Üzlet

Itt az ingyentelefon - Magyarországra jön a Jajah

Az internet alapú telekommunikációs társaság, a Jajah bejelentette, hogy Jajah Direct néven a magyar, a cseh, a szlovák és a lengyel piacon is elérhetővé teszi számítógép független VoIP szolgáltatását. A társaság hihetetlenül alacsony nemzetközi hívásdíjakat ígér bármilyen típusú mobiltelefonról.

Ötödik hetet is eséssel zárja Európa?

A vezető európai részvényindexek csökkenést mutatnak, közeledve ahhoz, hogy az ötödik egymást követő hetet is eséssel zárják. Az olajár rekord közeli magasságokban tartózkodik, lefelé nyomva az közlekedési szektor árfolyamát és fokozva a gazdasági növekedéssel kapcsolatos félelmeket. A DAX 0.7%-ot esett, míg a CAC40 0.8%-kal, az FTSE100 pedig 0.9-kal került lejjebb.

Csak tanúskodni vitték volna Civint

A Humet bejelentette, hogy 2008. július 3-i soron kívüli közlemény kapcsán egyértelműen megállapítást nyert, hogy Civin János elnök ellen nem folyik rendőrségi vizsgálat. A rendőrség munkatársai 2008. június 25-én azért keresték Civin Jánost szentendrei lakóhelyén, hogy útba indítsák annak érdekében, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, egy 1999 óta folyó eljárásban tanú minőségben megjelenjen a bírósági tárgyaláson.

Iránymutatás híján negatívban oldalazunk

A negatív tartományban tartózkodnak a meghatározó nyugat európai részvényindexek, ezalatt régiós társaik vegyesebb képet mutatnak jelenleg, a cseh PX stagnál, a lengyel WIG-20 0.6%-ot veszített értékéből, míg az orosz RTS 0.1%-kal került feljebb. A BUX 0.2%-kal gyengült 3.2 milliárd forintos forgalom mellett, miközben a tengerentúli piacok ma zárva tartanak.

Nincs szüksége újabb tőkeemelésre a UBS-nek (2.)

Az európai bankok közül a magát legjobban megégető UBS közölte, hogy kis veszteségre számít következő negyedévben, szemben az előző negyedévben elszenvedett 11.5 milliárd svájci frankos veszteséggel. A fedezeti pont körüli eredmény a 3 milliárd frank értékű adó visszatérítésnek köszönhető, amely így ellensúlyozza a jelzálogpiacon elszenvedett további veszteségeit.

Július 11-gyel búcsúzik a Gardénia

2008. július 11-én kereskedhetnek a befektetők utoljára Gardénia részvényekkel - jelentete be a BÉT vezérgiazgatója.

OTP: kisebb portfólióátrendezések

Az OTP bejelentette, hogy az OTP Faktoring Zrt. és az OTP Faktoring Vagyonkezelő Kft. értékesítették a Projekt 4. Ingatlanforgalmazó Kft.-ben lévő üzletrészeiket, így a bank közvetett tulajdona megszűnt a Kft.-ben.

Tovább vásárol a Fotex

További 60,000 darab saját részvény vásárlására adott megbízást tegnap a Fotex 560 Ft/darabos maximális egységár mellett. A papírok tegnapi forgalmának és árfolyam mozgásának tekintetében a megbízás akár teljesülhetett is. Mindeközben a tegnap előtti megbízásból 44 ezer darab teljesült 557 forint/darabos átlagáron.

Afrikát célozza meg a Vodafone

Tovább terjeszkedik Afrikában a Vodafone, a társaság bejelentette, hogy 900 millió dollárért vásárolna részesedést a Ghana Telecom-ban, amely vezetékes- és mobilszolgáltatásokat is nyújt. A Vodafone már jelenleg is jelentős tulajdonrésszel rendelkezik kenyai, egyiptomi és dél-afrikai távközlési szolgáltatókban és a tranzakcióval tovább növelheti kitettségét a nagy növekedési lehetőségekkel kecsegtető afrikai piacon - írja a The Wall Street Journal.

Szerény korrekció jöhet

A tengerentúli részvényindexek tegnapi szerény emelkedése után alacsony forgalom mellett egy óvatos felépülésre számít hazai fronton Juhász Richárd, a Concorde üzlezkötője.

Kismértékben korrigált Amerika csütörtökön

A Nasdaq kivételével emelkedni tudtak a vezető amerikai részvényindexek. Bár a várakozásokat enyhén meghaladó mértékben csökkent a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma. A Dow Jones 0.7%-kal, az S&P 500 0.1%-kal került feljebb, míg a Nasdaq 0.3%-kal gyengült. A tengerentúli piacok ma zárva tartanak.

Gazprom: 25%-kal nő a gáz ára év végégig

A jelenlegi 400 dollárról 500 dollárra fog emelkedni a gáz ezer m3-enkénti ára az európai piacokon - nyilatkozta tegnap a Gazprom első embere. A 25%-os drágulást az olajárak idei 50%-os növekedése okozza.

Synergon: újabb jelentős saját részvény vásárlások

A Synergon 2008. július 2-án, 23,000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 778.44 forintos átlagárfolyamon. A Synergon a bejelentett tranzakció elszámolásával együtt, összesen 688,400 saját részvénnyel rendelkezik.

Határidős kontraktusokat görgetett tovább a PannErgy

A PannErgy Nyrt. 2008. július 3-án 885,000 db törzsrészvénynek megfelelő, folyó év júliusban kifutó tőzsdei határidős kontraktust görgetett tovább 2008. decemberi határidőre, 1,237 forintos részvényenkénti határidős árfolyamon.

Ázsia: továbbra is középpontban a bizonytalanság

Felemás elmozdulást mutatnak a vezető ázsiai részvénypiaci indexek, a Nikkei 225 0.5, a Shanghai Composite 1.5, a KOSPI 1.9%-os mínuszban tartózkodik, míg a Hang Seng %-ot szedett magára. A globális gazdasági lassulással kapcsolatos félelmek mellett az újra 145 dollár fölé emelkedő olajár jelent komoly nyomást a piacokra.

Visszavonulót fújt az RTL Klub

Hajszálnyi, másfél százalékpontos volt a különbség a két kereskedelmi csatorna egész heti közönségaránya között a 18-49 évesek körében az Európa-bajnokság utolsó hetében. A meglehetősen hullámzó küzdelemben mindkét csatornának voltak jó estéi - főként mikor a labdarúgás szünetelt -, de a versenyt az tette szorossá, hogy az RTL Klub kihasználva ez EB-döntő idejét, amikor úgy sem tudott volna igazán nagyot alakítani a nézettséget tekintve, inkább eleget tett az ORTT büntetésének, és összesen két órára felfüggesztette műsorát.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.