Üzlet

Hétfőn véget ér a kamatemelések kora?

Az erősödő forint is közrejátszhat abban, hogy az elemzők úgy gondolják: hétfőn utoljára dönt kamatemelésről a monetáris tanács -legalábbis azok a közgazdászok, akiket a Reuters kérdezett meg a hagyományos havi felmérésében szinte teljesen egyöntetűen ezen a véleményen vannak.

Házipénztáradó: mit lép a PM az alkotmánybírósági döntés után?

"Semmiféle döntés nem született még azzal kapcsolatban, hogy mit fogunk csinálni" - jelentette ki Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium sajtófőnöke a tárca által tartott államháztartási sajtótájékoztatón. "Most készítjük elő, hogy csinálunk-e valamit, és ha igen, akkor milyen irányba indulunk el" - tette hozzá. A sajtófőnök jelezte: az indokolatlan készpénzállomány lecsökkentésével kapcsolatos célt nem adta fel a tárca.

Dübörög az európai autószektor - 8 éves csúcson a Volkswagen

Nem bírtak elszakadni stagnálás körüli szintről Európa főbb részvényindexei, melyek közül az FTSE 0.1%-os pluszt mutat, miközben a Dax stagnál, a CAC40 pedig 0.1%-os mínuszban tartózkodik. A szektorok közül a délelőtt nyertese címet a több mint 1.5%-ot erősödő autószektor vihette haza.

A BUX áll a régió élén - Felminősítették a CEZ-t

A kezdeti bizonytalankodást követően jelenleg már csak az orosz börze mutat csökkenést, az RTS 0.3%-ot veszített értékéből. Eközben a PX 0.7%-kal, a WIG20 pedig 0.4%-kal értékelődött fel, míg a pesti börze mutatója jelenleg 1%-os pluszban, 23,440 ponton áll.

Markers külföldi részvényekkel - új verzió letöltése szükséges

A Markers grafikonrajzoló programba bekerültek a külföldi részvények árfolyam- és forgalmi adatai is. Az adatbázisok feltöltésénél észleltük, hogy a régi verziónál néhány hibaüzenet jelentkezik, emiatt javításokat eszközöltünk. A hibátlan működtetés érdekében felhasználóinkat arra kérjük, hogy töltség le a legújabb modult.

Volkswagent vett a Porsche

A mai napon a Porsche bejelentette, hogy a Volkswagenben meglévő korábbi 21.1%-os részesedését 27.4%-ra növelte meg, mely hírre a Volkswagen részvényeinek árfolyama közel 4%-os ugrással reagált, míg a Porsche papírjai 2%-kal értékelődtek fel.

Graphisoft Park: Alapszabály módosítások

A tegnapi napon rendkívüli közgyűlést tartott a Graphisoft Park, mely első körben nem volt határozatképes, azonban a helyszínen megismételt közgyűlést tartottak, mely a korábban meghirdetett napirendi pontok tekintetében már határozatképes volt.

Rendőrök özönlötték el az irodát - gondban a Combino-k gyártója...

Mintegy 200 rendőr, adónyomozó és ügyész özönlött el több tucat Siemens irodát, sőt egyes alkalmazottak házait is átkutatták, miután sikkasztás gyanúja merült fel a német óriáskonszernnél. Állítólag nagy összegeket használtak fel befolyásos személyek megvesztegetésére közbeszerzések folyamán...

Virtuális piactér: médiavásárlás gombnyomásra

Elindult Magyarország első, valamennyi médiatípusnak helyet adó, kizárólag a médiavásárlásra specializálódott online piactere, a mediaoutlet.hu, melynek különlegessége abban áll, hogy az oldalon (mint egy elektronikus piactéren) keresztül az adott sajtó, TV, plakát, banner, teletext, vagy egyéb médiafelület konkrét ajánlatát meg is lehet venni.

Árral szemben tör előre a pesti börze

A mai napon a kedvezőtlen vállalati jelentések hatására csökkenéssel nyitottak a főbb nyugat-európai indexek, azonban a negatív hangulatnak nyoma sincs a pesti börzén, melynek mutatója a BUX 0.8%-os emelkedéssel jelenleg 23,400 ponton áll. A régiós indexek közül az RTS 0.2%-os mínuszban kezdte a napot.

A MOL-nak és az OTP-nek lehet jó napja

Varjú Péter az Erste üzletkötője megnyugvásra számít a piac egészét tekintve, véleménye szerint a főbb részvények közül a MOL és az OTP esetében lehet számítani emelkedésre, a gyógyszergyártók körül továbbra is bizonytalanság uralkodhat.

Graphisoft: Módosított alapszabály és új igazgatótanács tag

A Graphisoft a tegnapi napon Rendkívüli közgyűlést tartott, melyen négy napirendi pontot tárgyaltak meg, melyek a következők voltak. A társaság átalakulásával kapcsolatos végleges vagyonmérleg és vagyonleltár elfogadása. A Graphisoft SE Alapszabályának módosítása az új Gt. (a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény) rendelkezéseire tekintettel. A társaság opciós tervének módosítása, illetve új igazgatósági tagok választása.

Gyógyszer reform: 11%-os befizetés lesz? (2.)

A gyógyszer-gazdaságossági törvény hétfőn elfogadott módosításai nem tartanak sokáig, és a kormányzat már dolgozik azon az újabb javaslaton, mely szerint minden szer támogatásának 11%-át kellene a gyártóknak befizetniük - írja a Népszabadság. A törvény végszavazása jövő hétfőn lesz.

Megint közgyűlés a Synergonnál: itt a részvényopciós program

A Synergon Informatika Nyrt. Igazgatósága elhatározta a társaság rendkívüli közgyűlésének 2006. december 18-án 9.00 órára történő összehívását, melyre mai közzétételébern meghívta részvényeseit a társaság székházába. Az esetleges határozatképtelenség miatt megtartandó megismételt közgyűlés helyszíne és napirendje változatlan, időpontja 2006. december 18-a 10.00 óra. A közgyűlés két fontos pontja egyrészt az társaság középtávú stratégiájáról való tájékoztatás, másrészt a vezetői részvényopciós program elfogadása.

Újabb történelmi zárócsúcson a Dow - Az energiaszektor lett a nap nyertese

Ismét optimistán telt a nap a tengerentúli részvénypiacokon, melyek a kedvező vállalati hírek hatására tovább folytatták erősödésüket. A Dow 0.3%-os erősödéssel új történelmi zárócsúcson, 12,251 ponton fejezte be a napot, miközben a Nasdaq 0.5%-kal, az S&P500 pedig 0.2%-kal értékelődött fel a nap végére.

Korányi 20% felett a Bookline-ban

A Korányi Tamás 80%-os tulajdonában lévő Baál Vagyonkezelő Kft. 2006. november 15-én 190,200 db Bookline.hu részvényt vásárolt a tőzsdén 906.73 Ft-os átlagáron.

Fordul a kocka? - Csökken a Fidesz támogatottsága

Csökken a különbség a két nagy párt népszerűsége között, derül ki a Medián által készített legfrissebb, novemberi közvéleménykutatásból. A Fidesz egyaránt veszített népszerűségéből a teljes lakosság és a választani tudó biztos szavazók között, míg az MSZP kismértékben javítani tudott helyzetén.

A közepes cégek vitték a prímet

A pozitív nemzetközi hangulat ellenére 0.9%-os mínuszban zárt a BUX. A régiós tőzsdeindexek vegyes teljesítményt mutattak, hiszen a negatív tartományban záró BUX mellett a lengyel WIG 20 2%-ot esett. A cseh PX 50 0.7, az orosz RTS 0.35%-ot emelkedett. A hazai tőzsde forgalma 19.5 milliárd forintot tett ki. A mai kereskedés során a Richter vezette az esést, a favoritok a középpapírok voltak.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.