Üzlet

Volt, akinek bejött - az ember, aki előre látta a befektetési bankok bukását

Úgy tűnik, hogy a jelenlegi bizonytalan piaci környezetben is van, aki előre látja az eseményeket. A New York-i egyetem egyik közgazdasági professzora már júliusban megjósolta a Lehman Brothers gondjait, sőt, kifejtette véleményét, miszerint a nagy amerikai befektetési bankok közül egyik sem tud majd független maradni a hitelpiaci válság következtében.

Széllel szembe megy Európa

Kivétel nélkül pluszban tartózkodnak a vezető nyugat-európai részvényindexek, a német DAX 0.8, a francia CAC-40 0.6, az angol FTSE 100 pedig 1.4%-kal került feljebb az elmúlt napokban látott brutális zuhanások után. A befektetők megörültek, hogy az EKB további likviditást pumpál a pénzpiacba és elkezdték vásárolni a földbe döngölt bankpapírokat. Az emelkedésben emellett a bányatársaságok felértékelődése is szerepet játszik, miután a kockázatvállalási hajlandóság csökkenésével párhuzamosan az arany árfolyama rég nem látott magasságokba emelkedett.

Itt már veszi magát a Synergon - szárnyal az árfolyam

A Synergon 2008. szeptember 16-án, 14,000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén a Cashline Értékpapír Zrt. közreműködésével 562.65 forintos átlagárfolyamon. A Synergon Informatika Nyrt. a bejelentett tranzakció elszámolásával együtt, összesen 713,300 saját részvénnyel rendelkezik.

Félelem és rettegés a hazai parketten

A nyugat-európai tőzsdékkel ellentétben a hazai piacon változatlanul esés mutatkozik, a BUX jelenleg 1.9%-kal múlja alul tegnapi zárószintjét az elmúlt három hónap átlagának megfelelő, 6 milliárd forintos forgalom mellett. A kereskedésre továbbra is bizonytalanság és az iszonyatos volatilitás jellemző, változást legkorábban a délután folyamán várhatunk, amikoris újabb makroadatok érkeznek az USA-ból.

Saját részvényt vett az FHB

Az FHB a 2008. évi rendes közgyűlése által adott felhatalmazás keretei között, az Igazgatóság határozata alapján 2008. szeptember 17. napján 981.4 Ft-os árfolyamon 9,826 darab FHB ’A’ sorozatú törzsrészvényt vásárolt.

10%-os mínuszban nyitnának az oroszok, ha lenne kereskedés

Mintegy 10%-os zuhanással nyitott volna az orosz tőzsde ha lehetne kereskedni Moszkvában. De nem lehet, a felügyelet ugyanis egyszeráen bezárta a börzét, és egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor nyit ki újra a piac. Londonban azonban forognak az orosz részvények.

Ez történt a múltban a hisztérikus zuhanások után

Az 1964 óta bekövetkezett 10 legnagyobb tőzsdei zuhanás közül 7 csak átmeneti megingásnak/hisztériának bizonyult utólag, egy azonban az 1987-es történelmi tőzsdekrach, egy pedig az eddigi leghosszabb, 3 éves medvepiac előszele volt. Mindeközben a jelenleg is zajló medve piac hamarosan eléri a hosszú távú átlagnak számító 13.7 hónapos időtartamot.

A nagy zuhanások és medvepiacok statisztikái alapján gondolhatjuk, hogy hamarosan vége van a jelenlegi tőzsdei halálhangulatnak, ám ne felejtsük el, hogy a tőkepiacok per pillanat eddig ismeretlen kockázatokkal állnak szemben, tehát nem biztos, hogy javítani fogjuk a statisztikát.

6 éves csúcson a VIX index

Tegnap 6 éves csúcsra emelkedett a VIX index, mely az S&P 500 index opciók volatilitását, így a piac változékonyságát, azaz a kockázatát tükrözi. Az index az elmúlt egy évben is magas szinten állt, s az elmúlt napokban dinamikus emelkedést mutatot.

Kétéves mélyponton az ázsiai tőzsdeindexek

Ázsia is tökéletesen leképezte a tengerentúlon uralkodó pesszimista hangulatot, a pánikszerű eladások újabb mélységbe taszították a vezető részvényindexeket. A főbb benchmarkok közül a japán Nikkei 225 2.2, a kínai Shanghai Composite 1.6, a hongkongi Hang Seng 4.7, az ausztrál S&P/ASX 200 pedig 2.3%-kal jókerült lejjebb. A befektetők egyik szektort sem kímélték és öntötték a papírokat a piacra, melynek hatására közel kétéves mélypontra estek a tőzsdeindexek.

OTP: megtörtént a Garancia tranzakció zárása

Az OTP Bank bejelentette, hogy a Garancia-tranzakció zárási folyamatának elemeként az OTP Bank Nyrt. leányvállalatai, az OTP Holding Limited és a Merkantil Bank Zrt. átutalta az OTP Garancia Biztosító Zrt. alaptőkéjének 100%-át képviselő részvényeket a Groupama
International részére.

Egekben az amerikai bankok nemfizetési kockázata

A CDS-ek (Credit Default Swap) árai, mely az adott vállalat esetében annak nemfizetési kockázatát is kifejezik, új csúcsokat döntöttek a szerdai nap során. A még talpon álló amerikai pénzintézetek CDS spreadjei az egekbe szöktek.

Kétségbeesett harc folyik a spekulánsok ellen

Újabb korlátozó intézkedésekkel igyekszik az amerikai értékpapírfelügyelet (SEC) elejét venni az árfolyamokra nyomást gyakorló spekulatív ügyleteknek. A mai naptól életbe lépő szabályok célja, hogy megakadályozza a fedezetlen (naked) short pozíciók felvételét, azaz a még nem kölcsönvett értékpapír eladására vonatkozó ügyleteket.

Nagyon ütik a magyar piacot

Nagy eséssel nyitott a BUX, a leértékelődés 3.1%-os mértékű, a benchmark már a 17,000 pontos szint felé tart. A piac forgalma közelíti az 1 milliárd forintot.

Mi tarthatná meg a BUX-ot?

Lejjebb nyithat a mai kereskedésben a hazai börze, véli Pusztai Péter a Best Invest üzletkötője. A szakértő szerint azonban a pénzügyi szektorból érkező hírek már akár tarthatják is majd a piacot.

Hosszasan elhúzódó válságra kell készülnünk

Egyáltalán nem optimizmust sugall a Reuters legutóbbi elemzői felmérésének eredménye, a megkérdezett szakemberek túlnyomó többsége ugyanis úgy véli, a fejlett piacokon lesz még szükség állami mentőövre, a többség szerint ráadásul a krízis legalább 6, de akár 12 hónapig is elhúzódhat még.

Lesz-e talpraállás a K.O. után? - Technikai elemzés

A keddi pozitív amerikai korrekció csak arra volt elég, hogy a kereskedés első perceiben tiszavirág életű optimizmust varázsoljon a piacokra, amit a medvék egy gyors rohammal sikerrel letörtek. Ma reggel a Dow Jones és BUX indexeket, valamint az OTP és a MOL részvények grafikonjait vesszük górcső alá.

Egyszerűen bezárták az orosz tőzsdét! De mikor nyit ki?

Azok után, hogy a hatalmas zuhanás miatt tegnap és tegnapelőtt is felfüggesztették a kereskedést az orosz tőzsdén, ma már ki sem nyitott az intézmény. Egyelőre nem is lehet tudni, hogy mikor fog legközelebb.

USA: ennek már a fele sem tréfa

Újabb óriási zuhanást produkáltak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow 4.1, az S&P 500 4.7, a technológiai kitettségű Nasdaq pedig 4.9%-ot veszített értékéből. A pánikszerű eladásokat az is gerjesztette, hogy az amerikai tőkepiaci felügyelet mától új szabályokat vezet be a fedezetlen short pozíciókra vonatkozóan. Egyes vélemények szerint ugyanis maga a lehetőség, hogy korlátlanul vehettek fel ilyen pozíciót, hozzájárult a válság elmélyüléséhez. A félelmeket emellett a tegnap megjelent kiábrándító makroadatok is táplálták, miután azok az ingatlanpiaci korrekció folytatódására utalnak.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
MNB Intézet

Science Under Strain

Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.