet teremt. A társaság részvényei osztalékhozam alapján nem drágák, EV/EBITDA alapon pedig kifejezetten vonzók, kérdés, hogy az alacsony árazás kárpótolja-e a befektetőket a jelentős kockázatokért.

A gyorsjelentés főbb pontjai a következők:

  • a vezetékes ügyfelek lemorzsolódása folytatódott, a mobil ügyfelek száma stagnál, a mobil szélessávú előfizetések száma dinamikusan nő
  • csoportszinten második negyedéve emelkedő árbevétel, utoljára 2008 elején volt ilyen
  • a hangalapú szolgáltatásokból származó bevételek tovább csökkennek, az energia kiskereskedelem, a TV, a mobil internet és rendszer Integrációs/IT bevételek azonban emelkedtek
  • a montenegrói leányvállalat jól teljesít, a macedón leány gyenge eredményt ért el
  • a beruházások szintje a duplájára nőtt, ez a 900MHz-es frekvenciasávért kifizetett 10,9 milliárd forintos licenszdíjnak tudható be
  • tovább csökkent az alkalmazotti létszám és a személyi jellegű ráfordítások szintje
  • a nettó adósság a célsávban maradt
  • a menedzsment szinten maradó, vagy maximum 2 százalékkal visszaeső árbevételt, 4-6 százalék között csökkenő EBITDA-t és szinten maradó beruházási költéseket vár 2012-re

A japán állam döntött az atomerőmű kezelőjének államosításáról

A japán állam döntött a tavaly márciusi szökőárban megsérült japán Fukushima Daiichi erőművet is kezelő Tepco államosításáról. Az állam 1000 milliárd jennel tőkésíti fel a céget a vállalat 50 százalékot meghaladó részesedéséért - írja a Wall Street Journal.

Saját részvényt értékesített a Plotinus

A Plotinus ma 165 darab saját részvényét értékesítette a Budapesti Értéktőzsdén 1940 forintos átlagáron. Ezzel a társaság tulajdonában 45 006 törzsrészvény maradt, ami a társaság alaptőkéjének 9,99 százalékát teszi ki - olvasható a társaság közleményében.

Saját részvényeket vásárolt a PannErgy

A mai napon 12 500 darab saját részvényt vásárolt a PannErgy, 614 forintos átlagáron - olvasható a cég közleményében. Ezzel a kibocsátott részvények 15,24 százaléka már a cég saját részvénye.

Pintér: 2012 a felívelés éve a Rába csoport számára

A Rába ma közzétett első negyedéves gyorsjelentésében 6 százalékos csoportszintű árbevétel bővülésről számolt be, ezen belül a Futómű üzletág kifejezetten jól teljesített, az Alkatrész részleg árbevétele minimális növekedést mutatott, míg a Jármű szegmens árbevétele több mint 18 százalékkal esett vissza. Örömteli, hogy operatív szinten mindhárom üzletág pozitív eredményt tudott felmutatni, és a vállalat nettó profit szinten is nyereséges lett.

A gyorsjelentés főbb pontjai a következők:

- az árbevétel közel 6 százalékkal emelkedett, a futómű üzletág jól teljesített
- mindhárom részleg nyereséges volt operatív szinten
- tavaly év végéhez képest csökkent a nettó eladósodottság
- a menedzsment szerint 2012 a felívelés éve lehet a Rába csoport számára

Belerúgott Matolcsy a magyar tőzsdébe

A görög politikai bizonytalanság a mai kereskedésben is nyomás alatt tartotta Európa-szerte a részvénypiacokat. A magyar tőzsde a délután folyamán komoly pofont kapott, azt követően, hogy a kormány a mai ülésén elfogadta a Széll Kálmán Terv 2.0-ban szereplő új adóintézkedéseket, így a távközlési adót, a pénzügyi tranzakciós adót és az egységes biztosítási adót. A pánik azonban a zárás felé közeledve enyhült, a BUX 1,7%-os csökkenéssel fejezte be a napot, az átlagostól igencsak elmaradó, 9,5 milliárd forintos forgalom mellett. A forint is megbillent a délután folyamán, az euróval szembeni jegyzések 291 fölé kerültek.

Tízmilliárdot fizet be a költségvetésbe az MVM

Az MVM Csoport 650 milliárd forintos konszolidált árbevétel mellett, a tavalyinál kétharmadával jobb, 61 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el 2011-ben. A tulajdonosok jóváhagyták a társaságcsoport tavaly meghirdetett stratégiájának idei feladatait és terveit, valamint határoztak arról, hogy a paksi atomerőmű bővítéséről való felelős döntést előkészítő Lévai Projekt júniustól önálló tagvállalatként működjön tovább - olvasható az MVM közleményében.

Jól ráijesztett Matolcsy a MOL befektetőire

Háromkulcsossá váló társasági adórendszerről folynak az egyeztetések, az energiaszolgáltató és közműcégekre új, 30%-os kulcsot alkalmaznának - mondta el mai sajtótájékoztatóján Matolcsy György. A MOL árfolyama a hírre jókorát zuhant, pedig utólag úgy tűnik csak a kommunikációs gépezetbe került egy morzsa (vagy inkább kődarab).

Balog Ádám ugyanis nem sokkal később helyretette azt a bizonyos 30%-ot: a 19%-os társasági adókulcson felül az energiaszektorban 11%-os Robin Hood-adót kell fizetni. Márpedig ez nagy pozitív meglepetés a korábbi jelzés szerinti 16%-hoz képest.

Tovább csúszhat Amerika

Eséssel kezdhetik a napot az amerikai részvényindexek, a befektetők továbbra is a görög események miatt aggodalmaskodnak. A határidős indexek közül a Dow 94, az S&P 500 12, a Nasdaq pedig 21 pontos mínuszban tartózkodik.

Az érzelmekre hat

Az Infiniti Európában legnépszerűbb modellje, az FX négy sikeres éves ciklust követően, 2012-től a korábbinál különlegesebb formában kerül az ügyfelekhez. A 2009 óta értékesített FX első modellfrissítése során még jobban érvényesül az FX sajátos formanyelve, amely már eddig is nagyon népszerű volt az európai vásárlók körében, hiszen a piaci szegmens 7%-os esése ellenére az FX értékesítése 31%-kal növekedett 2011-ben. Magyarországon tavaly összesen 10 - ebből 9 dízel - FX kapott rendszámot, míg 2012 első negyedévében két dízelt értékesítettek.

Felhagy a Danubius követésével az Erste

Felhagy a Danubius részvényeinek követésével az Erste, amit a részvények alacsony likviditásával (napi 14 ezer eurós forgalom) és közkézhányadával magyaráznak.

Egis, Richter: csökkenő profitot várnak az elemzők (2.)

Nettó profit szinten az egy évvel korábbinál alacsonyabb számokat várnak az elemzők a Richter esetében az első negyedéves gyorsjelentésben, az Egis azonban növekedést produkálhatott. A Richter várhatóan a hét második felében, az Egis pedig jövő kedden, a piaczárást követően teszi közzé számait.

Nagy a bizonytalanság, botrányos a forgalom

A görögök továbbra is sakkban tartják a piacokat, így bár a tegnapi nagyobb esések hullámai a mai kereskedésre nem csaptak át, nagy a bizonytalanság a befektetők körében. A fontosabb európai indexek ennek megfelelően stagnálnak, és a BUX index sem mozdul a tegnapi záróértékről. A hazai piac azonban a régiós társakhoz képest jól tartja magát, viszont a 2 milliárd forint alatti forgalom május elején egészen elképesztőnek tűnik.

Megerősítette várakozásait az E.On

Ma publikálta az idei első negyedévre vonatkozó jelentését az E.On, ezek azonban összességében nem okoztak meglepetést, korábban ugyanis a vállalat előzetesen már ismertetett néhány eredményszámot. A menedzsment megerősítette az idei évre vonatkozó várakozásait, ennek ellenére a részvények 1,5%-kal értékelődtek le a mai kereskedésben.

Elég a megszorításokból!

Európa több országában is választásokat tartottak az elmúlt napokban, ahol a voksolók nehezen félreérthető véleményt mondtak a kontinens legtöbb országában alkalmazott megszorításokról: betelt a pohár. Legkésőbb a francia elnökválasztások első körét követően a piaci befektetők számára is világossá vált, a németek vezette mozgalom, vagyis a megszorításokon, a költségvetési hiány alacsonyan tartásán és az államadósság gyors leépítésén alapuló válságkezelés egyre kisebb támogatottságot élvez, ez pedig rövid távon politikai feszültségekhez, tőkepiaci turbulenciákhoz, középtávon pedig akár az eurózóna felbomlásához is vezethet.

Bár áprilisban egy általános tőkepiaci korrekció bontakozott ki, a vezető részvényindexek és a fontosabb nyersanyagok ára még mindig relatíve magas szinteken áll. A vártnál rosszabb áprilisi makroadatok és az európai választásokkal kapcsolatos bizonytalanság ellenére a fontosabb tőkepiaci instrumentumok jól tartják magukat, pánikról egyelőre szó sincs.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.